► Ketten egy új könyvről – Komoróczy Géza: Jogot, mert emberek vagyunk – Zsidó történeti tanulmányok. Kalligram Kiadó, Budapest, 2023, 340 oldal, 4990 Ft

„Az én személyes optimizmusom abból a történeti ismeretből fakad, sokszor elmondtam már, hogy az asszír birodalom is megbukott.” – Egyszerre sugároz bölcs derűt és rejt magában mély tragikumot ez az egyetlen mondat, amelyet Komoróczy professzor új könyvének 333. oldaláról idéztem a Nemzeti elzárkózás, válságok távlatában című, 2020-ban íródott esszéből. Amúgy az új kötet szinte bármelyik írásából idézhetnék, ha arra keresnék példát, hogy miképpen kell a világunkat (csöppnyi kis életünket) olyan világtörténeti perspektívából szemlélni, hogy az elénk táruló komor látványtól ne, vagy kevésbé facsarodjék össze a szívünk. Hiszen ha az asszír birodalom említett bukására gondolunk (ami i. e. 612 körül következett be Ninive elpusztításával), talán könnyebben elfogadjuk a NER által miránk kimért, sötét évtizedeket is... Mi mást tehetne az ember, ha olvasó?”​​​​​​

Egy pikareszk regénnyel szemben soha nem a társadalom elleni lázadás, az igaz út megmutatása az elvárás. Hanem hogy gunyoros hőse felmutassa világa fonákságait, megpróbáljon hozzá alkalmazkodni, miközben kineveti – mondja Fecske Milán élete, jó sora és viszontagságai című regényéről Kerékgyártó István.

Lugosi Béla a tücsök és a hangya meséjéből ismert tücsök típusát képviselte: amerikai karrierjének „rövid nyarát” – vagyis a Drakula-filmszerepet – „hosszú tél” követte, mialatt mégis azt közvetítette magáról, hogy ha újrakezdhetné, mindent ugyanígy csinálna. Én most egy olyan mesét akartam megírni, ahol a hangya vall a tücsök iránti vonzalmáról – mondja Gyurkovics Tamás író, akivel az Akcentus – Lugosi Amerikában című regénye kapcsán beszélgettünk.

► Ketten egy új könyvről – Csehov: A szerelemről és más történetek. Válogatta és fordította Morcsányi Géza. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 338 oldal, 4499 Ft

Morcsányi csak az 1883-1900 közötti évek terméséből válogatott, de például az 1885-ös esztendőből, amikor Csehov mintegy 80 (!) novellát írt, egyetlen darab sincs a kötetben. Ezt nem azért mondom, mert probléma, hanem éppen ellenkezőleg: számomra az a nagyszerű ebben a válogatásban, hogy egy új, modernebb Csehovra látok rá, aki Morcsányi újító nyelvi ereje révén válik a „kortársunkká”.

Miben rejlik ennek a válogatásnak az újdonsága és izgalmassága? Nemcsak abban, hogy hitelesen visszaadja a mai magyar olvasónak, hogy Csehovot milyen társadalmi problémák izgatták, s mik voltak azok az „örök kérdések”, amelyeket egy szerelmi kapcsolatban lényegbevágónak látott (függetlenül attól, hogy férfi-nő vagy férfi-férfi szerelemről van-e szó, e kötetben ugyanis az utóbbira is találunk példát, lásd: Nagyszombat éjén). Hanem abban is, hogy Morcsányi finoman ugyan, de radikálisan belenyúlt a szövegekbe, s teletűzdelte olyan XXI. századi nyelvi fordulatokkal, amik közelebb hozzák hozzánk Csehovot és remekül megformált alakjait.

