Miért háborgok én?
VISSZHANG - L. évfolyam 10. szám, 2006. március 10.
TGM sziporkázóan szellemes írásait olvasva már megszoktuk, hogy azok értékei tökéletesen függetlenek attól, hogy igazuk van-e vagy sem. Azon sem lepődünk meg, hogy egy mégoly rendkívüli intellektussal megáldott filozófust is mennyire az indulatai vezérelnek világlátásában. Hogy indulatai védelmezésére körbeforgó gondolati védelmi sáncokat épít. Hogy a fortyogó iszlám fanatizmus veszélytelenségéről nehezen tudná meggyőzni némely madridi és londoni áldozatok vagy egy Törökországban meggyilkolt olasz katolikus pap hozzátartozóit. Amivel mégis megdöbbentett a Miért háborognak a muzulmánok c. írásával (ÉS, 2006/9.), az az, hogy már azt sem veszi észre, hogy a kollektív bűnösség elvét alkalmazza miránk, európaiakra. Ha ez legitim eljárás ebben az esetben, akkor miért nem alkalmazható más esetben? Ha valaki ennyire megértő a gyűlölködésre ürügyet kereső egy bizonyos előítélet gubanc esetében (vö. Gadó János írását ugyanebben a számban az Agorában), akkor miért nem ilyen megértő sok más előítélettel szemben?
András Ferenc
