(Branford Marsalis újra Budapesten – Művészetek Palotája, március 5.)

Mindenki állhat a színpadon egy kicsit lazábbra csúszott öltözékben, de az ő fess megjelenése alapeleme a produkciónak, az ellentmondást nem tűrő zenei erőnek, a többiek miatta vannak a színpadon. Marsalis még nálunk is ikon; hogyne volna az, hiszen ott fúj Sting első szóló lemezein, kíséri zenekarával, budapesti koncertjei rendre teltházasak, a család neve pedig márkanév, a papa és a testvérek megkerülhetetlenek, ha a nagyon szépen, magas fokon művelt jazz kerül szóba; sőt, Marsalis klasszikus zenei fellépéseket is vállal, nálunk is játszott már ilyen programot.

(A Műcsarnok Különter[m]ek című tárlata március 24-ig látható.)

(Museum global – Mikrogeschichten einer ex-zentrischen Moderne. Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, K20 Düsseldorf. Megtekinthető március 16-ig.)

(Roma. Mexikói–amerikai film. Rendező-forgatókönyvíró-operatőr: Alfonso Cuarón.)

De nem a történet a lényeges itt (igaz, Kosztolányinál sem). Hanem az a sűrű élet, az a tapinthatóan anyagszerű világ, amit Cuarón a vásznon megalkot. Mert a sztori, mint a java filmeknél általában, puszta hordozóanyag, bármelyiket százféleképpen lehet elmesélni, jól és rosszul, a filmkészítés lényege, mint Tarkovszkij írta, a „teremtés”, s ezt kevés modern mozgókép példázza meggyőzőbben, mint a Roma. Nem könnyű alkotás, kell idő, amíg elragad és beránt a világába, de már az első pillanatoktól érződik, hogy megéri a fáradságot, érdemes vele menni, fokozatosan belefeledkezve a fekete-fehér képek varázsába. Ritka erény, hogy egy mindenfajta erőltetett szimbolikát mellőző realista történet ilyen természetes módon képes költői magasságokba emelkedni.

(Heinrich von Kleist: Pentheszileia, k2 színház, MU színház, február 16.)

A Pentheszileia nem tartozik Kleist legismertebb művei közé. Olyannyira nem, hogy magyarul csak 1977-ben jelent meg Tandori Dezső fordításában, és egészen 2004-ig, amikor Zsótér Sándor színre vitte a Nemzetiben, nem is volt magyarországi bemutatója,. Most a MU színházban a k2 színház meghívott vendégrendezőjeként Kovács D. Dániel állította színpadra, jobban mondva terepasztalra a saját korát bőven meghaladó drámát. Már nem először rendez Kleistet, A heilbronni Katicát 2015-ben a legjobb független színházi előadásnak választotta a Színházi Kritikusok Céhe.

(Csehov: Meggyeskert, Nemzeti Színház, március 3.)

Silviu Purcărete tulajdonképpen dekonstruál, roppant alapos szövegelemzéssel szétszedi Csehov darabját – gondosan lecsumázza, kimagozza, bekészíti a meggyet –, de színészei nagy részével mintha nem egy színházi nyelvet beszélne. Ki több, ki kevesebb cukrot adagolna ehhez a lekvárhoz – a régi recept elveszett, arra már maga Firsz sem emlékszik, az újat meg még nem sikerült kitapasztalni.

(Mozart: Così fan tutte – Erkel Színház, március 8.)

Horti Lilla olyan rondót énekelt, hogy nem is emlékszem, mikor hallottam élőben ilyet utoljára. Talán azért nem emlékszem, mert amikor utoljára láttam ezt a rendezést, Szinetár Miklós munkáját, a rondót nemes egyszerűséggel kihagyták az előadásból, nyilván úgysem ment volna, meg különben is: ensemble-opera. Közben pedig volt egy bukott Menzel-változat, nem tudom, tényleg bukóban van-e, vagy csak az Opera volt ez eredeti helyszín, nem cipelték át az irdatlanul ronda díszleteket az Erkelbe. Szinetár rendezése világos, nem bonyolult, érthető és értelmes.

(Az igazság pillanata. Bolgár György új műsora. Klubrádió, péntekenként 12.35–12.55)

Bolgár György körülbelül tíz éven át írta hetente hasonló szellemű cikkeit a 168 Órába (Hogy mi van?), majd újabban a Népszavába írja a sorozatot Hazugságvizsgáló címmel, minden szombaton elolvasom. A március 9-i írásának az volt a címe, hogy Az ultimátum hete. Bár ugyanarról a hétről szólt, mint a rádióműsor, és óhatatlanul ugyanazok voltak a fontosabb témák, az ottani négy kiigazítás nem egyezett meg sem nyelvileg, sem érvkészletében azzal, ami elhangzott, magyarul nem a cikket mondta el Bolgár a rádióban. Ez egyrészt azt jelzi, hogy úriember, másrészt azt, hogy rengeteg a félrevezetés és sokféle cáfolat lehetséges.

(Abai Hírek, Abai Városi Televízió)  

Az Index szúrta ki az Abai Városi Televízió egyik műsorát, az Abai Hírekben – mi más lenne fontos a városban – a képviselőtestületi ülésről készítettek összefoglalót, melyről fegyelmezetten illik beszámolni. Örkény és Spiró zseniális abszurditása elevenedik meg a mogorva és szomorú képeken, a magyar zászlók előtt magyar emberek ülnek, és van négy üres szék is, mert Kossa Lajos polgármester az abai délutánba várta Széll Kálmánt, Mahatma Gandhit, Martin Luther Kinget és a Dalai lámát is. A kép sajnos fix, egyetlen kamera veszi a jelenetet, nincs semmi mozgás, nem látni az arcokat, minden képviselő önmaga szobra, kínjukban mereven maguk elé néznek, miközben Kossa úr a láthatatlan világról beszél, és arról, hogy sok ismerőse van, aki másképpen tehetséges, mint ő, ők nem a megérzéseiken keresztül kommunikálnak a láthatatlan világgal.