Ki felelős?

VISSZHANG - LXV. évfolyam, 40. szám, 2021. október 8.

Több aktuális kérdéshez kapcsolható Magyar László András szarkasztikus írása (Egészséges élet, ÉS, 2021/39., szept. 30.), mely egyszerre kritizálja az egészségüket védő egyéneket és azokat, „akik azt állítják magukról, hogy e szent egészséget meg tudják védeni vagy helyre tudják állítani”.

Mire jó az egészséges élet? Ha nem tehetem azt, amit akarok, azaz kedvemre eszem-iszom, és hozzá még dohányzom is, akkor nem érdemes élni – olvasható ki az egészségre törekvést túlzónak beállító írásából. Azt sugallja, nem éri meg egy egész életen át az egészséget óvni, hiszen akik ezt teszik, „végül százhúsz évesen, szellemileg kissé leépülve és némileg magatehetetlenül, ám többnyire makkegészségesen” halnak meg. Valóban, akinek életét az eszem-iszom-dohányzom teszi ki, annak a várhatóan rövid földi pályafutása során felesleges egészséges életre törekednie. Azonban, aki másfajta élvezetre, sikerre is vágyik, annak az egészség előfeltétel: bármit akar is megtenni, abban gátolja megromlott egészsége. Akinek minden mozdulatra derekába nyilall a fájdalom, annak figyelme beszűkül, lelki ereje meggyengül, és bármilyen célja volt is, helyére egyedül a fájdalom megszüntetése kerül. (Ilyen probléma egyébként becslések szerint minden 7. magyarnál előfordult 2019-ben, lásd Institute for Health Metrics and Evaluation, GBD 2019, vizhub.healthdata.org.) Akinek fáj a feje, náthás vagy más betegség kínozza, kevésbé tudja családi és munkahelyi szerepeit ellátni, nyilvánvalóan rosszabbul teljesít. Az egyéni nehézségek végül társadalmi szinten összegződnek: a munkaképes, saját becslés szerint a 30–64 éves magyarok megromlott egészsége a GDP 4 százalékát meghaladó gazdasági veszteséget okozott az országnak 2019-ben. Akár egyéni, akár társadalmi szempontból nézzük, mégiscsak érdemes az egészséget védeni és helyreállítani.

Magyar szerint „a testi egészségre káros viselkedést” az állam önkényesen bünteti, fittyet hányva az egyén szabadságjogaira. Az utóbbi hónapokban sok országban tiltakoztak hasonló meggyőződésből amiatt, hogy az állam előírja, ki hogyan védje járvány idején egészségét vagy védekezzen a vírus ellen. Magyar felháborító példaként hozza fel, hogy egyes országokban „azokat az egészségügyi dolgozókat, akik nem voltak hajlandók magukat beoltatni, elbocsátották állásukból”. Az ilyen és hasonló nézeteket vallók megfeledkeznek két lényeges szempontról, amelyek alapján az egészség megőrzése és védelme ügyében téves a szabadságjogokra hivatkozni. Az egyik az egyén és az állam közötti „szerződés”, a másik a súlyos információs aszimmetria.

A csoportokban élő emberek ősidők óta kötelesek betartani a csoport írott és íratlan szabályait, az azokat áthágókat megbünteti vagy kiveti a közösség. Az elvárt normákhoz igazodás a csoport „túlélésének” tapasztalatokon nyugvó feltétele. (Így van egyébként az állatvilágban is.) A társadalmakba szerveződött állampolgároknak ugyancsak szabályok írják elő, mit szabad, mit nem és mit kötelező tenniük. Jogszabályok írják elő számukra például az adófizetést, a kötelező iskolalába járást, és hagyományok, szokások szabják meg, hogyan viselkedjenek hétköznap vagy ünnepeken. A közösséget képviselő állam által előírt járvány elleni intézkedések ugyanebbe a körbe tartoznak, és vitatni legfeljebb azok szakszerűségét lehet, de a jogosságát nem észszerű.

