Angolnabőr

A Pesti Srácok elnevezésű valami, revolverizé – amelynek Huth Gergely nevű főszerkesztője újabban napi- és hetilapok megszűnése felett örvendezik – időről időre megtámad valakit. Egyik szerzője az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (továbbiakban: Levéltár) szokott ülni: kutat. Mező Gábor (továbbiakban: M. G.), aki mellesleg a Hankiss Ágnes által vezetett Hamvas Intézet munkatársa, leleplezőnek szánt cikksorozatot írt apámról. Annak, aki közszereplésre vállalkozik, sokat el kell viselnie, ám az utolsó rész most egészen meglepőre (még saját kontextusában is meglepően gusztustalanra) sikeredett, akárcsak a nyomában a kormánypropagandában megjelenő hírformájú hazugságok. Arra a kérdésre viszonylag röviden lehet válaszolni: jellemtelenség-e bárkit a családtagjaival, például a halott édesanyjával támadni? Igen, az. Ezt legbelül talán még az is tudja, aki pénzért és/vagy a hatalomból odadobott koncért tesz ilyet. Nem szükséges sokat magyarázni. Ám nemcsak emiatt írom ezt a cikket, hanem amiatt is, mert ez a történet jól jelzi, mi az alapvető probléma az állambiztonsági iratok kutathatóságával. Van-e gond azzal, ha valaki egy ma is elzártnak gondolt irattárra hivatkozva úgymond kutatóként hazudozhat? Igen, van, számos is, és ezt érdemes elmondani ennél hosszabban. Elsősorban nem M. G. személye a fontos, hanem a jelenség, amit megtestesít. Az alábbiakban az általa végzett tevékenységet kutatásnak fogom nevezni, mivel úgy tűnik, hogy M. G. tudományos kutatóként van jelen a Levéltárban, és ebben a minőségében is publikál. A kutatóknak a jelenlegi jogi szabályozás ma előjogokat biztosít az állampolgárokkal vagy például a valódi újságírókkal szemben is (s ahhoz, hogy valaki kutatónak számítson, lényegében nem kell több, mint egy kutatási terv, illetve egy ajánlás valamely intézményvezetőtől, valakitől vagy akárkitől).