Károlyi Csaba

(A költészet a Kossuth rádióban)

A pártállami Kossuth rádióban naponta van versműsor, nem csak április 11-én, ezt jobb, ha elismerjük, miként azt is, hogy nem a választás napján voltak a legnagyobb csalások. A Vers napról napra (szerkesztő Bognár Monika) múlt héten Rónay György, Babits Mihály és kétszer József Attila műveit adta, a születésnapon pedig Nagy László Az örök hiány köszörűjén című, József Attila ötvenedik születésnapjára írt versét. A Rádiószínházban este Petőfi, Ady, Babits, Kosztolányi, Illyés művei mentek. Szerdán az Akváriumból szólt a Versmaraton: Tóth Erzsébet, Géczi János, Petőcz András, Rónai-Balázs Zoltán és Villányi László olvasta fel verseit. Ha mindez még érdekelne valakit. Attól tartok, nem sokakat. Hacsak nem közéleti tartalma van a versnek, mert akkor talán kicsit több az érdeklődő. Olyan kulturális probléma ez, amely pártállástól független. Hogyan lehetne a költészetet (és a szépprózát) közelebb vinni a közönséghez. Ez is klasszikus közszolgálati feladat volna, nem csak a pártatlan tájékoztatás.

Tovább

Oravecz Imre: A rög gyermekei III. Ókontri. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2018, 461 oldal, 4299 Ft

Mit állít ez a regény az óhazáról? Nincs bent vécé és túl meleg a dunna. Nem Santa Claus hozza az ajándékot, hanem a Jézuska. A csonka ország tisztviselői, papjai, pártemberei szörnyűek. Bürokráciája borzasztó. A demokrácia nem működik, a liberálisokat nem tekintik magyarnak. Miközben nem ura az ország magának, hol Hitler, hol Sztálin diktál. Lakói nem polgárok, nincs semmiféle adófizetői tartásuk. A paraszt büdös, az állampolgár kiskorú. Küszködni nem érdemes, mert a kíméletlen komcsik úgyis mindent elvesznek. De itt vannak a rokonok, a hagyományok, Arany László meséi, a magyar nyelv és a magyar anyaföld. Elég ennyi? Ki a jó magyar? Aki nem játszik demokráciásdit. Ám ha az embernek saját háza van Rácfalun, felesége, gyerekei, földjei, munkája, feladata van – akkor mit tegyen?

Mindaz, amit ez a regényfolyam a demokrácia, a liberalizmus, a kapitalizmus és a migráció védelmében állít, megfontolandó. Miként az is, amit a magyar ember természetrajzáról mond. De az is, amit általános antropológiai tanulságként fölkínál: az ember a természettel együtt értelmezendő. Férfitörténet ez, melyben a női princípium leginkább az anyaföld. Az amerikás nézőpont azonban árnyalja a képet. Egy jól működő társadalom más fényben mutatja a magyar parasztot.

Tovább

Az író hat önálló kötetet adott már ki, drámákat, mesejátékokat, tanulmányokat, novellákat, regényeket. Dramaturgként is dolgozott, színházelmélettel is foglalkozott. Négy műfordításkötete közül a legutóbbi, Giambattista Basile Pentameron című nápolyi mesegyűjteménye 2014-ben jelent meg. A prózaírói pályán P. Lujza: Útvesztő alig eltévedt kislányoknak című regénye indította el 2006-ban. A test hangjai című 2011‑es novellafüzérét követi új regénye, az Apa Szarajevóba ment, mely máris komoly elismerésben részesült.

Tovább

(Gondolat-jel, a Kossuth rádió kulturális hetilapja, március 18.)

Antall István halála óta is megy a műsor. Legutóbb például nagyon unalmas és érdektelen volt. A Gondolat-jel volt a hajdani közszolgálati rádió vezető kulturális magazinja. Most könnyen felejthető állami szalonműsor, amelyben azért igyekeznek kellemesen és kulturáltan csevegni. Próbálják ugyan tartalommal megtölteni a rájuk kimért egy órát, de nem sok sikerrel. Néha kicsit kiszolgálják a kormánypropagandát is.

