A szerző további cikkei

Horváth Márk–Losoncz Márk–Lovász Ádám: A valóság visszatérése. Spekulatív realizmusok és újrealizmusok a kortárs filozófiában. Forum Kiadó, Újvidék, 2019, 376 oldal, kb. 4000 Ft

Az öt spekulatív realista, akiket Horváth Márk és Lovász András bemutat: Graham Harman, Timothy Morton, Quentin Meillassoux, Ray Brassier és Iain Hamilton Grant. Graham Harman volt, aki az objektum orientált ontológia (OOO) terminust bevezette, szerinte minden létező úgy működik, mint a fekete lyuk, a valóságot tűzfalak veszik körül, a dolgokat kölcsönös visszahúzódás jellemzi, és a világ nem tiszta immanencia, minden dolog tartalmaz egy transzcendens oldalt. Timothy Morton a hipertárgy fogalmával segít: „minden entitás, amely az emberhez viszonyítva – vagy más objektumokhoz képest – térben és időben nagyságrendekkel nagyobb hatóképességgel bír”. (Mint például a klímaválság.) De aztán a metaforikus nyelvhasználat olyan kalandokba húzza, mint annak állítása, hogy a hipertárgyak rosszindulatú, kiterjedt kísértetként szippantanak minket magunkba, és nincs mit tenni, a környezetvédelem széplélek-szindróma, némiképpen és elég sajnálatosan Trump (vagy legalábbis Elon Musk)-konform sötét ökológiája „a természet alantasságát, rettenetes jellegét hangsúlyozza”, és megint: nincs mit tenni, „meg kell tanulnunk szeretni az undorítót, az érzéketlent és a jelentés nélkülit”.

Tovább

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Tovább
A szerző további cikkei

Mark Amadeus Notturno: Hayek és Popper a racionalitásról, az ökonomizmusról és a demokráciáról
+ – 30. Esszék a közelmúltról és a közeljövőről
Fáber Ágoston: Pierre Bourdieu: elmélet és politika
Csunderlik Péter: A „vörös farsangtól” a „vörös tatárjárásig”

Tovább
A szerző további cikkei

Neszlár Sándor: Egy ács nevelt fiának lenni. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 144 oldal, 2999 Ft

Neszlár veszélyes játékot űz: a gondolatok és asszociációk nyílt közlésével egy különösen erős és személyes, róla alkotott kép kibontására ad lehetőséget. A fent említett látszólagos személytelenség ugyanis egyre közelebb visz ahhoz az értelmezéshez, mely szerint a narratíva gazdája ő maga, így válik minden sor egyre személyesebbé. Hiszen a gondolatok szabad folyásának utat adni, hagyni a kontroll elvesztését, sebezhetővé teszi, és ez a sebezhetőség, a másik közel engedése egyfajta statementté válik; az írás céljává és eszközévé egyszerre. Veszélyes játék ez a struktúra abban az értelemben is, hogy olvasás közben kevés kapaszkodót kapunk, kalandozunk a futó szerző-elbeszélővel együtt, miközben igenis zavar az ismeretlenség. Az 1111 mondat 1111 kilométer, s mint Az Ezeregy éjszaka meséiben, amíg fut, addig egészen biztosan ír is. Kétféle függőség vagy belső kényszer egymásra vetítése, melyek között a szünetek tényleges, valós, alkotás közbeni szüneteket is jelentenek. „Amerre a legjobb, ezt tetováltatni a lábadra.” Amerre a legjobb, arra tartani. S ez a kötet valóban arra tart, ahol a legjobb.

