Free Giordano Bruno!

Levél Salamon László országgyűlési képviselő úrnak

Tisztelt Képviselő Úr! Az Élet és Irodalom március 4-i, 9. számában egyház, klérus és erkölcs viszonyairól értekezik mai politikai és közéleti összefüggésekben (Vallás és politika - a másik oldalról). Komolyan elgondolkodtató, ahogyan az "egyház" szónak a köznyelvben rögzült használatával szemben tisztázza, hogy ez tulajdonképpen a hívők és a klérus együttesét jelenti - ebből következően a klérus az, amely ilyen vagy olyan módon hatalommal rendelkezik, azaz hatalmi tényező. Kár, hogy megfontolandó fogalmi pontosításának hatását írásának végefelé gyengíti azzal, hogy a "klérus" és a "klerikális" szavakat viszont legszívesebben kiiktatná a magyar nyelvből, mert Önt ezek a kifejezések a Rákosi-korszakra emlékeztetik.

Ön igen finom modorban és ún. kulturált stílben érvel, mégis sajnálattal kell nehezményeznem, hogy a magyar politikai életben ma már, sajnos, kézenfekvőnek, sőt, lassan nélkülözhetetlennek mutatkozó műveletlenség árnyékát hagyja gondolatmenetére vetülni. A "klerikális" jelző ugyanis nem a Rákosi-éra leleménye (ezt Ön nem is mondja, de annál alantasabban hagyja, hogy eléggé lapos célzása nyomán mások esetleg ezt higygyék). Ezek után nem tudom, mit higgyek én: tudja-e, hogy már - és többek között - a magyar nemzet egyik, vagy talán a legnagyobb költője, Ady Endre is hevesen ostorozta a "klerikális reakciót"? Abban viszont biztos vagyok, hogy tudja, Ady Endre nem volt, nem lehetett és nem is lett volna rákosista. De a klerikális hatalom radikális kritikáját nyújtotta már a francia felvilágosodás is, amelyre a Rákosi-korszak szóhasználata aligha hathatott. Meglehet, hogy Ön nem kedveli például Voltaire-t, azonban nehéz volna elvitatni, hogy integráns részét képezi annak az európai kultúrának, amelynek - többek között - egyházi keretek között történő oktatásához, sőt általános egyházi képviseletéhez állami támogatást tart indokoltnak.

Ami a katolikus egyház és az erkölcs viszonyát illeti, erre vonatkozó nézeteinek kritikáját nyilván megteszik mások, nálam hozzáértőbbek. Engedje meg azonban, hogy mint országgyűlési képviselőnek felhívjam a figyelmét arra, hogy az állampolgárság (akár kettős, akár nem) nem erkölcsi, hanem államjogi (és így bizonyos fokig politikai) kategória. Vagyis az egyház, különösen pedig a klérus autoritása nem terjed ki rá. Végül is jó pap holtig tanul.

Látszólag nem tartozik a tárgyhoz, de úgy emlékszem, Ön az előző kormányzati időszakban a házszabállyal ellentétben megszavazta, hogy a népképviseleti demokrácia legfelsőbb fóruma, a nemzeti parlament ne hetente, hanem - az Önök kénye-kedve szerint - háromhetente ülésezzen. Szavazataival továbbá - demokratikus elkötelezettségének még nagyobb díszére - támogatta, hogy ellenzéki indítványra egyetlen parlamenti vizsgálóbizottság se állhasson fel. Nem tudhatom, hogy ebben tiszteletre méltó hitéletéből fakadó erkölcsi meggyőződése vezette-e, az mindenesetre mindebből megállapítható, hogy a parlamentáris demokrácia hiánytalan működése az Ön számára erkölcsi kötelezettséget nem jelent.

Mindezek ellenére abban őszintén bizonyos vagyok, hogy az emberélet és az ember erkölcsi integritása az Ön számára az egyik legfőbb és elvitathatatlan érték, instancia. Ezért arra kérem, a mai politikai dágványból tekintsen egy kicsit visszább az időben, és sürgesse az Ön egyházánál és klérusánál, valamint pápájánál (akit egyébként, ha hiszi, ha nem, én rendkívül tisztelek), hogy rehabilitálják Giordano Brunót, akit 1600. február 27-én a Campo dei Fiorin máglyán megégettek, azaz egyszerűbben szólva meggyilkoltak az Ön egyháza klérusának erkölcsi útmutatásra felkent hatalmasságai. Ezért a gyilkosságért még nem kértek személyre szóló bocsánatot. Ha ez megtörtént, haladhatunk majd tovább előre az időben, és egyszer talán elérkezhetünk a mához is, hogy a katolikus egyház erkölcsi autoritásának és a társadalom erkölcsi életében betöltött szerepének kérdéseiről beszélgessünk.

Tisztelettel

Szkárosi Endre