(Gergely Nóra kiállítása az Újlipótvárosi Galériában március 31-ig látható.)

Sok anyagból és technikából (meg mesterségből) összegyúrt képek sora látható a falakon. Vagyis egy saját nyelv saját anyagra írt kifejezése. Ettől is önéletrajzi ez a tárlat. Látjuk itt a felkészült festőt és a felkészült iparművészt, amint játszik színnel, formával, némiképp az anyaggal.

Játszadozása során felbukkannak régi tárgyak és ősi vagy antik formák. Előkerülnek a falusi lét nélkülözhetetlen háziáldásai és falvédői (persze csak áttételesen), jelen vannak festett bútorok és a kor sajátos – képregényre, graffitire utaló – képzettársításai.

(Bács Emese kiállítása az Újlipótvárosi Klub-Galériában március 3-ig látható.)

Többféle nézőpontot, kompozíciós megoldást alkalmaz festményein (és grafikáin is ezek a megoldások jelennek meg). Egyrészt látjuk a valós perspektívában, szemmagasságunkban nyüzsgő életet (2020-as megálló, Utasok, Metafizikus Lehel tér, Boltból kijövet). Egy másik megoldás, amikor a képsík alján egy profil vagy tarkó, esetleg hátalak jelenik meg, s innen látjuk a városképet, tájat (Szürrealista tájban, Az üveg és a járókelők – avagy Finom erőszak). Ezeken a munkákon az alakok némileg staffázs­szerepet játszanak, ugyanakkor robusztus megjelenésük erőt ad a képnek.  A hajléktalanokról készült kis sorozataiban a megtört, alig artikulálható alakok, a színben visszafogottabb megjelenítés drámai erővel bír. Talán ezért tűnik hatástalanabbnak a nagy méretű, a Szegény alvó medve címet viselő alkotás, bár itt az erősen megdolgozott, festői felületek (matracok, takaró) önmagukban árasztják a szegénység leheletét.

(Vilim Kati Öt lépés című kiállítása október 28-ig látható.)

Vilim Kati nem hoz jelentős újítást a konkréttól az organikus irányba mozduló festészetben, de élményszerű, hatásos és rendkívül gondosan kimunkált képi világa, saját magának kidolgozott festői nyelve szépen illeszkedik a műfaj XXI. századi alkotásainak (és jeles alkotóinak) sorába. És remekül illeszkedik a galéria geometrikus-absztrakt-konkrét tematikájához is.

(Az 59. Velencei Biennálé)

 Akkor hát Biennálé. A kurátori hívó mondat az Álmok tején volt (jelentsen ez bármit is). A női gondolkodásmód, a női elkötelezettség, a női művészet került ezúttal fókuszba, és már a nemzetek pavilonjában – a kurátori gyűjtés eredményeképpen – megjelent ez a sokféleség. Érdekes textilek, különböző, a képzőművészeti szcéna perifériáján lévő országok alkotóinak nagyívű felsorakozása mellett azért néhány sztár (Vera Molnar, Paula Rego) is helyet kapott, mégpedig kiemelkedő munkákkal.

(Krajcsovics Éva kiállítása az Artus Galériában 2022. október 4-ig látható.)

Csend, nyugalom, mint egy békés séta idején, ez veszi körül a nézőt, a színek csendje és nyugalma. A táj már csak esszenciális és nem egzisztenciális mivoltában van jelen.

Krajcsovics Éva festészete időn, téren – és egyben stílusokon is – kívül levő entitás. Nem kategorizálható, mert az élmény, melyet megad nekünk, nem tudatosságra, nem az agy, de a szellem mozgékonyságára épít.

(Knyihár Amarilla kiállítása a K. A. S. Galériában augusztus 22-ig látható.)

Knyihár Amarilla újabb festményei a K. A. S. Galériában komoly festői kérdéseket vetnek fel. Kezdjük azonban azzal, hogy mostanában ritkán látni ennyire szabad, festőiségében oldott és releváns képeket galériák falain. Knyihár könnyed és gazdag színvilágú képei a nézőt megragadják és fogva tartják. Ugyanakkor – és itt vetődnek fel a fent említett kérdések – nehéz eldönteni, hogy egy finoman redukált, látvány utáni festészetet vagy egy erős absztrakciót, egy képi gondolatkísérletet láthatunk-e a galéria falain. Knyihár a Szín-tükör címmel látta el kiállítását, s benne – mint bevezetőjéből kiderül – egy festői kísérlet, egy alkotói problémakör új darabjait mutatja be. Ez a kísérlet a reflexióról, a tükröződésről és a színekkel kifejezhető vibrálásról szól.