Tovább
A szerző további cikkei

Zadie Smith: Swing Time – Egy­másnak születtünk. Fordította Du­dik Annamária Éva. Helikon Ki­adó, Budapest, 2019, 596 oldal, 4299 Ft

Aimee (életrajzi részleteiben Madonnára emlékeztető) karaktere a naivitást, az egyenlőtlenségekre és osztálykülönbségekre vak világnézetet testesíti meg, amelyben minden döntés individuális, és amelyben a gazdag emberek nincsenek tisztában saját kiváltságaikkal; sőt, a gazdagság mint egyfajta jóság jelenik meg, mint az egyetlen olyan hatalom, amely által a világ jobbá tehető. Ez a gondtalan, reflektálatlan hozzáállás a regény során újra és újra felbukkanó, fehér színészekkel teli musicalekben is megjelenik, amelyeket a narrátor és Tracey kislánykorukban rajongással néznek. Aimee és a narrátor anyja mindketten ijesztő mennyiségű energiával és tenni akarással képviselik saját nézőpontjukat: a kettő akkor ütközik leginkább, amikor Aimee egész stábjával lányiskolát kezd építeni egy nyugat-afrikai faluban anélkül, hogy tekintettel lenne a helyi sajátosságokra, míg a narrátor anyja képviselőként éppen azzal foglalkozik, hogy Nagy-Britannia hogyan játszik össze a nyugat-afrikai diktatúrákkal.

Tovább
A szerző további cikkei

Martin Pollack: Az amerikai császár. A nagy galíciai kivándorlás. Fordította Halasi Zoltán. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2019, 279 oldal, 2990 Ft

Pollack Az amerikai császárral visszatér erre az elátkozott vidékre, ahonnan a XIX. század nyolcvanas éveitől kezdve milliónyi szegényparaszt, zsellér és zsidó vándorol el az USA-ba, de Kanadába, Brazíliába és Argentínába is, kerítők, embercsempészek pedig évente tízezernyi fiatal lányt csábítanak külföldi bordélyokba. Pollack levéltári kutatáson alapuló, érdekes részletekben gazdag, izgalmas dokumentumregényében az exodus okait, körülményeit világítja meg, és a kivándorlási biznisz haszonélvezőit, császárait leplezi le.  

Tovább
A szerző további cikkei

Az ÉS könyve szeptemberben – Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 406 oldal, 3990 Ft

Nagyon trükkös a narráció. Bár egy szereplő beszél egyes szám első személyben, mégis mindentudó az elbeszélés. Karl tudja azt is, ami rejtve kell, hogy legyen előtte. Bár sok mindent hallhat Kristóftól vagy apjától, de ő olyan intimitásokat is elárul például Olga életéről, amelyeket semmiképpen nem tudhat. Ez a rejtett mindentudás, ami ugyanakkor Karl labilis személyéhez kötött, végig feszültségben tartja az elbeszélést. Az előző regénynek, a Kitömött barbárnak is nagy bravúrja volt a különleges elbeszélésmód (Már az Örök völgy és a Halál Budán is sokat kísérletezett a narratív struktúrákkal, melyeket talán a Misikönyv idején gondolt végig először komolyan a szerző.) A Kitömött barbárban Kazinczy felesége, Törtök Sophie volt az elsődleges narrátor, aki férje halála után, Angelo Soliman kitömött testét nézve emlékezik Ferenc szavaira, aki meg fölidézte neki Soliman történetét. A jó regény egyik titka, hogy jól kell megválasztani az elbeszélésmódot. A választás megint eredeti.

Tovább
A szerző további cikkei

(Cseke Szilárd Deeper In című kiállítása október 6-ig látogatható a Rugógyár Galériában.)

 

Tovább
A szerző további cikkei

(Faistauer, Schiele, Harta & Co – Malerei verbindet, Salzburg Museum Neue Residenz, megtekinthető október 13-ig.)

Tovább
A szerző további cikkei

(A köszöntő elhangzott a székesfehérvári Csók István Képtárban, szeptember 7-én.)

Tovább
A szerző további cikkei

(Szabó Réka: A létezés eufóriája)

A létezés eufóriája azonban nem táncfilm, bár számos jelenetében táncolnak, hanem dokumentumfilm – méghozzá a legnemesebbek közül való. Szabó Réka a táncelőadás közben-után még első dokumentumfilmjét is megrendezte, amivel azonnal elnyerte a rangos Locarnói Filmfesztiválon a Kritikusok Hetének nagydíját és a Szarajevói Filmfesztivál emberi jogi díját. Tartok tőle, egyszeri küldetés volt az elismert táncos-koreográfustól a dokumentumfilm-rendezés, mert ez még járt Fahidi Évának, hogy a színpadon túl a mozival együtt járó szélesebb nyilvánosság is megismerje és csodálja őt.

