Végső Zoltán

Az ismert effektek, kopogások a hangszertesten, a vastag bőgőhang, a zongora perkusszív hatásainak kiaknázása és a kvintettel lefedett nagyzenekari spektrum lettek a Piazzolla-hangzás védjegyei. A bandoneónról valahol azt nyilatkozza, hogy abban különbözik az akkordeóntól és a harmonikacsalád többi tagjától, hogy azoknak a hangjában van vidámság, a bandoneón hangja viszont végtelenül szomorú, ez teszi alkalmassá a tangó drámájának megfestésére. A hangszer felépítése, a logikátlanul odaszórt gombok, a hangdoboz két oldalának más-más tónusú hangja, hogy az összenyomáskor és széthúzáskor ugyanazon gombokat lenyomva különböző hangmagasságok szólalnak meg, ördögi játékmódot kívánnak meg, és azt, hogy lépjünk ki saját magunkból. Technikai oldalról ez lehetett Piazzolla ars poeticája mögött, így emelte ezt a limitált adottságú hangszert concertáló szólóhangszerré.

Tovább

(Minka – szerzői kiadás, Sinistra Records, 2021)

A Minkát csak úgy, egy meghallgatás alapján, háttérzeneként senki nem fogja megszeretni, mert kihívásokat támaszt a hallgatóval szemben. Összetett rétegek, elvágólagosan abbamaradó számok, a kapaszkodók elvesztése, furcsa hangok és csak valahol a távolban felsejlő találkozási pontok jellemzik a dalokat. Azonban, ha megtaláltuk az elmélyedés egyénre szabott módját, kitárul a Minka lebegő univerzuma, és felismerjük a művészet iránt tanúsított alázatnak ezt a XXI. századi, különös formáját.

Tovább

(Szesztay Dávid: Iderejtem a ház kulcsát – szerzői kiadás, 2021)

Az Iderejtem a ház kulcsát annak ellenére kellemes lemez, hogy alapvetően depresszív hangulata van, és olyan generációs szorongásról szól, ami a mai egyik legszélesebb generáció, az X-Y határán születettek sajátja. A lemez több erénye közül a legfontosabb, hogy valódi dalokat hallunk, zeneileg és a szövegeket tekintve is jól megkomponált dalokat, olyanokat, amelyek egyedi harmóniavilágukkal együtt találtak maguknak formát.

Tovább

Peter Brötzmann az európai free jazz atyja, vagy, ahogy sokan emlegetik, a „Vastüdő”, nyolcvanévesen még mindig alkot, amikor pedig lehet, sűrű koncertprogramot bonyolít, és ugyanolyan radikális, mint korábban.

Tovább

(Tóth Viktor Arura Trió: Have no Fear – Fonó, 2020)

Nem szeretném túlujjongani magamat, de a Have no Fear a 2000-es évek egyik legjobb – és nemcsak magyar – jazzlemeze, úgy, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem az elmúlt húsz év jellegzetes hangütésével céloz, hanem sokkal régebbivel. Vagy nem is tudom: az anyag időbelisége megfoghatatlan, amiben annak is szerepe van, hogy olyan idolokat választ szellemi megidézettjeiként, akiknek igazsága ma is érvényes. És teszi ezt egy abszolút mai srác, aki így negyven fölött azért lassan a jazz középgenerációjához tartozik már, de aki képes örök értékeket a ma számára lefordítani.

Tovább

(Trio Squelini & Csókás Zsolt: Live in Venice – LV Records, 2020; Váczi Dániel Glissonic Trio: Rebus – Hunnia Records, 2021)

Váczi az alt- és a szopranínó szaxofon alkalmazásával szépen helyezi kontrasztba a glissotart, mutatja be annak fluid karakterét és ebből következően a tranziensek (markáns kezdő él) nélküli megszólalását. Meditáció és érzelem is megjelenik a szerzeményekben, a trió rengeteg zenei megnyilvánulási formával él.

Tovább

(Mandoki Soulmates: Living in a Gap  – Hungarian Pictures – Sony, 2020)

A Living in a Gap egy hazaszeretetre egyszer csak ráébredő disszidens számvetése, és mivel a bevezetésben leírt okok miatt van is miért szeretnie eredeti hazáját, hát pántlikának elkészítette a magyar motívumokban bővelkedő Bartók-lemezt.

