Csehy Zoltán

Mellár Dávid: Vagy valami egészen más. Kalligram Pol­gá­ri Társulás, Pozsony–Du­na­szer­da­hely, 2020, 80 oldal, 6 euró/2000Ft

A kötet egyik központi tárgya a test és hús pólusai között kibomló narratívák, szerepek, képlékeny identitások vershelyzetbe hozása, az anyagiságig lebontott absztrakció, a csontra rágott metafora, a fájdalomig kiélvezett retorika. Erős a szövegvilág kötődése ahhoz a provokatív szöveggenerálási technikához, melyet Mellár a „látvány perverziójának” nevez, s melyet esztétikai vágyként, Orpheusz tekinteteként hoz játékba. A birtoklás, az elnyerés lehetőségét saját vágyainak türelmetlensége pusztítja el, s vele együtt pusztul a teljes mitológia, a semmivé „képzelt” másik univerzuma.

Tovább

Cselényi László: Akadályok földje. Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2020, 328 oldal, 18 euró

Cselényi László érett költészete „monomániás” unikum, több szempontból sem hagyományos líra. Olykor magát a verset sem hozza létre, hanem partitúrát kínál, mely az olvasási irányok felszabadítása, a befogadott idegen hangok sokfélesége miatt különféleképpen szólaltatható meg. Aleatória, John Cage-féle chance music, posztszerializmus: hogy értelmezzük a szokatlan poétikai helyzetet, ilyen és hasonló zenei mankókat érdemes használni. Ez a zenei fogantatású regiszter a programozott véletlen költészete lesz, a tömbökké tagolt, számozott, mozgó szövegegységeké. Cselényi számára az irodalmi hagyomány az azt újraaktiváló tudatban a híres mallarmé-i kockadobás „szabályai” szerint működik, és az egyetlen könyvvé írandó, szerkesztendő, önazonosságát minduntalan megkérdőjelező szövegben lényegíti jelenné és jelenlétté magát.

Tovább

Meliorisz Béla: Vagyunk örökké. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 196 oldal, 1999 Ft

A fő téma megint az időérzet megszövegezhetősége, annak a folyamatnak a dokumentálása, amelynek során az egyén és a szöveg egyaránt kiesik a „most-időből” és „nyelven kívüli válasz-jelekre” vár (Kiesni). Mihelyt versbe lépünk, ez azonnal meg is történik, a most-idő a kötetidő-hálózat része lesz, mely a romantikus végtelenségre csatlakozik rá, amikor váratlanul leáll „az idő hülye futószalagja”.  A „megtévesztő képletek” (Mindig máshol) foglyai vagyunk, melyek nem visznek közelebb a megoldáshoz, mert a megoldás idejéből előbb-utóbb kiszakadunk. A költő dolga, úgy tűnik, az idő szóra bírása (Sikerül mégis), ami Meliorisználfulltimejob.

Tovább

Villányi László: Mindenek előtt. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 88 oldal, 2990 Ft

A legveszélyesebb kerti évszak a május. A május féktelen buzgalma a városig terjed: „Még a villamosnak is más hangja van májusban”. Május mindent áthangol, a májusok emlékezete, időkezelése, asszociativitása, vitalitása, sőt vállalt romantikája hatja át Villányi új verskötetét.

Tovább

Sebastian Barry: Végtelen napok. Fordította Morcsányi Júlia. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 320 oldal, 3699 Ft 

Barry mestere az élvezetes, többdimenziós, kontrasztív leírásoknak: legyen szó bölényelejtésről, harcokról, fogolytáborról, természeti jelenségekről. Az egyes lelki térképek vagy tájélmények fraktálszerűen jelennek meg más tevékenységekben is, egy bölény testének felhasításában például bizarr módon az új Amerika képe bukkan fel: „A kések felnyitották a húst, mintha egy új ország képét festenék, csillogó, sötét földű síkságok, mindenféle medreikből kibuggyanó vörös folyók”. Ez a megnyúzás és boncolás metaforikus értelmű: Barry a nemi, a nemzeti, a történelmi emlékezés mechanizmusait érintő sztereotípiák bőre alá néz, ahol öntörvényű országokat, szabadságtereket észlel.

