Melankolikus isztambuliság

2006-ban a Svéd Királyi Akadémia neki ítélte az irodalmi Nobel-díjat. Az indoklásban többek között az szerepelt, hogy Pamuk Isztambul melankolikus lelkének jeles kutatója, de szerepelhetett volna az is, hogy nem fél néven nevezni a történelmileg bizonyított, de a hazájában inkább elhallgatott-letagadott tényeket. Például nem fél népirtásnak nevezni az 1915‑ös örmény népirtást. Ezért őt hazájában annak rendje és módja szerint meghurcolták, bíróság elé állították, hazaárulónak bélyegezték.

Orhan Pamuk ma már nem szívesen nyilatkozik sem a bírósági eljárásról, sem az emberpróbáló incidensről, inkább irodalmi ügyekkel foglalkozik; például ír. A Svéd Akadémia aligha csalódott a díjazottban, hiszen továbbra is Isztambul melankolikus lelkét kutatja nagy erőkkel, egy igazi felfedező megszállottságával. Ennek szellemében valósította meg szívügyét is, az Isztambulban található Ártatlanság Múzeumát; a saját zsebből, a Nobel-díjjal járó pénzből megnyitott múzeumban olyan tárgyak sorakoznak, amelyeket az író maga gyűjtött, és amelyek Az ártatlanság múzeuma című regényhez (magyarul: Ulpius-Ház, 2010., fordította Tasnádi Edit) kapcsolódnak. Új regényének főhőséhéhez is sok isztambuli apróság kapcsolódik: a Furcsaság a fejemben (magyarul: Helikon, 2016., fordította Tasnádi Edit) című kötetben, melyen Pamuk hat éven át dolgozott, ugyancsak azt a bizonyos, melankolikus isztanbuliságot örökíti meg, mely a Svéd Akadémia döntnökei­nek olyannyira kedvére volt. Ezúttal egy derűre ítéltetett kisember, Mevlut, a boza- és joghurtárus élettörténetén keresztül.