A Titanic-Müller körüli mítoszról

VISSZHANG - LIV. évfolyam 36. szám, 2010. szeptember 10.

Az utóbbi időben többször is nosztalgikus utalások bukkannak fel az ÉS hasábjain az okatootáiai egészségügyi miniszter tevékenységéről (legutóbb Kőszeg Ferenc: Betegség, halál - orvosok, 2010/33., aug. 20.; Cseuz Regina: Figyeljenek csak ránk, 2010/34., aug. 27.). Nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy egy tradicionális magyar gyakorlat, az önfelmentés egyik formájának lehetünk tanúi: mi mindent megpróbáltunk, de az ellenség túlereje miatt elbuktunk. Ha azonban „versenyképes" javaslatokkal szeretnénk előállni, kritikusan kell azok tevékenységéhez is közelítenünk, akik valamilyen okból közel állnak hozzánk.

Elismerve Titanic-Müller és a mögötte állók jó szándékát, két alapvető problémára szeretném felhívni a mítosz tovább élésében közreműködő, ugyancsak jóakaratú írástudók figyelmét. Az ellenség elsöprő túlerejét jórészt a politizálási kiskáté 1. számú szabályának megsértése okozta, hiszen a reform menetének kidolgozásakor az érintettek bevonásáról „megfeledkeztek". Ez önmagában is az elbukáshoz szokott vezetni. A másik, talán ennél is nagyobb hiba a szakértelem mellőzése volt. Nemcsak az érintetteket hagyták ki a reform megkomponálásából, hanem az egészségügyi rendszerek tervezésében és működtetésében jártas szakembereket is. Az aggódó liberális szakértők hiába hívatták meg a miniszterrel a világ top 10 szakértőjét az Egészségbiztosítási reform 2007-2009 címmel, a Parlamentben rendezett konferenciára 2007 januárjában, és akik hiába érveltek amellett, hogy a döntéshozók legalább fontolják meg az ellenvetéseket. Az okatootáiai egészpolitikusok hályogkovácsként csak tovább „operáltak", nem törődve sem a szakértők, sem Váci Mihály figyelmeztetésével: „A jó szándék kevés! Több kell: - az értelem!"

Nem lenne helyes egy másik gyakori magyar tradíciót követni, és mindent, mindenkit kritizálni, állandóan fanyalogni, ezért, az adott keretekhez igazodva itt csupán egyetlen szempontot vetnék fel azok számára, akik nemcsak Okatootáia egészségügyét akarják gyógyítani, hanem az ott élők kirívóan rossz egészségén is szeretnének javítani. Amint azt a közegészségügy nagyjai - köztük olyan magyarok, mint Fodor József, akinek a VIII. kerületi Gutenberg téren 1909-ben felállított szobrának talapzatába a „Közegészségügyünk első apostolának" feliratot vésték, vagy a többek között az Orvosi Hetilapot 1857-ben megalapító Markusovszky Lajos - már évszázadokkal ezelőtt felismerték: az egészség nem az egészségügyben keletkezik, és nem is ott vész el. Ezért nem elég a köz egészségének javításáért a kórházi ágyszámok szabályozásán vagy a gyógyszerkassza egyensúlyán munkálkodni. Az igazán fejlett országokban ma már közhely: az egészséget nagymértékben az egyén és a közösség társadalmi-gazdasági helyzete határozza meg. (Érdemes ehhez elolvasni Kapócs Gábor LAM-beli töprengőjét: Egészség, egyenlőtlenség, politika http://elitmed.hu/kiadvanyaink/lam_lege_artis_medicin). Így érthető, hogy az okatootáiai lakosok egészségét olyan egészségügy képes csupán javítani, mely hatásosan tudja képviselni az egészség ügyét a társadalom minden szektorában, a gazdaságtól a településfejlesztésen és az oktatáson keresztül a környezetvédelemig. Ennek megvalósításához nem kell felfedeznünk sem a kereket, sem a spanyolviaszt, de még a Gömböcöt sem, csak körül kellene nézni a nagyvilágban, és főleg másokat olvasni, mint például az Egészségügyi Világszervezet 2008-ban közzétett ajánlásait (magyarul: Számoljuk fel egy generáció alatt a szakadékot! www.oefi.hu/modszertan11.pdf). És leszámolni végre a mítoszokkal...

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 40. szám, 2021. október 8.
LXV. évfolyam, 20. szám, 2021. május 21.
LVIII. évfolyam, 33. szám, 2014. augusztus 15.
Élet és Irodalom 2021