Tovább

Sirokai Mátyás: Lomboldal. Je­len­kor Kiadó, Budapest, 2020, 68 oldal, 1699 Ft

„Fából készült hangszereken zenélek” – írja a zenész-költő, s ez szép lassan kikapcsolja az akaratot, és az egyensúlyt végül a lüktetésben éri el. Sirokai Mátyás új kötetét valamivel könnyebb az ovidiusi átváltozáspoétikához kötni: az élet folyamatos átváltozásban „létezik”, az anyag  a maga örökös anyaságában, a matéria alma matere mindig biztos. Ugyancsak finom kapcsolat sejthető azzal a speciális érzékenységgel is, mely a növényi létet az orphikus meditációk burjánzó alapjává teszi, s olyan érzelmi-lelki folyamatok sorát indítja be, melyeknek köszönhetően bármi növénnyé lehet.

Tovább

Ismeretlen szerző: A Nibelung-ének. Fordította Márton László. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 656 oldal, 5990  Ft

Márton László a szöveget nem heroikus vagy nemzeti eposzként, hanem regényként kezeli, melyben például a férfi–nő viszonyok asszimetriái a mítoszból a történelembe tartó és a történelemből a mítoszba vágyó határátlépésekben rajzolódnak ki a legélesebben. A mitikus őscsodákat végrehajtó Siegfried halálával és Attila hunjainak megjelenésével (a hun udvari környezet és társadalom festése nagyban hasonlít a félig pogány, félig keresztény magyarság világához), sőt, már talán az ősprimitív tisztaság illúziójából a szerelem civilizáló hatására kilépő xanteni Siegfried beilleszkedésével a burgundi lovagi etika szabályrendszerébe a mítoszi köd is egyre oszlékonyabb, a varázsmese egyre illékonyabb, s egyre inkább a történelemformáló erők pszichoszociális aspektusai kerekednek felül. Márton fergeteges drámai gócpontokat teremt a nyelvi megformálás merészségével és dinamikájával, s olykor az irónia nehezen felfejthető alakzataival aknázza alá a patetizmusra amúgy is kevéssé hajlamos szöveget. 

Tovább

Lázáry René Sándor: Néhány egykori költemény. Válogatta és közzéteszi Kovács András Ferenc. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2019, 78 oldal, 40 lej, 3490 Ft

Kovács András Ferenc költészetét hagyományosan a szerepekre bomló én-ek (egók) bonyolult hálózataként szokás elképzelni: ebben a fantasztikus szövedékben arany delejjel ragyognak ki például Calvus elveszett lírájának antik szakaszai, Kavafisz sorainak retorikai indái, egy japán haikuköltő koncentrált figyelmének kidekázott szótagjai, Jack Cole jazz-szigetkéi, Alekszej Pavlovics Asztrov lélektérkép-cafatai, egy nagy magyar szonettköltő remek Shakespeare-hímzései. És az ugyancsak sikeres én-nek egyik legsikeresebbje: Lázáry René Sándor is méltán kér helyet a költő alakuló larariumában, textuális háziszentélyében, ahol megannyi önarcképet sorakoztat fel a humanista műveltségeszménybe vetett szinte vallásos hit.

