QUI QUAERIT REPERIT
PÁRATLAN OLDAL - LX. évfolyam, 30. szám, 2016. július 29.A magyar nyelv közkeletű eufemizmusa az „állam bácsi”. Merthogy az minden, csak nem bölcs, derűs és joviális öregember, inkább vén fasz.
Néhány hete levelet írtam a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának, melyben kértem, hogy igyekezzenek már felkeresni három egykori középiskola osztálytársamat, s adják át számukra az augusztus végére tervezett osztálytalálkozónk meghívóját.
Megjött a válasz, igaz, ahhoz csak egy andragógiai célzatú kalandjáték keretén belül sikerült hozzájutnom, mivel a hivatal a kért postacím helyett azt egy másikra küldte. Köszi. De fátylat rá, végre a kezembe került a levél, benne két sorban rögzítve a lényeg, kinek sikerült és kinek nem az általam delegált üzenet postázása.
Már ez sem dobott fel túlságosan, de ami a szenvtelen tényközlés után következett, az egészen ledermesztett. Bizonyosan én vagyok túlságosan naiv, és nem olvasok elég jogi környezetben fogant textust, de azért mást vártam, jó, nem azt, hogy egy anekdotafüzérrel szórakoztassanak. Erről persze szó sem volt, arról viszont igen (azt hiszem, sikerült dekódolnom a hosszúra nyúlt szöveget), hogy egy alattomos, a társadalomra veszélyes, a szolgáltatási díj megkerülésére utazó köcsög vagyok.
És most megyek, befizetem a lóvét, s ha máskor valami bajom lesz, mondjuk, meg kell keresnem valakit, akkor nekilódulok, irány az utca, hátha beleütközöm valahol.
