A szerző további cikkei

Hermész, a pszichopomposz, aki az alvilágba kíséri a lelkeket, aki utat mutat a sötétség mélyére, most és itt tárlatvezetésre vállalkozik. Juhász Éva kiállítása egy olyan utazás, melyben Hermész örömét lelné, hisz lélekvezetői feladatát átadhatja az alkotónak.
Juhász Éva egy élethelyzet dokumentálását, tárgyakba, light boxokba történő átformálását helyezi kiállítása középpontjába. Egy élethelyzet?, kérdezhetjük, ám valószínűleg egy hosszabb életsza­kasz bugyraiba tekinthetünk bele.

Tovább
A szerző további cikkei

Chilf Mária műveiben tíz évvel ezelőtt tűnt fel talán először az általa fotórajznak nevezett technika, amelyet azóta folyamatosan és egyre sűrűbben alkalmaz. Az akvarell és a fotó kombinációjáról van szó, ami különös módon jeleníti meg az időt: a festett felület vagy jel és a sokszor a családi archívumból származó, kivágott fénykép segítségével a múlt és a jelen rétegei kerülnek egymásra vagy egymás mellé, így indítják el az emlékezés folyamát. A fotórajzokban mindig is volt valami melankolikus.
​​​​​​

Tovább
A szerző további cikkei

Ezzel a címmel fogott össze a Bucerius Kunst Forum Hamburg és a Kunstmuseum Basel, hogy előbb a Hanza-városban, majd Svájcban bemutassák három évszázad (XVI–XVIII. század) harminc női alkotójának másfél száz alkotását. Festők és grafikusok, nyomdai műhelyvezetők és műkiadók, vállalkozók vagy főiskolai oktatók egyaránt előfordulnak a válogatásban, néha egy-egy személy akár többféle minőségben. Körítésként életük társai, szintén művész apák, fivérek, férjek, kollégák szerepelnek összehasonlításként, akik hathatósan támogatták – olykor saját hivatásuk feladásával is – náluk sikeresebbé vált, rendkívül tehetséges családtagjaikat.
 

Tovább
A szerző további cikkei

Andrew Haigh filmje száz percen át tartó melankolikus merengés a főhős gyerekkori traumáján, miközben nézőként mi is belesüppedünk a férfi megakadt gyászába. A brit író-rendező költői pillanatokkal, szorongató kábítószeres látomásokkal és drámai találkozásokkal segít átérezni a másik ember fájdalmát, melyben nézőként ki-ki a saját magáéra ismerhet, de tapodtatnyit sem mozdul a veszteség utáni vigaszra vágyakozás örök jelenéből.  

Tovább
A szerző további cikkei

a magyar köztelevízióban

Azért ezt érdemes elolvasni. Az MTVA részletezi, mik lesznek a szabályai az európai parlamenti listavezetők vitájának.
A vita élő adásban, nézők nélkül zajlik. A vita moderált, vitavezetők –  szinte mindegy, de mégis –: Volf-Nagy Tünde, korábban Novák Katalin elnöki stábjának egyik vezetője; Németh Balázsal kapcsolatban az is felvetődött korábban, hogy a Fidesz főpolgármester-jelöltje legyen ezen a választáson. Tilos bármilyen transzparens vagy egyéb, az adást megzavaró eszköz bevitele a stúdióba.

 

Tovább
A szerző további cikkei

Ernestine: Kérdés, miért a szélsőségek felé fordul az előadás. Azt hiszem, az zavar ebben a legjobban, hogy mintha eszerint minden, ami kevésbé direkt értelemben erőszakos, az egyben banális is lenne, nem pedig az életünk. A Fidesz akkora magas labdát adott a színháznak, hogy úgy tűnik, teljesen feloldozta az önvizsgálat alól. Pont akkor kéne magunkba nézni, amikor méltatlanul eltaposnak? A béke szigete messze van a Squid Game vagy A szolgálólány meséje sötét látomásától, másik oldalról a mindennapok árnyalt hatalmi dinamikáitól is biztos kézzel tartja a távolságot.

Tovább
A szerző további cikkei

Ez így persze csak dobálózás a szavakkal, Anthony Minghella rendezése többfelé is megy, például Bécsben is ez a Pillangókisasszony, ha jól tudom, Asmik Grigorian talán egy hónapja énekelte a szerepet a londoni közvetítésben, de így és együtt és ennyire felkavaróan most jött össze. Mindenki sírt? – kérdeztem a táraságtól az előadás végén, és igen, mindenki, edzett operabarátok, akiknek a szerettei hetente háromszor halnak bús halált, most szabad folyást engedtek a könnyeknek. Legfeljebb abban lehet vetélkedni, ki mikor kezd el bőgni.

Tovább
A szerző további cikkei

Az utóbbi két évtizedben ritkán járt nálunk olasz társulat, ezért Itália jelenkori táncéletéről alig van ismeretünk, így könnyen alakulhatott ki az a hamis kép, hogy a neves Aterballettón kívül talán nincs is olyan jelentős olasz táncegyüttes, amelyik a nemzetközi szcénában is megállja a helyét. Erre cáfolt rá legutóbb a normatív testképeket megfricskázó Silvia Gribaudi fellépése a Trafóban, és az is elgondolkodtató, hogy a magyar együttesekhez szerződő külföldi táncosok közül egyre többen Olaszországból érkeznek.

Tovább
A szerző további cikkei

A csúcspont Brian May színpadra lépése volt, miután a Szlovák Filharmónia rezesei és kórusa a Rendez-vous 2-ben csatlakozott a masszív hangzáshoz. May jellegzetes Queen-soundja átütő volt, és bele is fordult egy hatalmas, atonális, sehová sem elhelyezhető önálló szólóba, ami szép és kemény cezúra volt. Majd Dvořák, Újvilág szimfónia, a Largo tétel Jarre szőnyeg-akkordjaival és May szólójával, nyilván kacsintásként a helyieknek.

Tovább
Élet és Irodalom 2024