Mán-Várhegyi Réka: Mág­nes­hegy. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2018, 384 oldal, 3499 Ft

Mert maradjunk csak a könyvborítón hangsúlyozott nyúlnál! Miért nyúl? Miféle nyúl? És egyáltalán, miféle nyúlvagdaltat készített nekünk idén a 2014-ben remek novelláskötettel(Boldogtalanság az Auróra telepen) induló, majd rá egy évvel színvonalas ifjúsági regénnyel (A szupermenők. Szabó Marcellina titkos naplója) jelentkező, immár tehát háromkötetes Mán-Várhegyi? Merthogy a nyúl (alakja, motívuma, szimbóluma…) nem foglal el nagyobb helyet, nem kap nagyobb szerepet Mán-Várhegyi művében, mint mondjuk Szijj Ferenc 2017-es regényében, aNövényolimpiában, amelynek (a szerző fényképe nyomán Pintér József által tervezett) borítójára egyébként ugyanúgy egy nyúl került...

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Mizsur Dániel: Karc
Deres Kornélia: Bábhasadás
Anne Carson: Vörös önéletrajza
Ilma Rakusa: Love after love

Bendl Vera: A másik férfi. Gondolat Kiadó, Budapest, 2018, 237 oldal, 3200 Ft

Extrém érzelmi szituációk, furcsa konstellációk, nem hétköznapi szexuális kalandok: ezek köré a témák köré szerveződnek a történetek, s közben bevezetik az olvasót abba a világba, melyet akár a saját életéből is jól ismerhet: a kihűlt kapcsolatokban vergődők, az érzelmi önsorsrontók, az életükben megrekedtek világába. Pedig látszólag sikeresek – legalábbis egy részük –, de általában a munkájuk sem nyújt számukra kielégülést.

A szöveg vonzásában – Arató László tiszteletére. Összeállította Fenyő D. György. Műút Könyvek, Miskolc, 2018, 172 oldal, 1980 Ft

Közel négy évtizede gimnáziumi tanárként, egyetemi oktatóként, tanárjelöltek mentoraként, tankönyvíróként, tananyagfejlesztőként, a Magyartanárok Egyesülete alapítójaként és elnökeként, hermeneutikai tanulmányok írójaként, módszertani reformerként és hihetetlen szívóssággal szakmapolitikai vitákba beleálló esélyegyenlőségi szószólóként egyaránt eseményszámba mennek írásai és megszólalásai. A fenti kötet az ő hatvanadik születésnapjára rendezett ünnepi konferenciának előadásaiból és saját, elméleti-módszertani publikációiból ad gazdag, elmélyülten és igényesen szerkesztett válogatást.

Simon Bettina: Strand. Versek. JAK-füzetek 209., Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 84 oldal, 1999 Ft

A Járvány című vers így kezdődik: „Apa úgy kapta el anyát / a derekánál, mint más a náthát”. A folytatás („Hamar kigyógyult belőle”) a szerelem és a nátha egymásra vetítése miatt átértelmeződik: hamar kiszeretett a nőből. Az utolsó sorban azonban nincs eldöntve, hogy miért is gyűlnek a megszólaló alatt a használt zsebkendők. Lehet, hogy sír a történtek miatt, de az is elképzelhető, hogy idült megfázás gyötri, vagyis benne maradva a képben: ő sosem szerethet ki édesanyjából, aki sokszor felbukkan a kötet verseiben. Gyakran találkozhatunk hasonló technikával a Strand lapjain. Simon bútor-versei (Rácsos, A diagnózis előtt, Kivilágítás stb.) sem berendezési tárgyakról, hanem a lélekről, de legalábbis valami bensőről szólnak.

Az ÉS könyve szeptemberben – Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 544 oldal, 3999 Ft

