A szerző további cikkei

A börtönőrt akkor látta először, amikor meglátogatta az egyik barátja. Ez az úgynevezett barát azért kereste föl, hogy tudósítsa, bizonyos ügyeket újra tárgyalnak, köztük, az övét is, és most neki az lenne a legjobb, ha együttműködő lenne. Ne ellenkezzen. Nincsen értelme dacnak, haragnak. Ő meg azt mondta a barátnak, hogy még mindig nagyon fél. A barátja megértette. Természetes, hogy fél, van rá oka, de meglátja, hamarosan vége lesz. Suttogott. Minek lesz vége?! Meg lehet tisztulni, és meg is fognak tisztulni.

Tovább
A szerző további cikkei

Nem lett volna szabad megtennem.

A kerékpárszállító kocsiba szálltam, mert az unokám hozta a biciklijét is. A kampós tárolórészben két vedlett ruházatú férfi a fal melletti lehajtható ülésekre ült. Volt hely, induláskor csak pár kerékpáros szállt föl. A két férfi, az egyik sovány, a másik kövér, néha mondott valamit egymásnak. Szavaik a hirtelen fel-felhangzó ugatásra emlékeztettek, de nem csak azért, mert kapatosak voltak. Nyelvjárás, nehezen is érthető. Igyekeztem nem rájuk nézni, mert tapasztalatból tudtam, hogy ha ezt én teszem, kiváltom belőlük az ingerültséget. Volt, amikor egy részeg, amint ránéztem, nyomban ütni akart. Biztos a nézésem is olyan. Ezért is érthetetlen, amit aztán mégis elkövettem.

Tovább
A szerző további cikkei

a hungarofuturistáknak

Magyarország pár évtized alatt elpusztult. Kötelező pesszimizmus: senki sem nyújtott feléje védő kart, mert ha odanyújtja is, csontig rágja. Nem, nem az oroszok voltak. A soron lévő Putyin öregkorára visszademokratizálódott, Alice Cooper lemezeit gyűjtötte, a dalszövegeket személyesen fordította oroszra. Wellcome to my nightmare, Добро пожаловать в мой кошмар, dúdolgatta a családi albumát lapozgatva. Magyarország addig sem érdekelte különösebben, pitiáner üzlet, atomhulladék-ország, кoнeц. Putyin különben is jó ember, minek is segítene bárkin

Tovább
A szerző további cikkei

Jövök föl a préri felől a hegyi kabinomhoz, az aszfaltút melletti padkán lépkedek, hátha jön erre autó, és darabig elvisz, pedig tudom, hogy úgyse jön, de hát bízik az ember. Eltaposott kúszósül (porcupine) hever az út mellett, egészen szétlapítva. Szemből fúj a szél, cibálja a kabátom, és a füvet is a földhöz lapítja, mint a haragvó farkas a fülét. A végtelenbe nyúló fűtenger felett távoli villámcsapás villan. Szívesen írnám, hogy vakuzik, amennyiben az okostelefonok korában ez a szó még jelentene valamit. Ha a villám belecsapna valamelyik fűből kiálló fába, és belobbanna a préri, csak úgy tudnád kivédeni a tűzvészt, ha magad is tüzet gyújtanál. Tüzet kell gyújtani a tűzzel szemben: összeérnek, s mindkettő kialszik. Az itteni indiánok is így védekeztek anno, ha a fehérek rájuk gyújtották a prérit. Jogos az efféle eljárás – szembemenni a támadással. Mert csak az oltja ki a téged megsemmisíteni akaró szándékot

Tovább
A szerző további cikkei

Jacknek hívtuk, mert volt egy hegyes westerncsizmája. Amikor a tyúkólhoz értünk, rákérdeztem újra.

Itt történt? – kérdeztem.

Itt – mondta Jack.

Próbáltam elképzelni, de nem tudtam ráhangolódni. A folyékony tyúkszarban álltam, Jackkel együtt. Ráadásul hideg reggel volt, és az anyukája többször is Jacket szólította a konyhaajtóból.

Kész a reggeli – kiáltotta.

A többiek is a konyha körül sündörögtek, sőt, integettek is.

Ott lógott – mutatta Jack.

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
A szerző további cikkei

Tovább
Élet és Irodalom 2017