A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

(Szeletek egy hazai történetből)

Elkésett kezdet

A háborúnak vége. Vége a háborúnak. Buda, 1945.

Lehúzom az utolsó föld- és kőpormaszatot is a rejtélyes leletről. A házamban ástam. Villan, feketén és fényesen, nem tudom levenni róla a szememet. Tetszik, nagyon tetszik. Lehet, hogy ilyen a boldogság. Sejtelmem sincs, hogy mi ez a kezemben. Összesen sem tudok semmit, így ötévesen. Most már élni fogok.

Mi – a gyerekek – hónapokon át nem tettük ki a lábunkat.

A vége is borzasztó sokáig tartott. Ágyú, ágyú, ágyú, és csak nem maradt abba. Ott az a fekete fal, a túloldalán a semmi. Ami előbb volt, az nem létezik.

Attól fogva van, amikor tél elején megrengett a föld. De úgy. Megfognak a két válladnál, és irgalmatlanul megráznak. A fogad citerázik bele. Járt alattunk a padló. Jan-Erik, az egyik önkéntes mondta, hogy hajót dobál így a tenger. Ő svéd, utazott hajóval. Reggelre hazajött Hombár doktor. „Most már csak vége lesz.” A németek felrobbantották a Margit hidat. Imbolygott, táncolt a város. Sokáig zörgött minden ablak.

(Lengyel Péter évtizedek óta készülő új regényének első publikációját olvashatják az Élet és Irodalomban. A szöveg a szerző akadémiai székfoglaló előadása, elhangzott május 23-án, az MTA székházában.)  

Tovább
Élet és Irodalom 2018