„Kevésbé egzaltált, mint a 4-es 6-oson kiabáló őrültek, de zavartabb, mint egy hóbortos nyugdíjas, aki papucsban indul kenyérért egy gangos bérházból. Közelebb ment, hogy jobban lássa, szinte rányomta az arcát az üvegre, de a kopott farmeren, a félig betűrt kockás ingen kívül nem fedezett fel újabb részletet. Fejben összekötötte a férfi lépéseit, hátha kiadnak valamilyen mintát, de úgy tűnt, nem egy ismétlődő koreográfiát követ. A gyalogosok kikerülték, de persze ez itt nem meglepő, Kanizsán azért már régen megszólította valaki, vagy kijött volna a postáról a biztonsági őr.”

A Délinél szállnak föl. A fiú negyvenes lehet, ő ül le az egyetlen szabad helyre. Az anya vele szemben áll, leng vállán a fekete retikül, ahogy beveszi a villamos a hosszú kanyart. Az apa szalvétát szorongat, tekintete gyorsan vált a vonatokról a fiára, majd vissza. A kanyar után leveszi szemüvegét, szárával kipiszkál néhány szöszt a szakállából, és hagyja, hogy a nyakában lógjon tovább. Érzi, hogy az anya belenyúl a hátizsákjába, és fél kézzel matat. – Éhes? – fordul oda. A nő tovább kutakodik, és csak azután válaszol, hogy visszahúzta a cipzárat: – Hosszú volt neki az út.

A nejlonzacskóban porhanyós linzerdarabok, megpróbálja kibontani, de megbillen az egyensúlya, ahogy a villamos továbbindul. Szélesebb terpeszbe áll, hogy újra nekilásson, de a férfi kiveszi a kezéből a zacskót: – Majd én.

Pál Dániel Levente: Az Úr nyolca­dik kerülete. Athenaeum Kiadó, Bu­da­pest, 2017, 315 oldal, 2999 Ft

Éppen e visszafogott, egyszerű, mégis komoly mesterségbeli tudást mozgósító szövegek fényében érthetetlen az a modoros-giccses-hatásvadász hang, ami sok másik írás sajátja (például: Túró Rudi), és ami ilyen szerkezeteket eredményez: „a vasárnapi zárva tartás kiskapujának szemöldökfáján újonnan megkapaszkodó családi kisbolt” (12.). Ezekben az esetekben maga  az elbeszélő tolakodik  az előtérbe, elszívva a levegőt a történetek szereplői elől, így fosztva meg őket az érvényesülés esélyétől, helyettük saját magát mint virtuóz mondatok alkotóját mutatva fel. Nem az önéletrajzisággal van a gond, hiszen kitűnő szövegek születtek, ahol az elbeszélő és a szerző szándékoltan közel kerül egymáshoz, ezek közt  van, amelyik szervesen illeszkedik a kötethez (Férfiak), van, amelyik kilóg (A szent boszorkány), és van, amelyiket talán érdemes lenne más műfajként (is) megírni („...épp csak eltakarta, hogy nincs rajta semmi...” (versként), Harcosok klubjai (minimalista novellaként).

A tanulás szabadsága Magyarországon. Szerkesztette Klein Sándor és Soponyai Dóra. Edge 2000 Kiadó, Budapest, 2011. 721 oldal,3800 Ft

Philip Roth: Szellem el. Fordította Nemes Anna