– Ógörögöt és latint tanítottam, gimnáziumban. Az utóbbi időben, nos, éppenséggel Flaviust fordítottam, a körülmények meg éppen mint Jeruzsálem pokoli ostroma Titus idején.

– Flavius? Őt nem ismerem. Tacitust inkább.

– Josephus Flavius. De bello iudico vagy A zsidó háború című műve az első századi görög történetírás remeke. Az ostrom alatt magamnak fordítottam. Amiben azért akad némi irónia. Főleg, hogy mikor végül a lakást lebombázták, elég hirtelen történt, a fordítási bíbelődéshez képest mindenképp hirtelen, én meg nem vittem magammal padlásról a pincébe az elkészült anyagot. Így hát az egész elégett.

Alig néhány tőkével haladt, mikor a motorzúgást meghallotta. Még távolról szólt, de közeledett. Na, mondta. Más nem lehet, másnak nemigen van ilyen hangja, traktor vagy teherautó minek jönne a hegyre márciusban.

Ahogy közeledett a hang, úgy ide is értek. Addigra Kis János megint a rönkasztalnál ülve cigarettázott, előtte az összecsukott metszőolló.

A házat nem zárta be, úgyis felforgatják, padlástól pincéig. Egy parancsnoki dzsip és két páncélozott csapatszállító parkolt le a földúton. Ősszel ilyeneket gyújtottak fel és lőttek szét Pesten a Körúton, lángoltak benne az orosz kiskatonák. Megcsóválta a fejét. Bár addigra azok is a kenyérért sorba álló tömegbe lövöldöztek géppuskával, de a látvány akkor se volt szép. Kis János nem örült, hogy ezen a reggelen eszébe juttatják, de már úgyse lehetett sokáig halogatni a dolgot. Korábbra várta őket, jöhettek volna a nyitás előtt, azt hatvan év alatt sem sikerült megszeretnie, még akkor se, ha talán ő nyitott szőlőt a legjobban a világon, bár ilyesmiből nem rendeznek olimpiát.

A vonat olykor megállt. Városokban nem szállt le, csak ha valami elhagyatott állomáson rostokoltak az irdatlan puszta közepén, ami a tengerre emlékeztette. Ilyenkor a peronon cigarettázott, de nem állt szóba senkivel. Játék közben sem, csak a legszükségesebbekre szorítkozott. Gyakran ezt is a pincér mondta helyette. Egy palack pezsgővel és tízezer dollár alaptéttel lehetett átlépni a fülkéje ajtaját.

Régen nem volt ennyi nyegle alak a gazdagok között. A tengerről faggatták, háborús történetekről. Aztán abbahagyták, mikor egyetlen mozdulattal nemet intett a fejével. Egyedül a bűnözőt kedvelte meg, tisztelettudó volt és csendes, ő is csak játszani jött. A testőrei a folyosón szobroztak két nap, két éjszaka. Végül hetvenezret nyert tőle. Zokszó nélkül kifizette, meghajolt, mikor távozott. Nem kérdezett semmiféle ostobaságot a két nap alatt.

– Ez nem múlna el. Még Borges életében is találkoztam olyan emberrel, akinek frissen született, mégis örökkévaló műve hatalmas boldogsággal ajándékozott meg. Nem is kellett messzire mennem érte. Egy argentin fiú egyszer szégyenlősen nekem adta első kéziratát. Nemrég halt meg, Párizsban, végtelen tekercseket hagyott ránk örökül, végtelen sorokban rejtette el és leplezte le önmagát, ezt az igazán egyedi lényt.

– Julio Cortázarról beszél? Én is megsirattam. Egyébként hetvenéves volt, tavaly halt meg.

– Nézze el nekem, ha némileg másként bánok a furcsasággal, amit a világ életkornak nevez.

– Élmény önnel játszani. Most hogy említette, eszembe jutott, milyen lenne Cortázarral játszani Logosz játékát.  

– Kissé megszegi a szabályokat, de mivel róla van szó, az isteni Julióról, ahogy mindig tréfásan emlegettük, az ő Logoszként leélt élete talán erőteljesebb lenne, félelmetesebb. Végtére is a novelláiban nyomon követheti. Ahogy az összes író végigjátssza Logosz életét. Még ha nem is élték végig. Természetesen nem kellett végigélniük.

A szajhák ügye kényesebb volt. Több mint ezer hadifogoly rabszolga után, feljebb sétálva a házakhoz, Strabó az egyik előtt csak hetvennégy szajhát tudott felvonultatni, mint a légió egész készletét. Elméletben háromezernél valamennyivel több katonát szolgáltak ki az ostrom alatt, persze akár egy alkalmat is nagyon meg kellett becsülniük az egyszerű legionáriusoknak, ha nagy ritkán jogosultak rá, kitüntetésszámba ment. A tiszteknek több lehetőségük volt, ők viszont általában tartottak maguknak saját szeretőt, amit azonban a keserves hadjáratra nem hozhattak el.

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)