Kanyartan

Micsoda gyönyörű és gazdag a mi országunk! Itt van a Balaton a maga kikötőivel, a tóval földtörténeti egységben pompázó hegyláncával, lejjebb, a Dunántúlon laza rendetlenségben szétszórt kastélyok, a Duna folyás szerinti bal oldalán az alföldi homoki borok vidéke, odébb a Tisza a holtágakkal, a valami csoda folytán még érintetlen maradt erdőségeivel. Hazánk domborzata, vizei, a rájuk épülő üdülőövezetekkel és iparral, ezt valamikor az általános iskola hatodik-hetedik osztályáig illett megtanulni.

Ma elég bekapcsolni reggelente a rádiót. Ha valaki ezekről nem hallott volna, a fölsorolt földrajzi-ipari elemek, hegyek, vizek, erőművek, kikötők, a teljes szállodaipar, kapcsolódó szolgáltatóbázisok, ménesek és borvidékek szigorú taxációs rendben lesznek a magyar polgári világ vezető embereinek vagyonelemeivé. Akár térképen is követhetjük a hazai polgárság gazdagodását: hétfőn egy kastély, kedden egy erőmű, szerdán egy kikötő, a hét második felében egy holtág a kapcsolódó természetvédelmi homoknyerő hellyel, folyókanyarulat a mederrel, tavak kékeszölden feszülő víztükreivel, a halak, a madarak, a kétéltűek, majd a csigák és a kagylók.

Esemény

ÉS-kvartett

2020-02-26 17:00:00

2020. február 26-án, szerdán délután 5 órakor az Írók Boltjában (Bp. VI., Andrássy út 45).

A beszélgetés témája: Babarczy Eszter A mérgezett nő című novelláskötete.

Károlyi Csaba beszélgetőtársai: Deczki Sarolta, Szolláth Dávid és Visy Beatrix.

Tovább >>>

Tovább

Nagyszótár-cédulák

„Szótárról írni maga a gyönyörű reménytelenség. Szótárt leginkább olvasni jó. Jó veszélyes, mert hiába, hogy használati céllal veszi kézbe az ember, nagyon hamar belemosódik, beleolvasódik. Úgy is mondhatnám, a tulajdonképpeni cél a nyelvhasználóval, konkrétan velem együtt, belevész a nyelv erdejébe. Ardajába, hisz hol van még az e betű, a rengeteget tán már meg se érem.” – írtam első cédulázatomban, 2006-ban, nem sokkal azután, hogy Károlyi Csabával megállapodtunk a Rezső téren, az ÉS szerkesztőségében, hogy elkezdem írni e szubjektív kolumnákat. Írni kötetről kötetre, míg csak kész nem lesz a Nagyszótár, illetve, amíg élek és/vagy eszemnél vagyok. Nem tudom, hány kötet van vissza, ezt a szótár alkotói is csak megbecsülni képesek, hogy hova rúg ki, pontosan hány könyvtárgynyira van a zsűrizik, a vélhetően utolsó címszó. Évente kéne eggyel elkészülniük, hogy legyen némi, matematikai esélyem. Ha az eddigi gyakoriság marad, másfél-két évbe kerül majd egy kötet, s látva a tenger munkát, amit egy ilyen projektbe bele kell ölni, ez a reális.  Mikor a fenti diskurzus a hosszú életről lezajlott, még Rezső térnek hívták a Rezső teret, azóta, konkrétan 2016 óta a neve Magyarok Nagyasszonya, igaz, nem először.  Szóval történt változás, nem kevés, a demokrácia ellovant, noha felüti néha a fejét, egyre néhább, legnéhább, persze néha-demokrácia nincs, csupán kiszámíthatatlan félreélés a hatalommal.

Meztelenül fekszik mellettem. Én is meztelen vagyok. Megint így maradtunk. Kiszolgáltatottan várjuk, hogy visszatérjenek hozzánk, a fehérségbe, ahol sápadt testünk éppen csak elüt az ágytól, a faltól, a szekrényektől. Várjuk, hogy visszakapjuk emberségünket.

Mindennaposak ezek a reggelek. A korai napfény keménysége még nyomorultabbá teszi a groteszk rutint. Mennyivel egyszerűbb lenne mindez esti félhomályban – talán még ép embereknek is tűnhetnénk, akik egy szerelmi légyott előtt vagy után pihegnek pucéran. Nézem magunkat, rézsút billentve fejemet. Hanyatt fekve fogom be a képet. Őt és magamat.

A vers keltsen zavart és okozzon meglepetést!

Beszélgetés Maarja Kangro észt íróval

A tallinni születésű Maarja Kangro (1973) librettistaként, költőként, prózaíróként és műfordítóként ismert az észt irodalmi életben, művei tizenöt nyelven olvashatók. Hírnevét elsősorban utánozhatatlan hangvételű novelláival és műfordításaival alapozta meg, többek között Umberto Eco és Hans Magnus Enzensberger műveit ültette át észtre. Egy, a Szépírók Társaságának gondozásában nemrégiben megjelent magyar nyelvű balti költészeti antológiáról beszélgettünk az észtek öndefiníciójáról, politikáról, botrányokról, az irodalomban rejlő kockázatról és Michel Houellebecq-ről.

(Hajdu Szabolcs – Török-Illyés Orsolya: Obiectiva Theodora, r.: Hajdu Szabolcs. Tilos Rádió)

„Mintha egy csodálatos kristálygömbbe tekintene az ember, a múlt ködhomályától mentes, tűéles képen tűnik elő a 70-es–80-as évek Romániája, ez a színes, izzó erdélyi közösség, mint egy áttetsző csepp, és benne a tenger – az egész akkori társadalom.” Ezek Török-Illyés Orsolya szavai arról, milyen volt olvasni édesanyja, Illyés Kinga megfigyelési dossziéját. De pontosabban nem tudnám megragadni azt sem, milyen hallgatni a hangjátékot, amit Illyés Kinga lánya a „Theodora” dossziéból készített. Kelet-európai tündérmese? A szekus dosszié mint „csodálatos kristálygömb”?

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2020