Két fiatal természettudós egy-egy munkájának az elemzésére vállalkozom. Mindkettő a kémia és a fizika egy-egy speciális határterületén mozog.

Két író beszélget. Az egyikük lehet irodalmár. Leírják, kötetbe szerkesztve kiadják, rendszerint óriá­si a siker. Mert az ilyen könyvek jók. Ezeket szokás beszélgetőkönyveknek hívni. A közelmúlt egyik slágere Parti Nagy hosszú, évtizedeket átívelő beszélgetése Réz Pállal (Bokáig pezsgőben). De gondolhatunk a Költő disznózsírból című kötetre, itt is Parti Nagy kérdez és Tolnai Ottó válaszol. Vagy a régi kedvenc, a Szentkuthy Miklóssal folytatott, szinte végtelenített csevej, amit  Kabdebó Lórántnak köszönhetünk (Frivolítások és hitvallások). A sor természetesen folytatható.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeti hálózata rendkívül nagy érték, óriási szellemi potenciál. Volt? Marad?

„Ülj be a moziba. Dőlj hátra. Amikor elkezdődik a  film, hunyd be a szemed.
Az én filmemet fogod látni.”

Tót Endre

Behunyom a szemem. Tót Endre filmje pereg. Magamat látom a Múzeum körúton, az akkori Természettudományi Kar egyik kémiai tanszékének a laboratóriumában. Huszonkét éves vagyok, huszonhárom, huszonnégy, huszonöt, huszonhat. Az év lehet 1970, ’71 vagy bármelyik, egészen 1974-ig.

A fotográfia megváltoztatta a múlthoz, a saját múltunkhoz való viszonyunkat. A fényképezés elterjedése előtt nem volt értelme – ezért olyan kérdéseket fel sem tettek – hogy valaki hogy nézett ki tíz vagy húsz évvel korábban. Mi változott az arcán?

(Margaret Bourke-White. Fotografien 1930–1945, Berlin, Martin-Gropius-Bau, nyitva április 14-ig.)

(Post Scriptum. Christer Strömholm életmű-kiállítása a C/O Berlinben. Nyitva március 8-ig.)

(Jan Švankmajer gyűjteményes kiállítása, Prága Városi Galéria, nyitva február 3-ig)