Jogában áll nem tudni

KÖNYVKRITIKA - AZ ÉS KÖNYVE - LXVI. évfolyam, 28. szám, 2022. július 15.

Az ÉS könyve júliusban – Márton László: A kárpótlás. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 200 oldal, 3990 Ft

A fiktív főhős mindazonáltal igencsak közel áll az elbeszélőhöz. Aki fontosnak tartja lépten-nyomon közölni az olvasóval: pontosan emlékszik rá, milyen napra estek Porzsolt Ernő életének legfontosabb eseményei. Mi több, olyan részleteknek is szemtanúja volt, amelyekről elvileg nem lehetne tudomása, hiszen a családtagokon kívül senki más nem volt jelen. (Mondjuk emlékszik rá, hogy a kisfiú milyen betűhibákat ejtett leckeírás közben: „»Tibor« helyett azt írta, hogy »Tilor«, mert a gyöngybetűs írásban a »b« és az »l« betű majdnem egyforma volt”. Elnézést kérek a spoilerezésért.) Joggal gyanakodhatunk: itt bizony részleges énkettőzéssel van dolgunk; legalábbis a szöveg tudatosan nyitva hagyja ezt a lehetőséget. Az elbeszélő végső soron saját magától tart távolságot, abban bízva, hogy ebből a sajátos perspektívából – az ironikus kívülállás és a személyesen megélt tapasztalat, illetve a kimondás és elhallgatás dinamikáját kiaknázva – sikerülhet autentikusan elmesélnie a mérgező családi örökség felszámolásának történetét. És valóban sikerül neki.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 6. szám, 2024. február 9.
Élet és Irodalom 2024