(A Talált tér című kiállítás május 22-ig látható a Telep Galériában.)

(A test diadala. Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet, Szépművészeti Múzeum, megtekinthető június 30-ig.)

(Phuttiphong Aroonpheng: Manta Ray)

A Manta Ray története az identitás kérdését feszegeti, mi teszi az embert: kinézete, lakóhelye, munkája, szokásai? S ha ilyen könnyen átveszi egyik ember a másik életét, akkor vajon miért állítunk fel éles etnikai határokat mi és ők közé? A halász és a halálból megmentett idegen toposzokkal teli története ráíródik az etnikai jellegű tisztogatások és a menekültek aktuális történetére.

(A Tér/Erő – II. Építészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban)

Ezek a kortárs építészet dilemmái, mi pedig egy kiállításon vagyunk, amin ugyanezek nem kérhetők számon. Ráadásul jóval szkeptikusabb voltam 2014-ben, amikor a műcsarnokbeli hatalomátvétel után maga az (akkori) MMA-főnök, Fekete György váltatta valóra dédelgetett álmát a nemzeti szalonok sorozatával. Azóta öt év telt el, és én is meglepődtem, az idő mennyi mindent megoldott azóta. Egyrészt Fekete György már nem ugyanott van, a Szalon maradt szalon, mégsem olyan borzalmas ezt elviselni.

(Dale Wasserman: Kakukkfészek. R.: Zsótér Sándor, Radnóti Színház)

Expresszív előadás a Kakukkfészek. De korántsem csak a tobzódó látványtól (McMurphy rabruháját például az Orange Is the New Black című tévésorozat ihlette). Hanem azért, mert a végén nem kell párna a gyilkossághoz (ugye klasszikusoknál nem merül fel a kortárs kritika ellehetetlenítője, a spoiler-veszély?). Itt tehát elég kihúzni a gumimatracból a dugót, hogy a lobotómia áldozatává lett McMurphyből is elszálljon a lélek, amint az indián átsegíti őt a túlvilágra. Mert nem a párna a fontos, hanem ahogy ez a két nagy színész, Csomós Mari és Vilmányi Benett nézik egymást.

(Poulenc: Dialogues des Carmélites – a Metropolitan előadásának élő közvetítése, május 11.)

Minden oka megvolt Poulencnek, hogy egy biztos bukást húzzon be a neve mellé ezzel a címmel, ezzel a hosszal (még Puccini is csak egy felvonást vállalt az egyforma öltözetű nőkkel), ezzel a maga gyártotta szöveggel, amely ugyan dialógusok sora, de rögtön meg is akasztja mindig a magától száguldó cselekményt. Nem történik semmi, kivégeznek egy csapat apácát a Nagy Francia Forradalom alkalmából, a forradalmak már csak ilyenek, azt ütik, akit lehet. És ez a nem történik semmi valahogy azt jelenti, hogy olyat kap az ember az operában vagy az operától, amire már régen nem számított.

(Hadházy Ákos hirdetése a köztévében)

Önmagában érthetetlen, hogy miért nem ad le a köztelevízió egy közérdekű felhívást, de ma már mindegy, a Momentum hirdetési idejében jelent meg: csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez!

(Folyt. köv. – Volt egyszer egy Népszabadság. Kelen Károly és Rab László műsora. Klubrádió, csütörtök 20.00–21.00.)

Kelen Károly és Rab László visszafogottan kérdez, összeszokott páros, szinte nem is lehet érzékelni, ki a húzd meg, ki az ereszd meg. Nem beszélnek sokat, nem okoskodnak, nem fitogtatják a tudásukat. Csak szerényen kérdezősködnek. (…) A múlt héten fölkeresték Heller Ágnest a lakásán, abból az alkalomból, hogy most ünnepeltük kilencvenedik születésnapját. Nem tévedés: a kilencvenediket.