(Költészet és performansz – A Kelet-Európai perspektíva, Kassák Múzeum)

(A budapesti Eucharisztikus Kongresszus oltárépítménye)

(Természetes fény. Magyar–lett–német film. Rendező-forgatókönyvíró – Závada Pál regényéből –: Nagy Dénes. Operatőr: Dobos Tamás.)

A tett, amelyről hallgatnak, egy falu ártatlan lakosainak élve elégetése. A másról folyó beszélgetés közben az őrnagy tűzzel kínálja a szakaszvezetőt, majd a képmező közepébe a benzines öngyújtó élénk lángcsóvája kerül. A film bővelkedik az ilyen sokatmondó pillanatokban. A háborút nem elmeséli, hanem átélhetővé teszi, vagyis megközelítésmódja inkább érzéki, mint intellektuális, inkább képi, mint dramaturgiai.

(Poppea megkoronázása, Fischer Iván Operatársulat – Művészetek Palotája, szeptember 9.)

A zenei megvalósítás ugyanakkor kifogástalan volt. A Budapesti Fesztiválzenekar hol itt, hol ott csoportosított, mindig a cselekményt követő zenészei, akik úgy hatottak, mintha udvari muzsikusokként nem is nekünk, hanem a szereplőknek játszottak volna, nagyszerű produkciót hoztak létre (mégpedig csaknem teljesen önállóan, mert Fischer Iván alapvetően continuo-játékosként vett részt a darabban).

(FreeSZFE Egyesület–ESZME: Orlando, Kincsem-palota, június 16.; Dollár Papa Gyermekei: Orlando, Trafó, augusztus 31.)

A közéleti problematizálás felől közelítettem, és tessék, máris félrevittem a dolgot, mert az idén nyáron született két Orlando-feldolgozás egyike sem esik bele abba a csapdába, amibe én az imént belesodródtam. Értsd: nagyjából tesznek arra, hogy a címszereplő férfi vagy nő, hogyan lesz férfiból nő. Mert hát nem mindegy? Ugyanakkor mindkét rendező elképesztő alapossággal elemez – egymástól nagyon eltérő utakon.

(The British Project – Deutsche Grammophon, 2021)

Aztán meghallgatom az új lemezén az első számot, Elgar Sospiri című, ötperces szimfonikus darabját, és mintha bokáig ragadnék a mézbe, olyan sűrű, olyan érzelmes, olyan kevéssé angol. Lehet, hogy nem is kell angolnak lennie, Elgar maga is machinált a címmel, először hegedűre és zongorára képzelte a darabot, és akkor még Soupir d’Amournak gondolta. Aztán meghangszerelte, és olaszra fordította a soupirt. De nem angolra. Akárhogy is, amikor átkeltem a mézfürdőn, nem arra gondoltam, hogy jaj, de kevéssé angol, nyilván azért, mert Mirga mégis litván, hanem hogy nyilván azért ennyire érzelmes, mert Mirga nő.

(Szikora Róberttel Pachmann Péter beszélgetett, Mokka, Tv2)

Szikora Róbert mindeközben szeret is meg nem is, működik a rutin, ő hibátlanul megoldotta, hogy önmaga maradhasson, bohóc, ahogy eddig, minden komolyabb arcvesztés nélkül óvta meg nyájaskodó, félbolond popikonegóját, miközben révült boldogsággal harsoghatott a század egyik legjelentősebb lelki vezetőjének magyarországi miséje előtt.

(Bodhi Project: Chorus Line – SÍN Kulturális Központ, Hodworks: Amber – Trafó)

A Chorus Line ugyanúgy hatszereplős, mint a szeptemberben a Trafóban Hód saját társulatával, a Hodworksszel bemutatott Amber. Koncepciójában mégis ég és föld a kettő. Mi történik akkor, ha Hód megvonja magától alkotói eszköztárának legjavát,  csak befelé figyel, és erre a kifejezetten egy célra összpontosított figyelemre kéri a táncosait is? Mi történik akkor, ha Hód lemegy már-már puritánba? Nincsenek idézőjelek, hivatkozások, utalások, intertextualitás, nincs irónia, (ön)reflexió, v-effekt, közönséggel való interakció – nincs semmi, ami eddig koreográfiai vízióinak erősségét adta.

Giovanni Catelli: Camus halála. Fordította Mátyus Norbert. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2021, 236 oldal, 3499 Ft

Catelli most magyarul is megjelent könyvének a tárgya egyetlen határozott tézis melletti érvelés: az Albert Camus halálát okozó autóbaleset 1960. január 4-én a Petit Blevinhez közeli országúton nem véletlenül következett be, hanem a szovjet titkosszolgálat beavatkozásának az eredményeképpen. A balesetet nem műszaki hiba, a bal hátsó kerék anyagfáradás vagy a túlságosan nagy terhelés miatti durrdefektje okozta, amire a korabeli rendőrségi vizsgálat jutott. A kereket, állítja Catelli, egy szerkezet segítségével a KGB emberei manipulálták, és a Szovjetunió számára főként az 1956-os magyar forradalom ügyében tett gyakori megnyilvánulásai miatt egyre kényelmetlenebbé váló francia írót ezzel az előre kitervelt, hosszasan és körültekintően megvalósított merénylettel tették el láb alól.

