► Georg Baselitz: Zeit für neue Helden, Kunstmuseum Schloss Derneburg, szeptember végéig; Baselitz jetzt, Museum der Moderne Salzburg, október 18-ig.

Jelenleg német és osztrák helyszíneken látható párhuzamosan az április 30-án, 88 évesen elhunyt Georg Baselitz három reprezentatív tárlata tavasztól őszig, amelyekre – emlékét idézve – ezúton hívjuk fel a figyelmet.

Az alsó-szászországi Hildesheim városánál, Holle községben áll Derneburg kastélya, amelyet 1970-ben Georg Baselitz vásárolt meg, itt élt és dolgozott 2006-ig, amikor eladta az amerikai Andrew J. Hall bróker-műgyűjtőnek. Ő állandó Baselitz-bemutatót rendezett be a művész földszinti műtermében, korábbi, alagsori nyomdaműhelyében pedig idén nyílt újabb kiállítás, és máig tartó felújítási munkálatok folynak a kastélyban, hogy megnyithassák Európa legnagyobb privát kortárs múzeumát.

► A DeForma Csoport FormabontóDeForma című kiállítása augusztus 19-ig látható a Virág Judit Galériában.

Valahányszor a Falk Miksa utcát járom, benézek a Virág Judit Galériába is. Ezúttal a keramikus-iparművészekből álló DeForma Csoport gyönyörű tárgyaival találkoztam. Az üvegvitrinek mögötti luxuskivitelű alkotásokról csak nehezen tudtam levenni a szemem.

► Kondor Attila Insula Sacra című kiállítása azt Evangélikus Országos Múzeumban október 17-ig látható.

Kondor Attila Insula Sacra című kiállításának megnyitóján Schneller István beszédében felidézte azt a gondolatot, hogy városokban járni, sétálni egyfajta zarándoklat. Belső út egy valódi séta keretében. Megismerő és felismerő, azonosítható és általános képek során keresztül kerülhet a zarándok a látványon túli látvány közelébe.

► Újratervezés. Amerikai film. Forgatókönyvíró-rendező: Max Walker-Silverman

A tájszólást, a dialektust meg lehet tanulni, de a mozgásokat, a mimikát, a gesztusrendszert nem, arra születni kell, mondhatnánk, ha O’Connor nem cáfolna ránk. Nála tősgyökeresebb jenkit rég láttunk a vásznon. Ha létezik még amerikai álom, annak ő a hőse.

► Rachmaninoff, Mussorgsky: Preludes & Pictures. Gergely Kovács – piano. Hungaroton

Rachmaninov nem való minden zongoristának. Nemcsak azért, mert nagyon nehéz, és nem mindenki tudja lejátszani, de azért is, mert nála a zongorafaktúra Chopin és Liszt nyomdokain haladva erősen formulaszerű, vagyis a legtöbb darabnak van valamilyen – rendkívül idiomatikus, de ettől még irgalmatlanul virtuóz és sokszor nagyon összetett – pianisztikus képlete, amely uralja az egész darab zenei folyamatát. Ebben a speciális világban manuálisan nem mindenki érzi jól magát. Jól hallható, hogy Kovács Gergely viszont nagyon is otthon van a nyakatekert rachmaninovi figurációkban, és ezt abból lehet lemérni, hogy sikerül túllépnie rajtuk: van módja-ideje karakterekkel-indulatokkal, színekkel-hangulatokkal foglalkozni, a zongoratechnikát költészetté lényegítve át.

► Mirázs – Örökség, Fővárosi Nagycirkusz, július 5.

A Mirázs – Örökség persze mindezek ismerete nélkül is megállja a helyét, mert mi tagadás, az előadás valóban nagyszerű, ám a fentiek talán segítenek abban, hogy ne ügyességi számok egymásutánjaként vagy puszta piaci árucikként, hanem művészi alkotásként tekintsünk rá. A produkció, ahogy azt pár éve az FNC-ben is szokjuk, mondanivalót hordozó, kissé pátoszos keretbe ágyazódik: a dalolva a magasba emelkedő Holdasszony (Misurák Tünde) és a tatár népviseletből kölcsönzött papucs-csónakban evező, időnként lírai átvezetéseket deklamáló Álomhajós (Horváth Róbert) ezúttal a mesék birodalmába kalau­zol, egy kislány álomvilágába.

► Puccini: Pillangókisasszony – Magyar Állami Operaház, június 11.

