A szerző további cikkei

Nemrég összefutottam egy régi tanárommal. Ő már akkor felnőtt volt, amikor én még kamasz, és most szinte egyenrangú felekként találkoztunk, nehéz volt újrakalibrálnunk a viszonyunkat arra a pár villamosmegállóra, amíg egymás mellett voltunk kénytelenek utazni, hiszen túl kevéssé ismertük egymást ahhoz, hogy érdemi beszélgetést folytassunk, de túlságosan jól ahhoz, hogy a köszönés után csak úgy elfordulhattunk volna. Mit lehetne mondani? Így az egyik legbiztonságosabbnak tűnő témához fordultunk, a gyerekeinkről kezdtünk beszélni, ki-ki a magáéról, és az iskolaválasztás nehézségeiről.

Tovább
A szerző további cikkei

Jenőnek sosem volt kapcsolata az ellenkező nemmel. „Született agglegény” – ezt tartotta róla a család, az utca. Az egész Városmajor.

– Minek születik meg az ember, ha úgyis meghal? – kérdi most Jenő fáradt bölcsességgel, miközben nyársra húzza a gusztusos császárszalonna-darabot. – Azért, ha már világra jöttem, igyekszem élvezni is valamennyire az életet, de hogy utódokat nemzzek, akik majd szintén rádöbbennek az élet végességére... Á, az ki van zárva. Mindig így gondolkodtam.

– Jenő bácsinak igaza van – helyesel Ervin, és egy hagymával gazdagon megrakott kenyérszeletet tesz nagybátyja nyársa alá. – Ha az ember nagyon igyekszik, vagy különösen szerencsés, úgy érheti öröm az életben, ám az igazi öröm a szenvedéstől való megszabadulás, ahogy azt Buddha is megmondta, s a szenvedéstől az szabad, aki meg sem születik.

– Én nem tudom, miket mondott Buddha – ellenkezik Nelli –, de az életedet kísérő társ megkeresése, az utódnemzés és az utódok felnevelése adja a legnagyobb boldogságot. Ezekről kár és ostobaság lemondani.

Tovább
A szerző további cikkei

Csak két korszakot ismertem: egy némát és egy énekeset. Az egyik forró volt, és izzadtam, a másik hideg, és vacogtam. Aztán a két korszakot néven neveztem. Az előbbi a zöldségek, gyümölcsök és a rengeteg főzelék, az utóbbi a téli gyümölcsök: a narancs és a banán ideje lett. Majd kisebb egységekre bomlott a két rész. A forróban epres krémes, málnás krémes, barackos krémes és szőlős krémes szakaszok követték egymást. Málnahab és bodzaszörp nézte némán, hogyan fújja a homokot az útra a szél. A hidegben először a piros bácsi ideje jött el, csomagot hozott, és énekelni kellett neki. Aztán gyönyörű mesefát hozott ajándékokkal az a halott fiatalember, akitől tiltott apám, mert félt az élőktől, de nagyanyám minden szombat délben átvitt a parókiára, hogy erről az emberről hallgassak történeteket. Azon az estén, mikor eljött, énekelni kellett hozzá is. És mindig volt egy nap, mikor nagyanyáméknál aludtam, és nem kellett hamar lefeküdnöm. Ennek a napnak a legvégén mindenki énekelt.

Tovább
A szerző további cikkei

Mikor másnap vagy harmadnap olvasta az újságban a gyászhírt, akkor fölnézett, próbálta maga elé képzelni a horpadt arcú, bajuszos férfit, újból átvillant benne a gyanú árnya, hátha nem is akart meghalni, csak nem ért át időben, elmélázott útközben, nem számított rá, hogy közben elindul a vonat, az utolsó pillanatban meg már késő lett volna hátraugrani. Így van ez az öngyilkosoknál. Egyik sem akar igazán meghalni, aztán mire meggondolná magát, már nincs visszaút. Épelméjű, tiszta fejű ember nem vet véget önkezével az életének. Korcsmáros doktor így vélekedett, szerinte, aki megteszi, az vagy egészen megháborodott, vagy elkeseredésében borult el hirtelen az elméje.

Tovább
Élet és Irodalom 2019