A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK MÚZEUMA

PÁRATLAN OLDAL - LVI. évfolyam, 27. szám, 2012. július 6.

A magyar származású amerikaiak már régóta pletykálnak arról, hogy millió dolláros (több száz millió forintos) ajándékot adott a magyar kormány Amerikában egy múzeum építésére. Hitetlenkedtem. Lehetséges lenne, hogy a polgári politikusok éppen akkor ajánlanak fel közpénzeket a Kommunizmus Áldozatainak Múzeuma létrehozására, amikor a washingtoni IMF-nél könyörögnek országmentő hitelért? Ráadásul a múzeumot éppen Washingtonban tervezik felépíteni!

A hír igaz. Magyarország jelentős felajánlást tett a múzeum létrehozására, ezt az amerikai fővárosban június 12-én hivatalosan jelentették be, és azt a magyar nagykövetség is megerősítette. A pontos összeget ugyan nem közölték, de a gáláns ajándékot Lee Edwards, a Kommunizmus Áldozatai Emlékmű Alapítvány elnöke nyilvánosan köszönte meg a magyar miniszterelnöknek.

Elmondta, hogy összesen 40-50 millió dollár (8-10 milliárd forint) szükséges az építkezéshez, és hogy a pénz összegyűjtése „nem lesz könnyű”.

A honi sajtó diszkréten hallgat az adományról, pedig Orbán Viktor már 2008-ban kinyilvánította, hogy a kommunista diktatúra áldozatainak emléke méltó intézményt érdemel, és arra az amerikai fővárosnál alkalmasabb helyszín nem található. Így nem meglepő az sem, hogy a Fidesz-kormány felkarolta az ötletet, és elsőként (!) folyósít majd anyagi hozzájárulást. Elvégre antikommunizmusban világelsők vagyunk! 

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 4. szám, 2022. január 28.
LXVI. évfolyam, 3. szám, 2022. január 21.
LXVI. évfolyam, 1. szám, 2022. január 7.
Élet és Irodalom 2022