Pest-Budán csend
„Unjuk már, hogy kijövünk, hazamegyünk, és nem történik semmi” – mondta Pottyondy Edina influenszer lassan négy hete, a nagy tüntetés tetőpontján. Az unalom továbbra is indokolt, most sem történt semmi. Sem politikailag – mert hiába következett be a hatalmi gépezetben példátlan üzemzavar, ami Orbánnak két gondosan felépített és nehezen pótolható emberébe került (az elnöknek kinevezett arctalan ügyvédről egy pillanat alatt kiderült, hogy más erények hiányán túl hazug ember is), a rendszernek az egész meg se kottyant. Sem pedig a társadalom nem változott: a jelek szerint mostanáig még nem valósult meg az „optimista verzió”, mert a jóérzésű influenszereknek nem sikerült maguk s a bántalmazottak, kiszolgáltatottak mellé állítani „a magyar embereket”. (Miért kell átvenni ezt a felülmúlhatatlanul kretén orbánista szókapcsolatot?)
Nyilván hasznos volt a pénzgyűjtés a bántalmazott gyerekek segítésére. Minden irónia nélkül: abszolút nemes ügy. Ehhez viszont nem kellett volna tömeggyűlést tartani. Az összeesküvés-elméleteimet megtartom magamnak, de február 16-án a nettó eredmény a hirtelen felcsapó düh lecsillapítása, a krízis hatástalanítása volt. A Dollárpapa klasszikus jelenete jut eszembe: Rajz Jánosnak szónokolnia kéne az erkélyről a város népéhez, de nem tud mit mondani. Darvas Iván, a dörzsölt kisvárosi ügyvéd súg: „Éljen a haza!” Mire a rozzant amerikai nagybácsi elrebegi: „Menjetek haza.”
Széchenyi márciusa
1848. március 15. – a modern Magyarország születésnapja. Kisiskolás korunk óta tudjuk, mi történt ezen a napon a Pilvaxban, a Landerer és Heckenast nyomdában, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén vagy Táncsics börtönénél. De vajon mit csinált ezen a napon a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István?
Tisztás az őserdőben
Szladits Károly és Eörsi Gyula emlékének!
Amiről a kormány hallgat
– makrogazdasági örökségek 2023-ból
Aktuális miniszterelnökünk és első számú gazdasági fegyverhordozója, Nagy Márton a szebb jövő ígéretét mantrázva akarja feledtetni a mögöttünk hagyott kudarcos év alapvető tényeit – mint egykor a kommunisták. 2024-ben minden jó lesz – állítják –, mert visszatérünk a válságos idők (Covid, háború) előtti magas növekedési pályára. Az inflációt a kormány már legyűrte, így arra nem kell tekintettel lenni.
E sorok írója makrogazdasági elemző, aki nem engedheti meg, hogy a tanulságok levonásához ne tárja fel a kudarcokat és azok hátterét.
Ám aki nem ért egyet ezzel a szándékkal, vagy/és a gondok helyett mást, sikereket szeretne látni, az itt be is fejezheti e cikk olvasását.
A sajtószabad Zsolt Béla és a Haladás
Hogy Zsolt Béla az egyik legjobb tollú publicista volt Magyarországon, azt a sajtótörténet ismerőinek nem kell ecsetelni, azt viszont, hogy 1945 után a Magyar Radikális Párt lapja, a Haladás micsoda parádés orgánum volt, arról már sokkal kevesebbeknek van élő tudomásuk.
A főszerkesztő, Zsolt Béla hetvenöt éve, 1949 februárjában halt meg, az utolsó percig írt, tusakodott, szerkesztett, űzte, hajtotta a zsurnalizmus démona. Mai aktualitása vitathatatlan.
Lengyel spájzban az oroszok?
Ahhoz, hogy a lengyel társadalomban fennmaradjon a külső (orosz vagy belarusz) támadástól való félelem és fenyegetettség érzete, nem szükséges, hogy az országot fizikai támadás érje. Elég az, hogy (elsősorban) az orosz titkosszolgálatok olyan műveleteket folytatnak az ország területén, melyekről a felgöngyölítésük után a lengyel közvélemény tájékoztatást kap.
A kiismerhetetlen jövő
- a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ
TovábbOscar, 2024
Jogosan ünnepelt március 10-én Los Angelesben az amerikai filmipar. Hiszen Hollywood legnagyobb seregszemléjének, az idei Oscar-díj átadásának nem kevesebb volt az üzenete, mint hogy a baljós előjelek ellenére a mozi nem halt meg. A közönség visszatért, és nem csak a Marvel-filmekre kíváncsi.