Szenvedünk? Azt talán nem, és nem kevesebb az előadás annál, amit remélni lehetett a szereposztást látva. Akkor miért vagyunk mégis itt? Mert ez a vége, búcsú ettől a rendezéstől, Kerényi Miklós Gábor huszonhat éves színre vitelétől. Mintha ez volna a legtovább fennmaradt Kerényi-rendezés, voltak ennél nagyobb szabásúak, voltak izgalmasabbak és eredetibbek, de az operai hosszú fennmaradás sok esetben tényleg azt jelenti: ez nem fájt senkinek. Az van benne, aminek lennie kell, tologatható falak, kimonóba öltözött emberek, tőr és halál.

► Fesztivál Akadémia – Zeneakadémia,  július 11.

A koncert, amely Kodály, Schönberg, Kreisler és Schubert műveit vonultatta fel, „bécsi capricciónak” nevezte magát, noha nem annyira zenei ötletek szellemes sorozata volt, mint inkább problématérkép: a hagyományos és a modern alkotói törekvéseknek, illetve a műalkotás formai logikájának és az akusztikus atmoszférateremtés igényének az egymásra vetítése. Az inspiráció és a struktúra vetélkedését, a tartalom és a forma egymást kiváltó jelentésmagyarázatainak kérdését, az esztétikai érték és az akusztikus élvezet egymástól való eltávolodásának, elidegenedésének problémáját a műsor olyan művekkel jelenítette meg, amelyek tudatosan, az érvényes művészi kifejezésmódot keresve ötvözik a népszerűt, a népit és a nosztalgikust.

Az elsötétített képernyő és a hírnéma rádió egy darabig sokkoló hatású. Egy idő után azonban már nem a régi hazugságok bosszantják az embereket, hanem azt kérdezik: miért nem hagyja a hatalom, hogy a szakma immár boldog függetlenségben és elegáns elfogulatlanságban közölje a nagyvilág és kisvilágok híreit, s teret adjon minden korrekt véleménynek, egyenrangú vitának?

A Kossuthon most hírek helyett szép zene szól. Ez is hazugság. Mellézenélés.

► Mohácsi Balázs: Újabb narancsok gurulnak el. Prae Kiadó, Bu­da­pest, 2026, 472 oldal, 5990 Ft

Az elbeszélés ellenáll a totális tapasztalatként történő befogadásnak: életesemények – például a „mamácska” tragédiája: összeesése, az otthonában rátalálás, a kórházba juttatás napja; a pályázatokat kísérő workshopok leírásai; az apától megörökölt szőlő gondozásának érzékletes krónikája („A permetezés művészet”, 21.) – egyszerre nagyon közvetlen és szétreflektált elbeszéléseit olvassuk, rengeteg, különféle formájú és műfajú költeményt (egy külön dolgozat tárgyát képezheti majd a mű recepciójában a versanyag áttekintése), szótárregény-fejezetet, félszáz oldalnyi idézetgyűjteményt („mottóügyek”, három fő téma köré csoportosítva: az én elbeszélésének nehézségei, a halál kérdésköre, a dél-dunántúli táj apoteózisa), a végül elnyert ösztöndíjról tudósító 400 hexametert, kalligrammákat, képi kollázsokat (amelyek hol narancsokat, hol szerzői arcképeket hasznosítanak), esszészerű gondolatfutamokat, (meta)fik­ciós és szürreális prózai betéteket, avant­gárd szövegalkotásokat. (Tegyük hozzá: a könyv tördelése is mesteri.)

Declan Donnellan: A színész és a tér
Porogi Dorka: A színház ideje
Színészettörténet
Eck Júlia: Színjáték az iskolában
​​​​​​​A Toldy Teátrum 30 éve
Az amatőr mozgalom műhelyéből
Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései

​​​​​​​---------------------------------------------------------------------------------

► Mérei Zsuzsa, Vikár András és K. Horváth Zsolt: Társas utazás.Kommentárok Xantus János Kiki a csoportban című pszichodráma-fimjéhez. Budapesti Metropolitan Egyetem, Budapest, 2026, 251 oldal, ármegjelölés nélkül

A kötet felújítja Mérei Ferenc eszmei örökségét, a csoportélet adta „mi”-tudat élménytöbbletét. Ez az eredetileg (1947-ben) és ma is liberális gondolat azonban együtt létezik a Carl Schmittre hivatkozó jobboldali radikális felfogással, mely számára a fontos mozzanat a gonosz „ők” megtalálása és a „mi” és „ők” állandó küzdelme.

