► Hiron Ennes: Pióca. Fordította Kleinheincz Csilla. Agave Könyvek, Budapest, 2023, 352 oldal, 4980 Ft

Hősünk tehát nincs egyedül – egészen addig a pillanatig, amíg el nem veszíti a kapcsolatot a többi „aggyal”, és magára nem marad a kastély (a szó szoros és metaforikus értelmében véve) mérgező kisvilágában. Ahol a lakók – az emberi roncsként vegetáló, környezetét mégis bámulatos találékonysággal terrorizáló báró, az örökébe lépni készülő, zárkózott fia és annak súlyosan neurotikus felesége, a bájosan esendő, ugyanakkor démonian csintalan ikertestvérek, a kizsákmányolt „falusiak” közül kiemelt, néma inasfiú, és a többi groteszk figura – érzelmi rutinjátszmákkal tartják sakkban egymást.

Ketten egy új könyvről – Havasréti József: Terepmunka. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 424 oldal, 6499 Ft

Havasréti nagy ötlete, hogy összekapcsolja egymással a felvilágosodás racionális világképét tagadó „vajákosság” és „szent révület” változatos mítoszait, az amerikai beatirodalom spirituális-ezoterikus élménykeresését és drogkultuszát, a hidegháborús időszak „okkult hadviselésére” vonatkozó konteókat és a korszak általános politikai paranoiáját, a hetvenes évekbeli magyar underground kultúra történetét (lásd a „beavatottak” részvételével zajló művészeti happeningeket és a „különc életmódművészek” tébolyát mint a transzgresszió és az ellenállás eszközét), illetve a science-fiction regények vízióját az „ismeretlen dimenziókból” érkező idegenek fenyegető jelenlétéről és történelemformáló beavatkozásáról.

Az ÉS könyve júliusban – Márton László: A kárpótlás. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 200 oldal, 3990 Ft

A fiktív főhős mindazonáltal igencsak közel áll az elbeszélőhöz. Aki fontosnak tartja lépten-nyomon közölni az olvasóval: pontosan emlékszik rá, milyen napra estek Porzsolt Ernő életének legfontosabb eseményei. Mi több, olyan részleteknek is szemtanúja volt, amelyekről elvileg nem lehetne tudomása, hiszen a családtagokon kívül senki más nem volt jelen. (Mondjuk emlékszik rá, hogy a kisfiú milyen betűhibákat ejtett leckeírás közben: „»Tibor« helyett azt írta, hogy »Tilor«, mert a gyöngybetűs írásban a »b« és az »l« betű majdnem egyforma volt”. Elnézést kérek a spoilerezésért.) Joggal gyanakodhatunk: itt bizony részleges énkettőzéssel van dolgunk; legalábbis a szöveg tudatosan nyitva hagyja ezt a lehetőséget. Az elbeszélő végső soron saját magától tart távolságot, abban bízva, hogy ebből a sajátos perspektívából – az ironikus kívülállás és a személyesen megélt tapasztalat, illetve a kimondás és elhallgatás dinamikáját kiaknázva – sikerülhet autentikusan elmesélnie a mérgező családi örökség felszámolásának történetét. És valóban sikerül neki.

Zsolnai György: Spoiler. Esszék a minőségi sorozatok világáról. Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, Budapest, 2020, 152 oldal, 2500 Ft

Zsolnai György esszékötete kedvet csinál a gondolkodáshoz, és alighanem ez a legfőbb ambíciója. Tézisei provokatívak: a szerző szerint a „minőségi” (más terminológiával: „újgenerációs”) televíziós sorozatok aranykora a streamingszolgáltatások elterjedésével sajnálatos módon véget ért. Míg az 1999 és 2013 közötti korszak – amelyet a szerző szerint olyan remekművek fémjeleznek, mint a Maffiózók (jelen sorok szerzője buzgón bólogat!), a Drót, a Mad Men, a Totál szívás vagy épp Az elnök emberei – az igényes nézőről szólt, akit a kábeltelevíziók „autonóm írói szándékokon alapuló” minőségi sorozatokkal igyekeztek magukhoz csábítani, addig az elmúlt években „lassú visszasatnyulásnak” vagyunk szemtanúi.