Az egyik vastüdős beteg, Ilonka lábbal készített naiv festménye, melyről épp Aszalós mondja a 245. oldalon, hogy az Akik már nem leszünk sosem címet kéne neki adni, ott lóg az ápoló amerikai lakásában a 13. oldalon! Bruegel Parasztlakodalom című festménye pedig Bálintnak alapélménye, osztálykiránduláson látták Bécsben, ám Tuba nem is emlékszik rá, nem figyelt oda, nem arra figyelt. Bálint meg Tubára nem figyelt, miközben nagyon is figyelni akart ő mindenre (még a debreceni nagyállomás faliképének nőit is megbámulta), ám sokszor épp azt nem látta, ami a legközelebb volt hozzá (így járt Julival is). Kudarcos nagy utószeretkezési kísérlete Julival (396–404.) ugyanazt sugallja, mint az a gyönyörű nagyjelenet, melyben „az ápoló” megfürdeti a béna Hajnal Ágnest (206–216.) „Majdnem elképzelhető volt egy olyan élet” – amely aztán persze nem valósulhatott meg. Mikor Bálint megtudja, hogy 9 éve Julinak gyereke lehetett volna tőle, ezt gondolja: „Lehet, hogy nincs gyerekem továbbra sem, de ezentúl másképp nincs, mint eddig” (371.). „Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat” – olvashatjuk a végén ezt az önmagában kissé banális, a kontextusban azonban teljesen rendben lévő mondatot. A mondatot mindössze az menti, de az nagyon, hogy egy remek regény szól róla.

(Baráth Emőke, Philippe Jaroussky, Ensemble Artaserse – Művészetek Palotája, szeptember 13.)

Philippe Jaroussky interpretációinak legellenállhatatlanabb vonása a szuggesztivitás volt. Noha az énekes enyhe megfázással küzdött, és ez eleinte kissé nyomot is hagyott hangjának megszokhatatlanul könnyed hajlékonyságán és csillogásán – hallhatóan több erőfeszítést és koncentrációt igényelt a csak rá jellemző, különleges szín megőrzése –, a koncert második felétől kezdve egyre biztosabban uralta a hangképzés folyamatának legapróbb részleteit is, lehengerlően gördülékeny futamokkal, tökéletes fényű, leheletfinoman megszólaltatott pianissimókkal kápráztatva el a hallgatóságát hangszínének gyönyörű feszültséggé sűrűsödő, tükörsima ragyogása és az olyan fantáziadús disszonanciákból építkező, improvizált ékesítések mellett, amelyeket például az Ariodante Scherza infidájában alkalmazott.

(Unerhört! – Expressionismus in Görlitz, Kulturhistorisches Museum Görlitz, megtekinthető november 4-ig.)

Noha agyontárgyalt és közismert, ennek nyomán pedig népszerű mindmáig a drezdai „alapító atyák” tevékenysége otthon és külföldön egyaránt, a görlitzi művészeti krónika eme jelentős szakaszát mégis csak most dolgozza fel az itteni Kultúrtörténeti Múzeum Hallatlan! – Expresszionizmus Görlitzben címmel, egy reprezentatív különkiállítás keretében. Kétszáznál több mű között akvarellek, egyedi grafikák és multiplikák (rézkarcok, fametszetek), fajanszok és könyvek mellett korabeli fotódokumentumok sorjáznak a falakon és a vitrinekben.

(Stalter György: Régi/Új képek 2. Megtekinthető szeptember 29-ig a Fugában.)

A képaláírások – feltehetően – a művész intenciójának megfelelő hiánya nyilván nem egyforma mértékben befolyásolja a képek jelentését, mégiscsak kihat a kiállítás egészére, hiszen Stalter fotói olyan világokban készültek, amelyek nagy részéről a magyar nézőknek inkább fantáziájukban élő képzeteik vannak, mintsem tényleges ismeretük lenne. Hiszen – még egy mondat erejéig a Mozambikban készült képeknél maradva – az Afrika déli részén zajló polgárháború a poszkolonializmussal ismerkedő társadalom fogalmát verte szét hosszú évekre, ami nem volt jelen sem Kubában, sem Kínában, sem Indiában.

(Remélem legközelebb sikerül meghalnod :). Magyar film. Forgatókönyvíró-rendező: Schwechtje Mihály)

Nem ismerek filmet, amely Schwechtjéénél pontosabban ábrázolná ezt az új elgépiesedett-elidegenedett kultúrát és nyelvet. A konfliktus alapja, hogy tizenéves hőse éppen ezzel a technicizált, elszemélytelenedett kommunikációval él vissza. A két amatőr szereplő, Herr Szilvia és Vajda Kristóf meglepően érett alakítással rukkol elő, s ez nem pusztán a jó szemű casting érdeme, annak is köszönhető, hogy karakterük életszerű, körüljárható, benne a játszók magukra és társaikra ismerhetnek.

