A szerző további cikkei

Egyik barátom hallott egy pszichiáterről, aki sokakat megmentett a seregtől. Akkoriban mellemre ültek a lidércek, elalvás előtt néha nyomasztó pillanataim voltak: nem tudtam mozdulni, mintha lebénultam volna, miközben teljesen a tudatomnál voltam. Alvásparalízisnek nevezik ezt az állapotot. Ezzel kerestem föl a pszichiátert a magánrendelésén, s azt is elmondtam neki, nem szeretnék katona lenni. A főorvos vastag keretes szemüvegben bogarászta a leleteimet, majd alapos kivizsgálásra küldött. Vérvétel, belgyógyászat. Tökéletesen egészségesnek találtak, a kardiológus még azt is mondta, nem volt magának szívizomgyulladása sosem.

Tovább
A szerző további cikkei

Két nappal azután, hogy meghalt, megjelent a szobámban. Éjszaka volt, talán hajnali kettő-három körül lehetett. Egyszer csak felébredtem.

Ez persze mindenkivel megesik. Néha lassan kezd jelezni a szervezet, máskor hirtelen szakad félbe az alvás. Van, hogy egy rossz álomból térek vissza, hirtelen nem is tudom, hol vagyok, és nem értem, mi történt velem. Előfordul, hogy csak az álombeli történések kontúrja van meg, vagy csak a hangulat, aztán percekig ott fekszem tehetetlenül, két világ között. Máskor az ébredés után még hosszú ideig emlékszem az álomra, aztán valahogy mégis minden elpárolog, elillan, mint a fürdőszobai tükörről a pára, amikor maradok magammal szemben, az arcvonásaim, a ráncok, a borosta, semmi más. Néha egészen dühítő és kiábrándító, hogy az előbb még megvolt az álom, aztán szó nélkül elmegy, pedig fontos akart lenni, fontos is volt, biztosan valami különleges jelentéssel, amit le kellene fordítani, megérteni, de már hiába.

Tovább
A szerző további cikkei

A muszlim nő jegyzetel, színes lapokra ír, témánként külön szín, Barthnak a zöld jutott. Praktikus. Bastmának hívják, Anna ezt huszonhat perc múlva tudja meg. Otthon Erasmussal voltak törökök, tavaly vagy két éve. Ősszel, ez biztos, mert a lányok nevettek azon, hogy fújja a szél a ruhájukat a Rádayn. Muszlim törökök voltak, eltűntek. Van olyan, hogy praktikus barna, valahol olvasta. Ez zöld. Kiesik a galacsin, Frau Schmidt ránéz, nem hajol le. Barth azt gondolja, nincs olyan az imágónkban, ami által kapcsolódni tudunk Istenhez. Nem maradt semmi az Istenarcból. Nincs bennünk eltemetve. Szegény Reményik. Praktikus zöld, pötyögi a Google-be. Nem tudunk Istenről beszélni. Nincs kapcsolat.

Jelszót kér. Mindenki saját jelszót kapott a nethez. A mandarinillatú srác az a hümmögve helyeselős típus. Barth szerint Istenről nem lehet beszélni, mondja Frau Schmidt, a srác hümmög, leírja, Istenről nem lehet beszélni. Különböző nyelvekben máshogy húzzák ugyanazt a betűt. Minden német hasonlóan írja, hogy Gott, nem egyformán, csak hasonlóan. Ha itt mindenki felírná a nagy gét a táblára, tudnánk, ki német. Bastma például simán lehet német. Ennek semmi értelme. 

Tovább
A szerző további cikkei

Kúti épp csak ki akarta vinni a szemetet a házból, egy szál atlétában, megszakítva a délelőtti gépelést. Gépelt ő délután is, de akkor nyugodtabban, meg-megállva, kilépve a monotonitásból, elgondolkodva az elmúlt évtizedeken. Levette orráról a szemüvegét, atlétában és sortban felállt a székéről, a konyhában kiemelte a kukából a félig tele szemeteszsákot – soha nem várta meg, hogy egészen megteljen –, és kilépett vele a jéghideg novemberi kertbe, ahol a nyár óta burjánzó gaz még mindig combig ért. A zsákot a kapun túl, az utcai tárolóba dobta. Ezután szederjesre vált bőrrel, de nyugodt tempóban visszalépdelt a házba, a konyhafal és a spájzajtó által bezárt szögbe kucorodott, még érezte, hogy felmegy a láza, majd a padlón álomba merülve, csendesen meghalt.

Tovább
A szerző további cikkei

Nem gondoltam, hogy van gyereke. Nem látszott rajta, nem úgy nézett ki, mint egy anya. Ez volt az első hiba. Várnom kellett volna, figyelni, megtudni róla többet. Vagy legalább lelépni, amikor megláttam a gyereket. A gyerekekkel mindig baj van. Fölébrednek, megijednek, sírnak. A sírástól ideges leszek, elveszítem a fejem, kapkodok. Hibázom. De még nem tartok ott. Még nem ébredtek fel. Még a vállánál tartok, a nyakánál.

A nyakán finoman lüktet az ér. A nyakára figyeltem föl először. Fehér, ejtett vállú blúzt viselt, fekete farmert, sportcipőt. Megfeszült a nyaka, ahogy hátravetette a haját. Magabiztos, büszke nő. Tudja magáról, hogy vonzó. Nem úgy nézett ki, mint akit elhagyott a gyereke apja.

Tovább
Élet és Irodalom 2022