A szerző további cikkei

Gerőcs Péter: Árvaképek. Kal­lig­ram Kiadó, Budapest, 2018, 280 oldal, 3500 Ft

Kétszeresen is izgalmas összefüggésben érzékelhetjük az Árvaképeket. Egyrészt a fényképezéssel kapcsolatos szépirodalmi művek szerzőinek egyre népesebb körében, Lengyel Pétertől (Cseréptörés) Nádas Péteren (Saját halál), Márton Lászlón (Árnyas főutca) vagy Závada Pálon (A fényképész utókora) át Bartis Attiláig (A vége), és tovább, egészen Varga Zoltán Gábor 2018-as verseskötetéig (A fényrajzoló); másrészt Gerőcs megelőző, egymáshoz képest is nagyon különböző regényeinek a vonatkozásában. Az első regény (A betegség háza, 2013) egyszemélyes tudatfolyama és a második nagyepikai alkotás (Győztesek köztársasága, 2015) egyetlen témára srófolt monológfüzére után most a szereplői tudatoktól való távolsággal játszó elbeszélői futamok, dramatikus beszélgetés-levezénylések és érzékeny környezetleírások váltakozása során kapunk átfogó rálátást a „jóságból öntött ólomkatona” voltát (155.) az emberi arcok egyediségei iránti figyelemre (vizuális szolidaritásgyakorlatra) alapozott portréfotózásban kiteljesítő Szemere Tamás ritmusváltásokban gazdag életútjára, valamint szórványos betekintést a vele érintkező barátok, kollégák és szeretők életébe. Ugyanakkor nem tudom elhallgatni, hogy fájó elnagyoltságokat érzékeltem a regényszöveg nem egy pontján. Például a gyerek Tamást ábrázoló elbeszélő édeskés fordulataiban („legyőzte a gazok egy tetemes hadosztályát”) (40.); vagy a felnőtt Tamás és a gyerekkora múltjából „kurátorlányként” visszatérő Réka szeretkezésének valamiféle Nádas-paródiaként, a Párhuzamos történetekben hosszan ábrázolt ágyjelenet mechanikusan tömörített parafrázisaként érzékelhető, ámde bármiféle érzéki vagy antropológiai mélység nélküli leírásaiban („egyszerre kimeredtek a térdek külső és belső ínszalagjai, a collateralis mediale és collateralis laterale”) (115.); vagy akár a szereplő Réka alábbi magyarázatában, amely egyszerre (melodramatikusan) sommás és (anyagszegényen) sovány: „Szerelmes voltam beléd, de nem tudtam veled együtt lenni. Nagyon sokat bántottuk egymást. Viszont nem tudtam volna elképzelni, hogy mástól legyek terhes.” (239.)

Tovább

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Tovább
A szerző további cikkei

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy

Juhász Tibor: Salgó blues
A magyar falu poétikái

Tovább
A szerző további cikkei

Simon Márton: Rókák esküvője. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018, 102 oldal, 1699Ft

A természeti képek eddig is szép számban sorakoztak Simon költészetében, de most mintha tömegesen törnének be, abszurd szituációkat teremtve, ellensúlyozva a nyelv mesterséges világát. Megjelennek madarak, növények, fák, komplett erdők, sőt óceánok, sok-sok tengeridézés is található, és amilyen csöndben bekerültek ezek a természeti képek a vers szövetében, olyan némán hallgatnak is. A határok nyitottak valóság és vízió, realitás és tudatalatti, jelen és emlékek között. Habár a költő nem köti az olvasó orrára ezeket a váltásokat, mégis szembeötlőek. Az átmenet ‒ ha nem is éles ‒ egy olyan költői világról tanúskodik, ahol a kettő nem tud teljesen összefolyni, így hozva létre a kitartott feszültséget. A költői én tudatában a valóság bevehetetlen, rideg és kemény, ezért inkább az emlékek és a fantázia világában keresi a választ. Sokszor azonban ezek a tudatalatti képek, asszociációk nyomasztóan kísértik, feladatok elé állítják.

Tovább
A szerző további cikkei

Tóth Gergely: Japán–magyar kapcsolattörténet 1869–1913. Gon­do­lat Kiadó, Budapest, 2018, 352 oldal, 3500 Ft

A kötet jellemzően nem csupán hivatalos feljegyzésekre, tudósításokra támaszkodik, bőven találunk az utolsó fejezeten kívül is közvetlen személyes forrásokat, például naplókból származó idézeteket (úri szabótól a hajóorvosig), így egészen életteli képet kapunk arról, miként láthatta a Monarchia Magyarországának embere a távoli „tündérországot”. Nem kevésbé érdekes az, hogy a hozzánk látogató japán utazók milyennek találták az országunkat. Beszédesek az eltérések, az utazások időtartamát, az utazók benyomásait és számát tekintve. Míg Japánból szinte csak „technológiai” utazók érkeztek nagy számban a fejlettnek tekintett nyugati világba, tehát, akik tanulni jöttek (s így már érthető, hogy miért töltöttek viszonylag kevés időt az akkori Magyarországon), innen oda a diplomácián kívül többnyire a kalandvágy vitte a „filozofikus” utazókat. A könyv sorra veszi az utazások számos aspektusát, vizsgálja a közel fél évszázad alatt mindkét országban lezajlott változásokat.

