(A Fekete fény című kiállítás augusztus 23-ig látható a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben.)

A legendás francia filmkészítő, Chris Marker 1999-es rövid etűdjében franciák nézik az utcán a napfogyatkozást. Sötét szemüveges emberek emelik fel a fejüket, kíváncsian vagy áhítattal néznek felfelé, kivéve egy kislányt, aki boldogan fekszik rá egy vízilószoborra, és úgy néz a kamerába. A húsz évvel ezelőtti napfogyatkozás Magyarországon is emlékezetes maradt, mégpedig úgy, ahogy ez manapság már természetes: soha elő nem vett fényképekbe, videókba foglalva, amelyekre csak akkor gondolunk, ha a minket körülölelő médiumok öt-, tíz- vagy húszévente emlékeztetnek az események felejthetetlenségére.

(A Goldberger Textilipari Gyűjtemény állandó kiállítása)

A Goldbergerek textilkereskedőkből lettek műhelytulajdonosok. Kékfestőműhelyük működésének bemutatása számos lehetőséget kínál a múzeumlátogató gyerekeknek, s az első terem múzeumpedagógiai megoldásai olyan közvetlen tapasztalatot kínálnak, amely a múzeum egészét meghatározó élményt jelenthet. Az 1828 utáni évtizedek, majd a dualizmus kora egyaránt lehetővé tették a műhely gyárrá változását, majd eljöttek a modernizáció és a világsiker évtizedei. Goldberger Leó nem pusztán sikeres s a rendszer elitjéhez tartozó izraelita vallású gyártulajdonos, a filantróp, elkötelezett Buday-Goldbergert 1937-ben Vida Jenő, Stern Samu, Láng Lajos társaságában audiencián fogadta Horthy Miklós, aki bármit mondott is, sermmit sem tartott be. Goldbergert más előkelőségek tárdaságában Mauthausenbe deportálták, s egy év után megtörten halt éhen, a tábor felszabadulásának napján.

(Quentin Tarantino: Volt egyszer egy Hollywood)

Tarantino nem nosztalgiafilmet rendez, bár használja a kor divatját, szélesvásznú, pasztellszínekben fürdő világa a kor derűsebb filmjeinek vizualitására játszik rá a fényképezésben, és a rádióból is folyamatosan ömlenek a slágerek. A történelmi kontextus és hitelesség sem különösebben érdekli, még ha egyre-másra jönnek is a hírek a vietnami háborúból. A léha történetszövést mélyén valamiféle foghíjas allegóriát fedezhetünk fel, amely szerint a kulturális-társadalmi átmenet termékenyen bizonytalan, kaliforniai napfényben úszó időszakának a Manson által megszemélyesített frusztrált sikertelenség és fanatikus gonoszság vet véget.

(Chopin: Nocturnes, op. 55, Mazurkas, op. 56, Berceuse, op. 57, Sonata, op. 58. Maurizio Pollini. Deutsche Grammophon)

Pollini Chopin-játékában nemcsak a visszafogott fegyelem fontos, de a hangszeres kivitelezés perfekciója is. Az előadások kidolgozása bámulatba ejtőn pontos és mikroszkopikusan részletező, de ez soha nem válik szenvtelen akríbiává, inkább lelkesítő, mintha a kifejezésmódban tapasztalható végsőkig érleltség érzését nyújtaná egy másfajta területen, a hangszeres megmunkálás vonatkozásában. Nincs henye hang, nincs motívum, amelynek tiszta-plasztikus megformálásával-kidolgozásával (és persze jelentésteli átlelkesítésével) Pollini adósunk maradna. Végezetül mindezt megkoronázza az előadásmódból sugárzó nemesség.

(Sziget Fesztivál, augusztus 7–13.)

A Cirque du Sziget idei produkciói szépen körüljárták a gondolatiság különféle módozatait. Címszavakban úgy lehetne a sátor felhozatalát összefoglalni: a profi, a pop, az etno és az okos. A lenyűgöző szakmai tudás természetesen mindegyik – akár beltéri, akár kültéri – előadásban megvolt, csak más és más hígításban és körítéssel.

(Wagner: Lohengrin – Deutsche Grammophon DVD, 2019)

Választékos és értelmes rendezés, és van egy, talán nem is várt gondolat is benne. Mostanában úgyis szívesen tekintünk úgy magunkra, mintha nem a teremtés koronája volnánk, hanem valami szörnyű, túlszaporodott átok a földgolyón, kártékony kis rovarok a világmindenségben. Lehet, hogy igazunk van, mondja Yuval Sharon, de lehetünk akármilyen nyavalyás kis molylepkék, azért eljöhet értünk a szabadító villanyszerelő.

(Eufória, HBO)

A hit romlandó áru, mert önbizalom és meggyőződés kell hozzá. Ezért a kamaszgyerekből évekre szörny válik, néha napok alatt eltűnik az addig türelemmel nevelt, ismerős gyermek: kárt tesz magában és a világban, sanyargatja, károsítja a testét, és mindezt azért, mert a lelkét át kell préselnie egy szűk lyukon. Innen oda. Ez az állatvilág felől nézve különös, veszélyes és haszontalan ügy. A „példányban” akkorra már temérdek energia, táplálék van, már túlesett a legveszélyeztetettebb, sérülékeny időszakon, életben van, rövidesen szaporodásra képes – és ekkor kezd el pengeélen táncolni? Minek?

(Benyomások a Sziget Fesztivál első és harmadik napjáról)

Azon még mindig csodálkozom, hogy Ausztráliából, az USA-ból is meglehetősen sokan jönnek, a nyugat-európai közönség túlsúlya pedig már alap. Ettől se nem jobb, se nem rosszabb a fesztivál, az viszont biztos, hogy az idei etap az egyik legprofibb program-összeállítást hozta még úgy is, hogy a nap végi, felelőtlenül nem kezelt és veszélyes tömegnyomor (lásd: WestBalkán) azt üzeni, hogy ebben a formában ez így nem mehet tovább.