Esztétikum és diktatúra

Egy politikai rezsim leglényegéről szólni sokféle eltökéltséggel lehet. Például a benne rejlő esztétikum felmutatásának vagy a puszta ráció érvényesítésének (egyben a változtatás nyílt szándékának) igényével. A magyar progresszív társadalom szellemi életének elmúlt száz évében mindkettőre bőven volt példa. Radnóti Sándor – kezdettől máig nagyra becsült egyetemi évfolyamtársam – kendőzetlenül az előzőt választotta (Fölbecsmérlés, ÉS, 2023/27., júl. 7.). Mint egész életében jó ízlésű bölcsész, Petri György versét idézi. És közli: az orbáni rendszer nem diktatúra.

Számomra édes mindegy, minek nevezzük. Csak legyünk pontosak!

Ha Orbán rendszerében valóban lenne szabad beszéd, lenne szabad média, szabad gyülekezés, szabad választás (ahogyan ezt Radnóti faktumként jegyzi), eszünkbe nem jutna diktatúrának nevezni.

De Magyarországon ezek tényszerűen nincsenek. Nincsen közmédia, nincs Népszabadság, a Klubrádiónak nincs frekvenciája, nincsenek szabad választások, nincs valóságos parlament, nincs független ügyészség, annyi minden nincs! Például nincs demokrácia. Mert a diktatúra nem akkor születik, amikor „eljő” a politikai fogság, a nyílt megtorlások és a gyilkosságok ideje.

Diktatúra például ott van, ahol jogerősen elítélt fasiszta – idő előtt – szabadon hazalovagol a börtönből, s az ember, akinek ezek a vérét vették, döbbenten nézheti a tévében. Ott van, ahol a diktátor előírhatja, hogy sem Petri, sem Faludy György nem oktatható az iskolákban. Ott, ahol lehetetlen szabad választásokon legyőzni a hatalom birtokosait, s ahol a hatalom gazdái mindent megtehetnek, amit akarnak. (Amit nem tesznek meg, azt azért nem csinálják, mert nem akarják!) Többek között ezért diktatúra az Orbán-rezsim.

Ha egy diktátor (az úgymond választások alkalmakor) látványosan fél, hogy a hatalmát elveszíti – ez nem a politikai rendszer minőségének, hanem a diktátor idegrendszerének a kérdése.

Petri számomra is nagy költő. Ám nem politológus, és persze idézett költeményét sem a jelenlegi Orbán-rezsimről írta, verse inkább „az imádott hölgyhöz indult”. Orbán rendszere azonban nem egyszerűen „szar”! Egyszerűen: diktatúra. Persze engem is érdekel a „dolog” esztétikuma. De sajnos mi már tudjuk, hogy ezeket a nagyszerű „ábrázolókat” (Szerb Antalt, Radnótit, Rejtőt, Bálint Györgyöt, Sárközi Györgyöt és a többi ezreket) kegyetlenül elpusztította a konkrét diktatúra. Mert az esztétikum iránti vonzalom nélkülözhetetlen, ám ebben kevés!