Stőhr Lóránt

(Boross Martin: Nyersanyag)

A „messziről jött” profi filmkészítő helyett a falu formál történetet és üzenetet önmagáról. A nemes idea azonban könnyen a valóság kemény falába ütközik, ahogyan a Nyersanyag című magyar független film komoly saját tapasztalatokból táplálkozva izgalmasan dramatizálja ezt a kollíziót. A Stereo Akt színházi társulat alkotása drámai erővel feszegeti az értelmiség felelősségének kérdését a kortárs magyar társadalomban, melyben a szétrombolt bizalom, a szétzilált szolidaritás, a kiszolgáltatottság és a félelem úr.

Tovább

(Breier Ádám: Lefkovicsék gyászolnak)

Breier Ádám rendező és Csaba Bálint forgatókönyvíró az emberi élet örök nagy történetét, a szülői házba történő felnőtt kori hazatérést, az apával való szembenézést, az anya elgyászolását dramatizálta őszinte öniróniával. Hazatérni és konfrontálódni a szülőkkel a felnőtté válás elkerülhetetlen útja. Ám ilyenkor bizony felszakadhatnak a régi sebek, napvilágra kerülnek rejtegetett csalódások. A családon belüli finom kötőszövetet, a látványos sérelmeket és láthatatlan kapcsokat fejti fel a Lefkovicsék gyászolnak, mely klasszikus, zárt formában, intelligens humorral festi meg egy apa-fiú kapcsolat szétesésének és újraépülésének keserédes történetét.

Tovább

(Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, BIDF, 2024. január 24. – február 4.)

Az aktuális politikai konfliktusok mellett örök emberi témák, szerelem, a család, a halál, a szexualitás egyedi fénytörésben mutatott tapasztalatai szintén megjelentek a BIDF programjában. A fesztivál történetmesélő filmjei közül több is kortárs dokumentumfilm jellemző tévedésébe esik, hogy a filmkészítő óvakodik az interjúktól, ami miatt a karakter mélysége vagy történetének nyomon követhetősége vész el. Hiába áldoznak éveket alkotók a másik emberrel való együttlétre, ha egy divatos, a fesztiválok által diktált forma miatt lemondanak igazi megismerésükről.

Tovább

(Kristoffer Borgli: Álmaid hőse)

Az Álmaid hőse az amerikai független film humorosan szürreális, könnyeden filozofikus vonulatába illeszkedik, amilyen az Egy makulátlan elme örök ragyogása, A John Malkovich menet vagy az Adaptáció. Kristoffer Borgli fiatal norvég rendező első amerikai produkciója szellemes szatíra a digitális közösségi oldalak uralta nárcisztikus látványtársadalomról, melyben, aki nincs fent a Facebookon, Instagramon, vagy nem posztol, nem szerez magának lelkes követőket, az egyszerűen nem is létezik.

Tovább

(Todd Haynes: May December. Forgalmazó: Netflix)

Todd Haynes amerikai független filmes mesteri csavarral huszonhárom évvel a szenvedély és a botrány kirobbanása után pillant bele e furcsa pár történetébe May December című filmjében, mert, mint utal rá két jelenetben is, magát a botrányt lehetetlen megfilmesíteni: előbb egy erotikus exploitationből villan fel az ominózus szexjelenet a tévében, utóbb a filmforgatáson nem kevésbé hamisan játssza el Elizabeth és a pajzánul vigyorgó kamasz színész a liaisonjukat az állatkereskedés madárfüttytől zajos, fülledt raktárában. Bár a nézői fantáziát elsősorban e légyottok csigázzák fel, Haynes meggyőz minket arról, hogy jóval izgalmasabb mozzanatok is felmerülhetnek a valós eseményeken alapuló történetben.

Tovább

(Hevér Dániel: Valami madarak)

A Kertész Zsanett forgatókönyvéből készült film klasszikus mintákat követ, Béla vissza szeretné nyerni saját életét, és a passzív ellenállástól a hivatalos megoldásokig terjedő saját eszköztárával harcol a méltóságáért. Akár egy tipikus hollywoodi sztori is kibontakozhatna az ötletből, az elbeszélés azonban jóval finomabb és pontosabb annál. (Egyedül éppen a kulcsmozzanat, a gyámság alá helyezés valóságalapja megkérdőjelezhető). A szerzők minduntalan ellépnek a közhelyek, a konvenciók elől, ügyesen rátalálnak a hiteles érzelmi építkezés útjára.

