Tanítása szinte elválaszthatatlan volt zenéjének meghökkentő, de termékeny paradoxonaitól: nagyon hamar tudtunkra hozta, hogy mi vagyunk a zeneszerzők, nekünk kell megoldani a problémákat, ő legfeljebb annyit tud tenni, hogy elmondja, mik a tapasztalatai azokról a zenei szituációkról, melyeket az általunk vitt anyagokban felismerni vél. Ebből következően instrukcióinak-javaslatainak volt egy olyan absztrakciós szintje, amely szinte azonnal kizárta azt a hangsúlyosan gyakorlati megközelítést, amit egy hagyományos értelemben vett tanári magatartás alapvető követelményének gondolnánk. Azt is mondhatnám, hogy szakmáról szinte alig esett szó, még csak mesterségről sem – mégis az a meggyőződésem, hogy tanár helyett Mestert kaptunk.