Wagner István

(Familienbande – Die Schenkung Schröder, Museum Ludwig, Köln. Megtekinthető szeptember 29-ig.)

Tovább

Tovább

Tovább

 (Ai Weiwei, Kunstsammlung Nordr­hein-Westfalen, K20 und K21, Düsseldorf, szeptember 1-ig látható.)

Tovább

(Schönheit. Lehmbruck & Rodin – Meister der Moderne, Lehmbruck Museum, Duisburg, a müncheni Hirmer Verlag katalógusával. Megtekinthető augusztus 18‑ig.)

Címéhez híven a „szépség” jelentésváltozása a reprezentatív rendezvény vezérfonala. Habár a Belle Epoque (szép korszak) idején nőttek fel, és az ókor, a gótika vagy a reneszánsz formáit egyaránt tisztelték, az akadémizmus és neoklasszicizmus múltba tekintő elvárásait, a klasszikus előképek folytatásának ideálját Lehmbruck és Rodin is elvetette. Bár nem szakítottak teljesen az esztétikai konvenciókkal, de egymástól eltérő módon keresték a kitörést a merev sémákból, hogy életet leheljenek a hagyományba. Műveik felhergelték a korabeli kritikusokat, akik munkáikat egyenesen „művészetellenes bűntettnek” vagy „hisztérikus deformációnak” bélyegezték. Pedig a századfordulón a modernizmus megjelenése kritikus reflektorfénybe vonta a szépség kategóriáját, amely többé nem az igazat és a jót jelentette, hanem a hamisat, a hízelgést és a szépelgést. Rodin szerint: „Csúnya a művészetben az, ami művi; ami csinos és tetszetős próbál lenni, anélkül, hogy kifejező (»expresszív«) volna...”

Tovább

(Kosmos Kubismus – Von Picasso bis Léger, Kunstmuseum Basel, meghosszabbítva augusztus 18-ig)

A vizuális nyelv eddig soha nem volt szemantikával vadonatúj analógiákhoz vezetett, a motívum önálló struktúrává vált. Az új eljárások és alapanyagok nyomán új műfajok születtek, mint a képobjektek, kollázsok, papírkivágások, asszamblázsok. A hivatalos köröktől elhatárolódott művészkettőshöz hovatovább mások is csatlakoztak, mint a festő Léger vagy Gris, a szobrász Laurens.

Tovább

Tovább

 (Mantegna und Bellini – Meister der Renaissance, Gemäldegalerie, Berlin. Megtekinthető június 30-ig.)

A padovai asztalosnak egy közepes piktornál inaskodó fia korán kiugró tehetség volt, hamar önállósult, és 1452-ben benősült a velencei Bellini művészdinasztiába. Ez nagy előnyt adott a konkurenciával szemben, mert magával hozta a műhelytitkok mellett a személyzetet és kontaktusrendszert is. A nagyjából egykorú két ifjú művész egy évtizedig megosztotta műtermét, vállvetve dolgozott, inspirálta vagy akár „másolta” is egymást, sokszor nyíltan felvállalt „ikerképeket” alkotva egész pályafutása során, és ezen az sem változtatott sokat, amikor 1460-ban Mantegna családostól Mantovába költözött, hogy udvari festőként a Gonzaga hercegi famíliát szolgálja, míg Bellini haláláig Velencében maradt, felváltva egyházi, főúri és állami megrendeléseket teljesítve.

Tovább

(Asger Jorn – Das druckgrafische Werk, Museum der Moderne Salzburg – Mönchsberg. Megtekinthető június 30-ig.)

Bennfenteseknek ismerős lehet az 1948–51 közt működött nemzetközi művészcsoport – a Cobra –, amelynek elnevezése Koppenhága, Brüsszel és Amszterdam kezdőbetűiből adódott össze, de a benne tömörült egyes alkotók – a dán Asger Jorn, a belga Christian Dotremont vagy a holland Karel Appel, Constant és Corneille – lajstromát már kevesebben tudnák felsorolni.

Tovább

(Der junge Picasso – Blaue und Rosa Periode, Fondation Beyeler, Riehen. Meghosszabbítva június 16-ig. Picasso – Das späte Werk. Aus der Sammlung Jaqueline Picasso, Museum Barberini Potsdam, megtekinthető június 16-ig.)

 

Tovább

Tovább

(British Pop Art – Meisterwerke massenhaft aus der Sammlung Heinz Beck, Ludwiggalerie – Schloss Oberhausen. Megtekinthető május 12-ig.)

Tovább

(Lassnig – Rainer, Das Frühwerk. LENTOS Kunstmuseum Linz, május 19-ig, Museum Moderner Kunst Kärnten, Klagenfurt, június 14.–szeptember 1. között)

Tovább

Tovább

(Wege ins Freie – Von Waldmüller bis Schindler. Leopold Museum, Bécs. Megtekinthető április 28-ig.)

Múlt heti számunkban sajnálatos módon egy másik kritikát közöltünk a képanyaghoz, így utólag adjuk közre az Utak a szabadba című kiállítás ismertetőjét. Olvasóinktól, a szerzőtől és a múzeumtól elnézést kérünk.

Tovább

 (Die Stille im Lärm der Zeit – Marc, Macke, Nolde – Meisterwerke aus der Sammlung Ziegler. Kunstmuseum Moritzburg, Halle/Saale. Megtekinthető május 12-ig. Lapunk képeit a kiállítás anyagából válogattuk.)

Tovább

(Die Stille im Lärm der Zeit – Marc, Macke, Nolde – Meisterwerke aus der Sammlung Ziegler. Kunstmuseum Moritzburg, Halle/Saale. Megtekinthető május 12-ig)

 

Tovább

(Museum global – Mikrogeschichten einer ex-zentrischen Moderne. Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, K20 Düsseldorf. Megtekinthető március 16-ig.)

Tovább

Tovább

(Oskar Kokoschka – Das druckgrafische Werk im Kontext seiner Zeit, Museum der Moderne Salzburg – Mönchsberg. Megtekinthető február 17-ig.)

Tovább
Élet és Irodalom 2019