Hol a tettek mezeje?

Ritkán esik meg velem, hogy egy írás, amelynek minden szavával egyetértek, olyan rossz érzéseket ébresszen bennem, mint Pétervári Zsolt közlése (Mire a falevelek lehullanak, ÉS, 2023/14., április 6.). Lehet, hogy azért van ez így, mert zsdanovi elveken neveltek, és elvárom minden kritizáló dolgozat végén a „vörös farkat”, vagyis az „előremutató eszmei mondanivalót”. Tudom persze, hogy nincs már szocializmus. Most nemzeti kapitalizmus van, népünk újabb dicsőségére. Természetesen ez is el fog múlni, de – ahogy minden eddigi – nem múlik el nyomtalanul. Az a fajta szolidáris-demokratikus ország, amiről a rendszerváltás idején álmodni lehetett, belőlünk belátható ideig nem lesz. Azt tehát tudjuk, hogy mi nem lesz, az viszont rajtunk is múlik, hogy addig mi lesz. Pétervári Zsolttal szemben azt mondom: nem mindegy.

Felsorolok néhány ügyet, amit – az esetleges sikertől függetlenül – űznünk kell, vagy inkább kellene ahhoz, hogy magyar „értelmiségi”-ként tükörbe tudjunk nézni.

Pártjainktól alapvető változásra való törekvést nem remélhetünk. Ők a nemzeti kapitalizmus kellékei, éspedig azért, mert a gazdaság és a politika Magyarországon életveszélyes közelségben működik. Sem törvény, sem alaptörvény nem tiltja a politikusok, továbbá családjaik és baráti körük részvételét gazdasági társaságokban, sportkluboknál, alapítványoknál, offshore cégeknél, sőt közönséges rablóbandáknál, amilyenek például a parkolási társaságok. Amíg ebben nem jön változás (ez csak az EU-tól jöhetne), addig a politikusokat nyugodtan kezelhetjük (többé vagy kevésbé korrupt) morális pogányként. Ha Krisztus visszatérne a Földre, országszerte lobognának a tisztítótüzek, a nappalok és az éjszakák korbácssuhogástól lennének hangosak.

Lehetséges és szükséges teendőink felsorolását kezdjük az egészségüggyel. 1.  Az Alkotmánybírósághoz kellene fordulni, mert a magyar állam nem teljesíti azon kötelességét, ami szerint biztosítania kell az egészség megtartásához, illetve szükség esetén annak a visszaszerzéséhez való alkotmányos jogot. Több mint axióma ugyanis, hogy egészségügyi minisztérium és felelős miniszter nélkül a feladatot az állam képtelen ellátni, tehát alkotmányt sért. Ami ebben az esetben emberi életek veszélyeztetésével jár. Különösen fontos a felelős, orvosi esküt tett miniszter megléte. Az eskü nála is, mint minden orvos esetében arról szól, hogy gyógyító-megelőző tevékenysége során kizárólag tudományos alapú, bizonyítottan hatásos módszerekkel dolgozik. Ezenfelül szükség van bizonyos döntések során orvosilag etikus gondolkodásra. Sajnos a COVID–19 járvány során az orvosi etikát nem tisztelő döntések bőven történtek. Példának csak a harmincezer krónikus beteg kórházakból való hazaküldését említem. A döntéshozó hozzá nem értését és lelkiismeretlenségét mutatja, hogy a hazaküldöttekről nem gondoskodtak, és nem követték figyelemmel sorsukat. Érdekes összehasonlítást tenni az USA-val, amelyet akkor egy komplett idióta (Donald Trump) vezetett. Bár ő nagyon szerette volna kizárólag saját kezében tartani a járványkezelés irányítását, ez nem sikerült neki. Tegyük hozzá: szerencsére. Ha ugyanis az ő tüdőátmosásos terápiáját bevezették volna, akkor a COVID–19-es fertőzöttek halálozása az USA-ban megközelítette volna a száz százalékot.

Nagy becsapás az is, hogy azért kellettek a rendőrök és a katonák, mert az anyagi források és a rend biztosítása volt elsődleges. Ebben van valami, de csak azért, mert a „magyar egészségügyet” teljes egészében az állam finanszírozza, ami egyébként a teljes lepusztulás oka. Fordítva ülünk a lovon: nem az igények kielégítése a cél, hanem a költségvetés által biztosított keret betartása. Természetesen ez is alkotmánysértő, még a nemzeti kapitalizmus alaptörvénye szerint is.  

