Göcsörtös fát rajzolok ezüstszínű lombbal. Alá bokrokat, egyiken alma nő, a másikon szivárványos halak. A lap szélén lila vizű tó. Nekem tetszik, de anya ráncolja a szemöldökét. Azt mondja, nem ez volt a feladat. Egy hazafias jelenetet kéne rajzolnom a tankönyv alapján, a Landerer-nyomdát vagy a világosi fegyverletételt, nem mindenféle fákat meg bokrokat. Új lapot veszek elő, és elölről kezdem a rajzot. Anya mindig tudja, mi a feladat.

Az iskolában írni, olvasni vagy számolni kell, máskor zsámolyt ugrunk, éneklünk vagy gázmaszkot készítünk. Nem bánom az iskolát, de rajzolni jobban szeretek. Azt rajzolom, amit látok. Évát az udvar sarkában, a kukák között, ahová akkor bújik, ha cukkolják a hatodikosok, Sári nénit, akinek hétvégén letört az egyik foga, Botit, ahogy a nagylépcsőn bénázik a mankóival. Nem mindenki szereti, ha lerajzolom, Sári néni elvette tőlem a képet, összegyűrte és kidobta a kukába.

Carlos harmadik asszisztense már valóban civil. Egy vastag pulóveres, széles szárú farmert viselő fiatalember. Vele csínján bánik az artista. Pedig csábító a trapézgatya alját odaszegezni a deszkához. A fiatalember, miközben tűri a mellette becsapódó késeket, telefonjával lefényképezi Carlost. S a mutatvány végén úgy is készít egy képet, ahogy a két hős egymást átkarolva áll. A közönség kilencven százaléka erre előkapja saját mobilját, és lefotózza eme fotózkodást.

Az artista most tesz egy kört a porondon. Fel-felszökken a szegélyre, mintha úgy jobban szemügyre tudná venni a közönséget. Végül, a kiindulási helyre visszaérve, Bogár Katalinon állapodik meg a tekintete.

– Hékás, ez téged bámul! – löki meg Polacsek Böbi Bogár Katalint, aki mégis inkább hátrafordul, hogy megtalálja az érdeklődés címzettjét. De más is őfelé fordul. Carlos pedig egy szál rózsát dob neki. És invitáló mozdulattal szólítja színpadra. Bogár Katalin rázza a fejét, feláll és úgy is rázza a fejét, elindul a sor szélére, s a fejét még mindig rázva mutatja, hogy lehetetlen részt vennie ebben a mutatványban. És megáll. Erre Carlos felmegy érte.

(Eszméletlen körülmények) Ismerősöm, pesti hantás arc meséli. Voltak egy kis csempészúton, ő és a csaja. Konkrétan mellékes, hogy mivel kereskedtek, nem akar tippeket adni. Lényeg, hogy vastag a buli. Mindegy. Elkapja őket a szudáni–líbiai határon, a döglött sivatag közepén az ottani milícia. Irány a csótányos, vöröshangyás, százlábús dutyi. Hol szerezték ezt a lítiumot, ez iránt érdeklődtek a gecik. Mindketten kaptak egy injekciót, és amikor magukhoz tértek, egy észak-kameruni katonai bázis börtönében találták magukat, csontvázzá lesoványodott amerikai exkatonák közt. Az amik pont szökést terveztek.

a sziklamászó calais egy nap fehér fülemülét vitt ajándékba a dalos ajkú khloénak. a hegyen fogta meg, felkapaszkodott arra az oromra, amelyet a legvörösebbre szárított a nap, és feldúlta a fészkét. a fülemüle reszketett a kezében, megkérte calaist, hogy engedje el, de calais nemcsak sziklamászó volt, hanem még a szívét is mészkőből pattintották egykor az istenek, mert kinevette, dehogyis engedlek, hatszáz napja figyellek és követlek már, ma estétől kezdve khloé gyönyörködik majd benned. soha azelőtt nem látott még fehér fülemülét, a tolla úgy fénylett, mint a víztükör, az egyik szeme zafírból volt, a másikban hét év elfojtott bánat csillogott. a fülemüle rendíthetetlenül kérlelte, könyörgött és rimánkodott, erdőt és eget ígért calaisnak, de ő csak a fejét rázta, ne koptasd a hangod, otthon szükséged lesz rá. amint elengedsz, elrepülök, csengett erre a fülemüle torka dacosan, hát nem tudod, hogy én fogságban elpusztulok? calais erre felmérgesedett, és eltörte a szárnyát.

Meg kell halni. Emlegette mindig. Ha jó, ha rossz dolog történt, ha már nem is mondta ki, mindenki fülében ott csengett. A szomszéd zokniban totyogott ki a kapuig, hogy bevigye az újságot. Se köntös, se papucs. Meg kell halni, sóhajtotta. De így idétlen, nem fog. S várta a delet, hogy a már felöltözött Imre bátyám átadja az átrágott újságot. Mindennap megnézte. A gyászrovat lapjai hókán meredtek a semmibe. De tényleg meg kell halni? Nekik miért kellett? Miért pont ők? Kereste a logikát a számok és nevek mögött. Átlagot számolt és statisztikát vezetett. Meglepő módon a december tűnt a legvégzetesebbnek. A hidegre és a gyérülő szeretetre fogta.