A mundér becsülete

Ami ma sajtószerte folyik országunkban, már túlnőtt "egy kis nyári orvosozás" mértékén - egyre inkább így érzik az egészségügyben dolgozók. Évek óta zajlik az egészségügyi szakma résztvevőinek (beteghordók, nővérek, ápolók, orvosok, boncmesterek, adminisztrátorok, udvari munkások) objektív megítélése helyett a hibák, negatívumok felnagyítása mellett ezek általánosítása.

Milyen érv menti azt az előítéletes gondolkodást, mellyel a másik fél meghallgatása nélkül azt eleve elítéljük, illetve nem is adunk lehetőséget érvei elmondására? Akkor pedig honnan tudjuk, hogy egy orvos pimasz és undorító, hovatovább erkölcstelen lesz, s egyáltalán, csak a mundér becsületét akarja megvédeni? "Amikor a papírokért mentem, kórházi kezelőorvosa - ha orvosnak lehet egyáltalán nevezni - magyarázni akarta a halál okát. Nem engedtem szóhoz jutni, mert a fájdalmamat tetéző pimasz, undorító, erkölcstelen, a mundér (van még egyáltalán?) becsületét menteni óhajtó magyarázatára nem voltam kíváncsi." (Hárshegyi János: Még nem elég?, ÉS, 2004/33.). Írása a továbbiakban megismétli a sajtóból már jól ismert előfeltevéseken alapuló, ily módon valóságtartalmukban megkérdőjelezhető véleményeket: "a szakértők majd megmagyarázzák, hogy mindez nem is úgy és nem is emiatt történt", "Szegeden sincs felelős... Aki ott volt, vagy semmit nem csinált, vagy hülyeséget", "borítékolom: semmi komolyabb felelősségre vonás nem várható. Holló a hollónak..."

Polónyi István írásában (Kis nyári árnyaltság, ÉS, 2004/35.) is valami elhomályosítja a racionális gondolkodást: "A reformok megakadályozásának egyik jól bejárt útja éppen az "árnyalt, sokoldalú megközelítés" szükségességének hangsúlyozása. Mit is jelent az árnyalt megközelítés? Azt hogy hibák persze vannak, egy-két embert elcserélnek, egy-két ember meghal a műhibák miatt, s egy kicsit erkölcstelen, s egy kicsit kiszolgáltatott mindenki - de csak egy kicsit. Egyébként minden rendben van." Vajon mi ez, ha nem a kollektív bűnösség elvének deklarálása, valamint rosszindulatú előfeltevések sorozata hatásvadász hangulatkeltéssel tetézve? Mert ha egy reform nem eleve azért történik, hogy még árnyaltabbá (sokoldalúbbá) váljék a megreformálandó, sőt ha a reformot ez a megközelítés megakadályozhatja, akkor kérdéses, hogy valóban reformnak nevezhető-e az, ami történt. Elvileg is kérdéses ugyanakkor, helyes-e bármely szakma tendenciózus lejáratása. Különös helyzetben van e tekintetben az egészségügy. Mert az egészségügyi szakma kára is - az érintetteken kívül közvetlenül érinti a beteg embereket. Ők ugyanis a szakmai munka minőségét nem tudják megítélni. Számukra elsősorban a megfelelő bánásmódon túl az elhelyezési körülmények (vécék, fürdőszoba elérhetősége, tisztaság stb.) fontosak, melyeket a gyógyítás szempontjából akár mellékes körülményeknek tekinthetnénk. Pedig nem azok: bármennyire is megfelelő szintű szakmai munka folyik, azon kívül, hogy annak is kell látszania, törődni kell ezekkel a betegek közérzetét alapvetően befolyásoló tényezőkkel.

Még fontosabb azonban a bizalomvesztés kérdése. Bár hazai felmérések szerint az emberek bizalma az orvosokban és tanárokban van leginkább, könnyen belátható milyen súlyos következményekkel járhat, ha a gyógyulását kereső beteg ember bizalmát veszti az egészségügyi ellátórendszerben vagy annak résztvevőiben.

Kérdéses azonban az is, hogy mit tehet egy szakma vagy annak képviselője, ha szakmáját lejáratni próbálják? Talán nem mindig elegendő sértődöttségünkön hallgatással felülemelkedni, hanem próbálkozni kell a kommunikációval. Mert az egészségügyben ezzel jelentős problémák voltak és vannak is.

Nem véletlenül használom az egészségügyi szakma kifejezést, mely írott és íratlan szabályai szerint, igenis ellenőrizhetően működik. S mivel a hibákat konkrét személyek követik el (nem a szakma), ezek felelőssége megállapítható, szankcionálásuk elvégezhető.

Általánosan érvényes etikai normák szerint igenis, az árnyalt megközelítés azt a sokoldalúságot jelenti, mely szerint csupán a vétkes lakoljon bűnéért, ne pedig az azonos foglalkozásúak összessége. Még akkor is, ha ezek netán orvosok (egészségügyi dolgozók). (Vö.: Bánki György: Egy kis nyári orvosozás, ÉS, 2004/33.: "Az anomáliák, az eltussolt, néha tragikus vétségek, bármely szakma részéről, konkrét elemzés és differenciált véleményalkotás után kiáltanak".)

Minden állampolgár számára (orvos vagy nem) egyértelmű, hogy ha valamely munkafolyamatba hiba csúszik, meg kell keresni a felelőst, s a vétek következményének megfelelő szankciókat kell alkalmazni. Ebben nem különös szakma az orvosi: ugyanolyan polgári, büntetőjogi elbírálás alá esik, mint az előzőekben felsorolt szakmák alanyai. Sőt: a szakmáját szerető, ezt hivatásszerűen gyakorló, "tévedésbe" nem eső egészségügyi dolgozók, orvosok számára elsőrendű, hogy minden esetben a felelősök - és csakis azok - szankcionálása megtörténjen. S ne járatódjék le szakmájuk helytelen általánosítás alapján. S mivel számomra a mundér becsülete a fentieket jelenti, ha van még olyan, hogy orvosi mundér, akkor bizony nem szégyellem azt, egészségügyi dolgozó szaktársaimmal együtt viselhetni.

Szauder Ipoly
(aki történetesen orvos)