Tovább

Balázs Imre József: Ezeregy mondat. Kritikák a kortárs irodalomról. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2017, 218 oldal, ár nélkül

Balázs Imre József föltalálta a tíz mondatos irodalomkritikákat (és épp most terjeszti ki az irodalom határain túlra), na, ja, nem nagy szám, mondhatja valaki, már hogyne volna nagy szám, mondanám erre azonnal, és a kritikus szavaival erősítenék rá: „ha nem volnának, ki kellene őket találni” (39.) – ahogyan azt BIJ írta Keresztesi József dalszövegeiről.

Demény Péter már közre is adta a maga elismerő 10 mondatát a könyvről, ami végül nála 13 mondat lett. A számok és azok kibillentése itt is fontos: száz könyvről szól az ezer mondat, de van egyetlen plusz. Ezáltal a végtelenhez közelítünk, mint Az ezeregyéjszaka meséiben.

A szerző – aki figyelemre méltó költő, gyerekkönyvíró, irodalomtörténész, kritikus, ha jól számolom, eddig húsz önálló kötet közreadója, egyetemi oktató és a Korunk meghatározó embere, és aki nem hagyta abba a hosszabb kritikák írását sem – 2011 óta rendszeresen publikál 10 mondatos irodalomkritikákat, főleg a Transindexen (transindex.ro), de fondorlatos módon máshol is.

Tovább

Király Kinga Júlia: Apa Szarajevóba ment
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok
Szeifert Natália: Az altató szerekről
Csutak Gabi: Csendélet sárkánnyal

Tovább

Karafiáth Orsolya: Szirén. Scolar Kiadó, Budapest, 2017, 192 oldal, 3490 Ft

Karafiáth, mint minden költő, szeretné, ha sokan szeretnék. A függőség sokféleképpen fölvetődő problémája a közönségtől való függést is jelenti. Ám jelen esetben minden okunk megvan rá, hogy költőnket szeressük. Mert a regény témája önéletrajzi ihletettségű: az alkoholfüggőség. Bár az író nyilvánvalóvá tette, hogy ez a történet kitalált és ugyanakkor meghaladott, de azt is tudjuk, hogy a személyes élete hitelesíti. Az olvasó pedig bizony úgy fogja olvasni az egyes szám első személyű fejezeteket, hogy azokban a szerző beszél. Sőt, az egyes szám harmadik személyben megírtakat is úgy fogja olvasni. Ha kézzel-lábbal tiltakozna, akkor is így lenne, de nem is nagyon fog tiltakozni, hiszen a történettel segíteni szeretne mindazoknak, akik hasonló függőségtől szenvednek, és a segítség része az is, hogy személyes hitele van az itt elbeszélteknek. Nagyra értékelem a mű társadalmi hasznosságát. Bárcsak minél többeknek segítene.

Tovább

(Aréna, Inforádió, január 26.)

Január 19-én, pénteken, egy héttel az adás előtt több ezres tüntetés volt a pesti Alkotmány utcában, légvonalban egy kilométerre a Toldytól. A demonstrációt középiskolás diákok szervezték, ezen tanárok és szülők is részt vettek, talán még a Toldyból is. Tiltakoztak a szerintük elavult oktatási rendszer ellen, és azt mondták, az utóbbi évek kormányzati intézkedései semmit se javítottak a helyzeten, sőt. A hírek szerint egyes nem budapesti iskolaigazgatók igen durván reagáltak arra, hogy a diákok demonstrálni akarnak. Porogi András azonban nem kapott kérdést mindezzel kapcsolatban. Így hát erről egyetlen szó sem esett. Kíváncsi lettem volna, mi a véleménye.

Tovább

Poós Zoltán: Étvágy az imákra. Regény. Kalligram Kiadó, Bu­da­pest, 2017, 271 oldal, 3500 Ft

Hajlamos vagyok ezt a regényt úgy olvasni, mint a hajdani vágyainkra és reményeinkre való rácsodálkozást. Hősünk – katolikus neveltetése ellenére, vészjósló momentumként – a 25. oldalon elfelejti a Miatyánk szövegét. Azon a reggelen, mikor Pestre indul. Amikor, ahogy mondja, örökre megváltozik az élete. A kissé körmönfont regénycím (egyébként a szerző egy verssora) talán azt a kérdést sugallja, hogy a változással vajon eljött-e mégis valami jó, avagy a vágy megmaradt vágynak.

