► Avatár – Az utolsó léghajlító, Netflix

Noha a 2010-es mozifilm (M. Night Shyamalan) emlékezetes bukta lett, tulajdonképpen épp a fentiek okán elkerülhetetlen, hogy az Avatár-univerzum minél szerteágazóbb franchise-zá váljék. Az eredeti könyveken túl képregény, videójáték, koncertturné és több újabb feldolgozás, valamint számos spinoff is van már a zsákban. Valódi sikert egyik sem ért el, így a rajongók már előre rettegtek, amikor a Netflix néhány éve bejelentette, hogy élőszereplős feldolgozást készít  Aang legendájából.

► Prosecutor’s Proposal, Deep In és a BL-sorozatok virágkora

Összetett kérdés, hogy a BL (boy’s love, azaz férfi karakterek szerelméről szóló) műfaja miért éli virágkorát az interneten. Kezdésként talán kérdezzük meg: egyáltalán műfaj-e, vannak-e saját ismertetőjegyei, toposzai (vannak), netán úgy kezeljük külön „mappában”, ahogyan Hollywood első aranykorában a fekete filmipar alkotásait? (Is-is.)

► A futballműsor újraértelmezése, Fox, CBS

A klubszíntéren megszületett a tökéletes prototípus: a brit CBS Kate Scott, Thierry Henry, Micah Richards és Jamie Carragher nevével fémjelzett Bajnokok Ligája-stúdióműsora már önálló életet él a közösségi médiában. A műsorvezető és a szakértők közötti csipkelődés, a személyes és a szakmai hangnem bámulatosan okosan kimért aránya miatt már a lefújás előtt tele a net a tévéműsor legviccesebb részleteivel. Ez – amennyiben egy tévécsatorna komolyan tervez a jövővel – létfontosságú. Magyarán: egy tévéműsor ma már közösségi médiás tartalom is, egy szakmai elemzés egyben paraszociális kapcsolódás is.

► A Zhang Linghe-jelenségről – Netflix, közösségi média

A huszonnyolc esztendős kínai színész egyáltalán nem volt ismeretlen korábban sem azok között, akik kínai és koreai drámákat fogyasztanak, ez az ikonikus negyven másodperc ugyanakkor egy eddig példa nélkül való jelenség elindítójává vált. Köszönhetően ugyanis a makulátlan megjelenésnek, a tökélyre fejlesztett vonulásnak és a pavlovi csengőként működő dalnak, Zhang Linghe pillanatokon belül eluralta a közösségi médiát szerte a világon. Aki eddig is rajongott érte, az igazolásként küldözgette a videót: na tessék, hát érted már, miért ő a kedvencem? Aki pedig életében először szembesült azzal, ki az a Zhang Linghe, hirtelenjében mindent tudni akart az éteri szépségű férfiról.

► Kylie, Netflix

Azokat, akiknek még a sorozatot elindítva is egy aranyszínű forrónadrágban táncikáló popsztárocskaként élt a fejében Kylie képe, arculcsapásként érheti a jelenet, amely a kvintesszenciája ennek a hullámvasútszerű karriernek. Nick Cave 1996-ban rávette Kylie-t, hogy olvasson fel egy verset egy rangos költészeti rendezvényen. Az énekesnő ekkor zeneileg is, magánéletileg is mélyponton volt – kísérletezett, indie irányba mozdult volna, a média viszont darabokra szedte és megalázta emiatt. És akkor ő felment a színpadra, hogy valami egészen döbbenetes nyerseséggel elszavalja az I Should Be So Lucky dalszövegét (!).

► Reklámok a közösségi médiában

Az influenszerkultúra ugyanis egyrészt demokratizálta a reklám műfaját, másrészt örökre elvette annak egyoldalúságát. Ez persze nem egyértelműen jó vagy rossz. Ahogyan a tévében is van az a pénz, amiért korpásodik, a közösségi médiában is akadnak, akiknek minden héten más terméktől nő a hajuk húsz centit. Világosan kirajzolódik azonban egy olyan tartalomkészítői réteg, amely nem csupán odafigyel arra, milyen értékek mentén adja a nevét termékekhez, projektekhez stb., de amelyik edukálja is követőtáborát a miértekről. Fenntarthatóság, egyenjogúság, magyar cégek/kisvállalkozók/tervezők támogatása, fontos kulturális tartalom vagy civil ügy – az influenszertüntetés óta világos, hogy a tartalomkészítők hatása nagyon is valós, és nem korlátozódik az online térre.

