Hadd mondjam ki végre

Nyílt levél Dávid Ibolyának, Lendvai Ildikónak, Herényi Károlynak, Hiller Istvánnak, Kövér Lászlónak, Kuncze Gábornak, Orbán Viktornak, Pető Ivánnak, valamint rádiósoknak és televíziósoknak és Gyurcsány Ferencnek. Meg Horn Gyulának, a médiatörvényes kormány miniszterelnökének.

Készül a "rugalmasabb" médiatörvény. Az erről szóló tudósításban volt egy mondat, amiről még ma sem hiszem, hogy lehetséges volt kimondani, íme idézem: "az intézmények döntéshozatali mechanizmusát nem távolítanák el a politikától". Ha jól értem, ez azt jelenti, hogy rádiónak, televíziónak ezentúl is a politika diktál. Meg még azt is jelenti, hogy a politikának a 96-os médiatörvényben rögzített szerepe rendben volt, és a médiatörvénynek ez a része ma is rendben van. A médiahatóság elnöke azt mondta, hogy az 1996-ban hatályba lépett magyar szabályozás az akkori kor színvonalának megfelelő és korrekt törvény, de azóta több ponton meghaladta a technikai fejlődés, mára megkopott.

Nem mondom, hogy minden rendben volt 1996-ban, de hogy ez az ország olyan színvonalú lett volna, amilyen a médiatörvény, azt az állítást tízmillió magyar nevében visszautasítom. Az isten szerelmére, az a médiatörvény nem azért rossz, mert nincs benne az internet meg a digitális műsorszórás, hanem mert a Magyar Rádiót és az MTV-t a pártok fennhatósága alá helyezte. És mert a pártok elhitték, hogy e két intézmény az ő hűbéri birtokuk, mely birtokkal azt tesznek, amit akarnak. Mert a pártok egy pillanatig sem gondolkoztak el azon, hogy ami egy totalitárius rendszerben gyalázatos volt, az pusztán a demokrácia deklarálásától nem lesz jobb. Sőt. A pártdiktátum természete nem változik attól, hogy különböző színű pártok diktálnak, legfeljebb választhatunk egy kedvenc színt. Már akinek gusztusa van hozzá.

Az ORTT által felkért törvényelőkészítő szakértői bizottság május óta dolgozik egy új jogszabály normaszövegén. A törvényelőkészítő szakmai bizottság elnöke mondott mindenféléket, például azt, hogy a kiegyensúlyozottság és pártatlanság kritériumainak megsértése esetén egy független új fórum, a Pártatlansági és Kiegyensúlyozottsági Tanács (PKT) lépne fel. Ez venné át az ORTT Panaszbizottságának a szerepét. A PKT komoly pénzbírságot szabhatna ki, a műsorszolgáltatás szüneteltetésével, sőt a műsorszolgáltatási jog megvonásával is sújthatná a médiumokat. Egy mondatban: természetesen ezután is a politika irányítja a közszolgálati műsorüzemeket.

Az elnök úr skrupulusok nélkül el tudja mondani mindezt, valószínűleg a kétség halvány fuvallata sem érinti, rendben van-e mindez így. Nyilván természetesnek tekinti, hogy a politika a totalitárius rendszerektől való megszabadulásunktól számított 15 év után még mindig magától értetődő jussának tartja a közszolgálati műsorgyártók regulázását.

