A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Először mindketten azt hittük, bepisiltem.  Úszott alattunk az ágy. De aztán jött a fájdalom, és akkor már tudtam. Bernát nem akarta elhinni. Nem is volt hajlandó készülődni, kiült az ágy szélére, és duzzogott. Hogy nem vagyok normális, ilyen egyszerűen nincs. Ha meg bírtam volna szólalni, védekezem, de csak feküdtem összegörnyedve.

Mióta csak az eszemet tudom, kövér vagyok. Nem telt, molett vagy duci, hanem dagadt. Egy zsírdisznó. Szétfolyik a testem. Nem látszanak a melleim, azt se tudom, mekkorák lennének, ha nem hullámozna körülöttük a háj. Nem tudom, milyen formája van az arcomnak. Ez az én arcom, nem ismerek másmilyet.

Addig a reggelig sose gondolkoztam rajta, miért van mellettem Bernát. A középiskola első évében jöttünk össze, tizenhárom éve együtt vagyunk, nekem így természetes. Persze mindig kaptam döbbent pillantásokat, de arra már nem figyeltem, mit suttognak a hátunk mögött. Úgy tekintettem Bernátra, mint a jutalmamra. Ezt kapom cserébe ezért a gusztustalan testemért. Hogy valaki – rejtély, miért – szereti.

Tovább
A szerző további cikkei

– Biztos bemenjünk? – kérdi Anna.

– Nézzük meg, egyáltalán nyitja-e valamelyik kulcs.

Sanyi megint a szamárforma tokban kotorászik, félreteszi azt a kulcsot, amelyik a lenti zárba illett. Egy kis kék gyöngy akad a kezébe, mintha Lotti játékai közül keveredett volna ide.

Az ajtón keresztben hevederzár, a kilincs vonalában alsó, fölső. Sanyi reméli, hogy csak az alsó van bezárva. Az első próbálkozásra olajozottan nyílik az ajtó. Az előszobában vannak, megérzik a lakás szagát. Ferdén betűz a nap, eltolt világító négyszög a falon. Sanyi a konyhába megy, Anna tanácstalanul áll a fehéres padlócsempén. Csönd van. Sanyi kinyitja a hűtőt, a felső polcon négy zöldalmás gyümölcsjoghurt, a perforálás mentén nincsenek szétszedve, hogy egyben lehessen kosárba tenni. Jobbra mellettük más márkájú, nagy poharas tejtermékek. A hűtő alsó dobozában további joghurtok, az egész egy csíkos nejlonszatyorba bujtatva, a kamrában balról egy nagy barna polc.

Tovább
A szerző további cikkei

Néha komolyan elképedek, mennyire elkorcsosultak mára az emberek. Olyanok, mint a robotok, csak parancsokat tudnak végrehajtani. Talán ez a sok technikai újítás, a kényelmes élet a gond, ez szoktatta le őket arról, hogy használják a saját fejüket, pedig erre még az ősember is képes volt. Jó lenne azokhoz az egészséges gyökerekhez visszatalálni! De hiába adjuk meg az esélyt a kibontakozáshoz, ha egyesek képtelenek ezzel élni.

Ez van sajnos anyámmal is, aki tényleg rendes, meg minden, de hihetetlen, néha mit képes művelni. Totál az őrületbe kerget a hülyeségével, aztán meg csodálkozik, ha kiborulok.

Tovább
A szerző további cikkei

A kétsoros, halszálkamintás öltöny legalább negyven éve egy meggyfából készült, dohányszagú kétajtós szekrényben lógott, amit kívülről rézfogantyúk díszítettek. Az ajtószárnyakon a vakfoltos tükrök minden nyitásnál enyhén megremegtek és zajt csaptak, mint a rigolyás vénasszonyok, akiket fölöslegesen zaklat a postás. Ebben a szekrényben lógott az öltöny naftalin golyócskákkal teli zsebbel, kétsoros gombolással, békebeli angol szövetből. Aurél bácsi, Léna nagybátyja, Kornélnak adja közelgő esküvőjükre. Az öreg emlékszik rá, hogy az öltöny megboldogult felesége első férjének készült, de már nem viselhette. Ivánnal szívroham végzett arra a hírre, hogy deportálják őket a gettóból.

Tovább
Élet és Irodalom 2019