► Horkay István Theatre of the Absurd című kiállítása december 5-ig látható a szentendrei Vinczemillben.

Az irodalom és a színház világának jól ismert fogalma az abszurd dráma, amely a céltalanságról, a lét teljes értelmetlenségéről szól. Szereplői olyan tehetetlen figurák, akik nem tudnak kitörni passzivitásukból. Mindez tragikusan hangzik, és az is. Jelen esetben azonban közel sem ilyen drámai a helyzet. Horkay Istvánnak a szentendrei Vinczemillben látható Theatre of the Absurd tárlata címe ellenére sokszor csal mosolyt az arcokra.

A tárlat kompozícióinak groteszk, komikus szereplőit vidáman lehet nézni, annak ellenére, hogy van bennük valami ijesztő is.

► Horváth Anita Igyekszik az ember lánya című kiállítása 2025. november 30-ig látogatható a Bura Galériában.

Minden olyan kiállítás, ami a magyar társadalom strukturális válságának felszínre hozására vállalkozik, és eközben képes önálló pozíciót elfoglalni a jelenlegi politikai klímában, az minimum említésre méltó. Ilyen a Bura Galéria aktuális kiállítása, amelynek a helyet adó intézménye egyszerre szimbolikus kiállítótér is. Bura Károly, a tizenkilencedik és a huszadik század fordulójának megbecsült cigányprímása és zeneszerzője végrendeletbe foglalta, hogy lakásából és hátrahagyott vagyontárgyaiból majd egy cigány múzeumot hozzanak létre, ily módon felmutatva a tradícióit önmagában hordozó, virulens kisebbségi kultúrát és annak emlékezetét, szellemi örökségként tovább élő szokásrendszerét. Halála után majd kilencven évet váratott magára a Bura Galéria létrejötte a VIII. kerületben, Józsefváros Palotanegyedében, ahol – jelenleg is – Budapest legnagyobb roma közössége él.

► Zárókép. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete retrospektív tárlata. Megtekinthető a Szentendrei Régi Művésztelepen december 7-ig.

Direktnek tűnik a cím, pedig mindent kifejez, minden belefér ebbe az elnevezésbe. Itt és most a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete azon kiállításáról van szó, amit az eddigi tevékenységük összegzéseként rendeztek a Szentendrei Régi Művésztelep galériájában. Ez a tárlat áttekintése, egyben lezárása egy korszaknak. Mostani közérzetünkbe az emlékezés szférája is óhatatlanul beleszól. Az egypárti időben létezett egy olyan elnevezés, hogy „közveszélyes munkakerülés”, ami büntetendő dolog volt. A kulturális irányítás megtalálta ennek az ellenszerét a Művészeti Alap formájában.

► Óliver Laxe: Tánc a sivatagban

A Sirāt az iszlámban a Paradicsomba vezető, hajszálnál keskenyebb híd, amelyen minden halott léleknek át kell kelnie, a mélységben a Pokol tátong. Laxe főhőse is egy szűk ösvényen halad előre (időnként szó szerint), a semmi, az önmagával való rettentő szembenézés felé. A történet családi kapcsolatokat feszegető lélektani drámának indul, melyben apa a lányát, fiú a nővérét keresi a sivatagban.

► Keller Quartet, Berecz Mihály – Zeneakadémia, október 30.

A Zeneakadémia koncertsorozatot hirdetett A magyar kvartett tradíció címmel. Az első estén a Keller Quar­tet lépett pódiumra, a másodikon a Kelemen Kvartettet hallhatja a közönség, míg a harmadik alkalommal a magyar gyökerű, ám évtizedek óta amerikai illetőségű Takács Vonósnégyes játszik. A Keller Quartet 1987-ben alakult, tehát közel négy évtizedes munka (és nemzetközi sikersorozat) áll az együttes mögött, amelynek hajdani alapítói közül ma már csak a névadó primárius, Keller András játszik a négyesben. Jelenlegi partnerei a második hegedűs Környei Zsófia, a brácsás Szűcs Máté és a csellista Fenyő László, akit ezen a hangversenyen Kokas Dóra helyettesített.

► Madame Tartuffe, rendező Kincses Réka, Pesti Színház, október 6.

Cs. Kiss Zsuzsanna jelmeztervezésében Udvaros Dorottyát számos találó szettben látjuk, és az előadást nyilvánvalóan az ő markáns alakítása uralja és tartja valamelyest mederben. Ez a játék egyúttal valamennyit kisimít az egyenetlenségekből is, Udvaros Dorottyától egyaránt hihető a szofisztikált érzelmi manipuláció és a trágár, agresszív harsányság, sőt még az is autentikusan hat, ahogy a Rammstein zenéjére őrjöngve gyakorol tömeghipnózist. A szereplők között egyedül Tartuffe esetében válik időről időre lehetségessé a szerep mélyebb rétegeinek, lélektani dimenzióinak felvillantása, és ekképpen még az sem kizárt, hogy egy kissé nyitva maradjon, hogy lelkiismeretlen, cinikus csaló, vagy magát is átejti az élet végességével való szembesülés elkerülésének érdekében.

