► Koronczi Endre Pneuma Cosmic című projektje november 22-ig látható a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

A Velencei Biennálé magyar pavilonja tematikájában hosszú évek óta először nem lóg ki a sorból. Koronczi Endre Pneuma Cosmic című projektjének mondanivalóját nem kell begyömöszölni a monumentális rendezvény idei keretei közé, amelyek persze elég tágasak: belefér a természet és a kultúra viszonya, háttérben a polikrízissel, vagy a trauma és a dekolonizáció is. Koronczi az ember és ember, ember és természet, ember és az anyagtalan világ közötti kapcsolatokat vizsgálja most már évtizedek óta, s fókusz tekintetében tényleg nem áll egyedül a nemzeti reprezentációk között. De a nemzeti pavilonok valóban és egyre inkább csak a hátteret biztosítják a két nagyobb kiállításnak – a Giardini és az Arsenale egybefűződő kurátori tárlatai mintha ezektől függetlenül élnék önálló életüket.

►Csonka Veronika Ami eddig is itt volt című tárlata a Molnár Ani Galériában, Boruzs Ádám Jelküszöb című tárlata ugyanennek am projects terében látható 2026. november 20-ig.

Megérkezett az ősz és vele a Molnár Ani Galéria őszi kiállításai: Boruzs Ádámé és Csonka Veronikáé. A kortárs magyar képzőművészet két ígéretes alkotójának a munkáit a galéria 2024-ben vásárra vitte a Budapest Contemporary eseményén. Most fizikailag külön, mégis egymással párhuzamosan láthatjuk őket.

Utam elsőként a 2024-es alapítású am projectsbe vezetett, ahol a tudományból merítkező, a tudományt a művészettel összekapcsoló Boruzs Ádám munkái láthatók. A piciny helyen akrillal festett vásznak függnek. Absztrakt festmények, gondolnánk, miközben az esztétikus, mutatós kompozíciók elmosódott, torzított formái erősen hasonlítanak a monitorokon megjelenő hullámokra, jelekre. Nem véletlen.

► Földszint. Magyar–olasz film. Rendező: Reisz Gábor.

A ház így nem puszta helyszín, hanem a film abszolút főszereplője. Kívülről alig látjuk, szinte végig bent járunk, a kanyargós lépcsőfordulókban, folyosókon, a lakásokban és a sötét pincében. Egy hosszú kocsizásban – a kevés számú külső felvétel egyike – lakótelepi magasépületek betonsorát pásztázza a kamera, ám a történet nem ott, hanem egy kisebb, néhány emeletes társasházban játszódik, emeletenként két-három lakással. Ez a tér s vele a miniközösség ideális terepe a sűrített dramaturgiának.

► Grieg, Rimsky-Korsakov, Elgar, Popper, Franck: Works for Cello & Piano. Bence Temesvári – violoncello, János Palojtay – piano. Hungaroton

Kivételes gazdagság, nagyszerű művészek, akik közül Temesvári a legfiatalabb. A Hungaroton kiadásában a közelmúltban megjelent lemeze bemutatkozó album, különleges műsorral, hiszen a CD-t nyitó Grieg-mű, az a-moll szonáta (1882–83), a zeneszerző egyetlen csellószonátája értékei ellenére ritkán hangzik fel, a csellisták elhanyagolják, holott a hangszer repertoárja korántsem olyan hatalmas, mint a hegedűé, egy ilyen nagyszerű darabot jobban meg kellene becsülni.

► 4-6, Vígszínház, szeptember 27., rendezte: ifj. Vidnyánszky Attila

Ha a Vígszínház legújabb bemutatója, a 4-6 a tavalyi @LL3t4rgIA folytatásának tekinthető, akkor már a címadás is utal arra, ahogy a két előadás viszonyul egymáshoz: letisztultabb a felhabosítotthoz. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a főbb alkotótársak közül csak a jelmezeken dolgozott ezúttal Vas Kitti, egyébként a díszlettervezés éppúgy Schnábel Zitáé, a zene- és hangterv Urbán Kristófé, a koreográfus Kondákor Ajsa Panka, a társulat alkotásaként jegyzett darabot egybecsiszoló dramaturg Németh Nikolett, és a @LL3t4rgIA fénytervéért a Színikritikusok Díján évados különdíjra jelölt Csontos Balázs tervezte a világítást itt is. Az alkotócsapatnak a gyengéd irónia és a kaotikus, doomscroll lendület megtartásával sikerült levetkőznie „a fiatalok megszólításának” melléktermékeként jelentkező kényszeredettséget és a néhol leereszkedőnek tűnő bratyizást, így a 4-6 valóban friss levegőt hoz.

► Verdi-gála Plácido Domingóval – Magyar Állami Operaház, szeptember 23.

Akkor hát ez volt az utolsó? A legeslegutolsó? Látom, Domingo naptárja tele van, háromnaponta föllép, de nem tudom elképzelni, hogy tényleg teljesíti is ezeket a szerződéseket. Szóval a művészbejáró felé kerülök, hogy megnézzem, várják-e még a szent öreget. Várják. Ilyenkor jön rá az ember, hogy ha arról ábrándozott, hogy ő lesz az utolsó Domingo-rajongó, akkor föl kell kötnie a gatyát. Egy Michael nevű ember ül az Operaház oldalsó lépcsőjén, mellette a két mankója, és arról beszél, hogy ő 1969-ben látta először Domingót. Aztán ugyanez a Michael felkapja mankóit és körbenyargalja az épületet, mert híre jön, hogy a művész a másik kijáraton távozik.

► Behind the Opera Door, YouTube

Mi közöm nekem ahhoz, hogyan lett magánoperája egy szobrásznak tanuló nőnek Brooklynban, tehetném fel a kérdést, de hála a rendezőnek, eszembe se jut kérdezni, csak nézek, és csendben gyászolok. Nyilván nem az operát, ahova életemben be se tettem a lábamat, hanem a múlt gyönyöreit, a szertefoszlott álmokat, elveszett városrészeket és közösségeket, te jó ég, hát milyen szavak ezek, hogy kerülnek elő az emberből egy tizenhat perces YouTube-videó kapcsán?!

► Budapesti Klasszikus Film Maraton, 2026. szept. 15–20.

A film-musical, akárcsak ikertestvérei, a Broadwayn játszott zenés színházi sikerszériák, jellegzetes nyugati zsánerek, korszakonként átalakuló, mégis szigorú műfaji keretekkel. Talán ezért is lettem kíváncsi a szinte áttekinthetetlenül gazdag Klasszikus Film Maraton távol-keleti szekciójára, amely tajvani énekes-táncos-kardozós zenés filmeket ígért. Wong Tin-lam 1960-as fekete-fehér mozija, A Vadrózsa románca nem musical ugyan, de különös operafilm.