Akkor úgyis annyi

Ha körülnézünk Európában, azt látjuk, hogy Ausztriától Szlovákiáig, Olaszországtól Bulgáriáig gyengülnek, inognak vagy buknak a kormányok és kormányfők. Akár profik, akár amatőrök, akár jók, akár rosszak. Mintha ez volna a dolgok rendes menete. Egy, csak egy kormány ül a helyén kimozdíthatatlanul, mint egy bölcsességfog. A mienk. Kicsit szuvas, kicsit lukas, néha marhára fáj, de akihez tartozik, aki elvben dönthet a sorsáról, annak esze ágában sincs fogorvoshoz menni, sőt még azt se tudja, hol a rendelő.

A választás után egy-két hónappal kiderült, hogy a hatalommaximálás bombabiztosnak hitt magyar modellje – az adófizetők szavazatainak és bizalmának nagybani megvásárlása a saját pénzükből – mégse működik tökéletesen.

A kampányidőszakban gátlástalanul nyomtatott pénz nagy részét hamar benyelik a háztartások, elmegy régóta szükséges holmikra, hiteltörlesztésre, nyaralásra. És már az első ocsúdás másnapján jöttek a tüntetések a KATA visszavétele miatt. A csirke far-hát ársapka nem volt elég a KSH szerint is 27 százalékos élelmiszer-áremelkedés megállításához. Bár a politikában nem ajánlatos jósolni, nem nehéz elképzelnünk, milyen lesz az energiaárakat kilencévnyi hazudozás után hívebben tükröző közüzemi számlák fogadtatása. A benzinárstopot részben már visszavonták – nem kell nagy matektudás ahhoz, hogy megbecsüljük, milyen inflációs hatással –, a maradékot ki tudja, meddig sikerül tartani.