Tovább

(Az Ötödik Évszak, a Cimbaliband és a Dalinda új lemezei – Fonó, 2020)

„Contemporary Folk Acapella” – áll a Dalinda Átjárók című albumának borítóján. Hallgatóként szerencsére nem fogjuk ennyire tudományosan méregetni, mit is hallunk; a lényeg, hogy a magyar zenében a három énekes, Nádasdy Fanni, Paár Julianna, Tímár Sára által képviselt, pontosabban kitalált stílusnak aligha van előzménye. Mondhatnánk, hogy valamelyest a finn vagy éppen a balkáni acapellában, a játékos többszólamú éneklésben gyökerezik a produkció, de nem mondjuk, mert annyira magyar, ötletesen játékos a nyelv kezelése, a dallamok, a ritmusok bontása egymásba és egymással szembe fordítása, hogy az újdonság ereje tényleg nagyon nagy.

Tovább

A Swans ördögi, kikészítő varázslata jutott eszembe a két óránál is hosszabb anyagról, ami lemezről meghallgatva is átgyalogol az elménken, élőben azonban a kőkemény baritonszaxofon riffek, a sűrű ritmusok és a beszippantó megszólalás még mételyezőbb lehet. Tényleg csak azok hallgassák meg, akik valamiféle kapitális őrületnek látják azt, ahol ma a világ tart; bizonyára vannak mostanság jó néhányan. A zenei merítés sem kisebb, mint maga a témaválasztás, az „eon”, ami a wikipédia szerint a „legnagyobb időegység a földtörténeti időskálán”, és ha jól értem, ezeket az időszakokat gyömöszölték ebbe a hatalmas formába.

Tovább

(Keith Jarrett: Budapest Concert – ECM/Hangvető, 2020)

Mert Jarrett képes odáig és úgy lassulni, hogy a zenét többnek érezzük, mint zenének. Ilyenkor – a kötöttségektől elszakadva – az élet lényegéig, a fontos kérdésekig jutunk el vele, és lépésről lépésre kell rájönnünk, hogy a jazz egyik legnépszerűbb előadójáról alig tudunk valamit, miközben ő mintha mindent tudna rólunk. A Budapest Concert időtlen anyag.

Tovább

(Decolonize Your Mind Society: A Courteous Invitation To An Uninhabited Anabatic Prism; Qiyan – mindkettő Hunnia Records, 2020)

A két lemez különböző, mégis van – a zenészek mindenféle egyéb kapcsolódásai mellett –, ami összeköti azokat: az ismeretlen terep bátor vállalása és egy vitális saját világ felépítése. A Decolonize… tudatosabb törekvések nyomán halad, még saját fejlesztésű hangszert is alkalmaznak (Váczi Dániel a glissonicot), külön idiómát teremtenek, a Qiyan pedig hagyományokat gyúr össze energiákkal, tapasztalatokkal, amik végül ellenállhatatlan sodrássá alakulnak.

Tovább

(Raktárkoncertek – MindiGo TV)

A Raktárkoncertek a zenészek megsegítése céljából jött létre, csak sokadlagos szempont a közönség és az, hogy a magyar kultúra szempontjából egyáltalán szükség van-e egy ilyen rossz aurájú tablóra. Ez a tabló persze sok mindent megmutat arról, mi zajlik itt, például cégérként ki lehetne tűzni rá a Dinamit együttest. A Dinamit annak idején is csupán két évig létezett, hasonlóan pártközponti szándék keltette életre, ahogy most a Raktárkoncerteket is.

Tovább

(Nubya Garcia: Source – Universal/Concord, 2020)

Ugye még önök sem hallottak kolumbiai cumbiát a jazzben? Egy bogotai kis kórussal vegyülve, szédítő dallamára reflektálva, azt kibontva, majd monoton ismételve megjelenik Archie Shepp szelleme, és vele jutunk el a transz állapotába. Vagy az Inner Game lassan kibomló és kicsavart calypsója Sonny Rollins híres koncertfelvételét, a Don’t Stop the Carnivalt idézi, míg a másik karibi allúzió, a yoruba ritmusokig vezető Before Us: In Demerara & Caura vendégszólistájával, a trombitás Ms Maurice-szal egy újabb dimenzióba lépünk, ahogy a kvartett kvintetté alakul.