Tovább
A szerző további cikkei

Domenico Starnone: Hurok. For­dí­totta Barna Imre. Park Könyv­kiadó, Budapest, 2018, 202 oldal, 2950 Ft

Megvizsgálható, hogy milyen poétikai eszközöket használ az író. Az is, hogy vajon a három szöveg stiláris megoldásai mennyiben hasonlítanak és mennyiben különböznek egymástól, hitelesek-e. A pszichológiai szempont felvetheti például, hogy a feleség vádaskodásai mögött milyen érzelmi motivációk ismerhetők fel. A férj viselkedésére mennyiben voltak hatással a gyerekek? Az egyes szereplők félelmei milyen cselekedeteik mentén mutatkoznak meg, valamint, hogy tetten érhető-e a férj többször emlegetett szabadságvágya a szeretővel való kapcsolatában.  Az is megvizsgálható, hogy az immár felnőtt gyerekek hogyan tesznek még jobban keresztbe a szülők kapcsolatában. Társadalmi, szociológiai szempontból feltehető az a kérdés, hogy vajon szükség van-e a hagyományos párkapcsolat/házasság intézményének fenntartására. Végül azt is megkérdezhetjük, hasonlítunk-e valamiben valamelyik szereplőre, magunkra ismerünk-e valamelyik jellemvonásukban, cselekedetükben.

Tovább
A szerző további cikkei

Az ÉS könyve novemberben – Steven Levitsky–Daniel Ziblatt: A demokráciák halála. Fordította Felcsuti Péter. Kossuth Kiadó, Budapest, 2018, 304 oldal, 4500 Ft

A könyv legérdekesebb része – legalábbis a recenzens számára – annak a folyamatnak a bemutatása, ahogyan a két amerikai „párt” elveszítette gyűjtőpárti jellegét, ahogyan a két politikai erő között vallási és faji törésvonalak alakultak ki. Bár az imént óvatosan fogalmaztam azt illetően, hogy mennyire lehetséges/esetleges egyes, más fejlődési pályát bejáró országok ugyanazon szempontok alapján történő összehasonlítása, most mégis azt kell mondanom, hogy a médiaszerkezet, a polarizáció és a republikánus nyelvpolitika összefüggései kétségkívül Magyarországot juttatják az eszünkbe. A túlhajtott stigmatizálása és inszinuálása a (baloldali-liberális) Másiknak, a hazafiatlansággal vádolás, az Idegenről kizárólag érzelmi síkon folyó nyelviség ma a kormányzó magyar jobboldal beszélt nyelve. Az amerikai konzervatív szórakoztató központ is jelentősen hozzájárult a polarizációhoz, és annak (ha nem is a másolt) mintája jellemző nálunk is.

Tovább
A szerző további cikkei

(Az aktív ábrák című kiállítás 2019. március 31-ig látható a Kassák Múzeumban.)

A kihívás valóban nagy, hiszen kevés dolog tűnik kiállíthatatlanabbnak; nem is térkép született belőle, hanem egy áttekinthető tárgygyűjtemény a falakon, amelyet a Rudas Klára által konstruktivista előképekből kiindulva szerkesztett vonalrendszer, nyilak és rajzolt keretek vesznek körül. Egy ennyire kevéssé vonzó témára nyilvánvalóan nem ültethető rá a blockbuster kiállítások designvilága vagy egy komputeranimációs tűzijáték, hiszen valójában nincs itt semmi látványosság: a cél egy olyan befogadható és megjegyezhető – ugyanakkor a dinamikát is érzékelhetővé tevő – ábrarendszer lehetett, amelyben a nevek és a helyszínek a helyükre kerülnek.

Tovább
A szerző további cikkei

(Bilder und Malerbücher, Kunstsammlung Jena, megtekinthető november 18-ig.)

A bemutató hívóképe és plakátja Chagall idilli jelenete, öt libbenő ruhájú és kibontott hajú, kasztanyettával táncoló nőről, békésen legelésző juhok és virágzó fák, bokrok fölött lebegve, röpködő gerlepárral. Erik Stephan kurátor a mottót is tőle kölcsönözte: „Biztos vagyok benne, hogy Rembrandt szeret engem.” Egyrészt azért, mert a rendező szerint az orosz–zsidó származású francia mester – aki német és amerikai földön is élt – kiváló közvetítő lett a keleti és nyugati kultúra között. Másrészt,  mert már húszévesen barátságot kötött olyan festőkkel, mint Robert Delauney, Fernand Léger és Amadeo Modigliani, illetve olyan költőkkel, mint Guillaume Apollinaire, Max Jacob vagy Blaise Cendrars, hidat építve a piktúrától az irodalomig.

Tovább
A szerző további cikkei

(Francia imák – Müpa, november 8.)

