Fáy Miklós

(Várdai István és a Liszt Ferenc Kamarazenekar – Zeneakadémia, február 14.)

„Várdai István is beült a csellisták közé, így a mélyvonósoknak Kertész Ottóval és a nagybőgős Horváth Bencével lett is némi túlhatalmuk a hegedűkkel és főleg a brácsákkal szemben. Talán a Scherzo-tétel sínylette meg ezt leginkább, táncos lábú tündérek helyett egy kissé nehezebb léptű szatírok lepték el az erdőt. Nem is szatírok, inkább kentaurok, félig cselló-félig embertestű lények. Nyilván el lehetett volna venni belőlük, de az valószínűleg súlyosabb bűn lett volna, mint az akusztikai szempontból kissé jobbra dőlő pódium.”

Tovább

(Philip Glass 80 éves)

Tényleg nyolcvanéves múlt az idén, és tényleg ott tartunk, mintha pályakezdő művész volna, akit már észrevettek az okosok, érzékenyek, megcsömörlöttek, és soha nem fognak komolyan venni a régimódiak. Ha tetszik, ez is egy eredmény, besorolhatatlannak maradni még akkor is, amikor az ember már legalább húsz éve nagy öregnek számíthatna. Közben elröppentek jóslatok, amelyek kicsit sem váltak be.

Tovább

(Takács Klára 1945–2017)

Takács Klára, mondhatni, szövetségesek nélkül maradt. Az ember nem állhat ki az utcára énekelni. Az ő szintjén semmiképpen sem. Mikor utoljára szerepelt a szélesebb nyilvánosság előtt, épp a Kossuth-díját vette át, finoman, elegánsan, de mintha az lett volna az arcára írva: késő. Lehet, hogy csak képzelem. Lehet, hogy másnak Takács Klára pályája szép, kerek, egész, fölépült, csúcsra futott, lecsengett. Nekem úgy tűnik, maradtak elmaradt találkozások.

Tovább

(Puccini: Manon Lescaut – Deutsche Grammophon, 2016)

A problémát puszta akusztikára fordítva: ne üvöltözzön már Yusif Eyvazov a fülembe. Rekedten, erőlködve, ugyanakkor a hangfelvétel kiegyenlítő hatásának köszönhetően mégsem valami meghökkentő volumennel. Ez nem mi vagyunk, aki csak ennyit ért meg Manonból. Végképp nem mi vagyunk, aki csak ennyit ért meg Anna Netrebkóból. Nemcsak az a baj, hogy a kettős féloldalas marad, hogy az áriák olyan bután hangzanak, de már a legelső megszólalás sem érvényes.

Tovább

(Perényi Miklós és a Concerto Budapest koncertje – Zeneakadémia, január 14.)

Ez a Perényi-féle érvényesség, csak magának tud vagy akar most megfelelni, le is válik a kíséretről, és akkor a legnagyobb hatású, amikor a Cadenza tételhez érünk. Ezért jöttünk, mondanám, de azt is érzem, hogy ezért nem lehet jönni, ez most pont a több. Több annál, ami elvárható egy előadótól, nemcsak szív, nemcsak agy, de zsigerek is, zavarba ejtő, szinte szexuális viszony a darabhoz.

Tovább

(Verdi: Nabucco – a Metropolitan Opera előadása a Müpában)

Domingo a címszerepben, tudjuk, amit tudni kell, hogy nem bariton, és ezen nem lehet segíteni, de nagy énekes, és ezen meg nem kell segíteni. Ha nem is lesz úgy elénekelve, ahogy a legnagyobbak tudták, akkor is szeretni kell. James Levine az árokban, és ki tudja, meddig még, kerekes székben van, a gerince sérült, ezért alig tud fölnézni a színpadra, gyilkolja a Parkinson, bár ez leginkább az interjúban látszik, mocorog a keze, kapaszkodik, nem marad nyugton. 

Tovább

A legjobb és legváratlanabb dolog történt, ami egy oratórium alatt történhet: a közönség nevetett. Operássá válik a helyzet, de kicsit sem árt. Ez is A teremtés egyik arca. A zenében folyton hallja az ember A varázsfuvolát, végre egyszer az élmény is valami hasonló, csak Éva és Ádám egyszerre Pamina és Papagena, Tamino és Papageno.