► Választásiműsor-körkép, 2026

Mit kezd például a tényeket kanálhajlítóként ferdítgető m1 azzal, ha könyörtelenül szembejön a valóság? Ez egyszer bizony kénytelenek voltak kinézni a stúdió ablakán, s tengert láttak, ahogy kitekintettek. Megküzdési módul azt választották, hogy olyan elánnal sorolták a mandátum közelébe se kerülő jelöltek századpontos eredményeit, mint az év végi kettesért küzdő szerencsétlen diák matekórán feleléskor. Igen, hallottuk, szépen, érthetően ki tudjátok mondani, hogy egy egész huszonhárom század, mi lenne, ha inkább a történéseket elemeznénk ehelyett?

► BTS: Arirang, Netflix

Ahogyan Hajdú B. István nem hitte, hogy egyszer majd tizenhárom fürdőruhás férfitól sírja el magát, úgy néhány hónappal ezelőtt én se, hogy hét koreai férfit fogok bámulni a Netflix koncertközvetítésén a legnagyobb gyönyörűséggel. De amióta a BTS, minden idők eddigi legsikeresebb K-pop-bandája bejelentette a sorkatonaság utáni visszatérését, lényegében kikerülhetetlenné vált az interneten a héttagú együttes. Itt szögezem le, mert a cikk szempontjából fontos információ: jómagam sosem voltam Army (azaz: BTS-rajongó, ez a valóban gigászi, globális bázis „beceneve”), így az alábbiakat a demarkációs vonalon üldögélve írom. Merthogy kitört a palotaforradalom.

► Rosalía és Björk produkciója a BRIT Awards díjátadóján, YouTube

„Az egyetlen módja, hogy megmentsenek bennünket, az isteni közbeavatkozás” – énekli Björk, aki úgy jelent meg a BRIT Awards díjátadó gálájának színpadán, ahogy Erda jelenik meg A Rajna kincsében.

Annyi erő, annyi szimbólum van ebben a négy percben, nem csoda, hogy a kommentekben sorra róják le tiszteletüket a legkülönfélébb zenei műfajok legnagyobb sztárjai: máris minden idők legjobb díjátadós produkciójának kiáltották ki – és hát nem alaptalanul. A legnagyobb hatásúak között egész biztosan ott van.

► A nagy Ő, TV2

Megvan persze arra a szakkifejezés, amit A nagy Ő szerkesztői művelnek: rage baiting. Azaz: szándékosan felidegesítik a nézőt, hogy az aztán érzelmileg bevonódva őrjöngjön a készülék előtt és a kommentszekciókban, nézettséget és reklámértéket generálva annak, aki bedobta a csalit. Az Oxford University Press szerint ez volt 2025 szava – és hát a műsort látva nem maradnak kételyeim afelől, 2026-ban is működik-e a módszer.

► Healing Talks, YouTube

A Healing Talksban a riporter nem foglal állást, nem ítélkezik, nem sugalmaz – egyszerűen megtart, vezet, enged, amikor kell, és ezzel tulajdonképpen létrehozza az ideális baráti beszélgetést. Így nézne ki az életben is az, amikor jól segít valaki: százezer tanácsnál többet ér egy perc közös csend, amelyben valódi jelenlét érezhető.

► Sean Combs: A számvetés ideje, Netflix

50 Cent amerikai rapper annyira gyűlöli és megveti a Puff Daddy néven ismertté vált, később P. Diddy művésznéven működő Sean Combs amerikai rappert, kiadóalapító zeneipari mogult, hogy hosszú ideje szisztematikusan gyűjti az ellene felhasználható anyagokat. Ennek a gyűjtőmunkának az eredménye a Sean Combs: A számvetés ideje című, négyrészes minisorozat, amely azt vizsgálja, miképpen úszhat meg mintegy száz ember ellen elkövetett többszöri szexuális erőszakot, kényszerítést, illegális fegyverbirtoklást, gyilkosságokat, a bántalmazás teljes spektrumát, anyagi és szexuális kizsákmányolást, groomingot és egy sor egyéb bűncselekményt valaki évtizedeken át.

► A K-pop démonvadászok utóélete a közösségi médiában

Nem, kedves olvasó, nem célom el­spoi­lerezni a sztorit, mert egyrészt rendkívül szórakoztató, másrészt az animáció egyszerre játszik a magas és a populáris kultúra ismert toposzaival, ráadásul igen gazdag filozófiai és történeti utalásokban is. Nem véletlen, hogy a közösségi média gyakorlatilag másról sem szól hetek óta, csak arról, melyik videós tartalomkészítő miként dolgozza fel a K-pop démonvadászokat. Akad, aki a zene irányából közelít: a Netflixen immár sorozattá érett az eredeti film, mert készült hozzá szöveges videóklip-széria és karaoke-verzió is.

