(Kunsthistorisches Museum Wien, Caravaggio & Bernini – Die Entdeckung der Gefühle, megtekinthető január 19-ig.)  

(Trans-Nomád Express – 25 éves a Kerekes Band; Művészetek Palotája, ja­nuár 12.)

Nem is gondolná az ember, milyen remek, vagy hogy az egyik szám címét hívjam segítségül: „szilaj” rockhangszer a furulya, a koboz és a brácsa – bocsánat, a kontra. Évekig úgy tűnt, hogy Fehér Zsombor virtuóz furulyajátéka húzza a Kerekest, tényleg döbbenetes hangszínt talált magának, játsszon a furulya bármely típusán, egészen a térdig érő, hosszú furulyáig bezárólag.

(A Kihűlt világ – Farkas István művészete című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériá­ban március 1-jéig látható.)

A nagy művészet keltette nyugtalanság, a nézők zavarba hozása, azaz Farkas munkássága elválaszthatatlan attól a sötét kortól és társadalomtól, amelyben élnie adatott, amelynek kivételezett és kiváltságos tagja volt, s amely végül épp úgy végzett vele is, mint a szegényekkel, névtelenekkel, tehetségtelenekkel, akárkivel. 

(Bagota Béla: Valan – Az angyalok völgye)

A Valan nem is a történetszövésével emelkedik ki a magyar bűnügyi filmek sorából, inkább a rendezés színvonala és a műfaji filmben szokatlanul kimunkált társadalomképe avatja élvezetes mozidarabbá. Bagota Béla életszerű karaktereket, szituációkat és helyszíneket teremtett thrilleréhez. A film főszerepét a szuggesztív tekintetű Krisztik Csaba alakítja izzó szenvedéllyel, némi humor, oldottság viszont jócskán árnyalná a főhős erősen tipizált karakterét.

(IZP-estek:  Lukács Levente–Rácz Réka: I don’t have OCD és  Dömötör Judit: CHNGNG / MU Színház)

Lukács és Rácz ugyanis nemcsak saját előéletükről, szakmai hezitálásaikról és bukfenceikről, vágyaik és a realitás összehangolásáról ad számot maximálisan személyesre hangolt duettjében, de fellebbenti a fátylat a professzionális táncoktatás árnyoldalairól is: nem másokra mutogatnak, magukban vájkálnak-mélyfúrnak, a saját érzéseiket, élményeiket boncolgatják, még ha ez olykor esetleg kellemetlen is. De ettől, ezért hitelesek.

(Pintér Béla: Anyaszemefénye. Pintér Béla és Társulata – Katona József Színház. UP Újpesti Rendezvénytér)

De aki az aktuálpolitika felől próbálja nézni az Anyaszemefényét, az akkor is csalódik, ha időnként beleütközik Rogán Antal vagy Kocsis Máté nevébe: az Anyaszemefénye – ha lehántjuk róla e gegeket – nyugodtan játszódhatna a neoliberális világ bármely pontján, még sokkal inkább, mint a NER-ben. Ez törést okoz az előadás aktualitását tekintve, az viszont jó, hogy a szereplők – szemben A démon gyermekeivel, itt nem a fideszes–nem fideszes tengelyen mozognak, a sztori ennél bonyolultabb.

(Élőben a városból 2.0. Klubrádió, szerdánként 13.05–14.00, ismétlés szombat reggel 8-kor)

A műsor alapvetően az autózással foglalkozik. Hogyan közlekedjünk, milyen KRESZ-szabályokra érdemes figyelni, milyen veszélyes helyzetek adódnak az utakon, hol van rosszul szervezve a közlekedés. A betelefonálók és az SMS-t írók is lelkesek, sok jó kérdésük van. Ezekre pedig jó válaszokat kapnak, nyilván ezért szeretnek betelefonálni.

(Berg: Wozzeck – élő közvetíts a Metropolitan Operából, január 11.)

Nem szeretnék túl sokat belelátni a rendező Kentridge-be, mert alapvetően azt érzem, hogy az operarendezés számára elsősorban mégis díszlettervezői feladat, nem az egymásnak éneklők foglalkoztatják, hanem amit látunk, az a szörnyű rendetlenségnek ható szörnyű rend, ami a színpadon honol, és ami felszámolhatatlan.

(Vége a börtönbiznisznek – Tuzson Bence a Hír Tv-ben)

Mindennek az oka Soros György. Lehetne például az okok között mérlegelni a hazai börtönök valós állapotát, ahol egy közismert statisztikai adat szerint 100 férőhelyen 124 elítélt tölti büntetését, az egy főre jutó négyzetméterek és légköbméterek elégtelenségét, de sokkal egyszerűbb Sorosra mutogatni. Ez történik most is.