A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Valaki mondta, de az is lehet, hogy olvastam valahol, hogy a halálunkról sosem álmodunk. Álmunkban is tabusítva van, avagy pont, hogy jótékony módon elrejti előlünk a Teremtő, ne feszengjünk jó előre azon, hogy milyen lesz, nem is maga a pillanat, hanem azután. Az emberi tudat három dimenzióra van kalibrálva, beleborzongunk a sokszor használt szavak valódi jelentésébe: végtelen, semmi, örökké. Számtalanszor álmodtam arról, hogy meg fogok halni, ám az álombeli halálom pillanata előtt rendre fölriadtam. Persze miért is álmodnánk meg azt, amit a tudattalanunk se ismer? Vagy talán az álom is egyfajta utazás az ismeretlen, távoli vidékek felé, csak éppen egy adott helyről, adott szóra visszafordulunk?

A legtöbbször zuhanásos halál közeledtét álmodtam. A valóságban soha nem jártam még igazi felhőkarcolón, álmomban már igen. És az álom végén mindig lezuhantam, ám abban a minutumban, hogy leszédültem, elrugaszkodtam, egyre megy, fölriadtam, és se a zuhanás érzését, se a becsapódást nem álmodtam meg. Mondják, utóbbit amúgy se éli át az ember, az érzékszervek és az idegrendszer kikapcsol, mielőtt bekövetkezne a borzalom. Olyat is álmodtam, hogy repülőgéppel zuhanok. Nem csoda, a repülés eleve az egyik legnagyobb parám. Volt idő, amikor azért mondtam le utazásokról, hogy ne kelljen beleülnöm abba a csillogó fémhengerbe, amely úgy röpít a fellegek fölé, hogy se szavam, se akaratom nem lehet odafönt ellene. Pedig technikai értelemben semmilyen rossz élményem nem volt a repüléssel, leszámítva néhány erősebb turbulenciát, vagy amikor jobban megdobták a járgányt a szelek. Nem törölték járatomat, poggyászom se veszett el, késés se volt számottevő.

Tovább
A szerző további cikkei

Másik álma megvalósításához is nekikezdett. Ahogy hazaért, azonnal odaült az íróasztalához, amire napközben gondolt, abból próbált összehozni szöveget, az eddig olvasottak stílusában. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy rájöjjön, ebben a lakásban képtelen írni. Minden zaj áthallatszott a szomszédból, a vécétartály zúgása, a zuhanyozás, a gyerekek trappolása és az egyéb, folyamatosan hallható zaj. Sok időbe telt, míg adódott lehetőség, hogy kis ráfizetéssel beköltözzön egy belvárosi bérházba, egy polgári lakásba, ahogy az ingatlanos mondta. Ez a polgári szó tetszett Elemérnek, szégyellte, hogy proli családból származik, ha szülei foglalkozását kérdezték, mindig füllentett valamit.

Tovább
A szerző további cikkei

Egy este, amikor mind a nappaliban ültünk, és a Vissza a jövőbe ment a tévében, elárultam nekik, mennyire irigylem a főszereplőt. Vajon mi lenne, ha én is visszautazhatnék a szüleim fiatalkorába? Meglesni aput, ahogy anyunak udvarol, táncolnak, majd hazakíséri. Kopognak a léptek a sötét kisvárosi utcákon. Boldizsár együttérzőn fölemelte a fejét, aztán visszatemetkezett a könyvébe. Cece vigyorogva megveregette a vállam, hogy az időutazás hülyeség, különben se lehetséges, viszont bármikor jól beszívhat az ember, ha akar. Értetlenkedésem látva legyintett, hogy ugyan, a fű nem kábítószer, és hogy tudom-e, mi különbözteti meg a Kalmopyrintől. Nem tudtam. Semmi, mondta.

Tovább
A szerző további cikkei

– Hát, te tényleg nem érted, mi forog kockán? Győzőkéből világsztár lehet, ha nem omolsz össze a gyengeségtől. Nekem talán olyan könnyű elviselni, hogy a fiam egy műanyag dobozba zárva ül naphosszat, míg a többiek vidáman játszanak odalent? Azt is nagyon jól tudom, hogy bádogembernek csúfolják az iskolában. De figyeld meg, ugyanazok fognak majd a legkisebb árnyékába szegődni, akik most gúnyolódnak rajta. Egyesegyedül Győzőkének lesz esélye átköltözni a telepről a szemközti hegyoldalra. Bár az én apám lett volna ilyen előrelátó! Ahelyett, hogy egy 175 centis átlagembert nevel, akiből másik négymilliárd van a világon. Tizenöt éves korom óta próbálok kitűnni valamivel, valami különlegeset létrehozni, szembeszállni a statisztikai törvényekkel. De képességek, kitartás és lehetőségek hiányában ez szinte lehetetlen. Ha nem akadok véletlenül arra a rövidhírre a lábfejek zsugorításáról, sohasem születik meg életem talán egyetlen eredeti ötlete. És nézd meg, Győzőke maga a testet öltött gondolat, itt ül spéci kezeslábasában a tévé előtt, közel a világhírnévhez. Ugye, Győzőke?

Tovább
A szerző további cikkei

Anyám ingatja a fejét, nem szokás, hogy rokonokon, barátokon kívül bárkitől is szívességet fogadjunk el. Azt sem igen engedi meg, hogy elmulasszak akár egyetlen misét. Mindig büszkén húzza ki magát, ha nekem jut a feladat, hogy felolvassak a Szentírásból.

– Nem örülök, hogy kimarad a templomból. Mit szólnak hozzá a nagyszülei? Aztán közeleg az elsőáldozás is.

– Nem lesz semmi baj. Bent amúgy is azzal piszkálnak, hogy papot nevelek az egyetlen fiamból. Ebédre hazaérünk.

Tovább
Élet és Irodalom 2021