Minthogy nincs hely részletes elemzésekre, fogadjuk el axiómaként azt a mind gyakrabban hangoztatott tételt, mely szerint a közszolgálati műsorüzemeknek pártatlannak kell lenniük. Ezt mostanában sűrűn hangoztatja boldog-boldogtalan, ennek ellenére igaz, a pártatlanság alapkövetelmény. Nyomban a pártatlanság fogalmának kinyilvánítása után bugygyan elő kért és kéretlen szájakból az a szó, amiről azt hiszik, a pártatlanság kiegészítője, úgyszólván következménye, ez a kiegyensúlyozottság. Ez a szó pontosan ennek a fogalomnak az élősködője, kipusztítója, a 96-os médiatörvény legkártékonyabb kifejezése. A kiegyensúlyozás a természetesnek, a valóságosnak erőszakkal, fondorlatos eszközökkel való deformálása. A kiegyensúlyozás igénye annak a burkolt beismerése, hogy a valóság nem működik a kívánalmaknak megfelelően. A kiegyensúlyozásra való törekvés a politika bizonytalanságának, kishitűségének és szorongásának megjelenési formája. Ki kell egyensúlyozni azt, amit én - előre tudom, hogy így lesz - el fogok rontani. De mert hatalmam van, megparancsolom a nyavalyás médiamunkásnak, egyensúlyozza ki azt, amit én eltoltam.

Van egy szerény javaslatom: méltóztassanak végre kiszállni a médiairányításból. Majd a média elintézi a maga dolgát saját maga. Megmondom, szerintem hogyan.

Létezik a világban egy elég jól működő rendszer, akadémiák működtetik. Választanak maguknak tagokat, és a tagok választanak maguk közül tisztségviselőket, akiknek az a dolguk, hogy a tagok zavartalan és rendeltetésszerű munkavégzéséhez a feltételeket megteremtsék.

A rádió és a televízió, ha más is, ha első pillantásra súlytalanabbnak látszik is, semmivel sem jelentéktelenebb intézmény a Magyar Tudományos Akadémiánál. És hasonlóképpen zárt, szűk körű rendszer, bizonyos szempontok alapján közös nevezőre hozható "tagokkal", akik más-más tudományterületen működnek ugyan, de a teljesítményük mérhető, az érdekeik közösek.

A rádiózás és televíziózás szakma, hivatás, művészet, kinek mi tetszik jobban, olyan tevékenység, ami nem tűri a dilettantizmust és a belebeszélést. Sem politikustól, sem kurátornak nevezett pártkatonától. A politika kinevezettje nem akarhat mást, mint a politika: uralkodni és kiegyensúlyozni. A két intézménynek aztán végképp nincs szüksége olyanokra, akik a politika meghosszabbított karjai, szemérmes félrenézései, akik dicséretesen komolyan veszik ugyan a nekik kiosztott feladatot, de működésük legföljebb a hátramozdításban merül ki. Értem én, nagyon érdekes lehet a Gyermektelen Nagymamák Jéghokicsapatának kapusa számára, hogy tőle várják, mondja meg, ki alkalmas rádióelnöknek. Lehetővé tették neki, hogy megmondja, jelentkezett, és most már fel is van háborodva, hogy őt akadályozzák a munkájában, mert most már azt is meg akarja mondani, legyen-e új rádiószékház, és az milyen legyen. Étvágy az van. Nem tudom, mit tennék, ha fölajánlanák, mondjam meg ennek a kapusnak, kesztyűvel vagy bottal védjen egy félmagas lövést, valószínűleg azt mondanám, nem értek hozzá, ha tényleg bizonytalan, kérdezzen meg egy másik kapust. Vagy az edzőt. Olyat, aki a jégkorong céhen belül van.

Az a legszörnyűbb, hogy tudomásom szerint mi egyszer sem nyilvánítottuk ki bizonytalanságunkat. Nem ismerek egyetlen médiaipari szakmunkást sem, aki fölmászott volna egy politikus ölébe, hogy a fülébe súgja, segíts, légy szíves, nem tudom, AKG-t használjak vagy Shure-t, jó volna, ha megmondanád, statívra tegyem a kamerát, vagy kézből dolgozzak. A médiaipari szakmunkás legföljebb megtört és hízelegni kezdett, midőn rájött, hogy a politikus fél tőle, ezért őt vagy lelöveti, vagy a szolgájává teszi. Az esetek többségében az utóbbi látszott kívánatosabbnak, a szakmának nem követelménye a "félelem és gáncsnélküli lovag"-igazolvány - de ez már melléktéma.