(Európai hidak: a Baltikum és Lengyelország, a Sinfonia Varsovia és Piotr Anderszewski koncertje – Müpa, szeptember 16.)

A lényeg persze a produkció, és még ha a hidas alapkoncepció valahol a közhelyek kavalkádjában gyökerezik is, a Sinfonia Varsovia koncertje sokat enyhített az összetartozás sablonos gondolatán. (…) Menuhin alapította, 2003 óta Penderecki a művészeti igazgatója, Abbado, Minkowski, Gergijev, és Maazel is vezényelte: hibátlan a zenekar pedigréje, és ahogy a zenekari hanghatások királya, Arvo Pärt Collage sur B-A-C-H művének finom repetálásába belefogtak, rögtön kiderült, hogy érdekes, feszült dinamika munkál a társulat – itt még csak – vonós szekcióján belül.

(Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott, Szkéné Színház, szeptember 12.)

A darab háromszereplősnek tűnik, de valójában inkább egyetlen nagymonológ – a járulékos szereplőkkel Szabó Máté rendező sem tud mit kezdeni. Hiába a gyönyörű, fájdalmasan sárgás kezdőfény a lányt és saját anyját megjelenítő Moldvai Kiss Andrea hátán, figurája, helyesebben figurái végig teljesen háttérbe szorulnak, amiről mi sem árulkodik jobban, mint hogy halála után csendben kisomfordál a színpadról.

(III. Marton Éva énekverseny – gála, Zeneakadémia, szeptember 16.)

Az inkább csak benyomás, mint határozott vélemény, hogy az abszolút nyertesnek szánt 15 ezer euró nem nagyon sok, hogy jó volna megkétszerezni vagy háromszorozni a versenydíjakat, és akkor többen jönnének, vagy messzebbről is érkeznének. Így a Marton-versenynél a keleti nyitást lehet érezni, örmény, kazah, mongol, kínai, koreai énekesek jöttek, vagy legalábbis ők jutottak a döntőbe, a mexikói-amerikai Salas közreműködése mintha csak a szerencsés véletlennek lett volna köszönhető, Münchenbe szerződött, hát átjött egy kicsit kipróbálni magát. De ez nem nyavalygás, végül is mindegy, hogy keletről vagy nyugatról jön a hang. Csak jöjjön.

(The Sinner, IMDb)

Az új típusú sorozatok egy markáns vonala viszont reagál arra, hogy  nézői szoronganak, napra nap megalázzák őket, hogy nehéz. Legtöbbször ugyan krimi-keretbe ágyazva, de a társadalom széléről, a perifériáról hoznak híreket, szereplőik bevándorlók, szegény vagy kiszolgáltatott emberek, és a hozzájuk lecsúszó alsó középosztály sem lát sokkal messzebb náluk. (…) Most egy viszonylag friss amerikai krimi-sorozat is illeszkedik ebbe a trendbe, pedig az ismertetők szerint a The Sinner (A bűnös) misztikus thriller, de hála istennek nem túl sok „misztikus” elem van benne. Annál több kidolgozott karakter, boldogtalan, máshová vágyó ember, elcserélt sorsokkal és rossz véletlenekkel, eljátszott életek, amelyek egy gyerekkori csínynek induló, végzetes kisiklás miatt alakulnak úgy, ahogy. Persze mindezt megint a krimi műfajával habosítva fel.

(Ex Nihilo: Shakers; Ziggurat Project: Légszükséglet – PLACCC Fesztivál; Horváth Nóra–Oberfrank Réka: AfterEverAfter; Horváth Nóra–Ivanov Gábor: Beat – MU Színház)

Az NKA pályakezdő alkotókat támogató Imre Zoltán Programja – a koncepció szakmai megalapozottságát most nem firtatnám – hihetetlenül megsokszorozza a pályakezdő alkotók bemutatkozási lehetőségeit. A Légszükséglet is így jöhetett létre még májusban, és a MU Színház évadnyitó estjén is két olyan duett szerepelt, amely koreográfiai debütálásnak tekinthető. A színház terébe komponált két darabot – amelyek mindegyikét maguk az előadók alkották meg közösen – Horváth Nóra személye kötötte össze, akinek kimeríthetetlennek látszó energiái majd szétrobbantják a teret, ha bármikor és bárkivel is színpadra lép.