Az Étvágy az imákra szerethetően akkurátus, ugyanakkor lendületes, érzékeny, sűrű szövésű regény. Az elbeszélő főhős ide-oda kalandozgató emlékezéséből valóban különös történet áll össze, amint a fülszöveg írja, és bár végső soron minden történet különös, ez még kellőképpen sejtelmes is: elmondása kivételes pillanatban szakad meg. Várakozásokkal teli határhelyzetben.

Tovább

(Konkrét. Böcskei Balázs műsora, Klubrádió, hétfő 15.00–16.00)

Böcskei legalább olyan empatikusan kérdezte vendégét, mint amilyen empátiával Csizmadia igyekszik viszonyulni az általa vizsgált jelenségekhez. Ennek ellenére nem unatkoztam. Nem is lehetett volna kijózanítóbban elindítani az évet, mint ezzel a történeti logikájú, keserű szembesítéssel. Ha előbb nem, ekkor beláthattuk, hogy túl sokat ettünk és ittunk az ünnepek alatt.

Tovább

Nagy feltűnést keltett idén Kemény István Lúdbőr című esszékötete, benne főleg irodalmi tárgyú írások vannak, de politikaiak is, sőt egy egész ciklusnyi könyvkritika, melyeket 2006-ban az ÉS-be írt. A Lúdbőr apropójából beszélgetünk, de végigfutunk az egész életművön. Keménynek eddig tíz verseskötete, két regénye, egy kisprózakötete, egy Bartis Attilával készített beszélgetéskönyve és két esszékötete jelent meg, az első Vörös Istvánnal közösen. Műveiben összetartozik az irodalom és a történelem, a magánélet és a közélet, a modern és a posztmodern, az irónia és a pátosz. Beszélgettünk többek közt a holdraszállásról, egy jégbe fagyott sarkkutatóról, a fasisztákról, a magyarságról, sőt a slamről is.

Tovább

Spiró György: Kőbéka. Mesély. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 248 oldal, 3499 Ft

Ez a „mesély” szerencsésen ötvözi a disztópia és a történelmi regény, a szürreális szatíra és a fantasztikumra épülő pamflet elemeit. Hasonlít a Feleségversenyhez, de sokkal jobb. Illeszkedik több mostanában megjelent disztópikus mű közé (Margaret Atwood, Kemény Zsófi, Potozky László, Totth Benedek). Ugyanakkor máris a jelenlegi rendszer bírálatát látják benne olvasói, ez sem volna kevés, de ennél többről szól: a történelmi „fejlődés” reménytelenségéről.

A szerző, aki Spira nevű ősét és saját magát is beleírta a szövegbe a 127. oldalon, nem tagadja meg habitusát. Negatív antropológiája fölülmúlhatatlan. Az emberi butaság, sötétség, sodródás, primitívség nem ismer nála határokat. Stílusa pedig magával ragadó, pergő a történet, sziporkázó a humor. Bár sokszor túlzsúfolt az elbeszélés, egy oldalon tucatnyi poén, elképesztően sok erős ötlet torlódik össze, alig lehet követni, néha már kioltják egymást.

A Kőbéka sok mindenben rájátszik Voltaire Candide-jára az egyházellenességtől az egzotikumokig, még a jezsuiták és a majmok is emlegetve vannak mindkettőben. Mindkét mű rövid, könnyű, gyors és szellemes. A szatirikus kalandok mindkét esetben történetfilozófiai gúnyiratként is olvashatók.

Tovább

(Lecsó, Lánchíd Rádió, hétköznaponként 16.30–18.30)

A Megbeszéljük demokrata műsorvezetői (Bolgár mellett Pikó András és Dési János) nem változtak az évek során, és Bolgár – még a „polgári napilap” is elismeri – „a betelefonálós műsorok élő legendája”. A Paláver minősíthetetlen, azt pedig, hogy W. Sz. értékelése szerint a normális emberek számára is fél ponttal jobb lenne, mint a Megbeszéljük, nem kommentálom. Hanem hogy Bella Levente betelefonálós műsora a legjobb, ez ugye vicc?