2.  Az európai és magyar használati engedély nélkül beadatott kínai és orosz vakcina esete kimeríti a kuruzslás tényállását, egyszersmind a gondatlan veszélyeztetését is. A kuruzslás társadalmi veszélyessége sokszor nagyobb, mint a tiltott paraszolvencia elfogadása. A Magyar Orvosi Kamarának értesítenie kellene a főügyészt, illetve a rendőrséget az „ismeretlen tettes” megtalálása és bíróság elé állítása érdekében. Lenne még más dolga is a Kamara etikai bizottságának: a Semmelweis Egyetem rektora nyilvánosan oltatta be magát OGYI-engedély nélküli vakcinával. Ebben az az érdekes, hogy akkorra már minden egészségügyi dolgozó túl volt két Pfizeren. Ő nem? Vagy hazugság volt az egész? Más. Furcsa helyzetet teremtett az Országos Gyógyszerészeti Intézet igazgatója (OGYI): eleinte úgy tűnt, ragaszkodik a törvényességhez, aztán – ki tudja, miért – ideiglenes engedélyt adott a kínai és az orosz vakcinákra. Ő ma is a helyén van, várja a következő útmutatást. 

Orbán Viktor eltávolítása a politikai életből az USA, illetve Svédország segítségével könnyedén lehetséges lett volna, amikor 2002-ben megbukott. Az amerikai Lockheed gépek helyett a Gripenek megvásárlása során fölmerült korrupciós gyanú kivizsgálásáról „feledkezett meg” a Medgyessy-, illetve a Gyurcsány- kormány. A probléma fölmelegítése még most – húsz év múlva – is bekövetkezhet. Érdekes – és az egyszeri cigány vak lovának bátorságával vetekszik – a mostani Orbán-kormány szájkarate-harciassága.  Pont Svédországgal és az USA-val szemben a leghangosabbak. 

Legfontosabb teendőink természetesen a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választással lennének kapcsolatosak. Mindenekelőtt nem az ellenzéki pártoknak, hanem minden épeszű civil magyarnak azt kellene észrevennie, hogy az EU-ban maradás Budapesten múlik. Elsősorban azért, mert az ország bevételeinek fele a fővárosban keletkezik, és az EU-n kívülre kerülve ez a bevétel a tizedére esne vissza. Másodsorban: Budapest minden ellenkező irányban ható mindenkori kormányzati nyomás ellenére Európa – a nyugat-európai kultúra – szerves része tudott maradni, egészen 2010-ig! Az Orbán-kormány kultúrája silányabb és elviselhetetlenebb, mint a Horthy fémjelezte arisztokráciáé vagy az Aczél–Kádár vezette munkáskultúra. A három T-s világ alig tiltotta az európai művészetet és tudományt, majdnem mindent tűrt, sok mindent támogatott. Kádárék terve az volt, hogy a vidék közeledjen a fővároshoz, azaz Európához. Ez működött is addig, amíg Kádárék tartották kézben az ügyeket. A rendszerváltáskor nagy erővel bújt elő a magát mellőzöttnek érző keletiség. Orbán ennek az anti-európai csapatnak állt az élére, és (egy a tábor – egy a zászló) hadrendbe állította őket. Számukra Budapest megszállása létkérdés. Talán még a 150 éves török uralom sem pusztított el annyit az európai Budapestből, mint a 2010 óta tartó jobbágydiktatúra. Csak remélni merem, hogy a következő választásokon nem mér Budapestre sorsdöntő vereséget anti-Európa.

Meg kellene próbálkozni Budapest fölszabadításával. Vagyis a fővárosnak le kellene mondani a fővárosi címről. Ebben az esetben a mindenkori kormánynak nem lenne joga sem rombolni, sem építeni.  Sajnálatos, de biztos, hogy a jelenlegi városvezetés ebben nem partner.  Mint ahogy abban sem, hogy az európai kultúrát visszhangzó médiát élesszen fel. Budapestnek új vezetőkre van szüksége! Kikerülhetetlen feladat a Budapest Párt gyors megalapítása.