Tovább

(Bach: French Suites – Deutsche Grammophon, 2016)

Az ember fölteszi az első korongot, és vár, és vár, aztán egy kicsit le is fagy. Hú, de lassú. Hú, miért ilyen lassú? Hú, mi ez a szedált gyönyör? Mit akar ez jelenteni? Teljes visszahúzódást, papírrepülőn kidobott üzeneteket a toronyból: sajnálhatjátok, hogy nem vagytok itt velem? Finom merengéseket a kultúra romjain, elmúlt negyvenháromévezést, csöndes távolodást?

 

Tovább

(Hangverseny Kocsis Zoltán emlékére – Müpa, december 10.)

Ez csak egy rossz koncert, talán okosabb volna nem is beszélni róla, mert a kegyelet ellen vétünk. Vagy pont akkor vétünk, ha nem beszélünk róla, ezt most tényleg nem tudom eldönteni.

Tovább

(Cecilia Bartoli Händel-estje – Müpa, december 3.)

Nézem az arcát, feszült, keserű, nem akarok nagyon pszicho-okoskodni, de tényleg, itt egy élet játszódik a művekben, mintha semmi nem volna fontos Bartolinak a valóságból, csak az éneklés, mintha élet helyett operákban, áriákban élne.

Tovább

(Joyce DiDonato: In War and Peace – Erato, 2016)

Ma már kevés csak úgy létrehozni egy lemezt, mert elvész a világban, kell hozzá művészi koncepció, selyemruha-költemények, különleges arcfestés a borítón (meg a koncerten is, természetesen), de valahogy nem így hallgatom a zenét. Nem arra gondolok, hogy ez most háborús zene, ez meg a béke, ez itt virágszirom, emez meg most Agrippina sötét áriája arról, hogy a gondolatok nem hagyják aludni, valahogy hatalomra kell segíteni a fiacskáját, Nérót, hanem hogy hallottam már néhány változatban ezt a vad és különös, éjszakai zenét, de így még soha.

 

Tovább

(Kocsis intim megvilágításban – M5)

Legalább valakinek eszébe jutott, hogy itt van egy nagybeteg ember, aki elsőként veszi egyébként észre azt, amit a legtöbb gyászbeszédben elmondtak, hogy éppen annyi idős, mint Bartók Béla, és ahelyett, hogy szemérmesen elfordította volna a fejét, hagyjuk szegényt, odament hozzá, hogy addig beszéltesse, amíg még lehet. Vannak új elemek, és vannak történetek, amelyeket nem lehet elégszer elmondani.

Tovább

(Puccini: Tosca – Erkel Színház, november 12.)

Giordani majdnem azt hozza, amit remélt az ember. Megtermett tenor, kicsit olyan, mint egy százkilencven centi magas Szinetár Miklós, a hangja pedig, legalábbis a régi szép időkben, igazán szólt, kicsit mindig ez is volt a baj vele, túlságosan örül az adottságainak. Kiáll és nyomatja, nem nagyon törődik vele, ha közben meghal a kicsi Liu, vagy éppen farkasszemet kell nézni hat puskacsővel.

 

Tovább

(Palestrina: Missa papae Marcelli – Deutsche Grammophon, 2016)

Az egész interpretáció vibráló, színes, de némileg bizonytalan körvonalú, mintha nem is ott volnánk, ahol vagyunk Michelangelo izompacsirtái között, hanem valami fátyolos fényt engedő üvegablakok előtt. Tényleg ez volt Palestrina szándéka? 

 

Tovább

Tovább

(Shakespeare Songs – Warner, 2016)

Tovább

(Nyikolaj Luganszkij koncertje – Müpa, október 20.)

Tovább

(Mozart: Così fan tutte – a Royal Opera House előadása a Pesti Vigadóban)

Tovább

(Wagner: Trisztán és Izolda – A Metropolitan élő közvetítése a Müpában)

Tovább

(Sir Neville Marriner 1924–2016)

Tovább
Élet és Irodalom 2017