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Apor Péter: Forradalom a hátsó udvarban
Balázs Eszter: Mars és Apolló közt
Mályusz Elemér: Visszaemlékezések
Victor Karády–Péter Tibor Nagy: Sociology in Hungary

Kőbányai János: Sivatagi nemzedék. Filmregények és novellák. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2021, 315 oldal, 3990 Ft

Kőbányai „filmregény-szövegei” több évtized munkáját tartalmazzák. Közülük egyet filmre is vittek, bemutatta a televízió, a többit (már, vagy még) nem. A gyűjteményes kötetnek van íve, tematikai és tartalmi tartása. Főként, ha világossá tesszük magunkban a könyv két alapvető rétegét. Az egyik a címadó filmnovella, és a hozzá kapcsolódó, trilógiaként is felfogható „sivatagi útkeresés” elbeszélései. Ezekben mind nyomon követhető az önéletrajzi motiváció: a beatkorszak, a magányosság, az elvágyódás, a beilleszkedés elvetése, a szökés – szó szerint és jelképes értelemben.

Szilágyi Márton: A magyar romantika ikercsillagai: Jókai Mór és Petőfi Sándor, Osiris Kiadó, Budapest, 2021, 422 oldal, 4480 Ft

Jóllehet a szerző tisztában van vállalkozása korlátaival („letagadhatatlan az aszimmetria Petőfi és Jókai pályája esetében” – 21.), összehasonlító módszere – és az ehhez illeszkedő frappáns címadás – mégis megvilágító erejű és kivételes. Utal a Petőfi–Jókai-párhuzam eleddig kevéssé kiaknázott szakirodalmi relevanciájára, és arra a tényre is, hogy az 1840-es évek nagy irodalmi nemzedékéből e két szerző esetében beszélhetünk nemcsak kanonikus, hanem egyszersmind olvasói-könyvpiaci sikertörténetről. A korszak magyar irodalmi romantikáját vizsgálva tehát Petőfiről és Jókairól elmondható (miként a márciusi 12 pont és a Nemzeti dal viszonyára utal a szerző): „egyikőjük nincs meg a másik nélkül.” (168.)      

Marie Aubert: Felnőtt emberek. Fordította Pap Vera-Ágnes. Scolar Kiadó, Budapest, 2021, 144 oldal, 3999 Ft

Aubert első regényét olvasva igen erős irodalmi és filmes vibe-okat érezhet az olvasó. A dikcióból kibomló narratív feszültség; a mindennapiság mélyén megbújó tragédiák; a szerepeket játszó, kicsinyes, megfeneklett, vágyakozó szereplők; az emberi kapcsolatok kudarca többször is egy Csehov-light-érzést kölcsönöz a regénynek. Az élethazugságban és szerepjátszásban tengődő hősök; a norvég fjord ölelésében, a szabadság közelségében felszínre bukkanó elhallgatott múlt érzelmei, sérelmei és vágyai pedig Ibsen egyes szövegemlékeit idézik.

György Dragomán: The Bone Fire. Fordította Ottilie Mulzet. Mariner Books/Houghton Mifflin Harcourt, 2021. február, 480 oldal, 16,99 dollár

Hogy ez a regény vajon az Egyesült Államokban is ugyanolyan sikert arat-e majd, mint máshol, az talán azon múlik, hogy az amerikai olvasók mennyire engedik át magukat Emmához hasonlóan egy ügyes, de kifürkészhetetlen emberrabló hóbortjainak. Akárcsak a titokzatos nagymama Emmáét, Dragomán is úgy viseli a szívén a mi sorsunkat. Végül is ez olyan történet, amelyben az álmok és a látomások kedvesebbek és értelmesebbek, mint a kézzelfogható világ kusza brutalitása. Dragomán György története nem egyszerűen varázslatos, hanem maga a varázslat. (Rebecca Makkai: Felnőtté válás egy forradalom és egy rejtélyes nagymama közelében. The New York Times, 2021. február 23.)

Magyar Bálint–Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája. Egy fogalmi keret. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2021, 876 oldal, 9990 Ft

A könyv cselekvéselméleti keretben kalauzolja az olvasót a posztkommunista átalakulás labirintusában, melyben megbújik a liberális demokrácia is, de többnyire csak annak csökött, patronális változata. A cselekvés kerete az állam, a cselekvők a politika, a gazdaság és a társadalmi együttélés  terepein tevékenykednek, aminek eredménye ritkán valódi liberális demokrácia, mely ha létre is jött, védtelen a kívülről és belülről rátörő veszélyekkel szemben.  Az eredmény többnyire patronális vagy konzervatív autokrácia, s legrosszabb esetben piackihasználó diktatúra, melyet csak egy hajszál választ el a kiindulóponttól, a kommunista diktatúrától.