Nemzkonz

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXVIII. évfolyam, 17. szám, 2024. április 26.

Végül is sikerült rendben megtartani a nemzeti konzervatív konferenciát (NatCon) Brüsszelben. Miután két előkelő helyszín menedzsmentje – nem tagadható, politikai nyomásra – lemondta a megrendezést, egy harmadik rendezvénytér tulajdonosa mégiscsak vállalta, hogy befogadja Orbánt és elvbarátait. A jótevő egy tunéziai születésű muszlim üzletember – rossz rágondolni, hogyan járt volna a konferenciát szervező MCC Brussels, ha a tulaj bevándorlása idején érvényesült volna Orbán jelszava, a „No Migration”. Aztán még volt egy kis fennakadás, mert a kerületi polgármester – a szocialista pártból kizárt, második generációs török bevándorló – a helyi rendőrséggel leállíttatta a rendezvényt, ám döntése még a liberális belga miniszterelnök szerint is hiba volt. (Gyanúm szerint részben belpolitikai okból: azért, mert a betiltás áldozati színben tüntette volna föl az eseményre szintén meghívott flamand szeparatista pártot, s tovább javította volna esélyeit, holott másfél hónappal a választások előtt már így is vezet a közvélemény-kutatásokban.) Mindegy, az Államtanács (legfelsőbb közigazgatási bíróság) érvénytelenítette a döntést, folytatódhatott a NatCon.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
Élet és Irodalom 2024