A szakszerűséget megítélni azonban éppen a laikusok – a megnevezésük is mutatja – nem képesek. Az információ döntően és aszimmetrikusan a szakembereknél van. Magyar és mások emiatt ítélik meg tévesen azokat az állami intézkedéseket, amelyek a dohányzás, az elhízás visszaszorítását célozzák. Nem is érti Magyar, hogy a cigarettacsomagoláson látható riasztó képek analógiájára „az autókra miért nem kötelező baleseti sérüléseket ábrázoló képeket ragasztani”. A dohányzás több mint 27 ezer magyar halállát okozta 2019-ben, ami Jászberény vagy Ajka népességével összevethető veszteség. Közlekedési balesetben abban az évben 720-an haltak meg (KSH, tájékoztatási adatbázis, statinfo.ksh.hu). Megjegyzem, láttam elrettentésre kiállított ronccsá tört autót USA-beli gimnázium előtt, hasonló céllal magyar utak mellett is feltűntek már a balesetek következményeit jelző plakátok. A súlyfelesleg okozta betegségek 20 ezernél több áldozatot követeltek az országban 2019-ben. Ez talán elég indok a többek által feleslegesnek ítélt, a túl sok cukrot és sót tartalmazó élelmiszerekre kivetett „chips”-adóra.

Az információs aszimmetria fenntartásában különösen érdekelt a globális élelmiszeripar és dohányipar. Ehhez szinte felfoghatatlan anyagi erőforrásokkal rendelkeznek: az előbbi tavaly több mint 8 trillió, az utóbbi 7-800 milliárd dollárnyi bevételt ért el (www.statista.com). Összevetésképpen, a hazai GDP 155 milliárd dollár volt. „Sikerükre” utal, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek, mint a csirkefalatok, a reggelihez ajánlott édes gabonapelyhek vagy a bolti készételek fogyasztása világszerte emelkedik, ahogy az elhízottak és a cukorbetegek száma is. Látható, az élelmiszer- és dohányipar erőfeszítései nem hiábavalók, és ez vezet el a címben feltett kérdéshez: ki felelős az egészségünkért?

A válaszhoz figyelembe kell vennünk, hogy az egyén neveltetésével, a családból hozott szokásaival és az iskolában szerzett tudásával szemben ott áll a globális nagyágyúk tukmálása: az érzelmeinkre ható reklámok, a folyamatos akciók, a boltban szemünk elé tolt, csábító csomagolású áruk. Mindemellett ott vannak még a termékeik ártalmasságát a médiában cáfoló vizsgálatok kétes eredményei, melyeket az ipar által megvásárolt kutatók állítanak elő. Ez aztán az aszimmetria! Ezt a hátrányt csak az államok képesek jogszabályokkal csökkenteni (angolul találóan „sin tax”-nak nevezik), és teszik egyre gyakrabban a tengerentúlon és Európában is. Így a kérdésre, ki felelős az egészségért, a válasz: döntően az állam, különösen az egészségügyi, szociális, oktatási, gazdasági ágazataival, és az egyén, családjától, iskoláitól erősen befolyásolva. Természetesen a szakértők is, akik felelőssége a hiteles tájékoztatás. Célszerű jogszabályok ajánlása és a már meghozott intézkedések eredményességének értékelése. De ne feledkezzünk meg a közírókról sem! Az ő felelősségük az egészség értéke mellett kiállni, hiszen az az egyik, ha nem a legfontosabb előfeltétele a boldog életnek. Pontosabban, az egészség maga a boldog élet.

(A szerző népegészségügyi szakértő)

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 20. szám, 2021. május 21.
LVIII. évfolyam, 33. szám, 2014. augusztus 15.
LIV. évfolyam 36. szám, 2010. szeptember 10.
Élet és Irodalom 2021