► Székely Gábor: Elszakadás és visszafordulás. Magvető Könyvkiadó, Tények és tanúk sorozat, Budapest, 2022, 288 oldal, 5499 Ft

A családról, a felmenőkről szóló fejezetekben sokszor találkozni olyan megjegyzésekkel, hogy – mivel a szerző nem tudja, s nem is tudja már ellenőrizni sem, hogy egyes történetekből mennyi az igazság – bizonyos eseményekről, dolgokról csak hallomás útján van tudomása. De becsületére váljék, hogy ami nagyon érdekelte, annak utánajárt. Ráadásul olyasmiket is megír, amiket más már nem tudhatna, mivel senki nem él a régiek közül – erre a legjobb példa, hogy az egri zsidók miképpen ehettek rendszeresen kóser szarvast és őzet: a közeli Bükkben hálóval befogott állatokat sakter – zsidó mészáros – vágta le, de természetesen kóser módra. Alig hiszem, hogy ilyesmire ma már volna lehetőség.

Nádas 80, Darvasi 60 – Tematikus próza-összeállítás

Imponálóan kerek számok ürügyén továbbírt, újragondolt, átrajzolt írói motívumok, születésnapi köszöntések helyett prózatételek. Nádas Pétert és Darvasi Lászlót, és velük a magyar prózát ünnepeljük. Bán Zsófia, Forgách András, Grecsó Krisztián és Kácsor Zsolt állt bele a hatástörténetekbe.

Negyven éve nem jártam annál a régi háznál, abban a régi kertben, ahol az apám, a nagyapám, a dédapám és az ükapám felnőtt. Tíz lehettem, amikor a szüleim a régi házat eladták, pedig nyaranta mennyire szerettem az udvaron üldögélni a diófa alatt, s ha ezt meguntam, felkapaszkodtam a kertbe, leheveredtem a ribizlibokrok alá és bámultam az eget. Városi gyerek falun, s valahogy mégis otthon. A kert egy dombra futott föl, s az volt benne az izgalmas, hogy megdermedt lávából lett az a domb, ezt onnan tudom, hogy a hátsó kapu egy tufakőbe vájt pincébe vezetett. Kicsiny pince volt, két helyiségből állt mindössze, s voltak neki vakablakai, s a vakablakokban mindig, minden évszakban volt alma és volt három darab vesszőfonatú, üres demizson.

Erre emlékeztem negyven év távlatából, a pince dohos, édeskés illatára, és az almákra a vakablakokban meg az üres demizsonok vesszőből font burkolatára, emiatt fékeztem le a ház előtt, emiatt álltam meg, s emiatt csengettem be ahhoz az idegen emberhez. Meg akartam nézni a pincét, és bele akartam szagolni a múlt levegőjébe.

(...) 

az aluljáróban egyszerre csak megszólalt halkan

egy hegedű,

uramisten, s milyen rettenetesen szólt, nyekergett és nyikorgott az a hegedű, hamis volt minden hangja, nem volt elég ez a súlyosan fogyatékos hétköznap, de még ez is, ez a tehetségtelen hülye, aki éppen itt állt neki kornyikálni, és úgy belehasított a fejembe a fájdalom, mintha a hegedű hangjai tűket döftek volna a fülembe,

ó, rohadj meg,

gondoltam, s előrecsörtettem a tömegben, hogy megkeressem ezt a gyilkost, aki elhangolt hegedűvel öl, az aluljáró egyik vaskos oszlopa mellett állt a gyilkos, előtte a földön egy hegedűtok, a fején meg egy hülye szalmakalap, amitől, gondoltam, művésznek képzelte magát ez a tehetségtelen barom, odaálltam egyenesen eléje, úgy fél méterre lehetett tőle az arcom, mire felnézett, azt hiszem, belegyalogoltam az intim zónájába, mert (...)

