Szelényi Iván - Mihályi Péter

Tovább

Orbán Viktor minapi tusványosi programadó beszédének „a fajok keveredésére” és a migrációra vonatkozó eszmefuttatásai okkal és előre sejthetően felháborodást váltottak ki a liberális demokrácia hívei körében Magyarországon, az Európai Unióban, Európában és az Egyesült Államokban is. Ami ott elhangzott, az – hogy stílusosan fogalmazzunk – Schwarz auf Weiß rasszista, náci beszéd volt. Csakhogy sem társadalomkutatóként, sem köznapi emberként nem hunyhatunk szemet efelett. Nem mondhatjuk – az ismert magyar történelmi szófordulatra hajazva –, hogy boszorkányok (azaz különböző emberi fajok) pedig nincsenek. Mint azt a közelmúltban kirobbant Black Lives Matter mozgalom, illetve az azt megelőző rendőri erőszak jelezte, még a világ legerősebb és legbefolyásosabb demokráciájában, a 235 éves alkotmányára méltán büszke Egyesült Államokban is élő probléma a faji megkülönböztetés, amit ekként is neveznek (racial discrimination).

Tovább
Élet és Irodalom 2024