Tovább

(Ken Loach: A mi kocsmánk)

Ken Loach és a kilencvenes évek közepe óta állandó forgatókönyvírója, Paul Laverty hatásának titka, hogy képesek elhitetni a nézőkkel, hogy létezik emberi szolidaritás. Időnként talán még szeretet is. Loach a mindenkori szegények, munkások és munkanélküliek, nők és bevándorlók a megélhetésért, emberi méltóságért vívott küzdelmeit önti drámai formába. A mi kocsmánkban a kisvárosi szegények menekültekkel szembeni szociális alapú félelmeit, irigységét és nacionalista előítéleteit járja körbe.

Tovább

(Tóth Barnabás: Mesterjátszma)

Pedig nemes anyagból fogant e film, Stefan Zweig méltán híres Sakknovellájából, amelyet többször megfilmesítettek, legutóbb éppen két éve mutattak be egy német verziót. A Mesterjátszma egyedüli értékelhető részletei a novellából származnak, minden hozzátoldás lapos és hamis, röhejesen felszínes és bombasztikusan zsánerfilmes. A Sakknovella két eredeti főhősének adaptációi a Mesterjátszma legérdekesebb karakterei, övék az igazi dráma, és a legjobb színészi alakítások is a két sakkmesterhez kötődnek.

Tovább

(Szeleczki Rozália: Cicaverzum)

A romantikus komédia első hazai nagy áttörését, a Csak szex és más semmit jegyző Goda Krisztina sem tudta megvetni a lábát más, akciódúsabb zsánerekben. Nyomdokában női rendezők új raja próbálta ki magát első nagyjátékfilmként a romantikus komédia műfajában, Nagypál Orsolya (Nyitva), Grosan Cristina (A legjobb dolgokon bőgni kell), Lakos Nóra (Hab) – s most Szeleczki Rozália a Cicaverzumban szintén e zsánerrel debütált. Aminek azért örülhetünk, mert a női rendezők és forgatókönyvírók a magyar mozifilmben még mindig elnyomott női hangokat erősíthetik fel.

Tovább

(Buvári Tamás: A másik érintése)

Bármennyire megindító is apa és fia közös utazása, az egymásra csodálkozás, a titkok nyomán felszabaduló indulat, Buvári forgatókönyvíróként és rendezőként sem tudta kibontani a témájában rejlő lehetőségeket. A színészek közül kiemelkedik Orbán Levente alakítása, akinek beesett arcára kiülnek az apa belső vívódásai, a nyomasztó titkok, a többi színész azonban – részben szerep híján – nem tud felnőni az alakításához. Cservák Zoltán számára túl nagy teher a frusztrált, alkoholista anyjával vívódó, az apjával kölcsönös távolságtartásban élő kamasz karaktere.

Tovább

Tovább

(Brandon Cronenberg: Végtelen víztükör)

Brandon Cronenberg, a nagy kanadai rendező, David Cronenberg fia apjához méltó bátorsággal szállt alá a testi létezés és a tudatalatti pokoli bugyraiba, miközben a Doppelgänger alakjának romantikából megörökölt filozófiai kérdéseit feszegeti. Meddig én az én? Honnan tudhatom, hogy én én vagyok, és nem a hasonmásom? S valóban én élek tovább, és nem a velem kinézetre, gondolkodásra, emlékekre tökéletesen identikus másik? S mit számít, hogy én nem haltam meg, ha mégis én haltam meg? A Végtelen víztükör a kortárs technológia nyomán valós fenyegetést jelentős hasonmás filozofikus kérdései mellett a bűnről és bűnhődésről is elmélkedik.

Tovább

(6. Budapesti Klasszikus Film Maraton, 2023. szeptember 12–17.)

A magyar filmek illő módon jelentékeny számban alakítják a programot, ám még fontosabb a külföldön karriert csináló magyar származású filmesek alkotásainak bemutatása. A téma a kezdetektől kiemelt hangsúlyt kapott a filmmaraton programjában, évről évre felvonulnak azok, akiket a filmtörténeti visszaemlékezésekben minduntalan büszkén emlegetünk. Az idén a brit filmben alkotó magyarok alkották az egyik fő témakört, a három Korda fivér, valamint Pressburger Imre előtt egyaránt tisztelgett a Film Maraton.

Tovább

(Koreeda Hirokazu: Szörnyeteg)

Koreeda Hirokazu, a kortárs japán film egyik legjelentősebb rendezője, a szülő-gyerek kapcsolatok érzékeny kameratollú szerzője ismét megindító történetet mesélt a veszteségektől, elhanyagolástól és abuzálástól szenvedő gyermekekről. Koreeda, aki a Szörnyeteg című filmjével nem először szerepelt a cannes-i versenyben (2018-ban a Bolti tolvajokkal el is hozta az Arany Pálmát), ezúttal kivételesen nem saját, hanem egy profi forgatókönyvíró könyvéből dolgozott. Az idegen toll nem érződik cselekményen, a rendező saját témái mély pszichológiai és dramaturgiai érzékkel bontakoznak ki a filmben: az elszenvedett fájdalmak dacára megélt szeretet, a gyerekek közti barátság és megértés, amellyel ellen tudnak állni a külvilágból érkező rossznak.