Jenei László: Bódultak. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 288 oldal, 3499 Ft

Jenei László regényének fiatal hősei bódultak: elszántan törekszenek a saját elképzelt jövőjük felé, részletgazdag terveket alkotnak pillanatnyi céljaik megvalósítására, összefüggéseket keresnek és teremtenek (és rejtenek el) a világban, bonyolult érzelmi játszmákat folytatnak egymással – miközben fogalmuk sincsen róla, hogy mindez hogyan válik értelmessé utólag, a vágyott „karakteres zárlat” irányából. És visszamenőleg: szenvedélyeik és tetteik hogyan következnek az előzményekből, családtörténeti múltjukból. A tüdőbeteg, algériai francia fiatalember, Albert írónak készül (a regény azt várja tőlünk: gondoljunk Camus-re, de azért ne vegyük névértéken ezt az azonosítást); felesége, Simone morfiuminjekciókkal próbálja elhazudni magát az igazságig; István a politikai célú gyilkosságokban és a tömegek manipulálásában a művészi kiteljesedés lehetőségét pillantja meg; Margit, a budapesti bölcsészlány a folyamatos katarzis ígéretében bízva a nemzetiszocialista vízió és a náci hatalmi érdekek szolgálatába szegődik (gyatra konspiratív tehetséggel); és így tovább.

Cserna-Szabó András: Extra dry. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 340 oldal, 3999 Ft

Cserna-Szabó András könyve, az Extra dry tizennégy nap történetét meséli el tizennégy fejezetben; a cselekmény kedden kezdődik, valamikor 2019 őszén, és a rákövetkező második hétfőn ér véget. (A „boldog békeidők” utolsó hónapjaiban járunk, olvashatjuk a fülszövegben. A regényben e mellett szó esik egy „kínai denevérben élő halálos vírusról” is; az ominózus mondatok minden bizonnyal a karantén idején költöztek bele a könyvbe.) Két hét alatt beláthatatlanul sok minden történik. Aladár és Erika házassága felbomlik; a nő eseményekben gazdag leánybúcsún vesz részt egy melegbárban, a férfi kuplerájba téved, majd szövetséget köt az apósával, és Ignác papa támogatásával saját kezébe veszi sorsa alakítását...

Az ÉS könyve márciusban – Bereményi Géza: Magyar Copperfield. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 640 oldal, 5499 Ft

A Bereményi-univerzumban – akár a korai novellákról, akár a későbbi dalszövegekről, filmekről vagy drámákról beszélünk – nincsenek lekerekített történetek, amelyekben megmutatkozhatna egy-egy önmagával azonos személyiség, vagy egy történelmi korszak tételesen kifejezhető lényege. A Magyar Copperfield elbeszélője ki is jelenti: ami „valódi”, ami igaz, az „sosem olyan vékony, mint egy légből kapott igazság”, mivel „egy egész korszak világa vastagítja meg, kényszerek összevisszasága a benne szereplők következetlenségeit”. A megértés lehetősége ebben a világban a külső és belső kényszerek felismerésére korlátozódik: notórius kívülállóként ironikus pillantással felmérni, hogy a figurák hogyan értik félre saját magukat és a „helyzetüket”, milyen örökölt szerepekbe bújnak bele, milyen üres (mert nem belőlük következő) gondolati konstrukciókkal magyarázzák a saját szándékaikat és tetteiket.

Cserháti Éva: A Sellő titka. A K. É. Z. első esete. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 420 oldal, 3500 Ft

Cserháti Éva könyve a maga végtelenül szelíd, mivel a készen kapott irodalmi konvenciókat nagy alázattal és hozzáértéssel alkalmazó, mégis átgondolt módján arról beszél, hogy a magánéleti kérdések mindig is politikai kérdések. A nyomozás tétje nem pusztán az, hogy kiderüljön, ki követte el a gyilkosságokat 2015 forró júliusában Budapesten, és mindez milyen kapcsolatban áll a magyarországi görög kolónia múltjával, hanem hogy megértsük: a bűncselekmények a társadalmi valóság terében zajlanak, amelyben szigorú hatalmi mechanizmusok jelölik ki az egyén helyét, sok esetben elvéve tőle a szabad választás lehetőségét. „Magánélet” és „közügyek” merev szétválasztása, illetve a bűn tisztán pszichologizáló felfogása maga is a hatalmi különbségek fenntartását szolgálja.

Ketten egy új könyvről – György Péter: Faustus Afrikában. Szerződés a valósággal. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 324 oldal, 4999 Ft

A Faustus Afrikában esszéi a kívülállás és az önazonosság – egymással összefüggő – kérdéseire keresik a választ. A „magyar” fejezet további írásai (az Ajtony Árpádról és Szerb Jánosról készült portré, illetve a Kertész Imre korai vígjátékait elemző esszé; ezeket részben az köti össze egymással, hogy a kortárs kulturális kánonokból kihullott vagy eleve bele sem került szövegekkel foglalkoznak) éppen úgy, mint a később Londoni Iskolának nevezett, részben „emigráns” festőkből álló brit művészcsoport tevékenységéről szóló rész írásai. A kötet főhőse Frank Auerbach – valamint két közeli rokona: Samuel Beckett és William Kentridge; róluk a nyitó- és a zárófejezet szól. (A Faustus Afrikában cím és a borító szintén a johannesburgi képzőművész híres színházi produkcióját idézi.) Három olyan alkotó áll tehát a középpontban, aki a saját identitásán végzett kitartó munkájával képes volt eljutni a „politikán túli szabadsághoz”, s műveivel úgy színre vinni a személyiség megalkotásának részben szükségképpen politikai természetű kérdéseit, hogy maguk a művek kívül maradjanak a közvetlen ideológiai értelmezhetőségen

