Gerőcs Péter: Árvaképek. Kal­lig­ram Kiadó, Budapest, 2018, 280 oldal, 3500 Ft

Kétszeresen is izgalmas összefüggésben érzékelhetjük az Árvaképeket. Egyrészt a fényképezéssel kapcsolatos szépirodalmi művek szerzőinek egyre népesebb körében, Lengyel Pétertől (Cseréptörés) Nádas Péteren (Saját halál), Márton Lászlón (Árnyas főutca) vagy Závada Pálon (A fényképész utókora) át Bartis Attiláig (A vége), és tovább, egészen Varga Zoltán Gábor 2018-as verseskötetéig (A fényrajzoló); másrészt Gerőcs megelőző, egymáshoz képest is nagyon különböző regényeinek a vonatkozásában. Az első regény (A betegség háza, 2013) egyszemélyes tudatfolyama és a második nagyepikai alkotás (Győztesek köztársasága, 2015) egyetlen témára srófolt monológfüzére után most a szereplői tudatoktól való távolsággal játszó elbeszélői futamok, dramatikus beszélgetés-levezénylések és érzékeny környezetleírások váltakozása során kapunk átfogó rálátást a „jóságból öntött ólomkatona” voltát (155.) az emberi arcok egyediségei iránti figyelemre (vizuális szolidaritásgyakorlatra) alapozott portréfotózásban kiteljesítő Szemere Tamás ritmusváltásokban gazdag életútjára, valamint szórványos betekintést a vele érintkező barátok, kollégák és szeretők életébe. Ugyanakkor nem tudom elhallgatni, hogy fájó elnagyoltságokat érzékeltem a regényszöveg nem egy pontján. Például a gyerek Tamást ábrázoló elbeszélő édeskés fordulataiban („legyőzte a gazok egy tetemes hadosztályát”) (40.); vagy a felnőtt Tamás és a gyerekkora múltjából „kurátorlányként” visszatérő Réka szeretkezésének valamiféle Nádas-paródiaként, a Párhuzamos történetekben hosszan ábrázolt ágyjelenet mechanikusan tömörített parafrázisaként érzékelhető, ámde bármiféle érzéki vagy antropológiai mélység nélküli leírásaiban („egyszerre kimeredtek a térdek külső és belső ínszalagjai, a collateralis mediale és collateralis laterale”) (115.); vagy akár a szereplő Réka alábbi magyarázatában, amely egyszerre (melodramatikusan) sommás és (anyagszegényen) sovány: „Szerelmes voltam beléd, de nem tudtam veled együtt lenni. Nagyon sokat bántottuk egymást. Viszont nem tudtam volna elképzelni, hogy mástól legyek terhes.” (239.)

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
Juhász Tibor: Salgó blues
A magyar falu poétikái

Simon Márton: Rókák esküvője. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018, 102 oldal, 1699Ft

A természeti képek eddig is szép számban sorakoztak Simon költészetében, de most mintha tömegesen törnének be, abszurd szituációkat teremtve, ellensúlyozva a nyelv mesterséges világát. Megjelennek madarak, növények, fák, komplett erdők, sőt óceánok, sok-sok tengeridézés is található, és amilyen csöndben bekerültek ezek a természeti képek a vers szövetében, olyan némán hallgatnak is. A határok nyitottak valóság és vízió, realitás és tudatalatti, jelen és emlékek között. Habár a költő nem köti az olvasó orrára ezeket a váltásokat, mégis szembeötlőek. Az átmenet ‒ ha nem is éles ‒ egy olyan költői világról tanúskodik, ahol a kettő nem tud teljesen összefolyni, így hozva létre a kitartott feszültséget. A költői én tudatában a valóság bevehetetlen, rideg és kemény, ezért inkább az emlékek és a fantázia világában keresi a választ. Sokszor azonban ezek a tudatalatti képek, asszociációk nyomasztóan kísértik, feladatok elé állítják.

