A szerző további cikkei

A véglegesítő – X.

A kopt nők című Hajnóczy-szöveg nyílt ki, éppen, mintha igazi könyvben volna, oldalpárként. K. fölismerte, az 1981-es kiadás 46. és 47. oldalának fényképe volt. Mohón szaladt végig a szövegen. „Rágyújtottam egy cigarettára, amely csak ebben az országban neveztetik cigarettának.” A pártállami cenzúra nyilvánvaló okokból eltüntette az eredeti jelzőket, ha egyáltalán valaha is a hiányzónak feltételezett jelzők voltak az eredetiek. A következő találat a rendszerváltozás utáni, gyűjteményes kiadásra mutatott. Ebben már csonkítatlanul szerepelt a mondat, viszont a K. tenyerében őrzött sorrendtől eltérően az ország „kiherélt, ősi területeitől megfosztott” volt. Megértette, hogy a titokzatos ismeretlen régen olvashatta az eredeti szöveget. Némi nyomozás után rátalált az első közlésre. A kopt nők a Mozgó Világ című fojóirat 1980. augusztusi számában jelent meg először. A befényképezett példányban a szöveget nyomáshiba szeplőzte, a címmezőn túlnyúló ovális, sötétszürke folt egyszerre emlékeztetett a maszáj pajzsokra és a sorsüldözött csecsemők arcbőrét elcsúfító, óriás anyajegyekre. Az első közlés még tartalmazta a jelzőket, ugyanabban a sorrendben, amejben a hejreállított változat. K.-nak rémlett, hogy a fojóiratot később betiltották, a szerkesztőséget szélnek eresztették, hogy a lap ártalmatlan hamisítványát, úgynevezett „ejtőernyősök” irányításával adják ki a továbbiakban, természetesen változatlan címmel. „Ejtőernyősök!” A szónak naftalinszaga volt.

Most már kíváncsi lett A kopt nők véglegesített szövegére.

Tovább
A szerző további cikkei

6.10-ig annyira szimpatikus volt Lili, hogy oda mertem vetni az értelmetlen kérdést, amit általában azért tettem fel, mert kíváncsi voltam, hogyan reagál a nő hat perc tíz másodperces ismeretség után arra, ha a szemébe néző férfi hirtelen kilép minden keretből, nem érdeklődik tovább munkájáról, kedvenc főzelékéről, lakhelyéről, csupán csak kíváncsivá válik meglepett arcára, idiotizmus-mérőjének állapotára, hirtelen válaszára, arcára kiülő vagy onnan elszökő zavarára. A szokatlan kérdésem teremtette helyzet fulladt már korábban irtózatos szeretkezésbe, végzetes sértődésbe, hiszen hogyan képzelem, hogy egyéjszakáról kérdezem, egyéves, fokozhatatlanul unalmas kapcsolatba, valamint Mojito-koktél radikális kiköpésébe is. Abba viszont sohasem, hogy valaki azt felelje, halva született az egyetlen gyermeke.

Tovább
A szerző további cikkei

Az én falum a legszebb a világon, jó volt ott élni. A folyónk vize ragyogóan tiszta, olyan, hogy ha abba teliholdkor belenézel, a legutolsó öngyilkos arcát is láthatod benne. Tizenhat évesen még nem tudtam, hogy nagyon meg kell becsülni azt, amink van, különben minden elmarad, elveszik, elmegy, elhagy. Akkor még azt hittem, jobb a városban, mint falun, mert ott szebbek az emberek, okosabbak, fiatalabbak, gazdagabbak, boldogabbak, jobbak, és a halál gondolatával játszadozni izgalmas, misztikus dolog. Ma már inkább élni szeretnék. Mindegy, nem panaszkodom. Anyám szerint, aki panaszkodik, attól el kell venni, hadd tudja meg, mit veszíthet. Nem akarok elveszteni semmit már. Régebben mindig panaszkodtam, lehet, hogy azért tűnt el a barátom, és anya is azért hiányzik még mindig, és a világ is azért zavarodott így meg. Hálátlan voltam? Most is az lennék?

Úgyhogy maradjunk inkább annyiban, hogy jó lett volna falun élni, ha tudtam volna akkoriban, mi jó nekem. Mindegy, ez van. Ez lett belőle. Nehéz normálisan élni, mindig is az volt. Végső soron jó nekem a városban is, annyi csak, hogy utálom, mert szar itt a hús, unatkozom, nincs senkim, egyedül vagyok, minden beton meg fém meg üveg, sehol a fák, a virágok, de mindegy, ennyi, nem panasz, amúgy jó ez így is.

Tovább
A szerző további cikkei

– Gyere ide, Kocok! – hívta magához a nyeszlett, görbe férfi a fiút, és mosolyából előbukkantak szurokszínű fogai. – Mutasd csak meg a kilenc ujjadat, igen, azt a kis csonkot is, a majdnem tízet! Akarok neked mesélni valamit a kilenc ügyes ujjról!

Kocok szaladt az öreghez. Először persze kétkedve, hiszen nem tudhatta, nem akarnak-e megint gúnyt űzni abból, hogy egy születési rendellenség miatt csupán kilenc ujjal jött a világra. Pontosabban kilenccel és egy csonkkal, egy aprócska ujjtővel, ami alig volt nagyobb, mint egy bőrpecek.

Tovább
A szerző további cikkei

Nagymama mindig avval kezdte, hogy öt nyelven beszélt. Aztán jött, hogy második lett a Pungár Béla evezősversenyen. A legbüszkébben azt mesélte, hogy a nők utána fordultak a Duna-korzón. El sem tudjátok képzelni, hogy ragyogtak a búzavirágkék szemei!

Szóval így kezdődött minden Nagypapáról szóló történet.

És úgy végződött, hogy negyvenöt májusában a Nagypapa felrobbant a kert végében.

Nagypapának sok hőstette volt. Harcolt például a Budai Önkéntes Ezredben a fasiszta megszállók ellen. Tolmácsolt a szovjet csapatoknak. Itt a vitrinben, látjátok..., igen, tudjuk, Nagymama, azt a gyönyörű vörös csillagos melltűt maga Zsukov marsall tűzte Nagypapa zubbonyára.

Aztán a kilencvenes évektől a hangsúly némiképp áthelyeződött, és megtudtuk, hogy Nagypapa csendőr százados volt, és hogy milyen hetykén nézett ki abban a tollas kalapjában. Meg hogy vasárnap egyenruhában ment a szentmisére, és a környékbeli úriasszonyok mind Nagymamát irigyelték.

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
Élet és Irodalom 2019