► Az Impulzusok – Szőcs Miklós TUI szobrai című kiállítás 2026. január 11-ig látható a Műcsarnokban.

Szőcs Miklós TUI Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész. Januárig látható a Műcsarnokban Impulzusok című tárlata, amely átfogó képet nyújt több évtizedes pályájáról. Megismerhetjük a ritka faanyagokkal, rétegelt lemeztömbökkel dolgozó alkotó szobortárgyainak szépségét és a „bennük önmagát kinyilvánító láthatatlan erőteret”.

► Petőcz András Ismeretlen nyelven című kiállítása a Várnagyed Galériában december 12-ig tekinthető meg.

Petőcz András új kiállításán a fő kérdés, hogy miként írható le, festhető meg az Isten szó; leképezhető-e a nyelv vagy a vizuális költészet szerint. Egyáltalán leírható-e a Név, vagy – mint a kabbalista bölcsek tanítják – Isten behelyettesítő neveit szabad csak lejegyeznünk, kimondanunk, használnunk. A Templom lerombolása óta a Jelenlét (Sekina) vándorol a világban, miként a választott nép szétszórattatott. A probléma különösen élesen van jelen a luriánus kabbalában, amiben Isten egy üres helyet csinál magában vagy magán kívül, melyben „vákuumként” létrehozza a világ choráját, lehetőségét, majd eltávozik ebből a „térből”, és magára hagyja a teremtést. A szövegben/nyelvben megjelenő isteni inkarnáció imaginális, a misztikus tudja felfedni létét. Istennek el kell hagynia a teremtést, hogy az valóban független legyen tőle, hogy önállóan létezzen.

► Minden csillag. Magyar film. Rendező: Olasz Renátó.

„Telik, de nem múlik”

A Minden csillag idő- és térkezelése a filmben produceri szerepet vállaló Tarr nagy filmjeinek idő- és térkezelésére emlékeztet: ezúttal sem világos, hol járunk és mely korban pontosan. A települések az időtlenségbe dermedtek, nincs múltjuk és nincs jövőjük. Csak annyi biztos, hogy Ká-Európa koszos végvidékén kocsmázunk, az idő pedig a folyamatos jelen. Tarr műveiben, a Kárhozatban, a Sátántangóban, a Werck­meis­ter harmóniákban jut ilyen nagy szerephez a helyi kricsmi, benne a zene, a danse macabre-ra emlékeztető apokaliptikus tánc.

► Dénes Várjon plays Bartók. AvI Music, Deutschlandfunk

Dénes Várjon plays Béla Bartók: a zongoraművész a közelmúltban megjelent, németországi kiadású lemezén kizárólag a magyar zeneszerző művei szólalnak meg, nyolc alkotás az 1907–1920 közötti évekből. Egylemeznyi hungarikum. Akadnak közöttük népzenére alapozott kompozíciók, de olyanok is, melyek csak saját leleményű anyagot tartalmaznak. Várjon magas rendű teljesítményén túl a lemez egyik legvonzóbb erénye a műsor-összeállítás. A hetvenpercnyi antológia (negyvenhárom tétel) úgy válogat Bartók terméséből, hogy mindvégig csupa fontos, jellemző darabot hallunk. Olyan műveket, amelyek közös tulajdonságaikkal – markáns megszólalásmód, erőteljes karakterizálás, éles rajzolatú dallamok, élénk ritmika, a zene indulattartalma és intellektualizmusa közötti állandó, termékeny feszültség – a zeneszerzői gondolkodásmód egységét képviselik, ugyanakkor felhívják a figyelmet a bartóki zongoratermés vonzó sokszínűségére. Arra, hogy még Bartóknak, e nagyon határozottan saját megszólalásmóddal rendelkező zeneszerzőnek is sokféle arca és hangja volt.

► Ostromdressz, Örkény Színház, október 1.; Tél, avagy a fal füle, Liszt Ünnep, Zeneakadémia, október 15.

De szerencsére maradtak, sőt születtek olyanok, akik utólag – a gyász és/vagy a felszabadulás könnyeivel, hittel vagy épp hitetlenül – tanúságot tehettek és tehetnek, ki az egyik, ki a másik oldalról. Kinek az elmondhatatlan rémségek irracionalitása, kinek az emberség lett a második világháború meghatározó tapasztalata. És tartozunk azoknak is, akik az emberség próbáját kiállták, legalább annyival, hogy észrevesszük, meghalljuk őket, és ha csak egy előadásnyi ideig is, de beleérzünk a helyzetbe, amelybe ott és akkor, a történelem egy adott vérzivataros pillanatában így vagy úgy beleálltak.

► Verdi: Nabucco – A Nemzeti Filharmonikusok koncertje, Müpa, november 26.

Tényleg csodálatos ember Amartüvshin Enkhbat, bár nyilván nem mondható a század legnagyobb énekes színészének, áll masszívan a pódiumon, mindjárt meg fog szólalni, a hallgató embert elönti a könnyű idegesség, hogy vajon milyen lesz, milyen hang árad majd ki belőle, fölemeli a kis messzelátóját, hogy ne mulasszon el egy pillanatot sem, így aztán látszik, hogy az énekes épp az orrát húzogatja, a jobb arca megrándul, szóval az egész pillanat számára inkább testi, mint lelki. Számomra meg inkább lelki, de igazából mindig is sejtettem, hogy zenét hallgatni jobb, mint zenélni.

► Szavakon túl, Kálloy Molnár Péterrel beszélget Kadarkai Endre, a Klub Rádió You­Tube-csatornája, 2024. április 14.

Szóval az, hogy a fájdalmasan hamar elment, mindössze ötvenöt éves Kálloy Molnár Péter mit jelentett a magyar színpadnak, filmnek, színházi világnak, irodalomnak, komoly helyen általában szinte narrálhatatlan. És ezt ő tudta és értette is, minden manír nélkül mesélt arról Kadarkai Endrének a Szavakon túl című műsorban, hogy mit jelent szakmai szempontból észrevétlen művésznek lenni, akit nem érzékelnek a nagyok, akinek ötvennégy évesen – ekkora életművel a háta mögött! – Jászai-díja sincsen, miközben a tanítványai lekörözik. Kálloy Molnár egyetlen komoly díja, hogy borsodi szülővárosa, Mezőcsát díszpolgárrá választotta. Miközben színházi és filmszerepei nemcsak mennyiségre elképesztőek, de beégtek a nézők agyába, komikus ka­rak­tere, hangja, szinkronmunkássága, dalai, lemezei a tágabb kulturális mező meghatározó anyagai.

► Budapesti Fesztiválzenekar, Jóföldi Anett, Pilz János – Zeneakadémia, november 24.

Jóföldi Anett érzékeny kecsességgel virtuozitásba fordu­ló fuvolajátéka csupa finom formálás volt, csupa árnyalatváltás, beszédes akcentuálás, szárnyaló nekilendülés és érzékeny megtorpanás, artisztikus zaklatottság és édes egyszerűség. Megvolt benne az, ami az este egészé­ben nem, az előadásnak az az egyedi­sé­ge, ami a biztonság után következik.