Tovább

Markó Béla: Erdélyi pikareszk. Esszé, publicisztika 2011–2016. Kalligram Kiadó, Budapest, 2017, 332 oldal, 3500 Ft

Markó Béla nem talált ki valójában semmi különlegeset. A normalitást képviseli, ámde egy abnormális világban. Ezáltal habitusa eleve különlegessé válik. „Kik is vagyunk mi magyarok? Erdélyiek vagyunk, akiket Magyarországon románoznak, határon túliak, akiket egyfelől nacionalistának, másfelől árulónak, román- vagy szlovákbérencnek tekintenek, liberálisok, akiket zsidóznak, de konzervatívok is, akiket időnként fasisztáznak, baloldaliak, akiket lépten-nyomon kommunistáznak. És kik teszik ezt velünk? Hát a többiek. A »másikok«! Mindig csak a »másikok«.” (38.) – ilyeneket beszél. Hallatlan. Senkinek se felel meg. Majdnem mindenkinek megfelelne, ha belátnánk, hogy abba kéne hagyni az ilyen-olyan uszításokat, kirekesztéseket, megbélyegzéseket, és nem a személyeket kellene bírálni, hanem a cselekedeteiket. Viszont azt következetesen, nem a pártállástól függően.

Mi Markó titka? Az erdélyiség? De hisz sok erdélyi nem ilyen. Az irodalmárság? De hisz sok irodalmár nem ilyen. Mégse árt a tisztességes kreatív bölcsész mentalitás a bankszférában, a reklámszakmában vagy a marketingben, nem ártana a közéletben sem. Markó már rég kitalálta: lehetne más a politika. Nem költőként szajkózta ezt, hanem végigjátszotta politikai szerepét. Saját nézőpontjából hiteles, amit mond.

Tovább

(Litera Rádió, Előhívás. Szigeti László–Mészöly Miklós: Párbeszédkísérlet. www.litera.hu)

A Litera Előhívás című estjei beavatott közönség előtt hangzanak el a Nyitott Műhelyben, majd az irodalmi portál fölteszi a vágatlan hanganyagot. Szakmabelieknek rendkívül érdekesek ezek a felvételek, én majdnem mindig meghallgatom őket. Ha volna rá remény, hogy nagyobb közönséghez jussanak el, akkor viszont kicsit másképp kellene csinálni. Nem szép dolog, lehetne mondani, hogy abból indulok ki, ami ma reménytelen, de ez – épp Mészöly kapcsán – talán megengedhető.

Tovább

A bilincs a szabadság legyen. Mészöly Miklós és Polcz Alaine le­ve­le­zése 1948–1997. Nádas Pé­ter esszéjével. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Nagy Boglárka. Jelenkor Kiadó, Bu­da­pest, 2017, 891 oldal, 5999 Ft

Alaine gyakran meg van bántva. Miklós mindig bocsánatot kér. „K. nem ellened lett-van nekem...” – „Kincsem, érts meg, érts meg – nem ellened; nem ellened.” – írja 1975-ben. Miklós alapélménye az, hogy anyja megcsalja apját, Alaine alapélménye az, hogy apja megcsalja anyját. Miklós szeretne gyereket, Alaine-nek nem lehet. „Légy szíves analizáld” – mondhatná az író a pszichológusnak.

Alaine azt írja, mikor hazamegy Kolozsvárra 1955-ben: „Mindent néztem én a Te szemeddel is”. Miklós pedig ezt írja 1960-ban: „leveled után valahogy olyan töményen láttam, éreztem benned azt az alakot, aki az Atlétát meséli”. Miklós „ős-bűnössége” ellenére nem írhat mást, mint ezt: „Szeretlek – de nem csak úgy már, a sorsommal is.” Mindhárom mondatot mondhatná simán a másik is.