Tovább

Ritoók Zsigmond: Homéros Ma­­gyar­országon. Kalligram Kiadó, Buda­pest, 2019, 328 oldal, 3500 Ft

Odüsszeuszi kalandtúrára vállalkozik az, aki a hatástörténetét akarja feldolgozni: a történeti emlékhagyás kiszámíthatatlanságának Szküllája rémítget és Kharübdisze örvénylik, kavarog körülötte. Nem úszhatja meg az ideológiai, filológiai hajótörést sem, le kell szállnia a régi korok alvilágába, a repertóriumok, kézirat- és levéltárak, szövegelfekvők terében kell társalgásra bírni a holt anyagot, el kell időznie egy-egy művészi teljesítmény Kirké-mámorában, fel kell ismertetnie magát mai környezetével, és el kell foglalnia az őt megillető, régi-új helyet. Ritoók, akit csak lehet, megpróbál komolyan venni, ha tudott görögül, ha nem: minden neszre figyel, ébersége egyszerre a szakfilológusé és az empatikus érdeklődőé. Így nyeri el például intellektuális súlyát Herder felesége, aki frappánsan különböztette meg Herder és Wolf elgondolásait: „Wolf a szöveg kritikusa, férjem az epopeia belső értelmét taglalja”. Felfigyel arra is, hogy Kölcsey az egyetlen a korban, aki arra panaszkodik, hogy nincs jó Homérosz-szövegkiadása. Ritoók Kölcseyben felfedezi a korai kulturális antropológust, aki a homéroszi eposz keletkezéstörténetét a „Tahiti szelíd ege alatt” felcsendülő énekekkel és az Új-Zélandi „kannibál” csatadalokkal rokonítja.

Tovább

Gergely Ágnes: Még egyszer Firenzébe. Kalligram Kiadó, Bu­da­pest, 2019, 56 oldal, 2800 Ft

Harminchárom vers: mágikus szám, egyes számítások szerint Dávid ennyi évig uralkodott Jeruzsálemben, a Genezisben állítólag harmincháromszor említik az Urat, ez Krisztus megfeszítésének éve, a dantei háromosztatú kozmoszleírás költői mértékegysége. Gergely Ágnes dantei száma az infernális földi világ költői térképészetére látszik utalni. Első versem című szövege egy tizenkét éves kori, kegyetlen strófával indul, mely a traumaköltészet tartományait nyitja meg: a puskatussal fejbe vágott férfi képe meghatározó allegóriává növi ki magát („minden férfit hozzá mérek / minden folyót a vérhez”): a legkisebb jel is ehhez az ősélményhez viszonyítva telítődik jelentéssel. Nincs mesevilág vagy gyermeki idill, csak a létkörnyezet „kiütései”, ahogy az agresszió puskatusa le-lesújt, s ahogy a „kifosztásban” megmaradt én, a túlélő emlékezni képes, illetve ahogy kénytelen gondoskodni mások emlékeiről is.

Tovább

Pintér Tibor: A harmónia tébolya. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 215 oldal, 2990 Ft

A regény két síkon játszódik: a jelenben egy rejtélyes tárgy megtalálása nyomozást indít el, a múltban pedig egy megszállott koperi kollégium zenetanára mesterkedik azon, hogy egyik tanítványát kasztrált énekessztárrá nevelje, sőt, hogy tudományosan is megfejtse az isteni hang titkát.  A modern kor „tudatlanságából” és a barokk jelen életviteléből szépen fokozott, szinte érzékien izzó feszültség keletkezik. Rejtvény rejtvény hátán, megfejtés generál megfejtést: nem elég egy-egy régi könyv, irat adatát hasznosítani, magát a pazarul leírt könyvtárat is meg kell fejteni. A barokk allegorizmus tébolyába bele kell kicsit őrülni. „Aki polcnyi mennyiségben fogyasztja a barokk harapnivalókat, az egy idő után maga is tud főzni az alapanyagokból” – hangzik el a regény egy hangsúlyos pontján, s nem ok nélkül. Remek írói fogás például, ahogy két korban is megcsodálják ugyanazt a Carpaccio-képet, s szinte ugyanazt látják meg benne. A barokk fénykultusz és árnyékontraszt játéktere legalább olyan fontossá válik, mint a barokk igényekhez igazított mitológiai sztereotípiák.

