(Cseke Szilárd Deeper In című kiállítása október 6-ig látogatható a Rugógyár Galériában.)

(Faistauer, Schiele, Harta & Co – Malerei verbindet, Salzburg Museum Neue Residenz, megtekinthető október 13-ig.)

(A köszöntő elhangzott a székesfehérvári Csók István Képtárban, szeptember 7-én.)

(Szabó Réka: A létezés eufóriája)

A létezés eufóriája azonban nem táncfilm, bár számos jelenetében táncolnak, hanem dokumentumfilm – méghozzá a legnemesebbek közül való. Szabó Réka a táncelőadás közben-után még első dokumentumfilmjét is megrendezte, amivel azonnal elnyerte a rangos Locarnói Filmfesztiválon a Kritikusok Hetének nagydíját és a Szarajevói Filmfesztivál emberi jogi díját. Tartok tőle, egyszeri küldetés volt az elismert táncos-koreográfustól a dokumentumfilm-rendezés, mert ez még járt Fahidi Évának, hogy a színpadon túl a mozival együtt járó szélesebb nyilvánosság is megismerje és csodálja őt.

(Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája. Előadja Ficza István és Nagy Zsolt. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

Milyen megfontolásból olvassa fel A lélek legszebb éjszakájának novelláit két ennyire különböző habitusú és temperamentumú színész? Miként lehetséges, hogy alakításukban az elbeszélő Maros Dániel, a Közel-Keletről és Észak-Afrikából tudósító újságíró-fotóriporter – tudjuk, ő Jászberényi alteregója – egyszer kiábrándult, az alkoholtól és a cigarettától rekedtes hangú, önpusztító fiatal férfi, máskor pedig olyan, mint egy nyegle úri fiú? Hetyke, cinikus, felsőbbrendű. És végül: beleoltható-e ezt a két eltérő előadásmód akár egyetlen szövegbe?

(F. Scott Fitzgerald műve alapján Kovács Adrián–Vecsei H. Miklós–ifj. Vidnyánszky Attila: A nagy Gatsby)

A pörgős partimusicalben, a világégés utáni nihilben, ahol felfújható cápák, talán metaforikus tőzsdecápák röpködnek a levegőben, furcsán hat a szeretet parancsát kissé szektásan szánkba rágó finálé. A téridegen tanulságjelleget próbálja enyhíteni, amikor Tom rákérdez, hogy ez az volt-e. Miközben világos, hogy a múltat a jelen fölé helyező Gatsby ebben a produkcióban nem más, mint ifj. Vidnyánszky és alkotótársai. Nem először teszik le voksukat a múlt értéktöbblete mellett, különösen a reformkorban játszódó Kinek az ég alatt… illeszthető ebbe a sorba. A színházi kihívás tehát az, hogy sikerül-e hitelesen beépíteni az erkölcsi tanulságot a showbusinessbe.

(MoZart – Sony, 2019)

Ami Daniel Behlét illeti, az ő jövője nagyon simának látszik, ilyen Mozart-hangra mindig szükség van, legalábbis nekem mindig szükségem van, hogy megerősítsenek, ezek a Mozart-tenorok nem zérók, hanem valóban hősök, csak a rossz beidegződések miatt kerülnek a második sorba a különböző Don Giovannik és Sarastrók vagy Papagenók mögött. Ha nem Mozartban, akkor ritkább operákban is van hely nekik, Händelt énekelhetnének vagy Gluckot – amennyire tudom, ezeket Behle meg is teszi.

(Kampány a televízióban)

Az egyetlen eddigi komolynak mondható megnyilvánulás az ATV előválasztási vitája volt. Kulturált, informatív műsor, amelyben a néző valamennyire megismerte a jelöltaspiránsokat. Volt a műsornak győztese, vesztese, volt remek műsorvezetés.

Aztán semmi.

(Ginette Neveu – The Complete Recordings. Warner Classics)

Azt gondolhatnánk, ilyen élet és halál után az utókor nyomatékosan számon tartja Ginette Neveu művészetét. Nem lévén otthonos a francia zeneélet berkeiben, nem tudom, szülőhazájában van-e kultusza a hegedűművésznőnek, azt azonban állíthatom, hogy magyar vonósoktól a nevét sem hallottam az elmúlt fél évszázadban, és felvételeivel sem találkoztam a Magyar Rádió műsoraiban. Ginette Neveu tehát a tájékozott és sokszínű magyar zenei emlékezetben ismeretlen személy, így most, hogy születésének centenáriumán a Warner Classics négy CD-t tartalmazó albumban jelentette meg újra összes felvételét, mindez jó alkalom arra, hogy a „százéves újoncot” elhelyezzük zenei értékrendünkben.