Milbacher Róbert: Lélek­nya­va­lyák. Mag­vető Könyvkiadó, Bu­dapest, 2018, 240 oldal, 3499 Ft

A Léleknyavalyák, e „kisded bűnregény” egyetlen fontos tekintetben azért különbözik a klasszikus detektívregényektől: a nyomozás során nem a világrend egyensúlya, hanem a főhős világnézete forog kockán. Ha Hummelnek nem sikerül önmaga számára bebizonyítania, hogy Czakó öngyilkosságát „az értelem átmeneti vagy végleges zavara” okozta, azaz ugyanaz az irracionálisrajongás áll a háttérben, mint ami politikai hatóerővé válva annyi bajt okozott azokban „a bizonyos mindent felforgató negyvenes években”, mi több, esetleg kiderülne, hogy a fiatal drámaíró tette józan fejjel végrehajtott ideológiai cselekvés volt, a személyes szabadság megnyilvánulása egy determinált világban – nos, ebben az esetben a romantikus individualizmus győzelmet aratott a felvilágosult józan ész felett.

Az ÉS könyve a könyvhéten – Márton László: Két obeliszk. Christian Thanhäuser fametszeteivel és Thomas Macho utószavával. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 260 oldal, 3500 Ft

A regény Karl K. életének két epizódját meséli el. 1914 júniusában, pár nappal a világháború kitörése előtt a bécsi publicista a csehországi Janowitzban (Janovicében) vendégeskedik szerelme, Sidonie N. (teljes – regényen kívüli – nevén: Sidonie Nádherný von Borutin) meghívására. A férfi a bárónővel 1913 őszén ismerkedett meg Bécsben; a látogatás célja: lánykérés. A nagyvárosi élet kulturális és politikai színterein oly magabiztosan mozgó, „vakító és vakkantó Reflektorkarl” kínosan esetlenül viselkedik a számára idegen arisztokrata közegben. Nem érti meg és nem ismeri fel a Baronesse és baráti körének kegyetlen játékait, a folytonosan kialakuló és felbomló szerelmi sokszögalakzatokat, az elhallgatás és kimondás társasági dinamikáját, a titkolózásra és hazugságra épülő érzelmi fikció működésmódját. Karl K. idegen – a janowitzi kastélyban éppúgy, mint általában véve a „régi arisztokrácia” világában; miként erre egy Rilke nevű „Prágába valósi szelíd költő” is felhívja a Baronesse figyelmét egy hosszú levélben, amely mindent egybevetve nagy éleslátásról és érzékenységről tanúskodik. (Feltehetőleg a prágai illetőségű költő rossz néven vette, hogy Karl K. 1912 nyarán „öt költeményét visszaküldte Duinóba azzal az indoklással, hogy ő, Karl K. a saját alkalmi versei számára sem talál helyet A Reflektorban”.)

Az ÉS könyve márciusban – Radnóti Sándor (szerk.): Holmi antológia III. Bírálatok, viták, nekrológok. Libri Kiadó, Budapest, 2017, 880 oldal, 7999 Ft

