Anyám három éve halott. Amikor erre gondolok, rögtön elfog a szégyen, mert tudom, hogy éreznem kellene valami fájdalmat vagy szomorúságot. De én csak hiányt érzek, azt a hiányt, amit akkor is éreztem, amikor az anyám még élt, anyámmal kapcsolatban mindig ugyanazt érzem. Anyám szívtelen asszony volt, abban sem vagyok biztos, hogy engem szeretett. A lányom mindig csak két szem csokoládét ehetett nála, de a maradékot direkt otthagyta az asztalon. Velünk egyszer elhitette, hogy azért olyan furcsa ízű a csirkesült, mert nagyon öreg volt a tyúk. Csak másnap mondta el, hogy nem csirkét ettünk, hanem nyulat. Közben láttam az arcát, az arcán azt a furcsa villanást. Kicsi voltam. Azt hitte, nem veszem észre, de én észrevettem, hogy a gonoszság volt az.

Mindketten a gondolatainkba merülve ültünk.

„Elképzelésem sincs, hogyan tudtad megcsinálni akkor” – törtem meg a csendet.

„Konkrétan azt hittem, hogy ledarál.”

„Emlékszel, hogy mit mondtál a harmadik menet végén?” – nézett rám Bálint. Olyan volt, mint egy csontváz a pergamenszerű falfehér bőrével és a meztelen koponyájával.

„Azt, hogy adjuk fel?”

„Nem. Azt mondtad, hogy nem győzni kell, hanem állni még kicsit.”

„Nem emlékszem.”

„Pedig azt mondtad.”

„És te álltál.”

Bólintott. Lassan felállt a padról és nyújtózott. Hallottam a csontjai recsegését. Kivillant a meztelen hasára aszalódott bőr a mozdulat közben.

„Nem győzni kell, csak állni még kicsit” – ismételte el, inkább magának, mint nekem, majd hozzátette: „Kurva hideg van, jobb, ha felmegyek. Bejössz holnap?”

„Be.”

„Akkor holnap.”

Megölelt, majd elindult vissza az épületbe. Néztem, ahogyan a lifthez megy. Nagyon lassú volt. Amikor elment, elindultam a kijárat felé. A varjak károgva rebbentek fel a földről a levegőbe, ahogyan elhaladtam mellettük, köröztek, majd visszaszálltak a fákra. A porta előtt visszafordultam. Bálint az ablakban állt, és figyelte, ahogyan elmegyek.

Amint hazaérek a vasútról, azonnal hátramegyek, és megnézem az omladozó budi mellett évek óta pókhálósodó talicskát. A szürkületben is látszik, hogy a vaskeret fekete festése pikkelyesen pattog le, a deszkák korhadnak, kerekei laposak. A nyári konyhába is benézek. Apám szerszámai háborítatlanul fekszenek a gyalupadon. Lassan mindet befedi a por.

Bizonyos dolgokra ma sem gondol a férfi, amikor feleségével egy légtérben tartózkodik. A jövőre például. Az exitus óta házasságukat kizárólag a magnéziumtabletták tartják össze, úgy-ahogy. E gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény persze ideig-óráig csillapítja csupán a kettejükben felgyülemlett feszültséget. Homályos ösztöntől indíttatva kizavarják a kutyát az udvarra, ha mégis kirobban közöttük a veszekedés. A németjuhász lekushad a konyhakerti szilvafa tövébe, ott várja meg, míg odabent elcsendesedik a hangzavar.