Nyílt levél Bajnai Gordonnak

Miniszterelnök Úr!

A telepfelszámolást és a diplomásoknak az államigazgatásba történő bevonását célzó nyilvánosságra került döntése eddig szokatlan hangszínt hozott a romaügybe. Hiszen ennyire kézzelfogható és számon kérhető döntésekkel nem nagyon kényeztettek el bennünket a húsz éve regnáló miniszterelnökök. Örömmel nyugtáztam hát ezt az európainak meghatározható lépést - ha nem lenne már ennyire lejáratott ez a jelző -, azonban az itthon eluralkodott cinizmus hatására kételyeimet is megfogalmaztam, már ami a döntés megvalósulását illeti. (Végre..., ÉS, 2009/39., szept. 25.)

Most, hogy 122 fiatal roma a Parlamentben vehette át alkalmasságát igazoló bizonyítványát, kiderült, Ön arról is gondoskodott, hogy a szavakat tettek kövessék. Dicséret érte. Tudom, a telepfelszámolást tömeges méretekben véghezvinni ennél sokkal komplexebb, többszereplős feladat, és eddigi tapasztalataimat figyelembe véve attól tartok, hogy a döntések ismét róluk szólnak ugyan, de nélkülük hozatnak majd meg, különösen, hogy jövő áprilisig nagyon rövid az idő, és nem valószínű, hogy a következő adminisztráció végrehajtási technikája kevésbé lesz autoriter, mint a jelenlegi.

Annak is tudatában vagyok, hogy a szlamosodott romák tömegeinek sorsa nemcsak sokkal átfogóbb és évtizedeket igénylő kitartó, az együttműködésüket feltételező me­ga­prog­ra­mot követel meg, de annak is, hogy sikere nem függ kizárólagosan a kormányoktól. Sokkalta nehezebb feladat a szűk, etnicizált, befogadásra nem nagyon képes általános mentalitás fellazulását elérni, amelyhez számos, eddig elhanyagolt eszköz áll rendelkezésre, de sajnálatosan nem került alkalmazásra. A kirekesztettek banális, mindennapos, természetessé váló „láthatósága" empirikus tapasztalatok szerint az előítéletek csökkentésének a leghathatósabb eszközei közé tartozik. Ilyen a számos fiatal roma diplomásnak az államigazgatásban való megjelenése, amelynek itthoni kezdeményezését, megvalósítását Önnek köszönhetjük. Ez nem egyszerűen a többségiek pozitív tapasztalatait gazdagítja, hanem - és ez nem kevésbé fontos - a roma-önkép, a híres we can tudat megszilárdítását is eredményezi. Számos további lépés is elképzelhető, amelyekhez azonban elkötelezettség, innovációs készség, akarat szükséges.

Az előbbiekből számomra az fogalmazódott meg, hogy nagy kár lenne Önt a bekövetkező kormányváltás, ergo a hatalmi szférából történő búcsúzása miatt az ügy számára elveszíteni. Lehet tenni, talán minőségileg többet is, a civil szférában, ahogyan ezt az utóbbi periódusban néhány fecske, lásd a szegények bankjának kezdeményezése is jelzi. Tömérdek tennivaló áll előttünk. Ne vegye a privát szférájába való illetéktelen beavatkozásnak, ha egy ilyen típusú gondolkodásra igyekszem serkenteni. Az bátorít fel erre, hogy számomra világossá vált: Ön valóban gondolja és érzi is, amit mond. Nem retorikai téma az Ön számára a romák integrációja, hanem társadalmunk jövőjének meghatározó sorskérdését látja benne. Ezért tartom Önt államférfiúnak és nem szokványos politikusnak, egy kihalóban lévő, veszélyeztetett fajta tagjának, azonban nélkülözhetetlennek, ha ki akarunk mászni elpocsolyásodó jelenünkből.

Tisztelettel