Benedek Szabolcs: Ez nem Amerika. Helikon Kiadó, Budapest, 2022, 524 oldal, 4499 Ft

Először is a regényötlet, azon belül pedig a téma- és karakterválasztás kiváló: egy őszülő rocksztár a hősünk, aki a Halolaj nevű zenekar élén immár negyedszázada alakítja a „kemény rockert”. Huszonöt év hosszú idő ebben a „szakmában” – a szót azért tettem idézőjelbe, mert a Becsey Márton nevű, de mindenki által Dokinak szólított sztárunk eleinte tiltakozik ellene, hogy a zenélést – a szó szerinte „kispolgári” hangzása miatt – szakmának tekintse. Ám idővel be kell látnia, hogy a rockerkedést évtizedeken át iparszerűen űzni: az bizony szakma a javából.

Halász Rita: Mély levegő

Havas Juli: Nincs Hold, ha nem nézed

Rubin Eszter: Minek szenved, aki nem bírja?

Várkonyi Judit: Vénusz virrasztása – a zaklatáson túl

Zoltán Gábor: Levegőt venni. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 213 oldal, 3990 Ft

Először azt gondoltam, hogy lehetetlen lesz ezt a könyvet úgy elolvasni, hogy az ember fejében hátul ne motoszkáljon az Orgia és a Szomszéd, az eddigi életmű két csúcspontja. De az előérzetem nem igazolódott be: annyira más világot, világokat látunk ezekben a novellákban, s annyira más nyelvet, hogy a két említett regényt már a harmadik írás után elfelejtettem. Ami nagy szó, merthogy ez a novelláskötet a maga nemében egy újabb remekmű, az életmű újabb csúcspontja, amely az Orgiától és a Szomszédtól függetlenül, önmagában is lélekmozgató erővel bír.

Ketten egy új könyvről – Závada Pál: Apfelbaum. Nagyvárad, Berlin. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 261 oldal, 4499 Ft

A szerző ezt a 7 részből álló szöveget összesen 478 darab (10-11 szótagszámú, 14 soros) strófában írta meg. Az első és az ötödik rész 56-56 strófából áll, az utolsó pedig 89-ből, így először azt hittem, ebben szándékosság rejlik, hiszen '56 és '89 a cselekmény két kitüntetett történelmi időpontja. De ez az egyezés véletlen lehet, hiszen a második, a harmadik, a negyedik és a hatodik rész strófaszámai (87, 70, 63, 57) nem utalnak szimbolikus dátumokra.

A sorok dinamikus lüktetéséből kiderül, hogy Závadának remek ritmusérzéke van, de mivel prózaírónak született, és nem lírikusnak, a saját tehetsége természetét érzésem szerint nem képes felülírni ebben a műben. Mondom, vérbeli prózaíró, akit – a később még említendő – Úr igen erős epikai, nem pedig lírikus tehetséggel áldott meg, holott egy ilyen szöveg (verses regény?) kivételes lírai szóképeket és poétikai megoldásokat követel a szerzőtől. Ebben a tekintetben hiányérzetem van.

Az ÉS könyve januárban – Identitás, nyelv, trauma – Tanulmányok Kertész Imréről. Szerkesztette György Péter. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 288 oldal, 3999 Ft

„Amikor kötetünk összeállításának gondolata megfogalmazódott, a kiindulópont egy új értelmezési tartomány megteremtésének reménye volt” – írja György Péter az Előszóban (mely előtt Takács Zsuzsa Rab-arc – egy kaddis emlékére című verse szerepel), úgyhogy az olvasás során ezt a deklarált szándékot tartottam szem előtt. Azt vizsgáltam, hogy a hét tanulmány közül melyek lehetnek azok, amelyek – szerény véleményem szerint – megfelelnek az említett szerkesztői elvárásnak, s úgy látom, ebből a szempontból csak két szöveg emelkedik ki magasan a mezőnyből: Radics Viktóriáé és György Péteré. De a maga nemében a többi is gondolatébresztő szöveg – arra tehát semmiképpen sem biztatnám az olvasókat, hogy az én felelőtlen felbujtásomra csak Radics és György munkáját olvassák el.