A rádiózás és televíziózás szakma, sőt tudomány, amibe éppúgy nem lehet senkinek beleszólása, ahogyan egyetlen politikai vagy társadalmi kuratóriumot sem hoztak még létre arra, hogy mondanák meg, miképpen kell hidat tervezni, erőművet építeni.

A Magyar Tudományos Akadémia saját magának tartozik erkölcsi, gazdasági és politikai elszámolással. Felügyeleti szerve a Legfőbb Ügyészség. Ha tehát valakinek valami baja van a Magyar Tudományos Akadémiával vagy annak bármely tagjával, panaszt, feljelentést tehet az ügyészségen. (Rendeltetésszerűen és alkotmányosan működő ügyészségre gondolok.)

A Magyar Rádió és a Magyar Televízió (a Magyar Tudományos Akadémia mellett) a három legfontosabb intézmény két tagja. Kellő tisztelettel és nagyrabecsüléssel ismétlem: sem politikusokból, sem "civilekből" összerakott kuratóriumra nincs szükségünk, mint ahogyan médiatörvényre sincs. A magyar alkotmány - úgy tudom - az egyik legjobb a világon. A törvénykönyvben is minden benne van, ami a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót megakadályozhatja abban, hogy háborút robbantson ki, vagy megdöntse a Magyar Köztársaságot. A 96-os médiatörvény egyebek közt azért oly gyalázatos, mert szabályozni akar valamit, amire már van szabály.

A politika nagyvonalúan lemondott az előfizetési díjakról, ebből én arra következtetek, hogy bő forrását látta a rádió és a televízió fenntartására szolgáló költségeknek.

A törlés előtt a tévére-rádióra fizettünk havi 740 forintot. Ez évi 36 milliárdot jelentett, azaz nagyjából annak a felét, amennyiből a két intézmény rendeltetésszerűen fenntartható lenne. Attól egyelőre óvnám a politikát, hogy visszaállítsa az előfizetési díjat, aztán mindjárt emelje is meg azt. Előbb talán távozni kellene az intézmények környékéről is, ezáltal máris megnőne a politika (meg a rádió és televízió) iránt való bizalom, utána megvárni, hogy az erre eleve meglévő pénzből (lásd, mint fent) közszolgálati rádió- és televízióműsor készüljön, aztán majd lehet díjat kiróni, differenciálni és emelni.

A mai politika irtózik a valószínűsíthetően önálló, az intézményhez értő emberektől. A mai politika, anélkül, hogy leplezné szándékát, politikailag megfelelő embert akar az intézmények élére. "Lojálisat", magyarul eszmehűségeset. Olyat, aki biztosan teljesíteni fog, ha "majd egyszer kérnek tőle valamit". Az ilyen politika meg az olyan is saját magának megfelelő politikai paprikajancsit akar, és valamiért nem képes tudomásul venni, hogy ezt saját magának saját maga tette törvényesen lehetetlenné.

De a politika legfőképpen azt nem képes tudomásul venni: a közszolgálati rádiónak és televíziónak nem az a dolga, hogy kitüntető figyelmet szenteljen a politikusok bármiféle kívánságának, a közszolgálatnak csak egy vékony szelete hírműsor, a Magyar Rádió összműsoridejének például hét százaléka, és az sem feltétlenül politika, amennyiben elfogadjuk, hogy a hír nem csak politikáról szólhat. A többi zene, irodalom, magazin, riport, az emberiség sok évezrede felhalmozott tudásának kincsei.

Drága a könyv és az újság. A színház, a mozi, a hangverseny és az opera megfizethetetlen. Tömegek élnek ebben az országban, akik még hosszú ideig nem engedhetik meg maguknak, hogy emberhez méltó életet éljenek.

