John Updike: Emlékek Gerald Ford elnökségéről. Fordította Pék Zoltán. 21. Század Kiadó, Budapest, 377 oldal, 4990 Ft

Magát a szöveget nem is tagolják klasszikus belső fejezetek és fejezetcímek, egységeit a szükséges helyeken pusztán egy egyszerű soremelés választja el egymástól, a szerkesztőségnek küldött válasz -- amelybe szögletes zárójelekben rendre a szerkesztőségnek címzett, a szövegre vonatkozó kérések, reflexiók, pontosítások stb. ékelődnek -- ugyanis egészen határozottan két, egymással váltakozó szálra bomlik. Az egyikben Alf végigmeséli saját zaklatott életét, kitekintéssel az előzményekre, illetve a későbbi fejleményekre, a középpontban a Ford-kormányzat idejére eső szakasszal, a másikban pedig végigmondja annak a végül elvetélt történészi szakmonográfiának az elképzelését (kezdetben szó szerinti idézetekkel, aztán lassan a vázlatokra és a meg nem írt tervekre hagyatkozva koncepcionálisan), amelyet a Ford-éra éveiben James Buchananról (1791—1868), az Amerikai Egyesült Államok 1857 és 1861 között hivatalban lévő 15. elnökéről tervezett írni.

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Martyn Rady: A Habsburgok – A világ urai

Ewoud Kieft: A tiltott könyv

Huhák Heléna: Agitátorok

Laczó Ferenc – Varga Bálint szerk.: Magyarország globális története 1869–2022

Baár Tünde: A mezítlábas grófnő. Manó Könyvek Kiadó, Budapest, 2022, 190 oldal, 3490 Ft

A regény tehát nosztalgiára hív. Adott egy dunai falu, amely merev szokásrend szerint működik: aki ebből kilóg, azt a közösség különcnek titulálja és kilöki magából. Így jár a látszólag mogorva, magának való halászember, Vendel, valamint Kósza Vera, az élesnyelvű javasasszony. A mindennapokat egy kívülálló, egy grófnő bolygatja fel. A település társadalma eleinte fenntartásokkal kezeli, hiszen nem felel meg sem az arisztokráciáról alkotott elképzelésüknek, sem pedig a klasszikus nőszerepnek. Mezítláb járja a vidéket, visszavonultan él, és növényekkel beszélget. A pletyka és a szóbeszéd miatt alig talál magának alkalmazottat, a falusiak nehezen fogadják el furcsaságait.

Tódor János: Rendőri intézkedés alá vonva. Magyar Covid agressziók. Dodeskaden Kiadó, Budapest, 2022, 168 oldal, 2400 Ft

Tódor János kötetének címadó ciklusa – Rendőri intézkedés alá vonva – annyiban kivételes, hogy nem mások beszámolóin, hanem személyes tapasztalatokon nyugszik. Rendőri intézkedés alá vonni őt magát szokták, nem heti gyakorisággal ugyan, de nem is túl ritkán. Lehet valami a fizimiskájában, amit a rendőrközeg veszélyesnek orront, de hogy az konkrétan micsoda, nem tudható. A szerzőt évtizedek óta ismerem, kollégák is voltunk, mindig halk szavú, udvarias, finom ember benyomását keltette, könyvéből viszont az sejlik ki, hogy a rendfenntartó erők még a látványát se igazán szívelhetik.

Moskát Anita: A hazugság tézisei. Gabo Kiadó, Budapest, 2022, 392 oldal, 4490 Ft

Moskát Anita fantasztikuma nem kikapcsolni akar, ezek a történetek inkább Le Guin vagy Tidbeck iskoláját idézik – a valóság anomáliáiról, a benne való létezés nehézségeiről igyekeznek diagnózist adni a képzelt világok éppen csak elvonttá vált, de még felismerhető és érthető szabályainak keretében. Mondom inkább így: ha a novella fikciós miliőjében csak egy dolog működik másképpen, mint emitt, már annak a következményei is idegen szituációt eredményeznek (ez ad kedvező megfigyelési távolságot), a szereplők viszont nem szűnnek meg emberek lenni, és amit tesznek, mondanak, éreznek egy új helyzetben (és hát emitt is naponta van új helyzet), az mindjárt érdekesebb embertanulmány, mintha nem lenne kizökkentve itt-ott néhány valóságelem.

Tolnai Ottó: A fröccsöntés kora. Szeméremékszerek 3. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2022, 376 oldal, 5999 Ft

A műfajok, műnemek átfolynak egymásba, ezért is alkothatnak egyetlen végestelen szöveget a Tolnai-művek. Aligha lehet összegyűjteni minden anyagot, ezernyi cédula, dosszié, „iratmegőrző”, füzet, notesz, kép hányódik körülötte, vagy lapul a tulipános ládában, dobozokban, zsákokban. Egy művészélet maradványai és dokumentumai várnak a megváltásra. Hogy ezek közül a papírok közül mi mit ér, mi minek a jele, mennyi a hulladék és hol gurulnak az „igazgyöngyök”, azt csak ő, a művész tudhatja, akinek a Szeméremékszerek regényciklusban T. Olivér a becses neve, és számos „infaustusa” van, különféle belső hangjai, amelyeknek nevet adott és beleírta őket a prózájába. Ez poétikai telitalálat, polifonná teszi az elbeszélői hangot és ez sem engedi meg a lezárást, mert valaki mindig beleszól, belepofázik, belekontárkodik az elbeszélésbe. Ha elgondolkodunk ezen, beláthatjuk, hogy mindannyiunknak vannak infaustusai, akik nem önálló figurák, hiszen akkor megőrülnénk, hanem fokalizációk.