A Holmi antológia III. nem reprezentatív válogatás – sem abban az értelemben, hogy kizárólag a legnagyobb hatású Holmi-kritikákból állna, sem abban, hogy erős (vagy bármilyen) javaslatot fogalmazna meg az elmúlt negyedszázad irodalmi kánonjával kapcsolatban. Fontos művekről szóló Holmi-kritikák nem kerültek bele a gyűjteménybe; és vice versa, kevésbé jelentős vagy akár elfeledett (elfeledendőfélben lévő) könyvekről is olvashatunk az antológiában, ha a Válogató úgy tartotta helyesnek. Tanulság: az autonóm kritika egyebek közt éppen azért autonóm, mert nem mozog együtt szolgai módon a kulturális világ fejleményeivel. Nem csupán nagy művek hívnak életre jelentős kritikai teljesítményeket, és olykor a kritikának (ideig-óráig?) nincs érdekes mondandója a később meghatározónak tekintett művekről. (Ha már a reprezentativitás kérdésénél tartunk: a kötet 84 szerzője közül 68-an férfiak és 16-an nők. A genderegyenlőség hiányának problémáját a kortárs kulturális nyilvánosságban nem ezen a köteten kell leverni; de azért ne hagyjuk említés nélkül a dolgot.)
(...)
Az autonóm kritika gyakorlatára azonban komoly veszélyek leselkednek. Ilyen veszély az, amikor a karakteres értelmezés vízióvá növekszik, és túlterjeszkedik az érvényességi körén: lásd Nádas Péter esszéjét Thomas Mann naplóiról (a Holmi Figyelő rovatának legelső szövegét!), Nemes Nagy Ágnes fiókban maradt, s csak posztumusz megjelenő válaszát, majd Balassa Péter, a kötet egyik főszereplőjének hozzászólását, amely – a szereplő intellektuális alkatától némiképp idegen módon – közvetíteni igyekszik az álláspontok között, vagy legalábbis megmagyarázni, miért értette félre Nemes Nagy Nádas bizonyos megállapításait. Legalább ekkora veszélyt jelent az autonóm kritika gyakorlatára, ha a kritikus nem a megfelelő érzékenységgel közelít a műhöz, és a saját alkati viszolygásához keres érveket, nem pedig az érvek segítségével ad magyarázatot az ellenérzéseire: lásd Farkas Zsolt és Bányai János páros kritikáját Balassa Halálnaplójáról, Márton László válaszát az előbbi kritikusnak, majd a viszonválaszt.

Szécsi Noémi: Egyformák vagytok
Potozky László: Égéstermék
Totth Benedek: Az utolsó utáni háború
Horváth Viktor: Tankom

Kemény Zsófi: Rabok tovább. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017, 280 oldal, 3299 Ft

A Rabok tovább első pillantásra young adult regény. Bora (aki szinte egykorú a szerzővel) az egyetemista generáció tipikus életproblémáival küszködik: leválás a szülőkről, általános tanácstalanság a felnőtt élet küszöbén, a kapcsolati háló kényszerű újraszövése, és így tovább. Röviden: „Az én korosztályom az, amelyiknek mostanában haldoklik a kutyája. Tudod, mert hétévesen az első bizonyítványukért megkapják a gyerekek a kölyköket, aztán tizenhárom év.” Bora pszichológiát tanul az egyetemen; meleg, támogató értelmiségi családi háttér biztosíthatná számára az átlépést a fiatal felnőttkorból az önálló életvezetéssel járó valódi felnőttkorba – a regény főhőse mégis kényelmetlenül érzi magát a bőrében. Amit a műfaji sztenderdeknek megfelelően ironikus okossággal kompenzál. Bora hiperreflektált szubjektum: bármelyik pillanatban képes fanyar megjegyzésekkel világossá tenni, hogy egyszerre kívül és belül áll a saját egyszerre végtelenül kisszerű és bámulatosan komplex élethelyzetén. (Ő az, aki jól tudja, hogy „a fukszos-láncos pózolás a komolyan vett paródia paródiája volt, és mint rapdivat, lejárt”.) A regény fontos kérdése, hogy a lánynak sikerül-e a felnőttvilágot a saját jól berendezett, kreatív okossággal és mély iróniával összetartott komfortzónáján belül tudnia – vagy másképpen: sikerül-e a komfortzónáját kiterjesztenie a felnőttvilágra. (Nem szeretnék spoilerezni, de nincsenek jó híreim.)

Baráth Katalin: Arkangyal éjjel. Agave Kiadó, Budapest, 2016. 352 oldal, 3480 Ft

Bereményi Géza: Versek. Mag­ve­tő Könyvkiadó, Budapest, 2016. 264 oldal, 2990 Ft

Bereményi Géza dalszövegei, akár Cseh Tamásnak, akár Básti Julinak és Cserhalmi Györgynek, akár Udvaros Dorottyának, akár Für Anikónak vagy valaki másnak írta őket, a legkevésbé sem egyszerűek. Felcsendül a zene, megszólal az énekes – de ki beszél kihez? Egyetlen individuum élete és világa tárul fel, aki különböző énekesek, lírai ének és alakmások álruhájába bújik? Vagy dalonként más és más személyiség jelenik meg, ám ezek a személyiségek – a helyzetdalok hősei és az ő sorsukat kommentáló, okoskodó lírai narrátorok – együttesen megragadhatóvá teszik egy korszak (?), egy generáció (?) vagy úgy általában véve a kelet-közép-európai ember (?) dilemmáit, világérzékelését és szorongásait? Ezek a dalok nem tiszták: a lírai igazságukat nem mondják ki, hiszen a nyilvános megszólalást alapesetben a politikai hatalom ellenőrzi, és az őt kiszolgáló kommersz kultúra normái uralják („tessék a tanulság, finom, edd meg, / még mielőtt ezt is megeszi más”, ahogy egy másik kiadatlan dalban énekelte Cseh Tamás).