► Ludovic Tézier dalestje – Operaház, november 9.

Schumann A költő szerelme című dalciklusával indult az este. Azért ez nagypálya, nemcsak neki, mindenkinek az, Schumann mintha ott kezdte volna a dalciklusírást, ahol Schubert abbahagyta, egyre nagyobb és nagyobb hangsúlyt helyezve a kíséretre, az énekes és a zongorista együttműködésére, a mű kamarazene-jellegére. Ez Tézier esetében leginkább azt jelentette, hogy ő elénekelte mind a tizenhat dalt, körülbelül egyformán, és hogy mi ebben a változatosság, a tartalom, a fejlődés és a zene, azt eljátszotta a zongoránál Julius Drake. Csak azért nem panasz, mert Tézier-nek nagyon szép, meleg, vaskos, erőteljes hangja van, öröm ezt a légnyomásváltozást testben érzékelni, egy szobában lenni vele, de egy dal­est ideális esetben egyáltalán nem ilyen. Vagyis ez így nem dalest, hanem zongoraest, énekkísérettel.

► A K-pop démonvadászok utóélete a közösségi médiában

Nem, kedves olvasó, nem célom el­spoi­lerezni a sztorit, mert egyrészt rendkívül szórakoztató, másrészt az animáció egyszerre játszik a magas és a populáris kultúra ismert toposzaival, ráadásul igen gazdag filozófiai és történeti utalásokban is. Nem véletlen, hogy a közösségi média gyakorlatilag másról sem szól hetek óta, csak arról, melyik videós tartalomkészítő miként dolgozza fel a K-pop démonvadászokat. Akad, aki a zene irányából közelít: a Netflixen immár sorozattá érett az eredeti film, mert készült hozzá szöveges videóklip-széria és karaoke-verzió is.

► A Bohn Mélyépítő Kft. díjnyertes irodaháza és a Dezső utcai minibölcsőde a Naphegyen

Újabb dilemmagubanc helyett a feloldás: lassan barátkozni. Megszoktam, hogy a sötétben is diszkrét kivilágítással világít, hogy hatalmas üvegfelületei olykor nemcsak a nap fényét, de melegét is képesek továbbtükrözni. Opportunista vagyok, ha változik a véleményem? A város, és ebben az esetben egészen pontosan az utcám is változott, most máshogy is megy a bőrömre.

► Kollár Árpád: Nád. Kalligram Kiadó, Budapest, 2025, 100 oldal, 3500 Ft

A Nád családi enumeráció is. Megjelenik az anya, akinek humorérzéke nemcsak megidézett, nosztalgikus történet, de nyelvvé formált, örökölt költőiség – az (ön)irónia, az esetlegesség, a pontos megfigyelések részletgazdagsága miatti humor nélkül nem működne a Nád, és legfőképpen nem működne a Trianon az nem egy ház. Kollár szentségtelenít, az emelkedettség ennél távolabb már nem is állhatna tőle, és éppen emiatt lesznek ezek a szövegek hitelesek. Meglep, betokosodik, velünk marad az életből és a mindennapokból fakadó természetes fájdalom, sőt, mintha arra is utalna, a teljességnél nagyobb fájdalom aligha létezhet.

Viktor Jerofejev: A nagy gopnyik
Alekszandr Etkind: Szodoma és Psziché
Nyikolaj Bergyajev: Az orosz eszme
Bengt Jangfeldt: Mi és ők
Az orosz eszme története

--------------------------------------------------------------------------------

► Balázs Imre József: Avantgárd séták látványban és láthatatlanban. Prae Kiadó, Budapest, 2025, 372 oldal, 5990 Ft

A könyvben többféle műfaj vegyül. A leginkább a tanulmányírói tónus uralkodik el, de időnként megszólal a recenzióíró felelős következetessége, és érzékelhetővé válik a kritikai hangsúlyok érvelő elhelyezésén alapuló beszédmód is. Az esszéírói attitűd kevéssé érvényesül, épp ezért ugranak ki azonnal az olyan költői mondatok, mint például: „A nevetés (…) nem fér el a testben, kitüremkedik belőle.” Vagy: „Németh Andor az és logikája szerint élt és írt. Talán ezért láthatjuk viszont annyi értelmiségi páros egyik tagjaként.” Ez az „és” a gyűjtemény szimbolikus kötőszava is lehetne, hiszen minduntalan viszonypozíciókat követünk nyomon (Kassák és Németh Andor, Marcel Jean és Mezei Árpád, Kassák és Reiter Róbert, Eppinger Weisz Margit és Madeleine Kemény Szemere stb.). De legalább ennyire jellemző az a többvegyértékűség is, mely egy-egy alkotót különféle kultúrákhoz, sőt nyelvi megszólalásmódokhoz köt. A többnyelvű életmű és a többszörös identitás, a biopoétikai aspektusok, a női lét, a migráció, a felejtéshez való viszony alapkomponenseknek tekinthetők.