Az elmúlt hetekben jelent meg Márton László Bátor Csikó című drá­ma­kötete. Három olyan abszurd drámát tartalmaz, amelyek térben és időben látszólag messze vannak tőlünk, az első az ókori Athénban, a második egy mesebeli tájon, a harmadik pedig a kora középkori Rómában játszódik, ugyanakkor nagyon is a mai magyar nézőkhöz szólnak.

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak
Cserna-Szabó András: Extra dry
Kötter Tamás: A harcból nincs elbocsátás
Pető Péter: #halálka

Ha nem definiálja magát valaki zsidó írónak, milyen alapon címkézzük zsidónak? Lehet-e „billog” ez a címke? Milyen szempontok alapján tekinthetünk zsidó irodalomnak egy magyar művet? Kik a kortárs magyar zsidó irodalom főbb képviselői?

A 100 évvel ezelőtt született és 40 évvel ezelőtt meghalt Pilinszky János igazi kultuszköltő volt, sokan már életében élő klasszikusként tekintettek rá. Életművéről, hatásáról, jelentőségéről, valamint költészetének aggályos jelenségeiről Marno János költővel beszélgetett Kácsor Zsolt.

„Hónapok” – Tematikus próza-összeállítás

A Hunyady Sándor élete utolsó szakaszában írt jegyzeteit tartalmazó dossziéban találta ezt az írást Kurta Zsuzsanna író, irodalomtörténész. Az Augusztus című tárca – ahogy a kézirat felajánlója, Alexander Brody írta róla nekünk – „nem egy hónapot ír le, hanem egy életet”. A szöveg valószínűleg nem sokkal Hunyady Sándor halála előtt született (s bár gépelt formában maradt meg, és aláírás nélkül, sem a családnak, sem a kéziratot sajtó alá rendező Kurta Zsuzsannának nincs kétsége a szerzőséget illetően).

Hunyady mai kollégái nem olvasták a régi, kéziratban maradt írást. Arra kértük őket, attól függetlenül írják meg, szerintük hogyan fér bele egy adott hónapba a világ.

Azt el szoktam mondani minden tavasszal, talán már unalmas is, hogy a magyar irodalom a sörhabnak még nem adott kellő mélységet. Egy-két említés, ha történt róla, az is csak felszínesen, mintegy odavetve a tartalmas habot a tartalmatlan semminek. A magyar naturalista prózairodalom szemhatára sajnos csak a kisüsti edényzet pereméig terjed, mert a realizmus mámorától megrészegült írók természetesen kizárólag az alkoholfok növelésében érdekeltek. A realista irodalmi ábrázolásmód azt sugallja, hogy Kelet-Közép-Európában a szesz erőssége meghatározó jelentőségű kérdés, márpedig ebben a tekintetben a sör a röviditallal nem versenyezhet – mintha ennek különösebb társadalmi jelentősége volna! Mondom, a sör témája a magyar irodalomban egyelőre nincs kellőképpen kibontva, a sör mint téma egyelőre bimbós állapotban várja, hogy ne csak igyák, hanem irodalmilag felfedezzék. Ez idáig csak egyszer volt komolyabb irodalma a sörnek Magyarországon, a nem oly régen letűnt a Kádár-korszakban, méghozzá mindössze abból az apropóból, hogy a sört akkoriban nem hűtötték rendesen. Mesélik, hogy a nyolcvanas években volt egy kocsma Debrecenben, ahol délután három és négy között hideg sört lehetett kapni, sehol másutt a Kádár-érában ez nem fordult elő. Bele is buktak a komcsik

Bödőcs Tibort (1982) humorista előadóművészként ismerte meg az ország, az eddigi két könyve alapján azonban – Addig se iszik (2017); Meg se kínáltak (2019) – mint írót kérdeztük irodalomról, könyvélményeiről, olvasói múltjáról és írói jövőjéről.