Takáts Fábián

Róma az európai kultúra egyik fellegvára. Nem véletlenül kapta az Örök város elnevezést, történelmi építményei kiállták az idők próbáját. Itália ékköve a hazai művészeti élet számos alkotóját vonzotta, kiemelkedő szerepet játszott a modern magyar művészet kialakulásában. A Róma–Budapest tárlat nem kisebb feladatra vállalkozik, mint a két város művészeti kölcsönhatásainak bemutatására.

Tovább

(Nádler István és Uri Asaf „A kalitka elindult, hogy madarat keressen” című kiállítása a 2B Galériában látható 2024. február 23-ig.)

A 60-as években indult magyar neoavantgárd vezető egyéniségéről, Nádler Istvánról bizonyára többen hallottak, mint Uri Asafról. Pedig az íróként, műfordítóként és képzőművészként dolgozó Uri Asaf neve az irodalom berkein belül jól cseng. Képzőművészeti tevékenysége az irodalmihoz mérten nem kapott akkora figyelmet, mint most, amikor Nádler Istvánnal közösen állít ki „A kalitka elindult, hogy madarat keressen” címen.

Tovább

 (A Vajda Lajos Szentendréje Vajda motívumvilágának a nyomában című kiállítás a szentendrei Vajda Múzeumban tekinthető meg 2024. szeptember 8-ig.)

A tárlat inkább a „nagy látványokat” helyezi előtérbe. Az ősi városmag és a köré épült újabb, barokk városrészek, a ritmikusan felszökkenő szerb templomtornyok és ódon épületek különös formáit. Vajdának volt miből táplálkoznia sétái során. Pasztelljei, ceruzarajzai Szentendre páratlan vonzerejű formavilágát örökítik meg. Egyszerűen komponált, érzékeny vonalakra redukált műalkotásai nem csupán motívumrögzítések, hanem azt az inspirációs forrást mutatják meg, amely a tradícióból kiindulva progresszív, új szemlélethez vezetett Vajda művészetében.

Tovább

(A Kalandozások – Gyulai Líviusz-emlékkiállítás október 8-ig látogatható a szentendrei ÚjMűhely Galériában.)

Gyulai Líviusz halálakor az utolsó mesterek egyike hagyta el a porondot. Emlékkiállítást rendezni az ilyen alkotóművész munkáiból pedig igazán szép dolog, ám kockázatos vállalkozás is. Nem tudható, hogy a közönség egy régi technikákhoz ragaszkodó alkotót miként fogad. A látottak azonban nem okoznak csalódást, a grafikusművészt alaposan ismerők számára biztosan nem, de a kiállítás sokszínűsége az őt nem ismerőket is megragadhatja. Elsősorban Gyulai Líviusz finom humorral átszőtt, korokon és stílusokon át kalandozó alkotásainak köszönhetően.

Tovább

(Karátson Gábor Gesztusok című kiállítása május 29-ig látható a Széphárom Közösségi Térben.)

A magyar képzőművészet egyik legsokoldalúbb mestereként tekinthetünk Karátson Gáborra. Szépíróként, műfordítóként, orientalistaként, illusztrátorként és festőként is jelentékeny életművet hagyott hátra. Festői pályája utolsó intervallumát sajtófotókon alapuló képei teszik ki, melyekből tartalmas válogatást láthatunk a Gesztusok című tárlaton.

Tovább

(A valóság szerelmese – Czene Béla festészete című kiállítás július 6-ig látható a Kie­selbach Galériában.)

Nem mindennapi kiállításra invitálja látogatóit a Kieselbach Galéria, ahol ezúttal Czene Béla XX. századon átívelő életművét, pályája állomásait és az azokhoz tartozó alkotásokat mutatják be. A tárlat érdekessége, hogy azon az alkotó eddig nem látott művei is szerepelnek. A monumentális méretű, hat termen át kiállított, színekben tobzódó képek együttese a festő elmúlt évtizedekben újra előtérbe került munkásságát egészen más megvilágításba helyezheti.

Tovább

(Soós Nóra Fennkölt idő és NagyMolnár A fény geometriája II. című kiállítása május 6-ig tekinthető meg a Virág Judit Galériában.)

Bármilyen témát dolgoz fel is Soós Nóra, a stílus ugyanolyan marad: a 60-as években Amerikában útjára indult pop-art, illetve Roy Lichtenstein képregényszerű világának hangulata. A divatos és kelendő művek technikailag magas szintűek, a vásznak több rétegben kidolgozottak, eszközei sokfélék, vannak rajtuk foltok, kontúrok, gesztusfestészeti és médiamotívumok. Mindez alárendelve a színpompás látványnak.

Tovább

(Joseph Szabó Víziók című életműkiállítása október 2-ig tekinthető meg a Virág Judit Galériában.)

Tovább

(Szunyoghy Viktória Mitikus tájak. Sibu és Tioman című tárlata május 28-ig tekinthető meg a K Galériában.)

Tovább
Élet és Irodalom 2024