Tovább
A szerző további cikkei

(Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája. Előadja Ficza István és Nagy Zsolt. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

Milyen megfontolásból olvassa fel A lélek legszebb éjszakájának novelláit két ennyire különböző habitusú és temperamentumú színész? Miként lehetséges, hogy alakításukban az elbeszélő Maros Dániel, a Közel-Keletről és Észak-Afrikából tudósító újságíró-fotóriporter – tudjuk, ő Jászberényi alteregója – egyszer kiábrándult, az alkoholtól és a cigarettától rekedtes hangú, önpusztító fiatal férfi, máskor pedig olyan, mint egy nyegle úri fiú? Hetyke, cinikus, felsőbbrendű. És végül: beleoltható-e ezt a két eltérő előadásmód akár egyetlen szövegbe?

Tovább
A szerző további cikkei

(F. Scott Fitzgerald műve alapján Kovács Adrián–Vecsei H. Miklós–ifj. Vidnyánszky Attila: A nagy Gatsby)

A pörgős partimusicalben, a világégés utáni nihilben, ahol felfújható cápák, talán metaforikus tőzsdecápák röpködnek a levegőben, furcsán hat a szeretet parancsát kissé szektásan szánkba rágó finálé. A téridegen tanulságjelleget próbálja enyhíteni, amikor Tom rákérdez, hogy ez az volt-e. Miközben világos, hogy a múltat a jelen fölé helyező Gatsby ebben a produkcióban nem más, mint ifj. Vidnyánszky és alkotótársai. Nem először teszik le voksukat a múlt értéktöbblete mellett, különösen a reformkorban játszódó Kinek az ég alatt… illeszthető ebbe a sorba. A színházi kihívás tehát az, hogy sikerül-e hitelesen beépíteni az erkölcsi tanulságot a showbusinessbe.

Tovább
A szerző további cikkei

(MoZart – Sony, 2019)

Ami Daniel Behlét illeti, az ő jövője nagyon simának látszik, ilyen Mozart-hangra mindig szükség van, legalábbis nekem mindig szükségem van, hogy megerősítsenek, ezek a Mozart-tenorok nem zérók, hanem valóban hősök, csak a rossz beidegződések miatt kerülnek a második sorba a különböző Don Giovannik és Sarastrók vagy Papagenók mögött. Ha nem Mozartban, akkor ritkább operákban is van hely nekik, Händelt énekelhetnének vagy Gluckot – amennyire tudom, ezeket Behle meg is teszi.

Tovább
A szerző további cikkei

(Kampány a televízióban)

Az egyetlen eddigi komolynak mondható megnyilvánulás az ATV előválasztási vitája volt. Kulturált, informatív műsor, amelyben a néző valamennyire megismerte a jelöltaspiránsokat. Volt a műsornak győztese, vesztese, volt remek műsorvezetés.

Aztán semmi.

Tovább
A szerző további cikkei

(Ginette Neveu – The Complete Recordings. Warner Classics)

Azt gondolhatnánk, ilyen élet és halál után az utókor nyomatékosan számon tartja Ginette Neveu művészetét. Nem lévén otthonos a francia zeneélet berkeiben, nem tudom, szülőhazájában van-e kultusza a hegedűművésznőnek, azt azonban állíthatom, hogy magyar vonósoktól a nevét sem hallottam az elmúlt fél évszázadban, és felvételeivel sem találkoztam a Magyar Rádió műsoraiban. Ginette Neveu tehát a tájékozott és sokszínű magyar zenei emlékezetben ismeretlen személy, így most, hogy születésének centenáriumán a Warner Classics négy CD-t tartalmazó albumban jelentette meg újra összes felvételét, mindez jó alkalom arra, hogy a „százéves újoncot” elhelyezzük zenei értékrendünkben.

Tovább
Élet és Irodalom 2019