A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Nagyszerűen sikerült a bemutató, és éjfél előtt, mint afféle félhivatalos vendéglátó, szállására kísértem az írónőt. A rendezvénynek ugyanis csupán ötletadója voltam, a szervezés bonyolult feladatát az egyesület látta el, mely időről időre számolt a munkámmal. Nem érhette szó a ház elejét, rendesen fizettek, és a honorárium mellé vacsora is dukált, még ha nem is a város legkitűnőbb vendéglőjében. Egy jó pizza mindenütt egy jó pizza. A különösen vékony tésztával aládúcolt rákos-gombás feltét vendégünknek is ínyére volt, moderátori teljesítményem mellett nem győzte dicsérni a konyhát és a jóféle borokat, melyekkel a zajosnak mondható sikert is leöblítettük. El vagyok kényeztetve, hangoztatta többször is, csillogó szemmel. A város vendégházában foglaltunk neki szobát, amit kedvesen megköszönt, és mielőtt megöleltem volna, hogy a reggeli viszontlátásig elbúcsúzzam tőle, ahogy íróvendégeinktől szokás, kezemet az öléhez vonta.

Tovább
A szerző további cikkei

Nemes Zorro (1965–1997?)

Nemes Zorro kárpátaljai művész számára mindig kérdéses maradt, hogy testének sejtjei milyen eredetűek. Izzadtságát, ürülékét és vérét állandóan kurkászta és tapogatta, a gimnáziumi biológia-szakkörből elcsent mikroszkóppal tanulmányozta, de az így megfigyelt alakzatokat és átélt felismeréseket nem tudta összefüggésbe hozni szüleivel. Próbált mintákat szerezni anyjától is, de ezek a kísérletek legtöbbször csúfos kudarcba fulladtak, hiszen a vizeletet kanalazó fiatalember tudományos szorongása nem talált megértésre a keresztény szellemben nevelt Nemesnénél. A biológiai anyag önazonosságának problémája, illetve a vérségi vonalak kuszasága kétségbe ejtette Zorrót, aki a gyötrő kérdések elől már korán a művészetbe menekült, de ahelyett, hogy megnyugodott volna, újabb feloldhatatlan paradoxonokba ütközött. A képmások létrehozása eleinte lekötötte figyelmét, aztán megijedt a kísérteties hasonlóságtól, amikor a festmény egyszerre volt az, ami, és mégse. Korai realista korszakáról ezért nem tud szinte semmit a művészettörténet, hiszen összes képét apró darabokra vágta és meg­ette. Én leszek a hamisság élő máglyája, gondolta, anyagcserémmel égetem fel a perverz teremtést.

Tovább
A szerző további cikkei

A faliórára nézett. A gyerek késik. Már harmadszor a héten. Ha megjön végre, ezt majd nem hagyja szó nélkül, talán a körzetparancsnoksággal is megfenyegeti.  Mindegy, vár még tíz percet, és elindul, a fiú majd legfeljebb utána jön. Kiállt az ajtóba és rágyújtott. Hideg volt aznap is, mint mostanában mindig, mínusz húsz–huszonöt lehetett. Esteledett, de a tizenötödik őrtoronyig még ellátott. Vlagyimir Fjodorovics Vologyin végigfuttatta magában az este lehetőségeit. A látásviszonyok jók, elvben nem történhet semmi olyasmi, amit nem látott már az évek során. Azért az ajtó mellett felkapcsolta a viharlámpát, úgy dohányzott, falnak dőlve a fénykörben. Halk neszezést hallott, közeledő lépések zaját. Megint az órára nézett. A fiú jelent meg a lépcső alján, erősen zihált, látszott, hogy sietett.

– Zsenya! Megint késtél – szólt oda Vologyin, és kifújta a füstöt.

Tovább
A szerző további cikkei

Meglett a 120 négyzetméteres lakás. Buda legelitebb részén, a Széchenyi-hegyen. Alattad egész Budapest. Látod a Dunát, a hidakat, a SOTE kiugró szürke épületét, a Körszállót, a hideg-meleg fényekben villódzó Müpát, mindent. Ott vagy a város fölött, és érzed, hogy a tiéd. Három teraszod van, az egyik Budára, a másik Pestre néz, a harmadikon a jacuzzi, augusztus 20-án a tűzijátékot onnan követed. A tetőtérben konditerem tévével. Minden szobában a legmodernebb okostévé, nézheted az ágyból, a nappaliban, a futópadról. A takarítónő egy héten kétszer jön, csillogóra suvickol mindent.

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
Élet és Irodalom 2018