Jöhet a bakufu

Mária országa e vészterhes napokban mindinkább kaszárnyára kezd hasonlítani, apró különbségekkel persze. Az első különbség az, hogy a Magyar Néphadsereg laktanyáiban mindenki kapott enni, méghozzá nem havonta vagy negyedévenként egyszer, mint gondolnók, hanem naponta háromszor. Reggeli, ebéd, vacsora. Éjszakai szolgálat eseté­ben éjszakai pótlék, sőt, bár ezt a nyájas olvasó nyilván nem hiszi el, némely alakulatnál a harcos még ozsonnának is örvendhetett. A máso­dik különbség a szellemi színvonalban áll. Pártunk és kormányunk ci­zelláltabb elméi kétségkívül mélyenszántó megnyilatkozásokkal nyű­gözik le a nagyérdeműt, evvel együtt be kell látnunk, hogy a Magyar Néphadsereg politikai tisztjei Platónok és Arisztotelészek voltak hozzá­juk képest. A harmadik különbség pedig nyilvánvalóan morális termé­szetű. Egy hadtápos főtörzs mondta fél évszázaddal ezelőtt (talán már meg is írtam valahol), hogy tizenöt szolgálati év elteltével minden had­tápos katonát tárgyalás nélkül fel kéne akasztani. Biztosra vehető ugyanis, hogy folyamatosan kilopta az alakulat babgulyásából a mar­hahús kétharmadát és a bab felét, lopott cukrot, lisztet, zsírt, takarító­szert, talán még bakancsot is. Bitó. Komplett hadseregek, sőt komplett országok egyben történő lenyúlása azokban a történelem előtti idők­ben föl sem merült.

 

A kulturális migránsokról

Annak idején elkezdtem írni egy esszét Borbély Szilárd Nincstelenek című könyvéről, amely sokakhoz hasonlóan rám is elemi hatást gyakorolt pozitív és negatív értelemben egyaránt. Aztán főleg a szerző tragikus halála miatt félbehagytam, és közben arra is rájöttem, hogy valójában nem a könyvről szeretnék írni, hanem azoknak a (Borbély szavaival élve) köztünk élő „kulturális migránsoknak” vagy egyszerűbben: az első generációs értelmiségieknek a problémáiról, akikről Borbély Egy elveszett nyelv című esszéje beszél (ÉS, 2013/27., júl. 5.), és akikhez magam is tartozom.

„Az egyén elveszítette bizalmát a hatalomban”

Beszélgetés Szávai Jánossal

Január 23-án ünnepeltük Szávai János irodalomtörténész, műfordító, egykori francia nagykövet nyolcvanadik születésnapját. Az alkalomra kollégái kötetet is összeállítottak, a Szenvedélyek, formák, vallomások című könyv bemutatóját februárban még meg tudták tartani az Írók Boltjában. Aztán jött a koronavírus, és mindent leállított. Népszerűek lettek viszont a karanténregények, a járványirodalom, így az életét a francia irodalomnak szentelő Szávait kérdeztük A pestis iránti növekvő keresletről, de a Közöny újrafordításáról és Louis-Ferdinand Céline személyéről is. Vagy egykori tanáráról, Gyergyai Albertről, aki szintén sokat tett Proust, Camus vagy épp Cocteau munkásságának megismertetéséért.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2020