2006-ban a Svéd Királyi Akadémia neki ítélte az irodalmi Nobel-díjat. Az indoklásban többek között az szerepelt, hogy Pamuk Isztambul melankolikus lelkének jeles kutatója, de szerepelhetett volna az is, hogy nem fél néven nevezni a történelmileg bizonyított, de a hazájában inkább elhallgatott-letagadott tényeket. Például nem fél népirtásnak nevezni az 1915‑ös örmény népirtást. Ezért őt hazájában annak rendje és módja szerint meghurcolták, bíróság elé állították, hazaárulónak bélyegezték.

Orhan Pamuk ma már nem szívesen nyilatkozik sem a bírósági eljárásról, sem az emberpróbáló incidensről, inkább irodalmi ügyekkel foglalkozik; például ír. A Svéd Akadémia aligha csalódott a díjazottban, hiszen továbbra is Isztambul melankolikus lelkét kutatja nagy erőkkel, egy igazi felfedező megszállottságával. Ennek szellemében valósította meg szívügyét is, az Isztambulban található Ártatlanság Múzeumát; a saját zsebből, a Nobel-díjjal járó pénzből megnyitott múzeumban olyan tárgyak sorakoznak, amelyeket az író maga gyűjtött, és amelyek Az ártatlanság múzeuma című regényhez (magyarul: Ulpius-Ház, 2010., fordította Tasnádi Edit) kapcsolódnak. Új regényének főhőséhéhez is sok isztambuli apróság kapcsolódik: a Furcsaság a fejemben (magyarul: Helikon, 2016., fordította Tasnádi Edit) című kötetben, melyen Pamuk hat éven át dolgozott, ugyancsak azt a bizonyos, melankolikus isztanbuliságot örökíti meg, mely a Svéd Akadémia döntnökei­nek olyannyira kedvére volt. Ezúttal egy derűre ítéltetett kisember, Mevlut, a boza- és joghurtárus élettörténetén keresztül.

Jonathan Franzennek mindenről határozott és messze ható véleménye van, csak az egyik fő foglalkozása az irodalom. J. F. elkötelezett madarász: madármegfigyelési tapasztalatai éppoly közismertek, mint irodalomügyi értekezései. J. F. elkötelezett Twitter-ellenző: a közösségi médiának nincs is hevesebb kritikusa, mint Amerika jelenleg leghíresebb kortárs regényírója. J. F. Philip Roth riválisa: kevés szórakoztatóbb dolog van jelen a kortárs amerikai próza személyzeti osztályán, mint Franzen nyíltan hangoztatott Roth-fóbiája, mely az utóbbi időkben azért alábbhagyni látszott. Jonathan Franzen Karl Kraus híve és amerikai megismertetője: a száz évvel ezelőtti Bécs kíméletlen tollú kritikusának esszéit maga fordította angolra és látta el nagy mennyiségű és személyes jegyzetekkel. Mindezen elfoglaltságai közepette Jonathan Franzen olykor megjelentet egy-egy vaskos nagyregényt is Amerika boldogtalan családjairól és Amerikáról, a boldogtalan nagycsaládról; ezek közül legalább kettőt – a 2001-es Javításokat és a 2010-es Szabadságot – a kritikai konszenzus egyedülálló remekműnek ítélte, a nagy amerikai regény modern megtestesülésének tartja. Franzen tavaly jelentette meg ötödik nagyregényét, a Purityt, mely sem terjedelmében, sem szerteágazó felépítésében nem marad el korábbi sikereitől. A szerzőt kaliforniai otthonában értük el telefonon.

„Mindenki azt szeretné, hogy regényt írjak – az ügynököm, a kiadóm, a bankmenedzserem, mindenki” – nyilatkozta Etgar Keret, de Izrael legnépszerűbb novellistája nem tágít a szívének oly kedves, rövid lélegzetű műfajtól. A könyvkiadóknak és bankmenedzsereknek, akik a nagy­epikát kérik rajta számon, legfeljebb egy kisregényt, a magyarul frissen megjelent Boldog boldogultak (Libri, 2015) című abszurd történetet tudja felmutatni, ám a novellaolvasókat – és Alice Munro Nobel-díja óta sokan csatlakoztak a klubhoz – idestova két évtizede bombázza majdnem örkényi tömörségű, de keleti hangulatú abszurdjaival. Novellaírói hadviselésének mára közel fél tucat kötet az eredménye – művei angol és arab fordításban, valamint még harminc másik nyelven is élvezhetők, tevékenysége azonban képregény- és gyerekkönyvszerzőként, filmesként és publicistaként is közismert. A New York Timestól a Monde-on át a Guardianig a világ számos vezető lapja tart igényt a véleményére, amiből nekünk, magyaroknak is kijut: a negyvenhét éves író most a Budapesti Könyvfesztiválra látogat.

Kódfejtő háborús hős, a számítógép-tudomány atyja, Neumann János riválisa, homoszexualitása miatt perbe fogott brit állampolgár, negyvenegy évesen öngyilkosságba menekült matematikus zseni, királynői kegyelemben részesített halott – Alan Turing (1912–1954) ma már nemzeti hős Angliában, mindez azonban csak az elmúlt évek fejleménye. Amikor Andrew Hodges matematikus, az oxfordi Wadham College tanára könyvet írt az életéről, Turing zsenialitása és tragikus sorsa még korántsem volt ilyen ismert az angolok körében. Tudományos életrajzi munka ritkán fut be olyan karriert, mint Hodges műve. Az Alan Turing: The Enigma című kötet nyomán színdarab, film és még popopera is született, amelyet a Royal Albert Hallban mutattak be.