Máté Gábor: Színházi naplók. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 470 oldal, 4299 Ft

Hiába azonban az izgalmas közeg, mégis túlontúl szemérmes ez a napló: hatalmas lendülettel veti bele magát a darabelemzésekbe, örömmel tesz szakmai megfigyeléseket, sőt olykor pironkodva pletykálkodik is, az életet viszont csak igen kelletlenül hozza kapcsolatba a színházzal. Ám még ez a kelletlenség is igen elegáns, mondhatni tökéletesre csiszolt, becsapós változatosság: látjuk Máté Gábort ereje teljében lévő színészként, friss főrendezőként, tapasztalt egyetemi oktatóként, ide-oda repkedő színházigazgatóként, sőt el-elvétve partnerként és családapaként is – persze épp csak amennyire ildomos –, de ez nem vonja maga után a perspektívák sokszínűségét vagy a tematikai, érzelmi, gondolati komplexitást.

Závada Péter: Roncs szélárnyékban. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017, 87 oldal, 1699 Ft

Úgy tűnik, hogy a Roncs szélárnyékban nem tud elmozdulni az „újholdas” paradigmáktól, így hiába az esetleges kísérletező kedv, túlmutatni sem képes azokon. A versek statikussága végső soron a kötet gondolati komplexitását is megkérdőjelezi, ennél azonban nagyobb probléma, hogy olvasás közben mindvégig ott motoszkál bennünk a kérdés: mi is a valódi tétje ennek a tájköltészetbe íródó testpoétikának?

Mikecs Anna: Altató. Gerlóczy Már­ton regénye. Scolar Kiadó, Bu­da­pest, 2017, 448 oldal, 3950 Ft

Maga a  regény 1978-ban ér véget, Jékely Márta első unokájának megszületésekor. Az idáig vezető negyven fejezet (ezek érzelmi töltete tisztán rímel Áprily Lajos Annának hívták című versére, amely egyben az Altató zárlata is) öt generáció, pontosabban hét nő perspektívájából mutatja be a világ igazságosságába vetett hit elvesztésének mechanizmusát. Ekképpen az Altató nem csupán emlékállítás a Jékely-családnak, nem egyszerűen korrajz, hanem a generációról generációra öröklődő elidegenedés és bénító szorongás fizikai, illetve szellemi megtestesülése.