Tovább

(Bill Frisell: Valentine – Blue Note, 2020)

Pedig mind-mind posztmodern fricska, finom fricskák ugyan, de nagyon is maivá lesznek Frisell jellegzetes soundjával és fordulataival átitatva. Ugyanis ő mindent játszik, minden területen otthon van, és megvan az a képessége, ami tulajdonképpen senki másnak nincsen meg: aki úgy akarja, élvezi az elsődleges felületet, és az sem fog csalódni, aki a duplacsavarokat várja tőle, Bill Frisell tökéletes választás bármikor. Rendkívül szofisztikált látásmódú, egyszerre vagány és konszolidált, hatalmas művész, bátran kimondható, hogy a ma élő legnagyobb gitáros. Aki pedig látta már színpadon, tudja, hogy végtelenül szerény is.

Tovább

(Kahil El’Zabar ft. David Murray: Spirit Groove; Mulatu Astatke: To Know Without Knowing; Idris Acka­moorand the Pyramids: Shaman!)

Mulatu Astatke zenéjét Jim Jarmusch 15 évvel ezelőtt bemutatott Hervadó virágok című filmjéből ismerte meg az egész világ. A Yekermo Sew sláger lett, pedig akkor is már egy régi dal volt, ahogy Horcae Silvertől a motívumában és karakterében nagyon hasonló Song for my Father is, ami egy zöld-fok- szigeteki dalból keletkezett. Különös felismerés, hogy a képzeletbeli nyugat-kelet transzafrikai vonalon miként terjedhetnek dallamok, ugyanis Astatke az ethio-jazz atyja.

Tovább

(Joshua Redman, Brad Mehldau, Christian McBride, Brian Blade: Round Again – Nonesuch, 2020)

Joshua Redman 1994-ben jelentette meg első, saját neve alatt futó kvartettjének egyetlen lemezét, a Mood Swinget. Redman rögtön érezte, hogy ezt az együttest nem tudja egyben tartani, olyan erővel tört felszínre Brad Mehldau, Christian McBride és Brian Blade tehetsége, és visszatekintve tényleg kitüntetett pillanat volt, amikor a jazz következő 25 évének leghatalmasabb alkotói keveredtek egy csapatba.

Tovább

(Jean Rondeau–Thomas Dunford: Barricades; Les Vents Français: Romantique – Warner/Erato, 2020)

Tegye fel a kezét, akinek a fúvósötös napi betevője! Persze, senki nem így hallgat zenét, de a Francia Fúvósok (Les Vents Français) ebben a gondolati körben mozognak új lemezük fülszövegében, amely arról ír, hogy a fúvószene és azon belül is a kvintett soha nem tartozott a legnépszerűbb műfajok közé.

Tovább

Tovább

(Hungarian FolkEmbassy: Báthory–Balassi–Bem–Balatonboglár – népzenével és régizenével a magyar–lengyel barátságról – Fonó, 2020; Subtones: Octopus – Tom-Tom Records, 2020)

Korszerű, modern, könnyedén elegáns jazzfunk formabontó megoldásokkal és kiemelkedő hangszeres játékkal. Jónás Vera és Kiss Flóra rokon hangfekvésüket az előadói habitussal teszik egyedivé, kiegészítik egymást, párbeszédet folytatnak, és mellettük olykor harmadik „énekesként” kapcsolódik be Subicz Gábor hosszabb trombitaszólóival. Ha majd újra élő zenét hallgathatunk, a Subtones bizonyosan ott lesz a pörgős buliéjszakákon.

Tovább

(Brad Mehldau: Suite: April 2020 – Nonesuch, 2020)

 Talán még soha nem történt meg, hogy egy időszakban szinte minden zenész ugyanarról, ugyanabból a megfontolásból zenéljen az adott szűkös fórumokon, és még inkább nem történt meg, hogy a valóság ilyen erősen jelenjen meg, szinte konfrontálódjon a legmetafizikusabb művészeti ággal, a zenével. Azt érzem, ennek az esztétikai-művészeti dilemmának áll most a középpontjában Brad Mehldau Suite: April 2020 című lemeze.

Tovább
Élet és Irodalom 2021