(Kurátorok: Frazon Zsófia, Gadó Flóra)

(Höchere Mächte – Von Menschen, Göttern und Naturgewalten, Kunsthistorisches Museum, Wien, augusztus 15-ig, reális és virtuális kísérő rendezvények sorával [www.khm.at])

(Babinszky Csilla: Színe és fonákja, Csikász Galéria/Művészetek Háza, Veszprém. A kiállítás szeptember 4-ig tekinthető meg.)

(Sweat. Lengyel–svéd film. Rendező-forgatókönyvíró: Magnus von Horn)

Amíg a rendező, aki a forgatókönyv írója is egyben, nem akart semmit sem mondani, elnéztük az agyzsibbasztóan üres képeket, ám amikor ráfordult a nagybetűs Üzenetre, műve kínos giccsé sziruposodott. Látszatra az influenszerkultúra kritikáját nyújtja, de igazából csöppet sem mélyebb vagy igazabb annál, amit bírál, sőt...

(Jean Rondeau: Melancholy Grace. Erato)

Csapongás? Igen. Hisztéria? Az is előfordul itt – de maguk a darabok sem mentesek ettől, az előadó nem olyasmit fedez fel bennük, ami lehetőségként nincs ott a kottasorokban. Modernség? Az is: sok olyan részlet akad a darabokban, amelyekben meglepő fordulatokra, fűszeresen szokatlan harmóniákra figyelünk fel. A Melancholy Grace, Jean Rondeau briliánsan szerkesztett és még briliánsabban tolmácsolt, önálló kompozíciónak beillő antológiája a lélek különleges, borúsan termékeny állapota elé tart zenei tükröt, s mutatja meg benne azt a maga sokféleségében.

(Masteroff–Kander–Ebb: Kabaré, vígszínházi változat, Margitsziget, július 9.)

Az előadás kapcsán igazából az a kérdés, a színpadi hatáskeltésen túl mi mondanivalója van a mának. A rendezés erre apró jelekkel válaszol: a látványban a kétszínűség dominál, és ebben a legritkább az egyszerű fekete-fehér, emellett Béres Attila az emberi simulékonyság széles skáláját vonultatja fel, miközben a súrlódásokat is megmutatja – mind a magánéletben, mind az úgymond művészlétben.

(Shostakovich: Symphonies 1, 14, 15 – Deutsche Grammophon, 2021)

Mintha azt mondaná Sosztakovics: ha rajtam múlna, ilyen zenét komponálnék, de a világ nem olyan, hogy ez lehessen a terméke. Peches vagy, kedves hallgató. Amúgy nem vagyunk peches hallgatók, mert szép a felvétel. Annyira szép, hogy nem is érti az ember, miképp szólhat ennyire telten, gazdagon, pontosan egy zenekar élőben, merthogy bostoni koncertekről van szó, élő felvételekről, Andris Nelsons vezényli a Boston Symphonyt.

(Lupa-kör Gerendai Károllyal, Index, július 18.)

A bérelhető privátbícsen van saját partszakasz, szeparé és landzs, azoknak, „akik egy kicsit nyugodtabban szeretnének pihenni”. Nem szeretnék ítélkezni, mindenki úgy mulat, ahogy teheti, és ahogy jólesik neki, és ha egy bányató talpalatnyi kavicsosát bícsnek akarja nevezni, szíve joga, de megint csak azt tudom kántálni: ez rólunk beszél. Felénk semmit sem lehet annak látni, mondani, gondolni, ami valójában, és ettől hamis, hazug az egész: a bányató az bányató, az bányató, az bányató, akármennyit gazolták meg csinosították a partját, hiába lesz két nyugágy meg egy kanapé „landzs”, minden önmaga paródiája...

(Aréna. Az Inforádió vezető műsora, minden hétköznap 18.00 –19.00)

A tankönyvekkel és a pedagógusképzéssel kapcsolatban szinte szocialistamunkaverseny- szintű győzelmi híradásokat hallottunk. De sehol egy műsorvezetői ellenvetést. Pedig sok érdekeset lehetett volna kérdezni. Miért nincs szabad tankönyvválasztás? Hogyan és miért írták át a tankönyveket? Igaz-e, hogy le akarják butítani a tanárképzést? Ez a rádió tárgyilagosságot még ígérget, de függetlenséget már nem is próbál mutatni. Például a Katedra című oktatási magazinjának támogatója pont a Köznevelésért Felelős Államtitkárság. Függetlenség nélkül pedig nehéz tárgyilagosnak lenni.