Tovább

Lesi Zoltán: Magasugrás
Keresztesi József: Inverz Ophelia
Várady Szabolcs: De mennyire
Tomaji Attila: Pentimento

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Útinaplók – Tematikus próza-összeállítás

Pontos és szubjektív történetek útközben. Bozsik Péter Kubája és Csehy Zoltán svájci töredékei


S. meséli, milyen rémült lett, amikor gázálarcot talált a szobája egyik zugában. (Az enyémben is van.) U. viszont halvérű komolysággal magyarázta el, hogy fel kell készülni mindenre, az esetleges légi csapásra, nukleáris katasztrófára, minden svájcinak van ilyen, sőt óvóhelye is, Svájc egy hatalmas erőd, egy óriási védmű. Svájc, a békés, extravagáns racionalizmussal készül a háborúra, valószínűleg ezért ússza meg évszázadok óta. Rengeteg katonát látni: vidám egyenruhások hatalmas pakkokkal, sőt egészen konkrét fegyverekkel. Minden svájci férfi 260 napot köteles szolgálatban tölteni huszas–harmincas éveiben, saját időbeosztás szerint. Közben fizetése nyolcvan százalékét kapja. Plusz hazakap két egyenruhát, és a saját fegyverét is megtarthatja. Minden svájci házban fegyverek lapulnak. S. Boszniában élt, a háború hosszúra nyúlt árnyékában: szerinte a háborúra nem lehet felkészülni.

Tovább

Az ÉS könyve márciusban – Szilágyi János György: Örvények fölé épülő harmónia. Interjúk, dokumentumok, levelek I–II., Összeállította és a jegyzeteket írta Komoróczy Géza. Gondolat Kiadó–Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2018, 513+830 oldal, 10 000 Ft

Az Örvények fölé épülő harmónia című, a görög vázák színeiben ragyogó két kötet Komoróczy Géza összeállításában és elképesztően gazdag jegyzeteivel jelent meg (és itt nem pusztán a világos tényekre, de a hangulatokra, humorérzékre, ötletes kommentárokra is gondolni kell). Az első könyv interjúkat és úgynevezett tanúságtételeket tartalmaz, a második 830 oldalnyi levelet. Ez a magánlevelezést felölelő (dokumentumokkal, képeslapokkal, kitépett noteszlapokkal dúsított) anyag fantasztikus bázisa a háttérhálózatoknak, az öntudatra ébredő diák, az egyetemista, a munkaszolgálatos, a hadifogoly, végül pedig a kutató, műfordító, közéleti ember, a zene- és művészetrajongó, a kortárs irodalom eseményeire élénken reagáló huszadik századi értelmiségi sorsának. Az érzékenységeiben felsejlő korrajz hitelessége ellenőrizhető az első kötet minden egyes sorában.

Tovább

Vajna Ádám: Oda. Scolar Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 78 oldal, 1495 Ft

Vajna Ádám első kötetében látszatra az abszurd, a groteszk költészet és a neovavantgárd megújuló, átstrukturált öröksége ficánkol: ami végül kiformálódik, az egy autentikus, széles skálán tisztán csengő hang, mely amellett, hogy elszórakoztat, megtanít a sorok közt is olvasni. Vajna nem akar intertextualitással bűvészkedő átváltozóművész lenni: a vágáns, infantilizmusba hajló, keserűen férfias humor egy végtelenül természetes válfaját kísérletezte ki, egy olyan versnyelvet, mely képes ugyan integrálni a hagyományt, sőt szinte kérkedve henceg a „felületességével”, de a destrukció mögé máris konstruktív, erős, új szemantikai hálózatot telepít. Nem egy szövegből Ladik Katalin verstechnikájának maszkulin változatát vélem kihallani. De ez a mellékzönge csak ügyetlen segédeszköz a betájoláshoz.

Tovább
Élet és Irodalom 2020