► Sztárbox, RTL Klub

Ám ekkor jön Kocsis Dénes, aki reklamáció vagy beszólogatás helyett magáról és gyerekkori traumájáról beszél, indulatok nélkül, de tele érzelmekkel, azt sugallva, hogy önmagunkon dolgozni fontos, s bár nehéz, de felemelő folyamat – és hogy egy férfi, aki az imént verte szó szerint véresre ellenfelét, elérzékenyülhet a ringben, és bátran beszélhet a traumáiról.

► Vertikálisdráma-sorozatok a közösségi médiában

Aki nem száll alá például a TikTok különféle bugyraiba, annak talán hasznos vázolnom, miről van szó: álló formátumú (tehát a telefonkijelző arányaihoz tervezett) videósorozat, amelyben minden, de tényleg minden rossz. A párbeszédeket mintha a ChatGPT-vel generálták volna (a gyártók AI-os kapcsolódásai miatt ez vélhetően így is van), a „jelmezek” a leggyatrább tinisorozatok kliséinek temus verziói, olcsó hatást keltő smink és frizura, harmincas amatőr szereplők a tizenéves karakterek bőrében. A forgatókönyvről csak remélni lehet, hogy a mesterséges intelligencia műve, és nem egy hús-vér emberé, mert az legalább menthető valamelyest.

►Beton.Hofi: Be vagyok zárva, Pokol, Angyalok

Beton.Hofi és a fenti videók készítői vizuálisan is megfogalmazták azt, amit talán máshogy nem is lehet – vagy ha igen, az szövegben is alig néhányaknak megy. Például neki.

Ahogy a Be vagyok zárva alatt áll a You­Tube-­on kommentben: „Kint melózok Németbe’, Magyarban él a család, kárpátaljai magyarként nem mehetek haza, mert átlépem a határt, elvisznek, jobb esetben visszatérek, rosszabb esetben meghalok a fronton. (...) Figyelem ezt a tébolyt, amit a politika művel, közben próbálok megmaradni emberi mivoltomban, mert a nemzettudat ott megáll, hogy tróger ukrán vagyok, amint megtudják, honnan jöttem.”

► Szirének, Netflix

A Szirének tehát egyszerre sok minden: szatíra, vígjáték, kicsit sötét, kicsit paranormális, hol finom részletekre kell figyelni, hol meg grandiózus giccsekre. Hogy összeáll-e? Az lényegében mindegy. A Szirének ugyanis a nézőpontok minisorozata: a csavarok többségét az hozza, hogy szimplán megismerjük egy-egy szereplő saját aspektusát, és rájövünk, milyen könnyen ítélkeztünk eddig fölötte.

► Bohemian Betyars: Bánatszalonna, You­Tube

A Bánatszalonna szóösszetétel a német Kummerspeck kifejezés tükörfordítása, arra az állapotra utal, amikor valaki evéssel kompenzálja a nyomorát, szomorúságát. Nem csupán hangulatingadozásról van persze szó, számos mentális probléma, akár súlyos zavarok jelei is lehetnek a falásrohamok. S elsőre talán az abszurd humora tűnik fel a videóklipnek, épp ennek a súlyos, transzgenerációs hagyatéknak vág a húsába a Bánatszalonna című dal klipjével a Bohemian Betyars.

► The Last of Us, második évad, Max

Aztán meg szabad-e ölni a főhősünket? Aki játszotta a The Last of Ust, az tudja: ez a készítőket nem érdekli. Kivégzik Joelt, és az sejthető, hogy itt nem fog Bobby visszatérni a zuhany alól. De mit számít egy halál a tömegmészérlások közepén? És számít-e, hogy kinek jelent mást, mint a közösség egészének? Amilyen enigmatikusnak ható kérdések ezek, olyan valóságosak ebben a történetben: gyávaság-e egy ilyen lepusztult világban nem bosszút állni? Létezhet-e erkölcsi fölény – és ha igen, akkor mi értelme van egyáltalán?

► Ada interjúja Zsák Károllyal, Delta, Duna Tv

Mert ugye az MTVA mesterséges intelligencia generálta műsorvezetője, Ada lényegileg afféle dimenziómigráns, aki majd elveszi a munkámat. Mivel azonban én megfelelő mennyiségű Örkényt olvastam az ilyesfajta helyzetek elviseléséhez, ülök, és nézem, ahogy a fizikai valóban nem létező műsorvezető faggatja az 1944-ben elhunyt Zsák Károly MI-generált avatárját. Minden idők egyik legremekebb futballkapusa meg teátrális mozdulatokkal ugyan, de viszonylag élethűen reagál. És amennyiben tekinthetjük egy Wikipédia-szócikk felolvasását interjúnak, úgy működik is a dolog.