► Baráti Kristóf, Enrico Pace, Boldoczki Gábor, Balázs János. Zeneakadémia, május 25.

Sokan várták Leonidasz Kavakosz fellépését a Cziffra Fesztiválon. A görög művész korunk egyik legjelentősebb muzsikusa: hangszeres virtuozitását átlelkesíti az érzelem és az indulat; nemcsak hegedűsként rendkívüli, de karmesteri minőségében is emlékezetes teljesítményt nyújt. Látogatása azért is ígérkezett ünnepnek, mert régi partnere, Enrico Pace neve is ott állt a koncert színlapján – az olasz zongoraművész, mint arról a magyar közönség is többször meggyőződhetett, az egyik legérzékenyebb kamarazenész a jelenlegi nemzetközi mezőnyben.

Röviddel a koncert előtt érkezett a hír: Kavakosz betegség miatt lemondani kényszerült fellépését. Pace azonban eljött, a szervezőknek tehát másik hegedűművészt kellett találniuk. Ez nagyszerűen sikerült: Baráti Kristóf, aki beugrással vállalta a fellépést, Kavakosszal egyenrangú művész – ő is a világ legjobbjainak mezőnyébe tartozik.

► Jean Giraudoux: Trójában nem lesz háború, Örkény Színház, május 4., rendező: Kovalik Balázs

 A Trójában nem lesz háború, ha nem is kimondottan cselekményes, de Lagarce-énál mindenképpen mozgalmasabb darab, a történelmi helyzetről pedig, amelyet kiemel, immár a jövőből kétoldalú tudásunk van: Giraudoux elmélkedését még csak az első világháború súlyos emléke és a közelgő válság szorongása táplálta, nekünk viszont már nemcsak arra van rálátásunk, hogy bizony a trójai háború is megvolt és elhúzódott, hanem hogy a negyvenes évek (és a többi) is rengeteg áldozatot követelt. De Kovalik Balázs rendezése nem erről szól, nem a múltat hánytorgatja, sokkal inkább a jelent (ahogyan egyébként a szerző is a magáét), és nem is a szélesebb értelemben vett geopolitikai felállást, hanem – a beszúrt poénokból egyértelműen – a hazai „háborús vészhelyzetet”.

► Mozart: Szöktetés a szerájból – Eiffel Műhelyház, május 29.

Varró Dániel készítette az új magyar nyelvű librettót, de valahogy bátortalanul. Belevett nyelvi modernségeket, de meghagyott egy csomó operai töltelékszót, lámokat és hátokat. Nem eléggé viccesek a rímek, nem eléggé mai a szöveg, miközben Vecsei H. Miklós rendezésében mégis valami embergyár látható, az volna a szeráj, ahonnét nemcsak szökni kell, de amit föl is kell gyújtani.

► Másnap a BL-döntő Budapestjén; A Szerb Antal-kód, Fővárosi Bábszínház, május 30.

Mert a valóságért színházba kell menni, olvasni kell, és hogy igaz-e, ami ott van, nem csak valódi, azt nem tudom megígérni önöknek, de az biztos, hogy ha szeretnének végre magukról tudni valamit, akkor menjenek koncertre, olvassanak, várja önöket a tépelődés, és próbálják meg végre elengedni az úgynevezett híreket.

► A volt Pénzügy-, ma Belügyminisztérium épülete. Történeti épületrész: Kruppa Gábor; műemléki belső: Lukács Zsófia, Baliga Kornél, Osgyányi Vilmos; kortárs irodaszárny: Makrai Sándor, Vesztergom Ádám

Sein és sollen – Bármit is óhajtanánk a felpezsdült véleménycunami habjai között, számomra az a legerősebb állítás, hogy ez a minisztériumi épület már van. Áll, mint műemlék épületet példásan felújították, funkciója is van – olyan, amilyen. És ha a sokfelé széttartó állítások között valami legkisebb közös nevezőt keresünk: jogszabály által védetten műemlék. Régi szárnyát ennek szellemében is rekonstruálták a lehető legalaposabban. Nekem ugyan sok, de ha az elmúlt évtizedekben folyamatosan a szocmodern – akár várbeli – kiirtása ellen érveltem, most sem adhatom fel azt az alapállást, hogy az építészettörténetből nem lehet korszakokat kiírni.

► A Teremtett rend – Dargay Lajos univerzuma című kiállítás augusztus 23-ig látható a Műcsarnokban.

A Teremtett rend – Dargay Lajos univerzuma című kiállítást mintegy beharangozta a Nicolas Schöffer és Victor Vasarely vizuális világát bemutató kamarakiállítás, a Kinetikus víziók a Magyar Nemzeti Galériában. Hiszen Dargay az előbbi tanítványaként, művészi örökségének továbbvivőjeként vált a hazai kibernetikus-kinetikus művészet megteremtőjévé.

► Bernát András SZÍN – JÁTÉK – TÉR című kiállítása megtekinthető a Neon Galériában június 30-ig.

A háttérre gyakran nem fordítunk elég figyelmet. Úgy gondolhatjuk, hogy jelenléte és szerepe magától értetődő. Bernát András új képein ezt a funkciót értelmezi újra, a láttatás és takarás elemeivel játszik.

A Neon Galéria fehér falait most az acélfényű naplementeszínek keltik életre. A fémpor festékbe keverése finoman mélyíti a képek kiterjedését. A művész nem tér el a már évek óta alkalmazott technikájától, hanem újradefiniál, festői nyelve bővülni látszik. Óvatosan kezd kitörni saját absztraktjának kiszámíthatóságából, és lassan, de biztosan továbbfejleszti azt, megtartva az alapokat.

►Kemény György GYURIII! című kiállítása augusztus 31-ig látható Budapest Új Városházi Galériájában, Gerlóczy utca 2.

Gyakran gondolkozom azon, hogy lehetséges-e belépni egy másik ember fejébe, végigkövetni a gondolatok szertelen áramlását, és együtt áramlani velük, felfedezni egy imaginárius labirintus rejtett útvonalait, a belső összefüggések különös hálózatát. A 90. születésnapját ünneplő Kemény György kiállítása Budapest Új Városházi Galériájában pontosan ilyen. A boltívek alatt lebegő nyomatok különös, labirintusszerű teret teremtenek, utakat és rejtekutakat villantanak fel, összefüggések sűrű szövetét – teret engednek a formák, a gondolatok végtelen áramlásának. Amit látunk, nem más, mint szabad játéktér – Kemény a kezdetektől fogva szabad játéktereket hozott létre, azokban a korszakokban is kereste a játékban megélt szabadság lehetőségeit, amikor a szabadságot erősen korlátozták.

► Stéphane Demoustier: Egy dán építész Párizsban

Sté­phane Demoustier a Défense-negyed fő attrakciója, a Nagy Ív keletkezésének történetét dramatizálta a grandiózus művet megálmodó építész nézőpontjából. Az Egy dán építész Párizsban egy kívülálló története, aki a francia politikai és gazdasági elit hálójába keveredve próbál érvényt szerezni akaratának, és maradéktalan művészi szabadsággal anyagba önteni álmait.