Nem tudom, hogy van ez. Ül a magyar kormánytag a repülőgépen, előtte még a végtelen út. Három óra, tíz óra, vagy annál is több. Mire gondol ilyenkor? Hogy csak le ne zuhanjon a gép? Hogy kik várják leszálláskor, milyen lesz a szálloda? Nyugi, osztályon felüli. Visszafelé ugyanez: órák a fellegek fölött, egy hideg ital, kis szédülés, de mi jár ilyenkor a fejében? Ha szerencsénk van, legföljebb csajok, mélyebben nem kotor a valóságban, abból csak baj lehet. Például eszébe juthatna, hogy ebben az országban legalább öt éve nem történik semmi, már azon kívül, hogy bevezették a „különleges jogrendet”. Először 2020 márciusában, a Covid idején, „az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány” miatt. Aztán jött az orosz–ukrán háború, újabb ok a veszélyhelyzet fenntartására. Ha kormánytagunknak csak annyi eszébe jutna, hogy a világon a legrégebb óta nálunk van rendeleti kormányzás nem létező veszélyhelyzetre hivatkozva, már az is eredmény volna. De egyelőre még tart a repülőút, a pia már bársonyosan szétterült a szervezetben. Lehetetlen, hogy ne éreznék, ez az egész egy behatárolt idejű bűnös színjáték, aminek egyszer vége lesz.
Az Élet és Irodalom munkatársai díjat alapítottak munkatársuk, Tarnói Gizella emlékére, a gazdasági újságírás területén kiemelkedőt alkotó újságírók elismerésére. A tizenötödik alkalommal meghirdetett díjra 2026. február 17‑ig lehet pályázni. A pályázatnak kötelező formai kellékei (űrlap, formanyomtatvány, igazolás, pályázati díj stb.) nincsenek, a pályázati anyagot a szerkesztőség címére kell eljuttatni (1450 Budapest, Pf. 84., [email protected]). A díjat alapítók fenntartják a jogot, hogy a kuratórium, melynek tagjai Bokros Lajos, Domány András, Losoncz Miklós és Várhegyi Éva, pályázatot be nem nyújtó újságírót is díjazhasson. A díjazott Szotyory László képzőművész alkotását kapja.
Orbán Ottó költészetének játékossága egyike a szerző (mind kortársi fogadtatása, mind az irodalomtörténeti szemléletű, nagyobb léptékű elhelyezés szempontjából vett) recepciójában már-már közhelyes módon visszatérő elemeknek. Fontos azonban megfigyelni, hogy Orbán értelmezői – indokoltan – rendre a pálya második feléről, a nyolcvanas, majd kiváltképp a kilencvenes évek Orbán-költészetéről szólva emlegetik (korántsem függetlenül a magyar lírai posztmodernitás egyik domináns jegyeként megfigyelhető játékos-humoros vonulattól) ezt a jelenséget. Indokoltan, lévén ekkorra vált egyrészről szignifikánsan meghatározó, másrészről pedig mind kevésbé külön minőséggé a játékosság Orbán Ottó költészetének egészében.
Wir werden Europa erobern! (Elfoglaljuk Európát!) címmel jelent meg tavaly Németországban Petra Thorbrietz német újságíró könyve az orbáni hatalomtechnikáról. A szerző magyar férje korai haláláig csaknem két évtizedet töltött Magyarországon, és kötetéből kiderül, miközben szenvedélyesen fedezte fel az ország kultúráját, földrajzi szépségeit, történelmét, nem kerülték el figyelmét a politikai csatározások sem. És ugyan már hosszú ideje hazájában él, újságírói ösztöne nem hagyta nyugodni: választ keresett a kérdésre, a térség egykori „eminense”, az Európai Unió legfelkészültebb tagjelöltje miként csúszott le és vált mára elrettentő példává. A Süddeutsche Zeitung az év egyik legfontosabb könyvének tartja a szerző munkáját. Petra Thorbrietzcel Bécsben beszélgettünk.