(A Vas István – Az idő metszeteiben című kiállítás szeptember 25-ig látható a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban.)

(Barre Phillips és ifjabb Kurtág György: Face à Face – ECM, 2022)

Ifjabb Kurtág György is készített már lemezt az ECM-nél Kurtagonals címmel, Phillipsszel mégis egy félreértésen alapuló eset nyomán kezdtek el dolgozni. A nagybőgősről dokumentumfilmet forgató rendező 2013-ban szerette volna, ha Kurtág Györggyel egy duófelvételt készítenek, ám ő a papára, idősebb Kurtágra gondolt, míg Phillips épp akkoriban hallotta egy fesztiválon ifjabb Kurtágot, és automatikusan hozzá fordult. Együttműködésük azóta is tart, a magyar közönség többször is hallhatta őket, például néhány éve a MU Színházban az Újbuda Jazz Fesztiválon Gőz Lászlóval kiegészülve egy remek koncerten.

(Rimini. Német–osztrák–francia film. Rendező: Ulrich Seidl.)

Az igazi főszereplő, akárcsak az Amarcordé, maga a város. A sötét, hideg, lucskos, elhagyatott tengerparti üdülőhely, a nyári nyüzsgő, napsütötte turistaparadicsom paródiája. Hogy Seidl miért épp Fellini városában, s nem egy másik itáliai fürdőhelyen – mondjuk Viareggióban – forgatta le téli filmjét, nem tudni. Kizárt, hogy véletlen volna, nyilván számolt mindazokkal az allúziókkal, amelyek a városnévhez kötődnek.

Budapesten valamivel jobb a helyzet, vidéken valamivel rosszabb. Vezet a Pinceszínház (3 fő), őket követi a Katona és a Budapest Bábszínház (2-2 fő), majd az Örkény és a Nemzeti következik: 1-1 fő. A Vígszínház: 0 – bár a házi színpad műsora még nem nyilvános, és elképzelhető, hogy Rudolf Péter is folytatja az Eszenyi-éra gyakorlatát: „nőket a padlásra!” (kivételt képezett ez alól korábban maga Eszenyi, aki mindig rendezhetett nagyszínpadon). A Radnóti Színház igazgatását Kováts Adél anno részben a női rendezők előtérbe tolásával nyerte meg, később azonban nem váltotta valóra ezt az ígéretét. Elismerendő, hogy második pályázatában ezért elnézést kért és jelezte, szeretne az arányokon javítani, de csak szerzőket említett, a Radnóti jövő évadtervében ehhez mérten nem is szerepel női rendező

Mi is a titok? Van egy ember, aki olyan nagyon nem tud gitározni, de azért gitározik, olyan nagyon nem tud énekelni, de énekel, és szinte egyetlen színpadi-pódiumi eszköze az, hogy zavartan pislog. Áll, elég szerencsétlenül, de közben persze helyes fiú, szép középkorú ember, és most érzem igazán, hogy bárcsak láthattuk volna öregembernek is. Mert nyilván ez a titka: ha olyanok volnánk, mint Cseh Tamás, akkor békében élhetnénk magunkkal. Vagyunk, akik vagyunk. Pillogunk a reflektorfényben, de a helyünk megálljuk.

(Litera Rádió, a IX. Szekszárdi Magasiskola beszélgetései – Litera.hu)

A Szekszárdi Magasiskolában mivel is fejeződhettek volna be a beszélgetések, mint Mészöly Miklóssal. Harag Anita bevallotta, volt olyan Mészöly-mű, amit utált, nemhogy nem szerette, hanem utálta, ez is erős viszony, semmiképpen nem semleges. Nem szerette a Családáradást, szerette Az atléta halálát. Halász Rita úgy fogalmazott, a Mészöllyel való kapcsolata még alakulóban van, egyelőre nincsenek haveri viszonyban.

(Csalog Zsolt-interjú, Balaton tévé, 1997)

Ezért meglepett, amikor a számomra, bevallom, tökéletesen ismeretlen Balaton tévé régi és komótos, okos interjúit elkezdték a hűséges nézők, szerkesztők és még ki tudja, kicsodák megosztogatni a YouTube-on. Ezeken a nyári napokon különösen jólesik írók, zenészeket, színészeket látni a saját nyaralójuk verandáján, a buja és gondozatlan szőlő belóg a képbe, a Saratov kishűtő berreg, és még a levegő íze, színe is más. A legjobban nekem a Csalog Zsolt-diskurzus esett, én nem tudtam, hogy ilyen finom ember volt, halála előtt két héttel, a gyilkos kórral küzdve, nyilván pokoli fájdalmak mellett olyan szelíd és elegáns, művelt és pontos, hogy a nosztalgiára, révedezésre, „régi szép időzésre” kevésbé hajlamos néző térdében is megremeg a kalács.