Nagyobb országokban, nagy nyelvterületeken megoszlik a feladat: a nemzeti kultúra ápolása. Nálunk ki veszi fel a Bánk bánt, a Mandarin-szvitet? A kereskedelmi rádiók, amelyek nagyjából úgy viszonyulnak a rádiózáshoz, mint Gorcsev Iván papája a nyakába akasztott édességes tálcával a West End City Centerhez? Ugye nem tetszik azt mondani, van már Bánk bánunk és Mandarin-szvitünk?

Ez a közszolgálat. Tessék mondani, mit kellene mindebben kiegyensúlyozni? Mi köze van mindehhez a politikának? És melyik politikai paprikajancsi képes megfelelni ennek a feladatnak?

Na jó. Milyen esélye van a politika távozásának? Csekély. De van. Képtelenségeket beszélek, ugye? Majd éppen a törvényhozók fognak olyan törvényt hozni, amellyel saját magukat korlátozzák! Igen, mert ez az érdekük. Ha egy diktatórikus gépezet a maga egyeduralkodó pártjával együtt képes volt felszámolni magát... Éppen az utódlásukra létrejött, demokratikus érzelmekkel csordultig átitatott pártok ne lennének képesek erre? Ugyan! Már hogy ne volnának!

Mindenekelőtt, sürgősen, napokon belül a két intézményben szükséges megalakítani azt a testületet, amelyik foglalkozni kezd a föntebb leírtak megvalósításával, azaz a politika meggyőzésével, és az ideiglenesen a média területén évtizedek óta tartózkodó politikai csapatok kivonulásának részleteiről való tárgyalással. Senkit nem akarok kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy a nevét ideírom, azt úgyis lehet tudni, kik alkalmasak arra, hogy ezt a grémiumot megalapítsák. Az intézmények elnökei (miként az akadémiai fő tisztségviselő) a legfőbb végrehajtó "hatalom", a legmegbízhatóbb szakemberek, de - a paragrafusok kidolgozandók - beszámolni a Tanácsnak tartoznak. A Tanács és az elnök (lásd Akadémia) felügyeleti szerve a Legfőbb Ügyészség.

A párbeszéd elkezdéséhez nélkülözhetetlennek vélem a tömegkommunikációs szervezetek értesítését és bevonását: a MÚOSZ-t, a MEÚSZ-t, a Nyilvánosság Klubot, a Védegyletet, az EBESZ-t, mindazokat, akiknek közük van az ügyhöz. Mindebből következik, hogy nem tudnak érdekelni a szervezetek színei, oldalakhoz való ilyen-olyan kötődésektől függetlenül a szakma egyöntetű és egyértelmű kiállására kell számítanunk. Különben nemcsak jövője, de hitele sincs az akciónak.

A Bölcsek Tanácsa megalakulása után azonnal meg kell határozni azt a politikusi kört, amelyet elég világosfejűnek, nyitottnak és értelmesnek ítélnek ahhoz, hogy tárgyalni kezdjenek velük. Magától értetődően kormánypárti és ellenzéki oldalról egyként. Azzal ugyanis tisztában kell lennünk, hogy valami olyasféle akcióra készülünk, ami, bármilyen tiszta és egyértelmű is, olyan kapcsolót próbál átállítani a politikusi agyakban, amihez eddig senki sem nyúlt, egy évtizedek óta zsigerekbe leszállt és aszerint "működő" eszmét próbál kitépni és az ellenkezőjére változtatni.

Nem tudom, elvárható-e, hogy még ebben a ciklusban megszülessen a "médiáról lemondó törvény" (ha a politikának van egy csöpp esze, mielőbb meg akar szabadulni tőlünk, pontosabban azoktól, akik förtelmes szolgálatukkal eddig csak kárt okoztak), de az bizonyos, hogy a rádiónak és a televíziónak tökéletesen készen kell lennie az üzemszerű működésre.

Ha kudarcot vallunk, ha kiderül, hogy nem volt igazam, én leszek az első, aki felmászik a politika ölébe, és a fülébe súgja, kicsik és védtelenek vagyunk nélküled, segíts!

Benedikty Béla