► Ajlik Csenge: Madár mindig. Napkút Kiadó, Budapest, 2025, 60 oldal, 3990 Ft

Rengeteg képet kívánnak mozgatni a versek, de csak egy-egy képre van erejük és terje­del­mük, ezért a túlburjánzó metaforák és képek odavetetten lebegnek. Sokszor kuszák, érthetetlenek és zavarosak ezek a versek. Néha rímtelenek, néha rímelnek, ám majdnem mindig rosszul. A versek szerkezete is sokszor inkonzisztens, ami azért nagy kár, mert Ajlik Csenge igazán tehetsé­ges, és ez ki is világlik a költészetéből.

Egy, kettő, három, négy, ketyeg az óra, betonba öntött tagjaim addig nem mozdulnak, amíg nem szabad nekik, tíz, tizenegy, tizenkettő, most megelevenednek és tizenháromra kioldanak. Fel­ülök, pontban tíz óra tizenhárom perc tizenhárom másodperckor, egy, kettő, három, combizmaim görcsben állnak, megmozdulni nem tudnak, tíz, tizenegy, tizenkettőre kiold a görcs, tizenháromra felállok. Tíz óra, tizenhárom perc, huszonhat másodperc, még jó, ez maradéktalanul osztható. Ez a szabály.

Az eredetileg költőnek induló Sziráky tizenhatéves korában költözött át Magyarországra – Trianon után, 1920-ban –, elmondása szerint családi repatriálás volt, ilyen módon mindenki költözött. Zeneművészetire járt, azonban a közben felerősödő írói ambíciói felülírták zenészi terveit. 1924-ben két kötetnyi verset tett le Osvát Ernő asztalára, aki két hét bírálási időt kért. A két hét leteltével Sziráky visszament, mire Osvát így fogadta: „elém tett a sok közül vagy ötöt, ezeket nyugodtan közölhetné, de nem tenne jót velem” – mondta később Sziráky. S még akkor Osvát azt mondta neki: „Kedves fiatal hölgy, maga olyan költő, akiből prózaíró lesz.” Ezután Sziráky – talán azért, mert alkotói egóját sértette Osvát visszautasítása – elment az Új Időkhöz és Az Est Lapokhoz, ahol közölték is a verseit. Végül mégis felhagyott a versírással és elszegődött a Nyugathoz.

A Varázsló épp dolgozott. Már órák óta egy darab rögöt szorongatott a kezében. Egészen átizzadt már az a száraz csomó, és mert meleg volt, a varázsló homlokáról a víz is rácsöpögött. Már egészen sárszerű volt a szorongatott göb, és addig-addig forgatta, mígnem ő is észrevette, hogy röge már nem rög többé. Ránézett. Ujjaival játszott a darabon, vízszintesen simította hüvelykujjával, függőlegesen vájta körmével, minden mozdulat után fordított rajta egyet. Fölállt, hogy megmossa arcát a tó vizében, addig is lerakta asztalára a darabot. Mosdása után magát látta a víztükörben. „Na, ez az. Valami ilyesmi kellene” – gondolta.

► William Shakespeare szonettjei. Fazekas Sándor fordításában. MMA Kiadó, Budapest, 2023, 543 oldal, 5600 Ft

Fazekas egy bevezetőtanulmánnyal kezdi munkáját, ebben kifejti aggályait a nyugatos iskolával kapcsolatban, a metrikával, szótagszámmal, rekonstruált kiejtéssel kapcsolatos álláspontját, fordítói ars poeticáját, a kötet elviségét, megnevezi forrásanyagát, az eredeti kötet(ek) koncepcióját és meghatározza az irodalomtörténeti, kortárs világirodalmi kontextust is. Bevezetésnek remek, átgondolt és alapos. A kötet koncepciója kapcsán Fazekas kifejti, hogy fordításával nem kíván Szabó Lőrinc és a nagy elődök helyébe lépni. Fazekast lényegében egy dolog zavarja nagyon: a fordítások pontatlansága. Ezért vállalkozik arra, hogy az eddigi legközelebbi fordítást adja Shakespeare-hez, tartalmában is, formájában is.

► Kosztolányi Dezső: Bo­szor­ká­nyos esték – Bolondok. Szer­kesz­tette Szilágyi Zsófia, Tóth-Czifra Júlia, Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 992 oldal, 4990 Ft

Ez a kiadás kötetelvű, tehát nem megjelenési sorrendben vizsgálja a novellákat, hanem a kötetkoncepciókat figyelembe véve. Ez a módszer hagyományosnak mondható a sorozatban, ugyanis a korábbi rövidprózai kötetek kritikai kiadásai esetében is ez volt a mérvadó. Mindemellett meg kell említeni, hogy a kötetelvűség mellett a lábjegyzetekben és a függelékben is felsorolják az adott szöveg kötet előtti és kötet utáni, még Kosztolányi életében történt megjelenéseinek eltéréseit. A szerkesztők a novellák alapszövegeinek a kötetváltozatokat tekintették. Ehhez viszonyították a cím- és szövegvariánsok eltéréseit. Erre szükség is volt, mert a történelmi Magyarország területén több ezer lap működött. A tartalomkészítés és megosztás pedig koránt sem volt annyira gördülékeny, mint ma, így részint a kényszer, részint az anyagi haszon miatt több helyre is publikáltak a szerzők.