Tovább

Alice Diop: Saint Omer

Diop stílusában klasszikusan, sallangmentesen dolgozta fel a valóságban megesett tragikus történetet. Nyugodt tempóban vezet végig a tárgyalás folyamatán, időnként bele is veszünk, ununk a végtelen hosszú vallomásokba, melyeket nem színesítenek a tárgyalótermi szereplők, ügyész, ügyvéd, bíró drámai összecsapásai. A hősök statikus féltávoli, gyakran frontális, szimmetrikus képekben állnak, és tagoltan beszélnek múltjukról. A világítás tiszta fénnyel ragyog be mindent, a szövetek, az arcok textúrája szinte tapintható.

Tovább

Christopher Nolan: Oppenheimer

Bár lelkes kritikusai mesterművének tartják, az Oppenheimer Nolan egyik legkevésbé eredeti alkotása. Nyoma sincs benne a Memento csavaros időkezelésének, az Eredet álom és valóság közötti ugrálásának, A sötét lovag szorongatóan éjfekete Batman-olvasatának. Nolant rabul ejtette Oppenheimer alakja, akinek életén keresztül a modern tudományról és kultúráról, a huszadik századi amerikai politikáról, a hatalom természetrajzáról, az emberiség elpusztításának kézzelfogható veszélyéről egyszerre próbált magvasat szólni.

Tovább

(Charlotte Wells: Volt egyszer egy nyár. Elérhető a mozikban és a Cinego oldalon.)

Szép történet, csettinthetnénk elégedetten, óvatosan, diszkréten bontakozik ki egy szülő-gyerek kapcsolat sokféle szálból egybeszőtt szövete, ám nincs egészen így, a történetben rejlő finom emberi dráma csak ígéret maradt. A Volt egyszer egy nyárra ráfért volna egy jó dramaturg-vágó, hogy segítsen megtalálni a szerencsésebb ritmust, a helyesebb arányt a múlt és jelen, a sejtetések és megmutatások között. A film első harmadából hiányzik a feszültség, nem látszik még a belső konfliktus, amely, ugyan csak apránként és töredékesen, de később kibontakozik az elbeszélésben.

Tovább

(Saela Davis – Anna Rose Holmer: Isten teremtményei. Forgalmazó: HBO Max)

A Saela Davis és Anna Rose Holmer rendezőpáros első közös nagyjátékfilmje, melyet a tavalyi cannes-i filmfesztiválon mutattak be, fajsúlyos, de beváltatlan ígéret marad. Kudarca abból ered, hogy egyszerre próbál klasszikus tragédiát teremteni és kortárs forgatókönyvírói recepteket követni. Áthatolhatatlan titkok övezik a múltat, az alkoholista zombivá vált nagyapa, a háttérbe húzódó, erőtlen apa és a becsvágyó fiú régre nyúló emberi viszonyait, ugyanakkor unos-untalan leleplezi önmaga terveit és céljait az elbeszélőpáros, mintha nem bíznának nézőjük türelmében és képzeletében. 

Tovább

(Szabó Mátyás: Látom, amit látsz)

Ábel és Vera egyaránt szenvedélyes megfigyelők, a nézésbe menekülnek a nyomasztó külvilág elől. A fiút munkája miatt tréningezik a figyelmes nézésre, míg Vera saját analóg fényképein keresztül szemléli a megörökített pillanatokba sűrűsödő titkokat. A hosszas szemlélődés akár rendezői ars poeticaként is értelmezhető: a Látom, amit látsz a kortárs film gyors vágású, kézikamerás stílusával szemben fixekben, lassú svenkekben fogalmaz és nyugodt tempóban épül fel. Szabó Mátyás és Törőcsik Ambrus látványtervező a múltból itt ragadt, időtlen világot teremtett, a jelen társadalmi-politikai valósága nem szüremlik be a történetbe, mely a mobiltelefont leszámítva akár a nyolcvanas években is játszódhatna.

Tovább

(Claire Denis: Szerelemmel, szenvedéllyel; Dominik Moll: Akkor éjjel)

A mai francia film legmagasabban jegyzett alkotásai egyaránt feledhetőek, de legalább a feminista és posztkolonialista üzenet kipipálva. Ha lehetne cserélni, inkább az új hullám legendáit, Truffaut-t, Godard-t, Resnais-t nézném helyettük a mozikban.

Tovább
Élet és Irodalom 2024