(Beethoven: Songs and Folksongs. Warner Classics)

Ian Bostridge kivételes, nagy formátumú művész. Az előadóművészek ritka típusát képviseli: kifinomult értelmiségi, Dietrich Fischer-Dieskau, Peter Schreier, Hermann Prey vagy épp Peter Pears szellemi rokona és hagyományainak folytatója, akinek produkcióiban meghatározó a lélektani elemzés, elsőrendű fontosságú a szöveg, különlegesen aprólékos a megmunkálás, érzékeny a részletezés. Minden hang, minden hangsúly, minden színárnyalat, minden leheletnyi lassítás vagy gyorsítás fontossággal bír és üzenetet közvetít.

(Wolf Eszter kiállítása a Tér Galériában december 22-ig látogatható.)

 (NDR – Kulturjournal, november 2-től látható a hatperces riportfilm a csatorna honlapján.)

(Verzió Filmfesztivál. Magyar versenyprogram)

Talán kevesen tudják, hogy 2019-ben ismét bő egy évre leállt a magyar dokumentumfilm-gyártás állami finanszírozása, ami a korábbi évek felemás döntései mellett bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy az idei Verzión nem volt átütő erejű versenydarab. A kortárs trendek követői helyett a klasszikus formájú, az interjú és a megfigyelés módszerével dolgozó dokumentumfilmek emelkedtek ki az ez évi mezőnyből a műfaj hagyományos erényeit képviselve – a kiszolgáltatottak melletti csendes kiállást, az emberi lét drámáinak tapintatos, érzékeny megfigyelését.

(Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz, adaptálta és rendezte: Tasnádi István; Orlai Produkció – Füge; Jurányi)

A gyerekek ellen elkövetett, családon belüli szexuális erőszak mindenkit érdekel mindaddig, amíg nem a mi családunk az érintett. Az alkotók a probléma társadalmi szinten elhallgatott vetületét kívánták felszínre hozni. Ha újságban olvasunk gyerekek szexuális bántalmazásáról, szívesen szörnyülködünk a témán, de nem találjuk a szavakat, ha közvetlen környezetünkben esik meg valakivel. És elnémulunk, ha velünk történik.

(Wagner at Wahnfried – Deutsche Grammophon, 2020)

A Wagner at Wahnfried lemez olyan, mint valami becsületgól egy tíz góllal elveszített meccsen. Nem oszt és nem szoroz, de jelzi, hogy élnek itt még emberek, akik hangszert vesznek a kezükbe, élnek mások, akik ezt meg is hallják. Állítólag sokan sírtak a megindultságtól, amikor a Siegfried-idill szólt a távolból, és el is hiszem, szép a hangzás, beleremeg a szív. Pontosan az ember nem tudja, mennyi ebben a karmesteri befolyás, tizenhárom ember éppenséggel megindulhat önmagától is, nem kell feltétlenül egy pálcás ember az orruk elé, de majdnem mindegy is.

(Édes anyanyelvünk, Kossuth rádió, minden hétköznap 15:25–15:30, 20:30–20:35)

Téma van bőven: a régimódi nevek kiejtése, szólásaink, közmondásaink eredete, a germanizmusok jelensége vagy a bulvármédia hatása a nyelvhasználatra. Nem hallottam viszont arról, hogy a propagandamédia milyen hatással van a nyelvhasználatra.

(Columbo, Jocky TV)

Nálunk pontosan ezért a Columbo olyan mese, mint a Hüvelyk Matyi. És az is marad. Fölemel, igazságot ad, átmenetileg megtölti a néző szívét melegséggel, a nyomozó megtekinthető kutyájával meg szivarjával együtt a belvárosban, aztán vége. Ez is katarzis.