GUSTO, A Pogányok Barlangja eszményi rejtek magányod zavartalanságára nézvést, hiszen a szederindák kuszálta lenti akácos sűrűje álcahálót kínál nem kívánt látogatóid ellen. Csak a beavatottak tudják, hogy az ide szolgáló mélyút fölötti nedves rét szélén száraz lábbal lehet átkelni a Grotto bejáratáig. Ráadásul az utóbbi hetek felhőszakadásai miatt a Madonna della Fontana csodatevő forrása, mely hajdanán évekig tartó szárazság idején bukkant váratlanul a felszínre, hogy egy eltévelyedett nyájat megmentsen a szomjhaláltól, most sosem látott bőséggel árasztja el a rétet. Meg is egyezel a losonei erdőkerülővel: napi portyája befejeztével öszvérhátra rakja a szerszámait, és közös erővel visszaterelitek eredeti medrébe az elvadult vizet.

A sűrűn szálazó eső zajfalán keresztül hallod, hogy odalent a horhosban fölfelé baktat valaki. Nem, nem az erdőpásztor érkezik, hiszen a közeledő tapogatózó léptei bizonytalanságra vallanak. Egy esernyős férfiú kerülgeti a békalencsés tocsogót. Már bőrkamáslija pereméig süllyedve tapickál, amikor meghallja segítséget kínáló kiáltásodat.

„Anya, ugye a szobrok látnak minket?” Egy kisfiú kérdezte, évtizedekkel ezelőtt. Az anyja persze azt felelte, hogy dehogy, a szobrok csak kövek, és húzta maga után a gyereket, hiába kapaszkodott volna még a tekintetembe. Mert az a kisfiú tényleg meglátta, hogy őt nézem. Sok éve már ennek, és azóta se, senki. Még azok sem néznek ránk igazán, akik itt fényképezkednek mellettünk, vagy a kútból folyó vízzel hűtik felhevült arcukat. Igaz, a nővérem szemébe nehéz is lenne belenézni, olyan büszkén, felvetett fejjel viszi a korsóját, nem a teret pásztázza, hanem az út túloldalán álló házakat, a felállványozott Párisi udvart. De én itt térdelek, várom, hogy korsómat a kútba meríthessem, közben meg a járókelőket nézem, ahogy rohannak vagy éppen ténferegnek, zacskóból esznek, telefonálnak, betérnek a templomba, Fedél Nélkült árulnak, sálat tekernek a nyakuk köré, csikket pöccintenek, keresztet vetnek a templom melletti feszületnél.

Nagyapám hosszú évekig nem nyugodott bele, hogy nem tudja, mi történt azon a végzetes estén a Légszeszgyár utca hatos számú ház ötödik emeletén. Az összes gondolatát ez töltötte ki. Hogy megtalálja az okokat. Hogy kiderítse, ki tette. Hogy tett-e bárki is bármit, vagy csak megtörtént, ami megtörtént.

Összeszedett minden iratot, amit csak tudott. Édesapám a leveleiben beszámolt mindenről, fotókat, hivatalos iratokat, újságkivágásokat küldött neki. Volt évfolyamtársától megszerezte a boncolási jegyzőkönyv másolatát. Nagyapám jegyzeteket készített. Rajzszöggel a falra tűzött mindent, amiről úgy érezte, jelentőséggel bír. Az összefüggéseket a rajzszögek között madzaggal jelölte. Órákat állt a fal előtt, minden napját ezzel kezdte és ezzel fejezte be.