► Morgan Talty: Tűzfészek. For­dí­tot­ta Pék Zoltán. 21. Század Kiadó (KULT Könyvek), Budapest, 2025, 256 oldal, 6690 Ft

Az elbeszélő gyerekkori barátjának örökbe fogadott fiával kapcsolatban olvashatjuk a következő, a kulturális identitás problematikus voltát jelző dilemmát: „Megértem, hogy az őslakos gyerekeket legjobb őslakos családoknak adni, tényleg, de aggódtunk a kultúrája miatt, hogy mit veszíthet ez a felerészt Coeur d’Alene, felerészt tukudeka fiú azzal, hogy egy lakota és egy penobscot mellett nő fel. Mi lenne az ő kultúrája? Átvenné Dave kultúráját? Az enyémet? Vagy a kettő keverékét? (...) Ez annyira indiánprobléma” (131.).

► Pikli Natália: Shakespeare minden időkre. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2025, 403 oldal, 5999 Ft

A legfontosabb az átlagolvasó számára egy ehhez hasonló könyv kapcsán: mennyire szól neki, befogadható-e a tudományos mű? Rengeteg nagyszerű irodalomtudományos könyv jelenik meg, de nem sokan olvassák őket, ha bölcsészdiploma a beugrószintje. Ez nem jellemző a Shakespeare minden időkre című kötetre: a stílusa megnyerő, szellemes, közvetlen, azonnal beszippantja az olvasót. Természetesen használ terminus technicusokat, de ezeket egy középiskolásnak is tudnia kellene a magyarérettségin, ha mégsem lennének ismertek ezek a kifejezések, gyakran elmagyarázza a tanárnő, hogy mit is jelent a szó. Az igazán tudományos eligazodást pedig a jegyzetek biztosítják.

► Nyilas Atilla: Való igaz. Köl­te­mé­nyek. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2025, 236 oldal, 4200 Ft

Az Ifjúkori önarcképben remek kifejezéssel „sorsom manökenjeként” sorolja fel ka­masz­kori öltözködését. „Ódivatú fekete bakancs / oldalt sliccelt, fekete sínadrág”, „szakadozott sötétbarna szőrmellény”, kifejtett bélés, fekete biztosítótű a fülben (ezt a versben is említett Sid Vicious (1957–1979), a Sex Pistols basszusgitárosa tette ikonikussá), fölnyírt haj, „enyhén aszimmetrikus frizura, / esetleg feketével kihúzott szem”, olcsó karkötő, meztelen felsőtest: íme, előttünk áll a klasszikus kelet-európai punk a 70-es, 80-as évekből a maga színpadias underground anarchizmusával; a Trabant, a Kontroll Csoport, a Neurotic, a Vágtázó Halottkémek világa. Külön vers szól (A Fal) az elszalasztott Pink Floyd-­koncertről, egy különösen szép másik versben (Zene kazettákra és tűzhajra) föltűnik a Nirvana együttes is, egy harmadikban (Brixton fegyverei) a Clash, egy negyedikben (A szabadulószám) Nick Cave. A harsány borító, Huczek Zoltán festménye is punk színeket, figurát jelenít meg.

► Krasznahorkai László: A magyar nemzet biztonsága. Magvető Kiadó, Budapest, 2025, 176 oldal, 5999 Ft

Nem, nem fogom elspoilerezni, sem azt, hova fut ki a regény, sem azt, mi a különbség a lepkék és a pillangók között. („Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó.”) Ez a karcsúságában is mély könyv elsősorban a barátságról, a kiszolgáltatottságról, a szeretetről, a sorsszerűségről és az élni akarásról szól, miközben a szerző Krasznahorkai László egyszerre ironizál (derűsen) a regényszereplő Krasznahorkai Lászlón meg a mostanság sűrűn emlegetett autofikción. Nem az a kérdés ezúttal, hol van a fikció és valóság határa, esetleg hol kezdődik, illetve végződik az irodalom – Krasznahorkai elfogadja a probléma létezését, de inkább az foglalkoztatja őt és azonos nevű szereplőjét, meddig mehet el az író akár a létezés, akár a buszmenetrendként ismétlődő hétköznapok vizsgálata során. A válasz részint etikai jellegű, részint az irodalom korlátjainak felismerése: „a tehetség rövidebb ideig tart, mint az élet”.