Megkoronázott köztársaság

Révész Sándor megszólított (Nagyság és gyarlóság, ÉS, 2024/7., febr. 16.): „A szerkesztő nem árulja el, mik voltak a válogatás szempontjai, de ezen nem akadunk fenn.” A szerkesztő én vagyok. Gondoltam, ezt a kötetet azok veszik majd kézbe, akik tudják, ki volt Szabó Miklós, ezért nekem nem illik szerkesztői utószót írni róla. De az elmúlt napok aktuális hírei miatt röviden összefoglalom, miért ezeket az írásokat közöltem a rövid, húsz szerzői ív terjedelmű kötetben.

Szabó Miklós (1935–2000) életműve három jól elkülöníthető részből áll. Professzionális történészként szinte minden forrást elolvasott, azokat eredeti nézőpontból elemző tanulmányokat írt, továbbá néhány teoretikus művet, amelyek közül az első, a Programideológiák és állapotideológiák (1978) alapozta meg hírnevét, ezért az kihagyhatatlan volt. Ellenzéki gondolkodóként, később országgyűlési képviselőként írt politikai publicisztikákat, először a szamizdat lapok, majd a lehető legszélesebb kört elérő napi- és hetilapok, folyóiratok számára – általában figyelmen kívül hagyva az aktuális bojkottfelhívásokat is (Magyar Nemzet / Mozgó Világ). E műveiben is látható a történelem mély ismerete, de tudatosan politizált, a felismert tendenciákat gyakran erősen extrapolálva. Látható, ami 2000 előtt túlzottan pesszimista jóslatnak tűnt, az ma már lényegében a közelmúlt korrekt leírása. Például: „Azok az orosz hatalmi ambíciók, amelyek korábban a Varsói Szerződés működésében öltöttek testet, ma új formában és némileg megváltozott geopolitikai célokkal jelentkeznek. A NATO-bővítés kulcskérdése, hogy valóban megszűnt-e a szovjet-rendszer és vele az orosz fenyegetés. (...) A NATO és Oroszország közötti térségben azok az erők, amelyek nemmel szavaznak a NATO-tagságra, álláspontjuk győzelme esetén nem semleges, hanem ütközőállam helyzetébe hoznák országukat, amely helyzetből könnyen adódhat az orosz befolyási övezetbe történő átcsúszás” (1997). Harmadik tevékenysége: előadások az ellenzéki szabadegyetemeken, egyetemi kollégiumokban, és szinte bárhol, ahová beengedték. Itt valóban gyakori volt a szaktörténészek által nem elfogadott, de általa nagyon fontosnak tartott „szóbeli források” idézése, időnként a rájuk épülő erős poénok kimondása.   

Ezt a hármas tagolást követtem a megkoronázott köztársaság című könyv összeállításakor. Az első rész tanulmányokat és előadásokat tartalmaz, a második politikai vitacikkeket és történelmi ismeretterjesztő írásokat, a harmadik egy kötetlen beszélgetést és interjúkat – utóbbi nagyon rövid, csak négy fejezet. De itt olvasható Szabó Miklós egyik fő üzenete: „Ha Amerikának csak szuperfegyverzete volna, de nem lenne olyan szárazföldi hadereje, amivel megvédheti Nyugat-Európát, akkor bizony az a lehetőség fennáll, hogy elindul a szovjet haderő, és nem lesz háború. A szovjet hadsereg elfoglalja Európát, mert az USA nem használhatja a nukleáris fegyvereit. Nem lehet eljátszani azt a játékot, hogy most van egy ezrelék veszélye annak, hogy az egész világ elpusztul, ezért szállítsuk le a fegyverkezési küszöböt – és akkor lesz hatvan százalék esélye a háborúnak. (Amiben nem pusztul el az egész világ, de nagy háború lesz.) Az atomháború esélye most – 1983 tavaszán – gyakorlatilag nulla, az oroszok bevonulásának esélye nagyon nagy lenne. Ezt a bibliai formulával lehet jól megfogalmazni: Aki meg akarja tartani az életét, elveszíti azt – aki elveszíti az életét értem, megtalálja azt. Az fogja megtartani az életét is, és a szabadságát is, aki elszánja magát; a szabadságért meg fog halni, ha kell. Akkor se háború nem lesz, se elnyomás. Egyébként biztos, hogy elnyomás lesz, és egyáltalán nem biztos, hogy életben marad, mert olyan elnyomás lesz, ami sok embert ki fog végezni.”

Ma is érvényes Szabó Miklós tétele: Alekszej Navalnij tudta, ha visszatér Oroszországba, meg fog halni a szabadságért.