Hogyan lehetne hinni?

A kormánypárti többség tíz éve veszi semmibe a parlamenti ellenzéket. Pökhendi és lekezelő. Most, a hét elején, amikor szüksége lett volna rá a négyötödös szavazati arányhoz, szemére veti, hogy nem együttműködő olyan döntés meghozatalában, amelyik beláthatatlan ideig hatalmazná föl a kormányt különleges rendelkezések meghozatalára és azok hatályban tartására. Erről folyt hétfőn a parlamenti vita. A kormány törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbítását, az eddig hozott intézkedések megerősítését és a további intézkedésekre adott felhatalmazás megadását kéri. A vita lényegében arról szólt, hogy a felhatalmazás határozott ideig szóljon, vagy nem konkrét időpontig, hanem a járvány végéig, amit a kormány vagy az Országgyűlés állapítana meg. A kormánypárt egyik érve az volt, hogy ilyen helyzetben folyamatosan kénytelen hozni olyan szabályokat, amelyek a járvány egészségügyi és gazdasági hatásainak csökkentését szolgálják. Ma még az sem látszik pontosan, milyen körben válik szükségessé a szabályozás, az meg különösen nem, meddig tart a veszélyhelyzet. Vagyis arra kértek felhatalmazást, hogy a kormány bármiről és bármeddig dönthessen. Kétségtelen, tartalmilag korlátozó, hogy mindez a koronavírusra tekintettel történhet, de az elmúlt tíz év azt mutatja, ez a kormány a saját maga által meghozott garanciális szabályokra és döntésekre egyáltalán nincs tekintettel. Ha úgy gondolja, nem korlátozza szinte semmi.  E körben először nyilván a migránsválság 2015-ös kihirdetésére gondolhatunk: pillanatnyilag sem migráns, sem ilyen jellegű válsághelyzet nincs, a ma is tartó hatálynak ezért ép ésszel felfogható indoka sincs, mégis hatályos. De ez csak a legutóbbi átmenetinek szánt intézkedés, aminek föloldásáról öt éve szó sem esik, könnyen összerakható egy korántsem teljes taxáció, kiknek mit mondott a miniszterelnök, aztán hogyan nem tartotta be!

Hír

ÉS Alapítvány

Az Élet és Irodalom Alapítvány adószáma: 18001776-1-42 bankszámlaszáma: 11786001-20043393

Köszönjük, ha támogat minket!

Tovább

Guillaume Apollinaire és a szürrealizmus

Apollinaire és Breton kapcsolata egészen az előbbi haláláig bensőséges marad. Breton 1915 decemberében írja első levelét Apollinaire-hez. Ekkor Nante városi kórházának neuro-pszichiátriai központjában orvostanhallgató. Válaszában Apollinaire jelentős tehetségű költőnek mondja Bretont. Breton pedig Apollinaire-ben „egy újfajta költői orientációt” fedez fel, és 1916. január 28-án írt levelében feltétel nélküli csodálatát fejezi ki: „Őszintén bevallottam az Ön által rám gyakorolt hatást. Vonzereje olyan erős, hogy jelenleg az írásról is lemondok.” Kell-e nagyobb elismerés, mint a későbbiekben „a szürrealizmus pápájának” nevezett André Bretoné?

„Superman egy emigráns”

Beszélgetés Michael Chabonnal

Ma már nem kell az amerikai képregény mellett védőbeszédet tartani. Ha valaki mégis lenézéssel viszonyulna e szuperhősökben gazdag műfajhoz, nem kevesebbet kockáztat, mint hogy kigolyózzák a műértő társaságokból. A műfaj elismertetéséig hányatott évtizedeken és egy milliárdos iparág kiépülésén át vezetett az út. Ehhez képest igazán semmiség az a 19 év, mire Michael Chabon Pulitzer-díjas nagyregénye, az amerikai comics aranykorában játszódó Kavalier és Clay bámulatos kalandjai megjelent magyarul. (Fordította Soproni András, 21. Század Kiadó, 2019 – lásd róla kritikánkat: Csuhai István: Kész képregény, ÉS, 2019/47., nov. 22.)

Hitlerrel és Supermannel kezdődik Chabon nagyszabású története: a nácik elfoglalják Prágát, két clevelandi fiatalember pedig megalkotja minden idők legnépszerűbb képregényhősét, Supermant. Mindkét esemény nagy hatással van a regény hőseire, a Prágából menekült Joe Kavalier-re és brooklyni unokatestvérére, Sammy Clayre, akik Superman mintájára megteremtik a maguk szuperhősét, aki a nácik ellen harcol. De hogyan találkozik a Gólem legendája és az amerikai képregény aranykora? Vannak-e Supermannek zsidó gyökerei? Hogyan történt, hogy az amerikai képregényhősök már akkor ütni kezdték Hitlert, amikor az Egyesült Államok még vonakodott belépni a háborúba? Ezekről és egy Trump-képregény esélyeiről is beszélgettünk a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb mesélőjével.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2020