► Nelio Biedermann: Lázár. For­dí­tot­ta Fodor Zsuzsa. Scolar Kiadó, Bu­dapest, 2026, 285 oldal, 6995 Ft

A regény felütése rendkívül erős, a nyitókép Lázár Lajos születését jeleníti meg, aki vízkék szemmel és teljesen átlátszó bőrrel, furcsa kis torzszülöttként jön a világra. Rövidesen kiderül, hogy nem ez az egyetlen hátborzongató dolog az impozáns, arisztokrata kastélyban, hanem például az erdő is, mely az épület szomszédságában található: „Ez az az erdő, mely maga is tenger volt. (…) Ez az az erdő, amely elnyelte az apját, megölte az anyját, és őrületbe kergette a bátyját” (17.). A szöveg ezen pontján még úgy tűnik, hogy egy gótikus, misztikus és mágikus elemekkel átszőtt regényt tartunk a kezünkben, ez azonban idővel – ha nem is kopik el teljesen – jócskán a háttérbe szorul. Pedig a félelmetes erdő nagyon sokat ígérne, de az író a természetfeletti helyett inkább a történelemmel köti össze szorosabban a család életét, így a regény egyre inkább realistává válik, noha apró részletekben még visszatér a csoda, ha másként nem, az álmok és az őrület kapcsán.

► Muszatics Péter: Budapest most. Helikon Kiadó, Budapest, 2025, 327 oldal,   6499 Ft

A könyv tehát egyaránt ajánlható antropológiai leírásként és kulturális bédekkerként mindazoknak a külhoni és hazai olvasóknak, akik kíváncsiak Budapest különböző részeire – a részletes tartalomjegyzék jól segíti a városrészek térképre vetítését, így mindenki könnyen megkeresheti az őt érdeklő területeket. Ajánlható azoknak is, akik szeretnék megtanulni, hogyan legyenek otthon egy városban, amely nem a szülőhelyük: megtanít nyugodtan és intenzíven figyelni, odahajolni a dolgokhoz, megtanít arra, hogy értékeljük elődeink munkáját.

► Kosztolányi Dezső: Levelezése II. Kritikai kiadás. Sajtó alá rendezte Sárközi Éva. Lektorálta Buda Attila és Veres András. ELTE HTK – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2026, 822 oldal, 6990 Ft

Az átlagos olvasókat (akik közé magamat is sorolom) nyilván a két nagy szerelem viszontagságai érdeklik elsősorban. Ki volt valójában a „fecskelány”, a szabadkai Lányi Hedda, a későbbi költő-műfordító Lányi Sarolta húga, valóban szerették-e egymást a hét évvel idősebb Kosztolányival? Vagy csak kamaszkori vágyaikat vetítették egymásra? A ránk maradt szövegek stiláris hőfoka nem hagy kétséget afelől, hogy mindkét oldalról nagy és komoly érzelemről volt szó (bár Hedda válaszlevelei nem maradtak fenn, a naplója viszont a költő leveleihez hasonló szenvedélyről tanúskodik). Heddának így ír Kosztolányi: „néha nem tudom te vagy-e én, vagy én vagyok te…”; „Te fecske-lelkű, fecske-könnyűségű, repülő, táncolva repülő lány, te kék égben, kék vizeken csicsergő madár! Te én!! Te költő, te isten, te minden!!!” Látszólag szép, romantikus – és a helyzetből adódóan platonikus –, vagyis a vágyat minden beteljesülés fölé helyező szerelmi érzésről van szó. Mindezt érthetővé teszi, hogy a lány még a tizennegyedik életévét sem töltötte be 1907 szilveszterén, amikortól a szerelmüket datálják.

► Nemes Nagy Ágnes: Két semmi közt. Szerkesztette Kemény Aranka és Ferencz Győző. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2026, 469 oldal,6999 Ft

A könyv legvallomásosabb írása az 1958-as Kő és hiúság. Ebben az lepett meg leginkább, hogy milyen jól ismerte magát: „nem érhetem el azt, amire képes lennék (…) csak a körülmények miatt? Nem. Lustaság van bennem, gyöngeség. Többet kellene dolgoznom.” Ahányszor előveszem Nemes Nagy összegyűjtött verseit, mindig arra gondolok, hogy miért nem írt több verset.

► Gustaw Herling-Grudziński: A szerelem fehér éjszakája. Fordította Pálfalvi Lajos. Gondolat Kiadó, Budapest, 2026, 97 oldal, 4500 Ft

Ha csak a kétféle színházi eljárás kontaminálásának csodálatos példájaként olvasnánk Łukasz „néma” önéletírását, Grudziński műve akkor is meghatározó élménnyé válna. Azonban a retrospektív visszaemlékezést egyre inkább – és szó szerint – beárnyékolja Łukasz folyamatos látásromlása. Az ilyenformán is homályba vesző életesemények felidézése így egy idő után nem ébren, csupán álomlátás közben adatik meg Łukasznak. „Minél beljebb jutott az álom erdejébe, annál gazdagabb volt a látvány” (84.). Igen ám, csakhogy az álombéli látványból kiszorult minden és mindenki más. Nem lehetett ott vele imádott Urszulája sem.