Kovács János koncentrált, szuggesztív és átszellemült vezényletével a hatalmas mű minden súlya, ereje és drámaisága érvényesült, eksztatikus csúcspontok születtek, és a kompozíció befejezése is lenyűgözően hatott.

Tovább
A szerző további cikkei

(Nyitva. Rendező Nagypál Orsi. X – A rendszerből törölve. Rendező Ujj Mészáros Károly. Trezor. Rendező Bergendy Péter.) 

Ami közös mindegyikben: a teljes életidegenség, a szem- és fülbántó konstruáltság. Történetek, amelyek nem a való élet, hanem a forgatókönyvírói önkény logikáját követik. Vegyük sorra.

Tovább
A szerző további cikkei

(Suzanne Vega – Get Closer koncertsorozat, MOMSport, november 11.)

Vega hangja élőben, egy kongó-bongó sportcsarnokban is ugyanolyan, mint a lemezeken; kis nüánszok, hajszálkarcok, megingathatatlan pontosság, a suttogásból előbújó, a hangoskodásig el nem jutó és így, az alacsony intenzitással mellbevágó hangszín ezzel a minimális felállással is előhív korabeli érzéseket, helyzeteket. Bár ezen a koncerten a híres, régebbi számait gyűjtötte össze, az énekesnő ma is készít lemezeket, és ez a folyamatos 35 évnyi tapasztalás a régi dalokat is formálja és valószínűleg a művész is rendre szembenéz azzal, hogy ki ő, honnan hová tart, amit valaha kimondott, elénekelt, az mit jelent ma, és hogyan őrizheti meg mindennek az érvényességét. Suzanne Vega egyik megkapó tulajdonsága éppen a reflektivitás és az önreflexió, megfigyelései pedig pontosak.

Tovább
A szerző további cikkei

(Büszkeség & balítélet két színészre, Centrál Színház, november 2.)

Nem tudom, mi volt meg előbb, a darabválasztás, a két színész vagy a rendező, mindenesetre ez a három együtt jó csillagállásnak tűnik. Nemcsak azért, mert Ujj Mészáros jól ismeri Balsai Mónit és Schmied Zoltánt (mindkét eddigi nagyjátékfilmjében forgatott velük), hanem azért is, mert ők ketten valahogy látható karakterükben is passzolnak a regénybeli karakterekhez, és játékmódban is szépen simulnak ehhez az elegánsan visszafogott színpadi elképzeléshez. Nem esnek a harsányság csapdájába, nem mozogják túl a létszámhiányt, nem kapkodnak, nem akarnak többet mutatni a kelleténél, egyszerűen jelen vannak és játszanak minden porcikájukkal, örömmel bújnak egyik bőrből a másikba.

Tovább
A szerző további cikkei

(Várdai István, Frankl Péter: Beethoven cselló-zongora szonátái. Müpa, november 10.)

Itt valami más tudás egyesülhet az ifjúi mindentudással, friss vér keveredik a lassabban csobogóval. Az a baj, hogy ebből aztán a gyakorlatban szinte semmit sem hallottam. Mintha egyszerre lettem volna két koncerten. Az egyiken Frankl Péter zongorázott, egy hagyományos Beethoven-esten, ami, mondjuk 1970-ben is érvényes lett volna, markáns, hangos, határozott hangok, összevont szemöldök, a háttérben mennydörgés. A másik koncerten Várdai István gordonkázott, ékesszólóan és választékosan, mindig a zenéből indulva ki, vagy oda is érkezve, soha nem a mögöttesbe bonyolódva.

Tovább
A szerző további cikkei

(Kisvárda–Újpest, M4 online)

A magyar meccseket – ez a néző érzése – mintha folyamatos lassításban adná a négyes számra keresztelt, központi csatorna. És ez jó! Persze ez csak akkor tűnik fel, ha a hazátlan néző néha elkapcsol, és a német, olasz, angol, spanyol bajnokság egy-egy mérkőzését is megtekinti. Ilyenkor viszont szembeötlő, hogy a nemzetközi trendek csak kullognak a magyar tévézés után. A nyugati közvetítések követhetetlenül gyorsak, a játékosok összevissza szaladgálnak, állandóan sprintelnek, mintha bizony futóversenyről lenne szó, nem labdarúgásról. Elveszik a játék szépsége, íze, logikája, az állandó hajtásban láthatatlan a rendszer.

Tovább
A szerző további cikkei

(Szegő Dávid–Góbi Rita: Tátikák, Bethlen Színház; Gryllus Ábris–Farkas Miklós– előadók: W_all, Trafó)

Mert Góbi elementáris jelenség, ha színpadra lép, rátapad a szem, akárhányan mozognak körülötte, rá vagyunk kíváncsiak, hiszen megjelenésében mindig jelen van valamiféle éteri minőség, miközben erősen emlékeztet egy mesebeli manóra vagy a lét tragikumát elviccelő clownra – s eközben mégis képes egy konvenciókra fittyet hányó mai nőt is reprezentálni.

Tovább
Élet és Irodalom 2018