BIZALOM

PÁRATLAN OLDAL - LXVII. évfolyam, 7. szám, 2023. február 17.

Varga Judit iránt erősebb a bizalom, mint valaha – jelentette ki Gulyás Gergely kancelláriaminiszter február 9-i sajtótájékoztatóján. A mondatot a sajtóban nem nagyon kommentálták.

A Varga Judit által vezetett minisztériumban több mint egy éve derült ki, hogy helyettesét, Völner Pált szakmányban megvesztegette a Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György. Az eddig nyilvánosságra került adatok szerint a politikus néhány év alatt 83 millió forintot vett át azért, hogy azokat a végrehajtókat nevezzék ki, akiket Schadl megjelölt. A kiszivárgott hírekből kiindulva az igazságügyi minisztérium több munkatársa tudott arról, hogy mennek a dolgok a végrehajtók kiválasztásában, ám eddig csöndben maradtak. Elhiszem, hogy a miniszter asszonynak ezek piti ügyek voltak, nem foglalkozott velük. Ő a miniszterelnök egyik legfontosabb embere volt a választások évében, azóta pedig elsősorban az uniós támogatások megszerzése érdekében munkálkodik. Időközben a minisztérium – aminek hivatalosan ő áll az élén – erkölcsi-anyagi értelemben kuplerájjá vált.

Értem én Gulyást, akihez a miniszter asszony szakmailag és emberileg is közel áll. Fenti mondatát azzal egészítette ki: „Varga Judit Völner államtitkár urat kapta”, nem ő nevezte ki, így nem felvethető a felelőssége. Most akkor vegyük elő Trócsányi Lászlót, az akkori minisztert, esetleg a nagyfőnököt?

 Egy parlamenti demokráciában a minimum, hogy a miniszter ilyen esetben felajánlja a lemondását. Ez nem történt meg. A kancelláriaminiszternek kár volt továbbfűznie mondanivalóját, mert önmagában bullshit volt bizalom megerősödéséről beszélni. 

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024