Örök élet és eutanázia

Marosán György Végső játszma című írása (ÉS, 2023/30., július 28.) nyomán írom véleményemet. Kérdéses, vajon mennyire objektív és reprezentatív felmérés mutatta ki, hogy az embereknek alig 4 százaléka akar 120 évnél tovább élni. Ugyanakkor a szerző következő mondatában megadja erre a választ: „csak 1 százalék – jellemzően a fiatalok – jövőképében tűnik fel az örök élet lehetősége”. Ez az örök élet kulcsa: nem betegen, öregen, hanem fiatalon, erőnk teljében szeretnénk örök életűek lenni – akár a mitológiabeli istenek. És akkor már Saramago novellája sem válik igazzá, amely szerint a halál megszűnte egy országban katasztrofális gazdasági összeomláshoz vezetne. Mert ha aktív, életerős, munkaképes emberek élnek, akkor számos módja lehet a gazdaság működtetésének: a robotok, a mesterséges intelligencia megfelelő irányítása-alkalmazása kiválthatja a fizikai, élő munkaerő nagy részét, és akkor az emberek élvezhetik az életet, idejüket – az örökétig – kedvteléseiknek szentelhetik.

Ha pedig a túlnépesedés fenyeget, akkor – Saramago nem közgazdászi szellemében – az örök életben telik erre idő, benépesíthetjük Afrika, Amerika, Ausztrália, Oroszország, az Északi- és Déli-sark stb. eddig lakatlan területeit, és ha ezek is elfogynak, akkor a tengereket, akár azok felszínén kialakított mesterséges szigeteket, vagy a tenger mélyét is. És ha a Földünk kicsinek bizonyulna, akkor a földön kívüli (Hold, Mars stb.) élet is örökké rendelkezésünkre áll majd.

Minden arra utal tehát, hogy minél komolyabb erőfeszítéseket kell tennie az orvostudománynak a sejtek öregedésének megállításáért, mert ez hozhatná el először az öregedés lelassulását, majd később talán az örök életet is.

Általános emberi és orvosi tapasztalatok alapján nehezen hihető és fogadható el, hogy azok száma nő, akiket egyáltalán nem az élet kérdése-meghosszabbítása érdekel, hanem az, hogy befejezhessék az életüket akkor, amikor akarják. Az eutanázia igen bonyolult orvosi, pszichológiai, jogi kérdéseket vet fel, ezek részletes ismertetése itt terjedelmi okok miatt nem lehetséges, ezért néhány pontban, vázlatosan fejtem ki véleményemet 40 éves kórházi orvosi (belgyógyász-kardiológus) tapasztalataim alapján is.

Az ember alapvető ösztöne az életösztön. Ez pedig az élethez való feltétlen ragaszkodást jelenti. A Marosán cikkében említett otromba vicc szerint jó hír a halálos kórházi betegnek az, hogy engedélyezték az eutanáziát, ez nem elfogadható egyik olyan orvos számára sem, aki valóban a beteg üdvét szolgálja.

Magam és kollégáim személyes tapasztalata szerint még a betegség végstádiumában lévő, haldokló betegek is reménykedve kérdezik meg: ugye
meggyógyulok, doktor úr? És akkor az a helyes eljárás, ha megnyugtatjuk a beteget, erőt adunk a betegség elleni további küzdelemhez, és nem az eutanáziáról beszélünk. Soha nem felejtem el fiatal orvosként megélt élményemet, amikor egy velem egykorú fiatalembert minden lehetséges módszerrel próbáltunk megmenteni (sajnos sikertelenül), aki megnyugtató, biztató szavaimat hallva türelemmel viselte szenvedéseit. Másnap már csak a boncteremben találkozhattam vele…

Az aktív és a passzív eutanázia (aktív eutanázia: egy személy közvetlen beavatkozással [saját kezűleg] felgyorsítja vagy előidézi egy másik személy halálának bekövetkeztét, annak vagy gondviselőjének tényleges vagy feltételezett kívánságára. Passzív eutanázia: „meghalni hagyás”, az életfenntartó vagy életfunkciókat helyreállító [újraélesztő] eljárások elmulasztása, illetve abbahagyása) értelmezése és elfogadása sem egyértelmű, erre utal a COVID-járvány idejéből származó hazai példa is. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexében ugyanis olyan ajánlás szerepelt, melyet az orvostársadalommal nem egyeztettek, és az nem is fogadhatta el. Nemcsak utasító hangneme, hanem számos szakmai probléma következtében (a passzív eutanáziára szelektálás, a nem megfelelő orvosszakmai képzettséggel rendelkező ún. triázs döntése alapján), valamint etikai, jogi hibák – az eutanázia bármely formája a jogászok szerint emberölésnek minősül – miatt. (Erről részletesebben lásd az ÉS-ben: Orvoslás és etika, 2021/22., valamint egy összefoglaló honlapot: https://orvoslas-etika.info.) A jogi kérdésekről a jogászok álláspontja pedig megismerhető: Életvégi döntések járvány idején (Medicina Kiadó. Ingyenesen letölthető a kiadó honlapjáról).

Jó halál? Rossz halál? Gyakran találkozunk ezzel a kérdésfeltevéssel is, de mint orvosnak és érző-gondolkodó embernek az a véleményem, hogy nincsen sem jó, sem rossz halál, hanem csak egy halál van, ami a végső elmúlás lehet, kivéve ha netán túlvilági létünk realizálódik. Az orvosnak pedig az a kötelessége (esküje), hogy mindent elkövessen a halál elkerüléséért. Ezért nem támogathatja az eutanázia egyik fajtáját sem, nem szelektálhat, mindent meg kell tennie a beteg érdekében: Salus aegroti suprema lex esto!