Fezőrök ideje

„Hogy miniszterelnöki megbízatásomról lemondok, az csak azért van, mert nevemet egyáltalán kapcsolatba hozták evvel az üggyel, és szükségesnek tartom, hogy elfogulatlan vizsgálat derítse ki az igazságot.” Ezt Paul van Zeeland belga miniszterelnök jelentette be a brüsszeli rádióban 1937 októberének utolsó keddjén, a nyájas olvasó pedig nyilván elképzelni se tudja, miféle ügyről lehetett ottan szó. Általánosabb közelítéssel: mekkora lehet az a hiba, amelynek következtében a hivatalban lévő kormányfő, ha le nem mond is, de bosszús felhorkanással hozza a publikum tudomására, hogy van legalább egy dolog, amit csinálhatott volna jobban is.

Ekkora hiba a mi világképünk szerint elgondolhatatlan, ugyanis a miniszterelnök és az általa tökéletesnek kinevezett további személyek minden szava és tette per definitionem a nemzet javát és üdvét szolgálja, vagyis az, hogy ők melléfogjanak, ne adj’ Isten, vétkezzenek, fogalmilag kizárt.

Esemény

ÉS-kvartett

2018. február 28-án, szerdán délután 5 órakor az Írók Boltjában (Bp. VI., Andrássy út 45).

A beszélgetés témája: Szeifert Natália Az altató szerekről című regénye.

Károlyi Csaba beszélgetőtársai: Deczki Sarolta, Szilágyi Zsófia és Takáts József.

Tovább

Az eljövendő irodalom emlékei

A 75 éves Oravecz Imre életművéről

Itt tehát nem pusztán arról van szó, hogy a Halászóember óriási vállalkozása mint az egykori és a környező világ (az apáké, gyermekkoré, Szajláé) precíz archívuma irányította volna rá az olvasói figyelmet az emlékezés különböző műveleteire és Szajla leírására vagy annak „szociografikus” rögzítésére. Az emlékezet munkája ugyanis már Oravecz Imre első, 1972-ben megjelent Héj című kötetében kiemelt jelentőségűnek bizonyult. Az egyes ciklusokat összekötő ikonikus kapcsolat, amely a kötet önértelmező gesztusaként is érthető, mintegy előre jelezhette az olvasás számára, hogy az emlékezeti stratégiák szerveződése ebben az esetben már nem egy autentikus múlt felidézésében érdekelt. A lírai beszéd „személytelensége” vagy annak lokalizálhatatlansága is arra utalt, hogy a különböző mnemotechnikai kísérletek csak emléknyomokhoz férhetnek hozzá. Tehát az emlékezés itt olyan asszociatív logikájú folyamatként érzékelhető, amely a lírai én pozíciójára irányuló „keresés” közben (rácsokon, nyílászárókon, felületeken keresztül) nem talál stabil pontokat. Ezért lehetséges az is, hogy a pályakezdő kötet kritikai fogadtatásában a verssorok „térbelisége”, a „pontszerűség” és a „töredékesség” kategóriái kerültek előtérbe.

„Szinte hipnotizált a város”

Interjú Susan Rubin Suleiman irodalom- és kultúrakutatóval

Susan Rubin Suleiman Budapesten született, és gyerekként vándorolt ki az Egyesült Államokba a második világháború után. Néhány évtized múlva a Harvard Egyetem professzora lett, írásait ma már magyarországi egyetemeken is tanítják. Számos könyv szerzője, melyek közül leghíresebb a Budapest Diary (Budapesti napló), az Authoritarian Fictions (Tekintélyelvű fikciók) és a Crisis of Memory and the Second World War (Az emlékezet krízise és a második világháború). 2017 őszén három hónapot töltött Budapesten a Közép-európai Egyetemen, ahol Szabó István munkásságával foglalkozott. Az itt következő interjúban műveiről, Budapestről, a gendertudomány jelentőségéről, a rendszerváltásról és a jelenlegi politikai helyzetről beszél. (Az interjú angol nyelven készült, a szerző fordította magyarra.)

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2018