Már megint. Az utóbbi időben mindig győz. Ennek ellenére mégsem hittem, hogy újra így lesz. Vagy még annál is ígyebbül. Reméltem, hogy legalább 2024-hez érve, amikor újra önkormányzati és európai választások lesznek Magyarországon (is), legalább akkor komolyan kezdünk merengeni a valódi, a csupasz magyar valóságon. Azon, hogy miképpen élnek itt az emberek. Ha hallgatnak, miről hallgatnak. Mit miért tesznek vagy nem tesznek. Bűzlik már, hogy azért némák, mert buták vagy birkák. Romlott volt ez már az első ilyen mondat odasercintésekor is, hiszen a lenézésen, a megvetésen túl semmi érdemi tartalma nincsen. Sérteni sért, a sértett meg is jegyzi, de szokása szerint ilyesmire nem válaszol. Valószínűleg nem is érdemes. Eddig azt vélhettük, hogy a lenézett nyáj, aki maga a nép, vagy annak jelentős része, azért engedi ezt el a füle mellett, mert nem akar a kocsmai beszólások szintjére süllyedni. Valamelyest ismeri talán Arany Jánost. Félreáll és letöröli. De, mint mondtam: megjegyzi.