► Chagall – Albertina, Bécs. Megtekinthető február 9-ig, a Prestel Verlag [München, London, New York] angol vagy német katalógusával, 248 oldalon 150 színes képpel.

A matuzsálemi kort megért Marc Chagall (1887–1985) halálának negyvenedik évfordulóján nyolc évtizedesnél is hosszabb alkotói periódusának minden szakaszából most kereken száz képével emlékezik rá a bécsi Albertina. A cári birodalom zsidók lakta keleti felén, a mai Belorusszia területén, Vityebszk városkájában született, ortodox haszid famí­liá­ban, ahol jiddisül beszéltek, és csak az iskolában tanult meg oroszul. Tizenhárom éves korában autodidaktaként kezdett festeni, realisztikus képeken örökítette meg közvetlen környezetét: düledező faházakat, zsinagógákat és hagymakupolás templomokat, családtagjait és a szabadon kószáló állatokat. A monoton hétköznapokba a vallási ünnepek hoztak színt, amikor a miszticizmus zenében és táncban oldódott fel, de a mélyben ott rejtőzött a félelem a pogromtól és az elűzetéstől…

► Horváth Dániel Szoborfej a nappaliban című kiállítása megtekinthető a Vízivárosi Galériában február 28-ig.

Horváth Dániel festőművész a képzőművészek körében még bőven fiatalnak számít, noha már több mint húsz éve aktív alkotó- és kiállítóművész. Művészi fejlődését rendszeres szakmai díjak kísérik egészen a tanulóévektől mostanáig, a Derkovits- és számos külföld ösztöndíj mellett, többek között Essl-díjat, Esterházy-díjat, Maticska Jenő-díjat is kapott.

► Véletlenül írtam egy könyvet. Magyar film. Forgatókönyvíró-rendező: Lakos Nóra.

A film kulcsa a főszerepet alakító Demeter Villő. Telitalálat: nem hiszem, hogy ezt bárki más így el tudná játszani. Nélküle ugyanúgy elképzelhetetlen a Véletlenül írtam egy könyvet, mint volt hajdan a Házibuli Sophie Marceau nélkül. (Amúgy Lakos filmjét jobbnak gondolom, mert nem nehezíti el a mesterkélt házassági konfliktus. Igaz, a Házibulin sokat dobott Vladimir Cosma érzelgős slágere, amit a nívósabb Bagossy Brothers- és Szabó Balázs-muzsika nem tud pótolni).

► Tatay Sándor: Kinizsi Pál. Előadja Nagy Zsolt. Gabo Kiadócsoport, 2024

Mert kétségtelen, ha annak idején a Dopplert nem Rudolf Péter olvassa fel (lásd Az erdő én vagyok, ÉS, 2017/20., május 19.), Nagy Zsoltra rá lehetett volna bízni a feladatot. Kiábrándultság, útkeresés, nyers őszinteség, és mindez abszurd humorral előadva – nagyon testhezálló lenne. Ha Nagy Zsolt hangoskönyveit hallgatom – Jászberényi Sándortól A lélek legszebb éjszakáját, amely egy fotós-újságíró a Közel-Keletről tudósító delíriumos, önpusztító beszámolója a háborúról, ami józanon nem viselhető el, vagy az Utcameséket, amellyel Kozma Lilla Rita könyvét felolvasva szólít fel igen nyomatékosan a hajléktalanság ügyében – az elhivatottság az, ami biztosan kézzelfogható, s talán ez az a pont, ami a Kinizsi Pált is behozza a képbe.

► Forróváltás, Trafó

De miért fontos beszámolni egy ünnepi gáláról? Mert itt nem kevesebb történt, mint hogy bevonták a Trafót érintő mérföldkő ünnepébe a ház körül formálódott közönséget és közösséget. Az első részben a Trafó múltjából és jelenéből tűntek fel meghatározó arcok. A másodikban sajátos szövetség megkötésének lehettünk tanúi. Volt, aki előadásaiból hozott pár perces részletet, mások külön erre az alkalomra celebráltak valamit. A celebrálást értsük szó szerint, mert ez tette az estét ünnepélyessé amellett, hogy hiányzott a hivatalos eseményeken a műsorszámok közt rendre feltűnő, komolykodó konferanszié, kinek mappás-fehérblúzos-mikrofonos egyenfeltűnése kirángathatta volna a nézőt a rituáléból. Itt viszont nem volt ilyen földhözragadt figura.

► A MÁV Szimfonikusok Sosztakovics-estje, Müpa, január 16.

Már az is meglepő dolog, hogy Rivinius a Schumann Csellóverseny Sosztakovics készítette átiratát-áthangszerelését játszotta, illetve az is érdekes, hogy ez magyarországi bemutató volt. Mert az áthangszerelés nem hajmeresztő, nem Schumannba oltott Sosztakovicsot hallottunk, hanem a Schumann versenyművet, ami így egy kicsit mégis könnyebben csúszott, nem fedte el Schumann vaskos hangszerelése a szólistát. Az áthangszerelésre a megbízást Msztyiszlav Rosztropovics adta, akinek, saját bevallása szerint nemcsak az ötlet, de a végeredmény is tetszett, végül mégis inába szállt a bátorsága, és, amennyire tudom, élete során mindig az eredeti hangszereléssel játszotta a művet.

► Tévéreklámok

És ha már gyógyszer: az enyém – gyakorló vegetáriánusként – akkor gurult el végérvényesen, amikor a boldog csirke (!) fogalma után karácsonytájt megtudhattam, hogyan karácsonyoznak a tyúkok, mielőtt a húsipar felhasználná őket. Égősorként funkcionáló szentjánosbogarakkal, meghitten, boldog sóhajok közt, összebújva. „Az utóbbi évek legjobb reklámja!” – harsogják a Facebook-kommentelők, repkednek a szuperlatívuszok, hát a kisgyerekek imádják, meeeennyire cukiii. Esküszöm, igyekszem nem dühödt vérvegán módjára fogalmazni. Nem könnyű.

► Dresch Quartet – Zene Háza, január 16.; Lukács Miklós: Timeless – BMC Records, 2024

A Dresch Kvartett zenéje most is egyedi, Dresch fúvósjátékához ma sem hasonlítható semmi, bár ez sem teljesen igaz, mert halvány, de nagyon is fontos allúziók mindig is voltak. A lényeg a jazz magyar nyelve, az az összetéveszthetetlen hangzás- és dallamvilág, a Bartóktól örökölt harmóniák és gondolkodás, amely első pillanatban nyilvánvalóvá teszi, hogy magyar zenét hallunk. Még akkor is, amikor amerikai jazz standardet játszik a zenekar, amely jelen formájában jutott el a csúcsra. Nehéz ezt kimondani, mégis a stabil, erős, sodró előadás, Dresch egyes helyzetekben színházias gesztusokkal levezényelt megszakításai, a frázisok jelzése, a zenefolyam mederben tartása ilyen magas szinten korábban nem valósult meg.