Két helyzet

Tisztelt Főszerkesztő Úr! Előrebocsátom, hogy idestova negyven éve vagyok az ÉS hűséges olvasója megbízhatóan magas színvonala és szellemisége miatt. Ezért lepett meg, sőt sokkolt a 40. számban megjelent Régen volt című cikke. Számomra felfoghatatlan, hogyan lehetett párhuzamot vonni a következő két történet között.

Első helyzet: a hetvenes évek közepén lágyan szól a dzsessz a világhírű filmszínész Los Angeles-i villájában rendezett garden partyn. Éjfél után az éppen a kerti medence szélén unatkozó filmrendező, Roman Polanski néhány Chivas Regal és talán egy-két marihuánás cigaretta után kedvet kap egy, a társaságban lévő kiskorú csinos kislányra is, hiszen neki mindent szabad, és közeledési kísérletét siker koronázza. Az ünnepelt filmrendező az igazságszolgáltatás elől külföldre menekül.

Második helyzet: 1956 decemberében a Budapesti Rendőr-főkapitányság sötét pincéjében köztörvényes bűnözők között néhány napja a teljes bizonytalanságban tartott 19-20 éves elsőéves filmművészeti főiskolás hallgatót hajnalban kihallgatásra kísérnek. Az arcába világító lámpa fényénél a kihallgató rendőrtiszt közli, hogy a fiatalember két lehetőség között választhat: vagy aláír egy papírt, mely szerint vállalja, hogy időnként jelentéseket készít, vagy legjobb esetben is súlyos börtönbüntetésre számíthat. Mivel nem mindenki születik hősnek, és a fiatalember, akinek nem volt lehetősége felmérnie a veszély és a fenyegetettség nagyságát, aláírta az elébe tolt papirost. Tudomásom szerint Szabó István kötelező jelentései senkinek nem ártottak.

Azt hiszem, nem kell nagy empatikus képesség annak megállapításához, hogy a két helyzet alapvetően különböző. Ön vagy nem rendelkezik ezzel a minimális empátiával sem, vagy egyszerűen valamiért nagyon rosszindulatú Szabó Istvánnal szemben. Akárhogy van is, cikke mélyen elszomorított és megdöbbentett, mert eszerint már az ÉS-re is rányomja bélyegét az a jelenség, melyet jobb híján magyar közhangulatnak hívnak.