Ian McEwan: Mi, gépek. For­dí­tot­ta Lukács Laura. Scolar Kiadó, Bu­da­pest, 2020, 319 oldal, 3999 Ft

A kortárs angol próza talán legnagyobb élő mestere újra olyan regényt írt, amilyenek az elsőrangú McEwan-regények szoktak lenni. A szöveget és magát a fikciót újfent nem valamilyen nyíltan bevallott vagy nagy műgonddal szem elől rejtett és megfejtésre váró teoretikus elképzelés működteti, hanem az a pofonegyszerű és igen evidensen megvalósított elbeszéléstechnikai tény, hogy a regény fő szálába, a Charlie és Miranda kibontakozó kapcsolatába óhatatlanul konfliktusként belépő Adam történetéhez további négy-öt nagyobb történetegység van szervesen, különösebb zökkenők vagy átmenetek nélkül hozzáillesztve, összeszőve, oly módon, hogy az előző bekezdésben részletesebben ismertetett diszkrónia, az alternatív történelem eszközeit felhasználó eljárással és ironikus részletezettséggel megrajzolt nagyobb háttér igen szellemes mozgatásával ezekben az egységekben minduntalan a regény nagy témája szólal meg és van mindvégig evidenciában tartva. Ez a nagy téma pedig nem röstell az az egyszerű végső kérdés lenni, hogy mi is valójában az ember.

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Cserháti Éva: A Sellő titka
Jussi Adler-Olsen: A 2117. áldozat
Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája
Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve

Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló! A szerző rajzaival. Po­zso­nyi Pagony Könyvkiadó, Budapest, 2020, 64 oldal, 4590 Ft

A Nincs itt semmi látnivaló! akkor kezdődik, amikor a szülők számára – jó esetben – véget ér az aznapi közös történet, és elkezdődik a késő esti énidő. Az anya által leoltott villany, a bizonyos „katt” után vagyunk, és maradunk is a gyerekszobában. A gyermek szemszögéből éljük meg az időt, az elalvás kísérleteitől a fantázia éjjeli száguldásán, a szoba sötét titkain át végül az elszunnyadásig. Mégpedig a szerzőtől megszokott élénk, kicsit lökött ötletekkel teli utazáson vehetünk rész. „A sötétben minden tehén fekete” mondás (illetve, mint a gyermek „elemzéséből” precízen megtudjuk: mondat) többoldalas kibontása ugyan egy picit talán már fárasztó lesz, „sok”-nak érződik, de annyi baj legyen.

Tódor János: Börtönhakni. Dodeskaden Kiadó, Budapest, 2020, 300 oldal, 1950 Ft

Tódor azon lepődött meg először, hogy a fogház területét bejárva fegyőrt egyet se látott. Nyolcvanas évek, munkaerőhiány mindenütt, mért épp a tömlöcben lett volna másképp. A kapuban és az őrtornyokban azért az elítéltek teljesítenek szolgálatot, mert még mindig jobb, ha ők vannak ott, mintha senki sincs. Mi a szocialista demokrácia?, hangzott a korszak kedvenc találós kérdése, válasz: a munkásosztály önuralma. Mutatis mutandis Baracskán a fogvatartottak önuralma valósult meg, egyfajta demokrácia, abból is a legkiforrottabb változat, amelyet manapság illiberálisnak nevezünk.

Nyerges Gábor Ádám: Mire ez a nap véget ér. Prae Kiadó, Bu­da­pest, 2020, 334 oldal, 3490 Ft

Már az első ötven lapon érződik, hogy a szerző hallgatott a Sziránót ért kritikákra, ugyanis az előző regény hibrid narrátorát lecserélte egy sokkal átláthatóbb szólamúra. Bár az egyes szereplők megszólalásai szabad függőbeszédekként ékelődnek a narrációba, az elbeszélő annyira közel megy a megszólalókhoz, hogy átveszi azok szófordulatait, nyelvhasználati jellegzetességeit. Ez a regény legfőbb humorforrása is: például miután a tabunak számító Görcsegér ragadványnéven szólítja Katit az egyik barátnője, már a narrátor sem képes elkerülni ezt a bakit: „Kuka mondott még valamit?, érdeklődött inkább. Hát ez az, hogy semmit, csak ott állt, […], de képzelheti a Kati (képzelte), tudja ő is, milyen az, amikor az Ildi megpróbál nem röhögni (Kati tudta, milyen az, így járt minden alkalommal, ha Ildi társaságában Görcsegérként emlegette magát). De végül is mondtál valamit, faggatta Mónit. Ja, valamit biztosan, de nem emlékszem már, tök ciki volt, érted. Görcsegér értette.”

Az ÉS könyve októberben – Markó Béla: Egy mondat a szabadságról. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 184 oldal, 3500 Ft

Már a kötetcím is kapcsolódik azonban az életmű más rétegeihez: az Illyés-utalás mellett ugyanis egy korábbi életműválogatás címét is felidézi (Egy mondat a szeretetről, 2013), és tulajdonképpen közvetlenül csatlakozik az előző kötet kompozíciójához, amely a szonettek hosszú sorozatát egy Szabad szonettel fejezi be, olyan formulát a címbe emelve, melynek, vagyis a sonnets libertins-nek a paradox mivoltára Théophile Gautier mutatott rá kissé rosszallóan híres Baudelaire-tanulmányában. Ebbe az utalásrendszerbe lép be az új kötet önmegjelölése: egy (a romániai forradalom idején elhangzott) mondat a szabadságról ugyanis tárgya lesz a címadó versének: ez „egy tizennégy éves kamasz szavaira” is céloz tehát(„Apu, én mostantól fogva szívesen tanulom majd a románt”). Ennek felidézése itt egy olyan forradalom jelentésének vizsgálatára teremt módot, amely, mivel nem teljesítette be azt, amit ígért, a kategória pusztán politikai alkalmazásával nemigen juthat érvényes értelemhez. Legalább ilyen fontos mindezenközben, hogy ezzel és a kötet számos hasonló gesztusával Markó nyelvi egységekre, mondatokra, szavakra, grammatikára és persze a jelentésre irányítja a figyelmet, mintegy ezek tisztázásától támpontokat remélve akár a társadalmi-politikai, akár a személyes értelemben vett közeli vagy távolabbi múlt emlékezetének feldolgozásához.