Tóth Gergely: Japán–magyar kapcsolattörténet 1869–1913. Gon­do­lat Kiadó, Budapest, 2018, 352 oldal, 3500 Ft

A kötet jellemzően nem csupán hivatalos feljegyzésekre, tudósításokra támaszkodik, bőven találunk az utolsó fejezeten kívül is közvetlen személyes forrásokat, például naplókból származó idézeteket (úri szabótól a hajóorvosig), így egészen életteli képet kapunk arról, miként láthatta a Monarchia Magyarországának embere a távoli „tündérországot”. Nem kevésbé érdekes az, hogy a hozzánk látogató japán utazók milyennek találták az országunkat. Beszédesek az eltérések, az utazások időtartamát, az utazók benyomásait és számát tekintve. Míg Japánból szinte csak „technológiai” utazók érkeztek nagy számban a fejlettnek tekintett nyugati világba, tehát, akik tanulni jöttek (s így már érthető, hogy miért töltöttek viszonylag kevés időt az akkori Magyarországon), innen oda a diplomácián kívül többnyire a kalandvágy vitte a „filozofikus” utazókat. A könyv sorra veszi az utazások számos aspektusát, vizsgálja a közel fél évszázad alatt mindkét országban lezajlott változásokat.

Domenico Starnone: Hurok. For­dí­totta Barna Imre. Park Könyv­kiadó, Budapest, 2018, 202 oldal, 2950 Ft

Megvizsgálható, hogy milyen poétikai eszközöket használ az író. Az is, hogy vajon a három szöveg stiláris megoldásai mennyiben hasonlítanak és mennyiben különböznek egymástól, hitelesek-e. A pszichológiai szempont felvetheti például, hogy a feleség vádaskodásai mögött milyen érzelmi motivációk ismerhetők fel. A férj viselkedésére mennyiben voltak hatással a gyerekek? Az egyes szereplők félelmei milyen cselekedeteik mentén mutatkoznak meg, valamint, hogy tetten érhető-e a férj többször emlegetett szabadságvágya a szeretővel való kapcsolatában.  Az is megvizsgálható, hogy az immár felnőtt gyerekek hogyan tesznek még jobban keresztbe a szülők kapcsolatában. Társadalmi, szociológiai szempontból feltehető az a kérdés, hogy vajon szükség van-e a hagyományos párkapcsolat/házasság intézményének fenntartására. Végül azt is megkérdezhetjük, hasonlítunk-e valamiben valamelyik szereplőre, magunkra ismerünk-e valamelyik jellemvonásukban, cselekedetükben.

Az ÉS könyve novemberben – Steven Levitsky–Daniel Ziblatt: A demokráciák halála. Fordította Felcsuti Péter. Kossuth Kiadó, Budapest, 2018, 304 oldal, 4500 Ft

A könyv legérdekesebb része – legalábbis a recenzens számára – annak a folyamatnak a bemutatása, ahogyan a két amerikai „párt” elveszítette gyűjtőpárti jellegét, ahogyan a két politikai erő között vallási és faji törésvonalak alakultak ki. Bár az imént óvatosan fogalmaztam azt illetően, hogy mennyire lehetséges/esetleges egyes, más fejlődési pályát bejáró országok ugyanazon szempontok alapján történő összehasonlítása, most mégis azt kell mondanom, hogy a médiaszerkezet, a polarizáció és a republikánus nyelvpolitika összefüggései kétségkívül Magyarországot juttatják az eszünkbe. A túlhajtott stigmatizálása és inszinuálása a (baloldali-liberális) Másiknak, a hazafiatlansággal vádolás, az Idegenről kizárólag érzelmi síkon folyó nyelviség ma a kormányzó magyar jobboldal beszélt nyelve. Az amerikai konzervatív szórakoztató központ is jelentősen hozzájárult a polarizációhoz, és annak (ha nem is a másolt) mintája jellemző nálunk is.