Most, a választások utáni két hónapban látni csak, hogy az Orbán-rendszer a végén milyen gyenge lábakon állt. Nem mindig, mert a kormányzás első felében nagy erőt volt képes mutatni, bármibe fogott is. Szakmányban hozta a törvényeket, amelyek többségében jogcsorbítók és megszorítók voltak, de nem volt igazi ellenerő sem a parlamentben, sem a parlamenten kívül: a választásokra összeállt ellenzéki pártok egymással voltak elfoglalva, mondván, melyikük a legerősebb, melyik a mérleg nyelve, megannyi értelmetlen, a választási kimenetel szempontjából lényegtelen és fölösleges kérdés. Az ilyen politikai vetélytársnélküliség veszélyes állapot: kezeléséhez önmérsékletre és intellektusra van szükség, de ma már megállapítható, a Fidesz–kereszténydemokrata kormányzás vezető embereiből mindkettő hiányzott.

► Elhangzott a budapesti Vörösmarty téren, a könyvhét országos megnyitóján.

► Elhangzott Debrecenben, az ünnepi könyvhét megnyitóján.

Hatvannyolc éve végezték ki Kádárék Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst. Rajtuk kívül még 223 főt érte a legsúlyosabb retorzió, rájuk is elsősorban június 16-án emlékezünk.

A legsúlyosabb ítéletek legtöbbjét fegyveres ellenállásért, politikai szervezkedésért, emberölésért, fegyverrejtegetésért és kémkedésért szabták ki.

Mintegy másfél tucatnyi forradalmárt ítéltek halálra elsősorban a fegyveres ellenállásban való részvételért, illetve államrend elleni szervezkedésért, és őket mindezek mellett még kémkedéssel is vádoltak. Ám hat olyan kivégzettet találunk, akiknek a forradalmi tevékenysége eltörpül a kémtevékenységeikhez képest, bár őket is a szabadság és a függetlenség bajnokai közé soroljuk.