Tovább

A személyesség maximális intenzitása mellett hogyan is gondolhatja a Világló részletek ezt az éntelenítést? Hát, valahogy úgy, hogy könyörtelenül azt kérdezi: az a valaki, aki véletlenül én vagyok, miként hordozhatja az általános emberit. Van egy én, akinek születtem, és van egy énem, amellyel erre az énre ránézek. Ez volna az önanalízis. Mintha megtehetném, hogy magamra úgy tekintek, mint egy idegenre. Ám ha ez nem sikerülne mégse, akkor legalább próbálhatom magamat a közös emberi hordozójának, letéteményesének látni. Visszavenni az énességemből azt is jelenti, hogy a többesben föloldom az ént. A paradoxon a következő: egyrészt „amennyiben én, annyiban a bennem létező közös” – másrészt amennyiben tehát ezzel a közössel foglalkozom, mégis az énemmel vagyok kénytelen foglalkozni, máshogy nem megy, nagyon sajnálom.

Tovább

(Inforádió, Aréna, szeptember 29., 18.00–19.00)

A zenei vagy az irodalmi értékekkel, a művek létrehozóival azonban ebben a rádióban a hallgatók nem találkoznak, maximum hallanak róluk valamit. Azt is leginkább csak üzleti vagy intézményi nézőpontból. Ez nem baj, mert ez is fontos. Aki ellenben arra kíváncsi, milyen zeneszerző Eötvös Péter vagy milyen költő Parti Nagy Lajos, ebből a rádióból nem fogja megtudni.

Tovább

Demény Péter: Vadkanragyogás. Kisregény. Lector Kiadó–Do­ku­men­tum Egyesület, Marosvásárhely, 2017, 144 oldal, 2000 Ft

Vágyainak megközelítésében főhősünket segíti a barokk életmód. Egyfelől ott a kegyetlen, sokszor barbár, véres, gyilkos, halálközeli, természetközeli, animális világ, mely körülveszi (sokszor ez a világ horrorisztikus, kísérteties is a maga héttornyú kastélyaival, a teliholdkor üvöltő farkasembereivel, a szadista bűneivel és a mágikus eseményeivel). Másfelől ez az életmód erősen kötődik a hiedelmekhez, a túlvilági képzetekhez, az égi vágyakozásokhoz, az álmokhoz és a misztikus elragadtatásokhoz. Visszatérő lények a szövegben egyfelől a föld állatai: a ló, a farkas, a kutya, de főleg a vadkan, mely motivikusan is meghatározó jelentőséggel bír. A csúcspont, mikor Katerina Hans-szal szeretkezik, és arra vágyik, hogy végre mártsa belé „csodálatos agyarát” a fiú. (A könyvcímet viszont nem biztos, hogy megfejtettem, szép, metaforikus, de ha az orgazmusra utalna, akkor tán túl drabálisan költői.) Másfelől fontos lények a földről elrepülni képes madarak, az ég madarai: a holló, a varjú, a fürj, a pacsirta, a sirály, a hóbagoly (és a páva, bár az nem sokat repül). Már az első oldalon kiderül, hogy Katerina aranysárga madárrá tud változni, és el tud repülni „a földhöz kötött rabságból”. Ha nagy bánata van, és ha nagyon jó neki, akkor repül, nem bírván a földi létet, kiszakad belőle.

Tovább

Az ÉS könyve szeptemberben - Tompa Andrea: Omerta. Hallgatások könyve. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017, 628 oldal, 4499 Ft

Hát, itt aztán beszélnek. „Csak a hallgatás egyforma” (137.), vagy még az se. Négy különböző lélek mondja el és hallgatja el itt a magáét. Ebből áll össze a nagyszabású történet. Külön-külön nem volna annyira érdekes a négy szólam, ám így együtt olyan telt világ kerekedik ki belőlük, amilyen csak jelentős regényekben szokott. Aztán már mondhatja Eleonóra nővér, a drága Rózsika, hogy „omerta, omerta, igen jó volna már elhallgatni” (570.), mert ekkorra elvirágzott hőseink élete. Ha pedig a végén elhallgatunk, akkor az a befogadás csöndje lesz.

Nagyon szerethető regény született.

Tovább
Élet és Irodalom 2018